Ahogy korábban említettem, egy csütörtöki napon annak rendje és módja szerint megírtam a kérelmeket, és aztán hétfőn feladtuk. Útjára engedtük hát a kis leveleket és vártunk. Közben magzatvízfolyással kórházba kerültem: 3 napot hagytak nekem, de ezek a napok már a kórházban teltek. A kórházi szobában egyik délelőtt telefont kaptam: ismeretlen szám, és, bár nagyon ritkán keres akárki is, mindegy, gondoltam felveszem.
Hiánypótlás
Jó is volt, hiszen az Oktatási Hivatal helyi munkatársa volt (helyi=abban a régióban dolgozó, ahol az új iskolánk van). A hölgy nagyon kedves volt, elmondta, hogy az egyéni munkarend kérelmeinket megkapták, de sajnos nem látják a tanulói adatbázisban (KIR), hogy a gyerekeink ahhoz a sulihoz tartoznának, amelyiket a kérvényben megadtunk. Látják, hogy a régi suliban már nem vagyunk, de az újban meg még nem vagyunk, enélkül pedig nem tudják az eljárást érdemben lefolytatni. Ismerik az új sulinkat, fel is vették már velük a kapcsolatot ez ügyben, de per pillanat nem tudtak elérni senki illetékest.
Azt mondta a hölgy, hogy ezért az eljárás úgy fog lefolyni, hogy minden gyerek nevére küldenek nekünk levelet, melyben hiánypótlást kérnek. Igazolnunk kell, hogy abba a suliba vannak beiratva a gyerekek, ahova be vannak iratva. Ezzel a levéllel, mint mondta, nem kell foglalkoznunk, mert amikor az iskola beteszi a gyerekeket a tanulói adatbázisba , ők azt látni fogják és úgy veszik, hogy részünkről a hiánypótlás megtörtént.
Emellett Zeki fiunk kérelméről hiányzott az aláírás (máig sem tudom, ez hogyan történhetett, mert tisztán emlékszem, hogy a postán, közvetlenül a feladás előtt még egyszer mind a négy kérelemnél megnéztem, megvan-e az aláírás, és hát, nekem akkor határozottan úgy tűnt, hogy megvolt). Mindegy, ezt is "hiánypótolni" kellett. Viszont megengedték, hogy emailben küldjük el az aláírt és befotózott kérelmet, így nem kellett postára adni és kivárni, ameddig megérkezik hozzájuk.
Előzetes válasz
Hivatalosan minden hiánypótlásra összesen 60 napot hagytak, de a hölgy mondta, hogy ezen ne aggódjunk: le fog futni az eljárás a tanévkezdés előtt. Amikor óvatosan a verdikttel kapcsolatban érdeklődtem, elmondta, hogy elolvasták a kérelmeket és sajnos nem fogják tudni négy évre megadni. Négy évre csak akkor tudnák megadni, ha külföldi lakcímet tudnánk bemutatni és/vagy ha tudnánk igazolni, hogy a gyerekeink külföldön suliba járnak. Ezek hiányában egy tanévre tudják megadni. Ezen az okfejtésen már erősen mosolyognom kellett, mert hiszen gyakorlatilag épp az imént kaptam ígéretet a pozitív elbírálásra - de, persze óvatosságra intettem magam.
Nem tudtuk ugyanis, hogy egyáltalán megbízhatunk-e a hivatali högy szavában. Volt már más ügyben olyan hivatalnokkal dolgunk, aki szóban a beleegyezéséről biztosított, aztán a hivatalos levélből kellett megtudnunk, hogy nem azt írta, amit mondott. Ezt a hölgyet sem ismertük személyesen, így telefonon azt mondhatott, amit akart. Aztán, hogy tényleg végigviszik-e az eljárást iskolakezdésig és tényleg megadják-e az engedélyt, ahogy mondta, vagy sem - ezt majd akkor tudjuk meg, ha időben kézhez kaptuk a leveleket.
Ennek ellenére nem láttam okát, hogy miért ne bízhatnánk meg a szavaiban. Úgy voltunk vele, hogy várjuk ki a választ. De persze férjemmel alaposan végiggondoltuk a "B" verziót is. Átbeszéltük, elterveztük, hogy mit teszünk, ha az a helyzet állna elő, hogy semmi sem valósulna meg abból, amit a hölgy mondott - mert persze erre is volt némi sansz. Viszont így, hogy előre beszéltünk róla és kitaláltunk megoldást rá, maga az eshetőség, hogy akár a "B" verzió is lehet, már nem is tűnt annyira aggasztónak.
Ügyintézés és várakozás
Miután letettük a telefont a hivatali hölggyel, a folyamatot gyorsítandó, megpróbáltam elérni az új sulink igazgatóját, hogy vele is megosszam, amit az Okt.Hivatal munkatársától hallottam. Sikerült őt elérnem, így kiderült, hogy a beiratkozásunk után (júl.végén) az iskolatitkár nyaralni ment, emiatt nem lettünk a KIR-be felvezetve. Még egy hét nyaralása van: utána visszajön és aznap elintézi a dolgunkat. Visszahívtam a Hivatalt és elmondtam neki a fejleményeket. Mondta a hölgy, hogy akkor aznap, amikor már lesz titkár, ránéznek a rendszerre, és ha látják a gyerekeket a KIR-ben, akkor el tudják küldeni nekünk a végleges határozatot. Még egyszer kiemelték, hogy Zeki aláírt kérelmét küldjük el nekik mielőbb.
Teltek a napok, közben megszületett a babánk és elindult a vele kapcsolatos új időszámítás: friss császáros sebbel koraszülött osztályra járkálás, szoptatás. Aztán amikor a koraosztályról leadták őt a gyerekágyas osztályra, akkor a rooming in és a császáros lét összehangolása. Közben postán megkaptuk a hiánypótlásról szóló leveleket is a Hivataltól, de a hölgy tanácsai szerint ignoráltuk őket. Az aláírt Zeki-kérelmet pedig emailben elküldtük, jelezték is, hogy elfogadták. Meg azt is jelezték, hogy már látják a gyerekeket a KIR-ben. Ezzel a reményteljes információval a tarsolyban vártunk. És vártunk. És vártunk.
Aztán megjött a hír...
Hétfőn végre nem kellett tovább várni: meghozta a posta a határozatainkat. A boríték felbontása előtt még teátrálisan befotóztam mind a négyet - ez lett a mostani posztom kezdőképe is. Úgy éreztem, bármi is lesz bennük, az meghatározza elkövetkező otthontanulós időszakunkat, ezért meg akartam adni a módját. Lassan bontogattam a leveleket és egyesével olvastam el őket. Azaz elsőre csak átszaladtam, hiszen tudtam, mit kell keresni, de vastaggal is szedték, hogy ne tévesszem el: a kérelemnek részlegesen helyt adtak.
Mit jelent ez?
Igazából semmi újat sem ahhoz képest, amit a hölgy mondott. Négy évre kértük az engedélyt, de ennyi időre, fenti igazolások híján nem tudják megadni. Egy évre viszont megadják. Vagyis az indoklásunkat a Hivatal megalapozottnak ítélte, tehát akár jövőre is újra beadható lesz (ezt a hivatali hölgy is megerősítette).
Még nem nagyon fogtam fel, hogy sikerült, hogy tényleg megkaptuk: hogy hivatalosan is egyéni munkarendesek lehetnek a gyerekeink. Talán a mostanában esedékes sokféle intéznivaló, amit a babával meg a család különböző tagjaival kapcsolatban kell bonyolítani, talán az utóbbi hetek soféle lelki feldolgoznivalója viszi el a fókuszt - nem tudom. De nem érzem most az eufóriát, pedig nagyon vártam már ezt a fejleményt. Mindegy, talán majd idővel jönnek a meghatódott, meg lelkes érzések is. Mindenesetre az engedélyek már itt vannak.
Felmerülhet valakiben, hogy miért nem villantottunk vagy egy külföldi lakcímet, vagy egy külföldi iskolába járást igazoló dokumentumot, hiszen akkor megkaphattuk volna 4 évre az egyéni munkarendet. Egyrészt azért, mert nem tudunk ilyesmit villantani. De az az igazság, hogy egyébként nem is szeretnénk. Az egy másik út lenne, mint amin járunk: egy számunkra jóval körülményesebb, amit egyelőre nem akarunk magunknak választani.
Nekünk egyébként teljesen rendben van, hogy az engedélyt mindössze egy évre adták meg. Mert így a többi évet majd egyesével vesszük. :) És persze tudjuk, hogy benne van a pakliban, hogy akár már jövőre ugyanezzel az indoklással nem adják meg az engedélyt, de hadd legyen az majd annak a tanévnek a gondja.
Abból pedig, hogy mi most megkaptuk az engedélyt, milyen következtetést lehet levonni más otthontanulóknak?
Egyrészt, hogy jól átgondoltan, trükközés nélkül, a lehető legőszintébben érdemes írni. Másrészt, nem kell elbátortalanodni: bármilyen reménytelennek is tűnik a helyzet, érdemes beadni a kérelmet, érdemes megpróbálni megszerezni az engedélyt. Már csak amiatt is, mivel nem ismerjük a Hivatal pontos döntési "algoritmusát", így egyelőre kikódolhatatlan, hogy ki, milyen indoklással kaphatja meg az engedélyt és ki nem. Tehát számotokra is van remény, akár ti is megkaphatjátok.
Bár nálunk is többféleképpen alakulhatott volna a végkimenetel, de mi most Istentől ezt kaptuk: 4 egyéni munkarend engedélyt. Kétségtelen, hogy kedves ajándék. Maga a döntés is, meg a hivatali hölgy segítőkészsége is: mind a kettő jólesett a lelkemnek. Köszönet az Úr Jézusnak ezért a tapasztalatért. Hogy az ügyeskedve "győzés" helyett vállalhattuk az őszinteség kockázatát és ebben nem kellett megszégyenülnünk. Nekünk ez most nagyon bátorító, igencsak hálásak vagyunk érte.
