Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hét gyerkőccel meg két kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
_____________________________________________________


2009. május 30., szombat

Otthon szülni...



Most ez van a szívemben, ez forog bennem. No komment. :)


2009. május 29., péntek

Otthonoktatós környezet óra, avagy: Csigárium???


Igen, tegnap óta mi is 'büszkélkedhetünk' eggyel. Nem, nem estem a fejemre. Nem, nem rajongok a csigákért, valójában a házatlan példányoktól ki is ráz a hideg... Akkor meg?

Hát, az úgy volt, hogy fincsi paprikás krumpli elkészítésén munkálkodtam. Kivételesen nem kétes eredetű bolti krumpli, hanem jó kis bioburgonya volt az alapanyag egyik ismerősünk kertjéből. Múlt hétvégén egy szatyorban hoztuk el tőle az előtte pincében tárolt zöldséget (a pince azért fontos, mert innen lehet tudni, hogy került az állat oda, ahova... de olvass tovább). Tegnap krumplihámozás közben vettem észre, hogy az egyiken ott van rátapadva, összezsugorodva egy kicsi szürke házatlan csiga. A házatlan csiga az tulajdonképpen meztelencsiga, csak muszáj promótálnom ezt az állatkát, a meztelencsiga szó túl sok előítéletet rejt magában. :D :D


Tehát ott volt a kezemben a krumpli, meg rajta a mozdulatlan kicsi csiga- aki ugye ház nélküli volt. Gondolkozni kezdtem, hogy mit tegyek. Ha kidobom, akkor simán kimászhat a szemetesből, amíg levitelre kerül a sor- dugig volt a szemetes, de éppen akkor más munkaciklusban voltam, nem a szemétürítésben. Tehát szemétbe dobás kilőve. Talán kidobhattam volna az ablakon (zöld terület van a házunk előtt, és az első emeleten lakunk, tehát nem lett volna túl veszélyes). De azt olyan gyenge megoldásnak tartottam. Azt meg nem nagyon tudtam elképzelni hogy mi módon nyírhatnám ki.

Közben a kiscsiga kidugta annál is kisebb szarvait és elindult. Gyorsan hozzáérintettem egy régi zacsit, amitől újra összetöpörödött, ezzel nyertem egy kis időt a gondolkozásra. Így kezdett motoszkálni a fejemben a gondolat, hogy előnyt kellene kovácsolnom ebből a helyzetből. Talán lehetne ez a következő környezetprojektünk. Nem várt válasz lenne ez egy elnapolt kérdésemre...


Szóval hirtelen ötlettől vezérelve a korábban ebihal-ovinak szánt közepes méretű befőttesüveget

1. oldalára fordítottam,

2. negyedrészig megtöltöttem földdel (Egy rég elpusztult növény csepe még mindig a mikró tetején virított, onnan volt a föld),

3. néhány kavicsot is tettem bele (szintén az előbb említett cserépből),

4. meg egy letépett növényt, egy másik cserépből, ami még zöld volt ugyan , de már a végét járta (nem annyira komálnak minket a növények...legalábbis ez a bizonyos fajta).

5. A befőttesüveg tetejét alaposan kiszurkáltam egy késsel, figyelve arra, hogy egy kis jószág számára tervezem, tehát igen apró lyukakat, illetve nyílásokat készítettem. (Bugzó is voltam, mert a szobában elszabadult házatlan csiga rémgondolata erős motivációt adott az alapos munkához...)

6. Egy spriccelő segítségével (amit még a mustármag csíráztatáshoz használtunk) megnedvesítettem a földet.

7. Végül beletettem a csigát az új csigáriumba krumplistól.

Késő este aztán utánaolvastam a csiga-témának. Sikerült néhány alapinformációt a magamévá tenni, amiről eddig fogalmam sem volt. Még egy ok, amiért jó, ha vannak gyerekeid- te is spontán okosodhatsz!! :D





Íme az alapinformációk:

A csigák 2-3 évig élnek. Szájukban kitinlemezek találhatóak, ezt használják táplálkozásra. Hímnős állatok, ami azt jelenti, hogy ha akarják hímek, ha akarják, nőstények. Viszont magukat nem tudják megtermékenyíteni, szükségük van egy másik példányra, amelyikkel kölcsönösen oldják meg ezt a dolgot. Ez azt is jelenti, hogy bármelyik példány képes petéket rakni, amint eléri az ivarérettséget. Nedves sötétebb helyeket kedvel. Kaja szempontból: zöldségekre, zöld növényekre, hajtásokra éhezik, ezért egyetlen veteményeskert vagy üvegház sincs tőle biztonságban...

A befőttes üveg azért jó, mert lekerekített volta miatt mindenfelé látod, ahogy a csiga erre-arra csúszik. A miénk az üveg plafonként funkcionáló részét preferálja, ott szokott közlekedni, úgyhogy csigaaljat is láttunk már... (Doda a száját is látni vélte, de szerintem csak belelátta.) Nyomot nem hagyott eddig sehol, mert a spriccelővel az üveg falát is rendszeresen vizezem, és a nedves falon nem látszik a nyálka.

További epizódok a csigáriumból hamarosan.


Ez a cikk egyéb fontos csiga-ismereteket tartalmaz.

Ez meg azoknak szól, akik kerttulajdonosként megszabadulnának nemkívánatos csigáiktól.

2009. május 28., csütörtök

Pál Utcai Fiúk



Tegnap hangoskönyveztünk a gyerekekkel. Szoktunk néha. Csak bekapcsolom, Doda hallgatja, a többiek meg egy idő után játszani mennek. Eddig csak az Egri csillagokat hallgattuk, sok magyarázattal (tőlem). Legalábbis az elején. Mert tele volt olyan szóval, amiről a gyerekeknek lövésük sem volt. Azóta már alig kell, mert Doda megérti az egészet vagy ki tudja következtetni, a többieket meg nem annyira zavarja, hogy a felét nem értik, nekik még leginkább amolyan kultúr-háttérzaj ez. Még nem értünk a végére, de Doda nagyon szereti. Időnként szól, hogy most szeretné hallgatni, és akkor hallgatjuk. Azóta a török-magyar konfliktust is ennek kapcsán megbeszéltük, Dodát alapból is nagyon érdekli a történelem.

Szóval tegnap megint hangoskönyveztünk. Rendhagyó módon nem Egri csillagok volt napirenden, hanem a Pál Utcai Fiúk. Nem gondoltam volna, hogy Dodát ennyire érdekelni fogja, de végül egész délután ez ment, estig. A kicsik jöttek-mentek, hol figyeltek, hol játszottak, Doda viszont az egészet hol feszült, hol hanyatló figyelemmel, de rendületlenül hallgatta (közben többször kérdeztem, hogy esetleg ne kapcsoljuk-e le, de nem akarta).


Beszélgettünk F.-el, és kicsit aggódtunk, hogy Doda hogyan fogja majd fogadni Nemecsek halálát a történet végén. Hát, rosszul fogadta. Megsiratta. Aztán átbeszéltük. És jobb kedve lett. De úgy érzem, hogy ez a történet megfelelt az érettségi szintjének. Kihívás volt a számára a Nemecsek-kel történtek földolgozása, mert amint mondta, ő volt a kedvenc szereplője, de azt hiszem szüksége volt erre. Nem rombolta, hanem fejlesztette őt ez az érzelmi hullámvasút, amit megélt a nevetős vidám részektől a feszült csatajeleneteken át a győzelemmámorig és végül Nemecsek haláláig. Érdekes volt látni, mit végzett benne. Haznos dolog ez a hangoskönyv. Sokat fogunk még meghallgatni belőle.

Tavaly volt 100éves a kis Nemecsek, meg a többi Pál Utcai Fiú. Geszti Péter írt egy jót erről, itt olvasható.

2009. május 26., kedd

Agyhalálos kérdések multiparáknak 2.



Nem, a multipara nem az az ember, akit sokféle félelem rettent. :) A többedszer (sokadszor) szülő asszonyokat hívják így a doki-szlengben.

Az előzőek után íme egy újabb gyakran ismételt kérdés, amitől a sokgyerekesek falnak mennek! A válaszokat sokgyerekes anyukák fogalmazták meg. Ha sokgyerekes vagy és neked is van frappáns bevált szófordulatod, akkor írj hozzászólást. Illetve ha nem, akkor meg arról, hogy te hogyan reagálnál.




Második agyhalálos kérdés a válaszokkal:

A) változat:

Terveztek még gyerekeket?


1. Igen, mivel naaaaaaaaaaagyon élvezzük a szexet!

2. Miért akarod tudni?

3. Hát, ma nem. :)

4. Ó, IGEN! Szeretnék nagyobb családot annál, mint amekkorát a kedvenc filmemben, az 'Enyém, tiéd, miénk'-ben láttam: már csak 15 gyerek kell, hogy lefölözzem a 19-üket.

5. Igen, én mindig csak még egyet szeretnék.

6. Hát, van egy 12 személyes kisbuszunk.

7. Nézz vissza 9 hónap múlva és akkor majd meglátod.

8. Egy ideje gondolkozom ezen, de talán te meg tudod nekem magyarázni: én mindig azt hittem, hogy azt kell tervezni, hogy NE LEGYEN gyerekünk.

9. Házasságkötésünk előtt két gyereket terveztünk, de nem tudtam, hogy a férjem nem tud számolni...

10. Az előző hatot sem terveztük, azt hiszem a következő hatot sem fogjuk.


B) változat:

Remélem, több gyereket nem terveztek!!


1. Ezt úgy érted, pont most, mikor végre megtaláltam azt, amiben igazán, nagyon jó vagyok, most mondod, hogy hagyjam abba?

2. Ezt Istennel beszéld meg... Rajta múlik.

3. Hát, a kisbuszunkban még van két szabad hely. :)

4. Hát jó. Akkor a következőt nem tervezzük. A meglepetés jó móka!

5. DE! Egészen addig meg sem állunk, ameddig az egyik csúnyára nem sikerül.


The End.

Egyelőre. De még jövök.:)




2009. május 24., vasárnap

Agyhalálos kérdések multiparáknak 1.



Nem, a multipara nem az az ember, akit sokféle félelem rettent. :) A többedszer (sokadszor) szülő asszonyokat hívják így a doki-szlengben.

Egy új sorozatot indítok: szanálom, fordítom, rendezem egy amcsi honlap okosságait. A téma nálunk nagyon aktuális: multiparák kiakasztása sok agyament kérdéssel. Ahogy Kamilla, Krisztusban bloggertesó barátnőm mondaná: Áááááááááááááááá! :)

Egyik új elhatározásom, hogy a gyerekszámunk növekedésével egyre frappánsabb reakciókat tudjak produkálni egy-egy ilyen agysötét kérdésre- ezt amolyan hóbortos hobbimnak tekintem. Ez komoly. Egyelőre nálunk még nem növekszik a gyerekszám, de addig sem árt edzeni az agyamat és fenni a nyelvemet.:)

Íme egy lista gyakran feltett kérdésekből, amitől a sokgyerekesek falnak mennek! A válaszokat sokgyerekes anyukák fogalmazták meg. Ha sokgyerekes vagy és neked is van frappáns bevált szófordulatod, akkor írj hozzászólást. Illetve ha (még) nem vagy, akkor meg arról, hogy te hogyan reagálnál.




Első agyhalálos kérdés a válaszokkal:

(a gyerekeidre mutatva) Mind a tiéd?

1. Nem, kettő a postásé, azt meg nem tudom, hogy ő kié...

2. Nem. Néhányuk pár perccel ezelőtt kezdett el jönni utánunk. Igazán vicces, amikor ránézel a gyerekeidre, és aztán észreveszed, hogy egy NEM is a tiéd, csak jön utánad, s eddig észre sem vetted...

3. Nem néhányukat a gyártósorról emeltem le...

4. Húha, ezt a kérdést még sohasem hallottam!

5. Hát persze, hogy az enyémek. Gondolod poénból viszek 4 (helyettesítsd be a te számodat) gyereket magammal bevásárolni?

6. Igen, mind a miénk. 22 éve vagyunk házasok, de csak 11 gyerekünk van, hogy ezt megmutassuk. :)

7. Hát, nem, nem a "miénk" mind, de a szívünkben igen. (örökbefogadott gyerekeknél)

8. Igen, mind és OLYAN JÓ GYEREKEK!!!!! (A gyerekek szeretik ezt hallani!)

9. Hát persze, hogy a miénk.. várj csak,.. az meg kicsoda...ő nem a miénk... ja, persze, az ötödik, elfelejtettem, hogy ő is van.

10. Nem tudom. Te hányat számoltál?

11. Igen, de hogyha van olyanod, akit nem akarsz megtartani, akkor örömmel magamhoz veszem őt is.

12. Legtöbbször csak a 7 fiatalabb van velem, úgyhogy amikor ezt kérdezik, akkor azt mondom, hogy igen, mire az egyik fiatalabb gyerekem el szokta mondani, hogy még van 4 otthon. Ezután megvárjuk, hogy mennyi idő alatt számolja ki a 7+4-et. Aztán látnod kéne azokat a pillantásokat, amiket kapunk...

The End.

Egyelőre. Mert folyt. köv. hamarosan...




2009. május 21., csütörtök

Nagyra nőj mustármag 2.




Ismerkedésünk a mustármag-csíráztatással több dolgot tanított nekem a gyerekeinkről.

1. Olyan korban vannak, hogy már segítséggel és felügyelet mellett képesek gondot viselni egy növényről, vagy akár kisállatról. Úgy látom, hogy igényelnék is ezt. Jár az agyam, hogy mi módon lehetne ezt megoldani. Kutyában gondolkozom, de a fajta, amire a családunk közösen rábólintana, az egyelőre nekünk drága, és a körülmények sem alkalmasak. Úgyhogy lehet, hogy első körben kap mindegyik egy kis cserepes növényt, amit egyedül ő locsol. Azt hiszem a bab ideális lesz, amit csíráztatni fogunk.


2. Mindenki a saját fejlődési szintjén és a személyiségének megfelelően vesz részt egy ilyen környezeti megfigyelésben. Otthonoktatóként tudatosítanom kell, hogy ez így normális. És nem kell ugyanakkor, ugyanazt csinálniuk, nem az az ideális, hogyha mindenki mindig jelen van és a maximálisat profitálja egy ilyen tevékenységből. Hanem elég, hogyha a saját szintjük szerint érdeklődnek- az a maximális. És a saját szintjük szerinti megértés az ideális. Ha nem erőltetem a foglalkozást, akkor maguktól belefolynak a fontos tevékenységekbe, mert minden kisgyerek kíváncsi. Ezt nem szabad kiölnöm a megszervezett tevékenységekkel , hanem hagynom kell, hogy olyan szintű tudásszomjjá duzzadjon benne, amellyel már igényli a vele való foglalkozást. Ha ő jön, hogy szeretne tanulni, akkor nyert ügyem van. Szóval 5 éves kor előtt nem is feltétlen kell leültetnem szervezett fejlesztésre. Legalábbis nem rendszeresen, napi szinten.


3. Elmaradozott az utóbbi időben a gyerekek kötelességeinek számon kérése (mindenkinek külön kis házimunkája van, amit napi szinten kellene végezni) és a szervezett közös foglalkozások. A mustármagos tapasztalatszerzés nyitotta rá a szemem, hogy ez mennyire hiányzik a gyerekeknek. Nagyon sok a szerveznivalóm, leginkább az otthonoktatással, könyvek, anyagok vásárlásának tervezésével, papírmunkával, és életszervezéssel kapcsolatban. És eddig ez volt a mentségem magam előtt. Hogy egy sokkal komplexebb dologra készülök, mint eddig valaha. De most már nem nagyon lehet tovább húzni. Egy héten belül muszáj átállni az új menetre, mert Rafi megint eggyel érettebb lett, s igényli a több beszélgetést, és a irányított foglalkozást is talán. Nátinak is új igényei vannak: anya és rendszabályok. Mert nagyon kényeztetett legkisebbként viselkedik (pedig nem is ő a legkisebb), nála muszáj beszigorítanom. És oda kell rá figyelnem. Doda meg össze-vissza olvas, amit csak talál, és jó lenne, ha lehetne célirányosítani. Szóval most sem fogok unatkozni. De így szép az élet.

Ki szeret unatkozni, hehe?

4. Szabad sokkal kreatívabban kihasználnom ezeket az alkalmakat. A témához illő vers vagy ének tanításával. A növénnyel kapcsolatos információk közös elolvasásával. A növény felhasználási lehetőségeinek az átbeszélésével. Azért ez a mustármagos dolog igencsak spontán módon jött. Szóval elégedett vagyok azzal, ami végül kikerekedett belőle. De a bab csíráztatását még színesebbé lehet terveznem.

2009. május 19., kedd

Otthonoktatós környezet óra, avagy: Nagyra nőj mustármag!



Múlt hét végén elővettem a környezetismeret tantárgy emlékeimben időző morzsácskáit, meg ezt a kedvcsináló oldalt és mustármag-csíráztatásba kezdtünk. Na, nem kell olyan szakszerű valamire gondolni. Mindenesetre működött, pedig az itthon ízesítéshez is felhasznált, elfekvőben levő fél tasak mustármag tartalmát tizedeltem meg ezzel a művelettel- semmi vetőmag bolt, vagy előre gondolkodás- csak bele a közepébe... illetve a mustármagozásba.

Mustármag-csíráztatás spontán Eszti módra:

Hozzávalók:

-2 közepes méretű hungarocell tálca
(islerrel együtt adták, talán a Lidl-ben...)
-1 tasak mustármag
-vatta
-víz
-néhány kíváncsi és érdeklődő gyerkőc


Útmutató:

A magvak kicsírázásához 3 dolog szükséges: hűvös környezet, sötét és nedvesség.

Mi ezt egyrészt úgy oldottuk meg, hogy vattával letakartuk a vattaágyra tett magvakat, másrészt úgy, hogy egy másik hungarocell tálcával letakarva a hűtőbe tettük. Lehet, hogy a hűtő túlzás volt, mert másnap, amikor kivettük, még nem látszott semmi változás, ezért kivettük, és a hűtő tetejére téve folytattuk a csíráztatást, ahol egy nap elteltével el is indultak az élettani folyamatok...

A vattát nedvesen kell tartani, nem szabad engedni, hogy kiszáradjon. Mi spriccelővel locsolgattuk, napjában akár többször is. Erre leginkább akkor van szükség, amikor bezöldülnek a levelek, és lekerül a takaró réteg a kicsírázott magvakról. Ezt akár a gyerekek is végezhetik. Ilyenkor már a szél hamar kiszárítja a vattát, ezért szükséges. Viszont ez az időszak már látványos, úgyhogy a gyerekek szívesen gondozzák- csak ne vigyék túlzásba. (nálunk napjában többször is jöttek, hogy "anya, meglocsolhatom?")

A 8. napon leültünk Dodával és rajzosan összegeztük a tapasztalatainkat. Négy részre osztottuk a papírt, én rajzoltam, ő lemásolta. (Lehet úgy is, hogy a csíráztatás közben mindennap kérjük tőle, hogy rajzolja le, hogy most milyennek látja a növényt és mit tapasztal.)

1. kép: egy gombóc kis csírával.
2. kép: egy gombóc hosszabb csírával.
3. kép: egy gombóc, amiből két sziklevél kandikál ki, meg egy hosszú csíra.
4. kép: egy gombóc, ami középen el van felezve (ez az üres maghéj akar lenni, amit ledob a növény, miután kinőnek a sziklevelei), valamint egy kicsi száras, leveles növény, kicsi gyökérrel.

Rajzoltunk vízcseppeket is a képekre, és holdat, ahhoz az életszakaszhoz, amikor még sötétre van szüksége a magnak. Meg napot oda, ahol már fény kell. Közben persze beszélgettünk is erről. Doda önszorgalomból lerajzolta azt is, hogy mitől pusztul el a növény, vagyis melyik stádiumban melyek azok a hatások, amelyek nem megfelelő életkörülményeket teremtenek. Nagyon tetszett neki. A többiek is bekapcsolódtak, de csak empirikus úton informálódtak, illetve tőlem kérdeztek, a konklúziókat nem vonták le.

A legközelebb babot fogunk csíráztatni, és terveink szerint apa is beszáll a tanulmányozásba...

Íme az előbb említettek képekben (...amik telefonnal készültek, és némely példány elég homályosra sikeredett - ez azonban semmit nem von le nagyszerű fotós virtusomból, hehe):

A régi mustármag tasakja




Ekkora egy mustármag






1. nap Nedves vattára tettük őket és nedves vattával letakartuk






3. nap Néhány kis csíra megjelent (a kép elég homály...)




5. nap A kicsírázott magokon megjelennek a sziklevelek




6. nap Még több csíra és sziklevél




7. nap Megjelennek a zöld levelek




8. nap További zöldülés, növekedés




9. nap Kifejlett levelekkel




2009. május 15., péntek

Sokasodni vagy nem sokasodni? 2.



Úgy akartam kezdeni, hogy előre szólok, hogy ez egy képmentes bejegyzés lesz. Azt nem tudom, hogy miért, de nem volt kedvem képeket gyűjteni. Meg úgy érzem, hogy most talán kifejezőbbek a szavak, mint a képek. Aztán mégis ráakadtam pár jó képre. Akkor bele is kezdek.

Hmmm... íme egy elgondolkodtató cikk gyermekvállalást tudatosan elutasító nőkről.

Amikor elolvastam, elgondolkodtatott. Nem azért, mert nem tartom jó ötletnek a családot, hiszen én is benne élek, és szeretem, el sem tudom képzelni az életemet másként, meg hát a családot kitaláló Ötletgazda is egy olyan személy volt, aki nagyon, de nagyon szereti az emberiséget, szóval mit mondhatnék még? Nem is ezen gondolkoztam el, hanem azon, hogy vajon miért jó dolog gyerekeket vállalni? Vagy erre a világra inkább ne szüljünk?

Sokunknak ez egyáltalán nem kérdés. Hiszen olyan egyértelmű és életszerű, hogy a házasságból gyerekek fognak születni. Úgy tűnik azonban, hogy vannak olyanok, nem is kevesen, akik számára már a házasság is erősen kérdőjeles dolog. A gyerekkel együtt. Többes számról meg már szó sem esik (a gyerekekkel kapcsolatban). És sajnos, kimondva kimondatlanul az utánunk jövő generáció, a mai családalapítás előtt álló huszonéves keresztények közül is nagyon sok ezt a nézetet fogadja el, és ehhez igazodva tervezi a jövőjét. Szomorú és nyomasztó is ez egyben.


És azt jelzi, hogy egyszerűen alig akad előttük példa, akinek a családi élete kívánatos ezeknek a fiataloknak a számára. Nem akarják magukénak a családi életet. Vagy legalábbis nem most, s majd amikor már igen, akkor erősen limitált ideig, már ami a gyerekvállalást illeti. Mert nem láttak, és nem látnak a családban olyan értékeket, amelyekért érdemes küzdeni, amit érdemes megszerezni. A fiatalok nagyon tudnak harcolni a dolgaikért, és meg tudják szerezni, amit nagyon akarnak. Szomorú, hogy ez most már legtöbbször nem a szép család létrehozása, hanem a karrier, az egyéni igények kielégítése, a még több státuszszimbólum eszköz és a többedik diploma megszerzése érdekében történik.

Mégis, hogyan kellene nekünk, családpárti, gyermekpárti keresztényeknek megtalálni a viszonyulást? Hiszen a társadalom értékválsága immár begyűrűzött a családokba. Vajon a csendes, kiegyensúlyozott életvitel, a jó fej gyerekek és a nem agyon gyötört, hanem esetleg mosolygós anyák és szenvedélyes apák látványa segítene? Vagy hangosan és 'direktben' kellene kommunikálni, és büszkén hordozni a "családos vagyok és élvezem!" feliratú lobogót?

Azt hiszem, hogy néha ezt is kell tenni, meg azt is. Az igazi érték a társadalomban a keresztény család. De sajnos ezt mi magunk, keresztény családok sem tudatosítjuk. Se nem kommunikáljuk. Kifelé, a társadalom felé sem, de gyakran még családon belül sem. Pedig hiszünk a családunkban. Hiszen ezért alapítottuk, vagy nem? (Ha nem is, akkor is, út közben egész biztosan megszerettük.)



Talán furcsán hangzik, de én ma ocsúdtam föl, hogy a világban, emberek között élek, mint családos. És ez azt jelenti, hogy látnak engem mások, és én inspirálom őket: példa vagyok más embereknek, akár pozitív, akár negatív. És vonzok vagy taszítok azzal, ahogyan és amit mondok és teszek... gyerekeimmel, férjemmel. És az állatokkal magunk körül (mi még csak készülünk az állattartásra, de azt hiszem ezt is idejében tudatosítani kell.)

Nem gondolom
, hogy ennek ismeretében igyekezni kellene szebb képet kell mutatni magunkról, mint amilyenek valójában vagyunk. Hiszen Isten látja a szívünket, és jól tudja, hogy mi jár a fejünkben. És az a tapasztalatom, hogy a körülöttünk élők is gyakran sokkal inkább átlátnak a szitán, mint szeretnénk- már ezért is érdemes őszintének lenni, és nem elrejteni a csúfat magunkból. Hanem vállalni magunkat a bűneinkkel és bénázásainkkal együtt. A képmutatást mindennél nehezebben tolerálja el a világ, még a gyarlóság is jobb, mint a képmutatás.


Pedig megkísért, hogy olyannak mutassam magam, amilyen lenni szeretnék: növekedő kereszténynek, aki mindig azt teszi, amit helyénvaló és Istennek kedves tenni. De sajnos nem így van. És gyakran nehezemre esik nem "úgy csinálni mintha...", azok előtt, akiknek a véleménye fontos, és akik számítanak rám. Azt gondolom, hogy tudatosan kell megélni a napjaimat. Isten erejével. Szellemben járva. Hitben járva. És tagjaimat odaszánva Jézus szolgálatára: kedves és sóval fűszerezett beszéddel, építve és nem rombolva a szavaimmal. És minden felülről jövő áldással megáldva a körülöttem lévőket. Mindazzal, amit továbbadásra kaptam. Szeretni, szeretni, szeretni! Úgy, hogy azt a másik megérezze. És változni, amikor annak itt az ideje.


2009. május 10., vasárnap

Istenfélő otthonunk




Egy tökéletes világban minden óramű pontossággal történik: minden gyerekünk ugyanakkor kel mindennap, és miután megfelelően felöltözött, sietve asztalhoz ül, majd egymás után lecsekkolják a házi munkáikat a hűtőszekrényre írt listáról. Nem sokkal ezután a leckéjükkel a kezükben gyülekeznek, készen arra, hogy iskolába induljanak, vagy mind leülnek vidáman és feszülten figyelve, hogy napi tanulásukat itthon elkezdhessék. Valahol út közben családi áhitatot és hálószoba- rendberakást is beiktatva megvan a receptünk a tökéletesen vezetett istenfélő otthonhoz...




Az egyetlen probléma az, hogy egy ilyenfajta otthon nagyon sokunk számára maga a rémálom. Én nem ellenzem a szervezettséget, de az életstílusunkat Teremtőnkről kell mintáznunk, nem egy robotról vagy egy számítógépről. És Isten hogyan szervezi a világát? Pontos napokba, percekbe, órákba, másodpercekbe, de évszakokba és életekbe, napnyugtákba és napkeltékbe, tavaszba és őszbe, telekbe és aratásokba, teliholdakba és nyári zápor-zivatarokba is.

A férjem is ugyanerre jött rá: hogy Isten TÖKÉLETES, de nem MAXIMALISTA. A maximalizmus emberi találmány, és néhány jól-értesült szent könnyen beleeshet abba a kísértésbe, hogy jól-szervezett napirendjét az un. tökéletesség elérése eszközének tekinti, maga körül mindenkire rátukmálva. Pedig a Nap sem kel mindennap ugyanabban az időben! De azért fölkel. A Nap nem is mindig ugyanabban az időben megy le. Mégis mindig van naplementénk. Néha korán tavaszodik, néha később. Van olyan év, amikor októberben leesik a hó és márciusig marad. Aztán a következő évben egyáltalán nem esik hó, még karácsonykor sem.




Isten világa általánosságban véve kiszámítható, de nem teljesen kiszámítható. Ha van valami, amit az időjáráson keresztül megtanulhatunk, akkor az ez: Isten kezében van, és ő úgy tesz vele, ahogyan jónak látja.

Hogyan lehet mindezt lefordítani a háztartásbeli kötelezettségeinket figyelembe véve? Talán azt mondom, hogy legyünk kiszámíthatatlanok, és ne legyen két olyan nap, amikor ugyanabban az időpontban tálaljuk az ebédet? Természetesen nem. De ugyanakkor, nem kellene minden apró részlet miatt stresszelnünk. Ha azt mondjuk, hogy 6 körül van vacsora, akkor valamikor 6 körül ki kell kerülnie a sütőből- plusz-mínusz néhány perc. És nem kellene az ilyen dolgokon aggódnunk.

Ezzel azt mondom talán, hogy nem számít, hogy pontosan ér-e haza munka után a férjed? Persze, hogy számít. De hogyha ő mindig másodpercre pontos is, akkor sem magasabb rendű szellemileg, mint az, aki néhány percet késik. Testi lényünk hajlamos felfuvalkodni efféle dolgokban.

És ez a gyereknevelésre is különösen vonatkozik. Gyerekeink életének alapvetően kiszámíthatónak, tervezhetőnek kell lenni. Ez ad nekik biztonságot, ettől érzik szeretve magukat, s ebben érzik meg a gondoskodásunkat. De sohasem szabadna a napirendnek fontosabbá válnia őnáluk. Hogyha a napirendhez való alkalmazkodás egy állandó kísértés, és harc forrása otthon, akkor a napirend egy tőr, egy csapda.




A bölcsesség tudja, hogy mikor kell a napirendet figyelmen kívül hagyni, kitágítani, vagy teljesen elvetni az egészet. A szellemi csapda ezekben a helyzetekben az önigazolásból ered.

Ha katonás családi életünk van, amiben minden óra meg van tervezve, akkor az okoz számunkra megelégedettséget, ha a napirendünkhöz igazodhatunk, s gyermekeinket is aszerint látjuk istenfélőeknek, hogy elvégezték-e a listán szereplő kötelességeiket. De ilyenkor az is megkísért, hogy figyelmen kívül hagyjuk gonosz szívünk viselkedését, ami akkor nyilvánul meg, amikor megütjük a gyerekeinket, vállon ragadjuk őket, és haragosan nézünk rájuk, mivel nem teszik azt, amit mondunk nekik.




Leszidjuk és megleckéztetjük őket mindenért, ami nem engedelmesség. Ezalatt pedig mi, akik a szemeikben nagyok vagyunk engedetlenkedünk folyamatosan. Amikor nem foglalkozunk azzal, hogy megütjük és szidalmazzuk, sőt kiabálunk a gyerekeinkkel, olyasmiért, hogy széthagyják a cipőiket, ott valami komolyan nincs a helyén. És nem a cipőkre gondolok. Ez a viselkedés annak a belső kényszernek a megnyilvánulása , hogy mindent a helyén akarunk tartani, a gyerekeket is beleértve. De nem csupán az egyik oldalon vannak hibák.

Vannak családok, akik egy nagy adag szervezettséget jól fel tudnak használni az otthonukban levő káosz csillapítására és arra, hogy némi rendet és stabilitást érjenek el.

Ugyanakkor, még azok a családok is vétkezhetnek, akik csak egyik tevékenységből a másikra ugranak. Az által, hogy felsőbbrendűnek érzik magukat azokkal a családokkal szemben, akik szerintük túl szoros napirendben élnek.

Egyensúly akkor valósul meg, amikor felvállaljuk a mi saját bűneinket és gyengeségeinket úgy, hogy beismerjük őket Istennek.



Csak ezután leszünk képesek egymástól tanulni, fegyelmet gyakorolni a problémáinkban és nem másokhoz hasonlítani magunkat, hogy fölülkerekedjünk rajtuk, vagy hogy lenyomjuk magunkat miattuk.

Egy átlagos családban igen sok tennivaló akad, és Isten nem helyesli a restséget. De légy elővigyázatos, amikor szervezettnek gondolod magadat! Legyen ez akár otthonoktatós szervezettség, akár baba-táplálási szervezettség: a Szentlélek vezetése szerint tedd!

Otthonaink életét az öröm és a hálaadás kell jellemezze, ezért a gyerekek olyan módon legyenek tanítva és gondozva, ami a lelküket is számításba veszi...


(A videós eredetiből fordította: Eszti)


*** *** ***


(Ez a videós eredeti, ha beszélsz angolul, nézd meg.)


2009. május 5., kedd

Nyers, fortyogó és hálás UTÓ-ANYÁK NAPI gondolatok




A vasárnapi ünnep nyomott hagyott bennem. Többek között komoly gondolkozásra késztetett. Talán most először fogalmaztam meg magamnak, hogy számomra mit jelent május első vasárnapja. Tudom, tudom: ezt a bejegyzést két nappal ezelőtt kellett volna elküldeni... kész is volt akkor, de mostanra sikerült képeket is találnom. És mostanra tisztázódott bennem ténylegesen, hogy mit is gondolok. Most biztosan nem fogom növelni a népszerűségemet, de én kerek-perec kimondom: nem szeretem az anyák napját. Hogy miért nem? Egyrészt elvi, másrészt igei okai vannak, de azért az elvi több, mint az igei.

Azért nem szeretem, mert egy elhanyagolt igei elvet próbál egy napban letudni. A szülők tiszteletére és a hálaadásra gondolok. Nem gondolnám, hogy kell egy külön nap, amikor az anyákat megünnepeljük. Ezt bármikor megtehetjük. Sőt! Akkor kell köszönömöt mondani, amikor hálát érzünk, amikor hálásnak kell lennünk. És nem évente egyszer, de akkor aztán nagyon. Olyan ez, mint az evés: bármennyire is szeretnénk, nem fog működni, hogy egy évben egyszer eszünk, de akkor aztán degeszre. Ha nem eszünk rendszeresen, akkor károsodik az egészségünk, nem is biztos, hogy sokáig húzzuk. Miért gondolják sokan, hogy az anyák napja arra való, hogy akkor aztán mindent bepótoljanak, ami egész évben kimaradt? Ami kimaradt, azt nem lehet egyetlen alkalommal bepótolni: amit elszalasztottunk- szavak, ölelés, hálaadás, azokat már nem lehet visszahozni, és beleerőltetni egyetlen napba... Pedig az anyák napja ennek az illúzióját adja. Szinte sugallja, hogy most kell elmondani, megköszönni (máskor meg nem). És gyerekként/tiniként/fiatal felnőttként én is azt hittem, hogy ez így van rendjén.


Mostanában ocsúdtam, hogy a szülők iránti tisztelet és hála, ami szavakban és tettekben megnyilvánul, az egy életmód, nem évi egy nap cicoma. És ez a gondolat merőben megváltoztatja a gyerekeim hálára nevelését is. Nem szeretném, ha ők anyák napja-rajongók lennének. Nagyobb érték, ha megmarad bennük az a szeretetteljesség, ami most még kicsi gyerekként kiárad belőlük. Ők nem keresnek alkalmakat, nem várnak neves ünnepeket, hanem ha találnak egy szép kavicsot vagy egy virágot, akkor odanyomják a kezembe egy simogatás vagy puszi kíséretében. Néha meg csak odajönnek és azt mondják: "szeretlek anya!", aztán egy ölelés után futnak vissza játszani. Ezt a spontánságot szeretném erősíteni bennük, hogy megmaradjon felnőtt korukig, és nem akarom, hogy az anyák napja meg egyéb ünnepek 'szereplős megnyilvánulásai' elrontsák őket.


Szeretném, ha meglátnák, hogy minden adódó alkalommal, amikor van miért, akkor szabad köszönetet mondani embereknek a szeretetteljes gondoskodásukért! Legyen az az édesanyjuk, vagy bárki más. És mikor nincs ok a köszönömre? Szabad megköszönni a meleg ételt (meg a hideget is, mert azt is valaki megcsinálta), a vigasztalást, közös imádságot, ajándékot, foglalkozást, időtöltést, és mindent, ami gondoskodás. Ha nem keresztény az, akitől kapom a gondoskodást, akkor azért, mert igazi reménység nélkül, és jutalom nélkül teszi a dolgát, ha keresztény, akkor meg azért. És szabad ezt tenni időről időre, szülők és gyerekek egymást erősítve ebben. Anyák napja helyett... És akkor nagyobb korukban sem lesz szükségük egy kirakat-ünnepre, ami arról szól, hogy letudják az egész éves bűntudatot, amiatt, hogy nem jól bántak velünk, szülőkkel.


(Azt sem értem, hogy miért kell kizárólag az anyákat felmagasztalni. A Biblia szerint mindkét szülő ugyanolyan fontos. Lehet, hogy ez az anya-magasztalás a Mária-kultusszal van összefüggésben? Nem jártam utána, csak felötlött most bennem.)

Eléggé mesterséges is, hogy a hálánkat egy ünnep generálja. Egyetlen nap az évben, amikor mindenki húdeszereti az édesanyját, és húdehálás a gondoskodásáért. És mi van a többi nappal, amikor rájuk sem nézünk? Ha az év többi napján nem annyira fontosak, hogy elmondjuk nekik időről időre, hogy szeretjük őket és méltányoljuk, amit tettek/tesznek, akkor anyák napján sem kellene alakoskodni. Ha pedig életünk része a szeretetünk és nagyrabecsülésünk kifejezése szüleink felé, nos, akkor meg emiatt nincs értelme egy napot 'megamagasztalással' tölteni.

Ez is a bajom: a megamagasztalás. És őszintén szólva előjönnek a rossz érzéseim a színies és túlszentimentalizált kliséktől, meg a színpadon büszkén szavaló porontyoktól. Nem elég egy fülbe súgott "köszönöm!", hanem muszáj a végletekig sarkítani az önfeláldozó anyáról alkotott képünket mindenféle versekkel, meg sírós dalokkal! Sok vers egyenesen sugallja is, hogy az a jó anya, akinek a gyermeke mindennél fontosabb az életében. Hát nekem nem a gyermekem a mindennél fontosabb. Jézus megelőz mindenkit. És utána a férjem következik. Csak utána a gyerekeim. A világ sajnos azért is tart ott, ahol tart válások szempontjából, mert az emberek életében nem az igei fontossági sorrend van. Én nagyon szeretem a gyerekeimet, de nem bálványozom őket. És remélem itt sokan nem tesszük. De akkor minek túldramatizálni? De komolyan. Ha annyira őszinte az ünnep, akkor miért nem négyszemközt zajlik? Ha meg arról szól, hogy megmutassam magam, meg az érzéseimet másoknak... ez intim, és senki másra nem tartozik, csak rájuk meg az anyukájukra. Illetve énrám, meg a gyerekemre. Egy anya ANYA, aki teszi a dolgát, csakúgy, mint egy apa, vagy egy gyülekezeti szolgálattevő. Szolgál. De ez a szolgálat keresztényként Istennek való szolgálat. Őt dicsérjük a gyermekeink nevelésében (jaj, hányszor nem igaz ez sajnos!), és Őneki fogunk számot adni azért, ahogyan a dolgunkat végeztük. És Őt illeti a tisztelet és a dicsőítés, NEM ENGEM, mert az erőm nem az én erőm, hanem az Övé. És Ő tett engem anyává.


Szóval ne dicsőítsen senki, Istentől kapom a jutalmat- ha jól teszem a dolgomat. És én inkább ezen szeretném rajta tartani a szemem: a mennyei jutalmon, a jövőn. Megteszem, amit kell, de ne zengjen ódát senki, főleg ne mások előtt. Mert egyedül Isten a méltó a dicséretre. És Jézus Krisztus. Őmiatta vagyok, aki vagyok. Ami bennem van, ami bennem jó és mások számára áldás: az Isten munkája énbennem. Ami miatt meg pironkodnom kell, az vagyok én- azért meg nem jár dicséret. Akkor tehát miért is fogadjam el a magasztalást? Minden jó dolog, ami bennem van, Istentől van- miért ne Őt dicsérjék ezért a gyerekeim? Miért engem?

Az is benne van az anyák napja, mint ünnep elutasításában, hogy nem vagyok elégedett magammal, mint anya. Nekem nagyon egyszerű alapelveim vannak, de még azok megélése is mindennapos küzdelem számomra. Viszont akármennyire nem ütöm meg a magam mércéjét sem, azért én semmi pénzért nem csinálnám vissza a helyzetet. Úgy értem: lehet, hogy nem én vagyok az anyák mintapéldánya, az abszolút csúcs, de Isten biztosan nem tévedett, amikor ránk bízta a fiainkat. Pontosan tudta, hogy kiket akar a családunkban látni, és megteremtette őket, amikor itt volt az idő. Nincs olyan gyermek aki emberi hiba következménye lenne, még a nem tervezett gyerekek sem: hiszen Istennél nincsenek nem-tervezett gyerekek. Minden egyes csemeténk az Ő egyedi és megismételhetetlen TERVE. Akiket fogantatásuk előtt AKART az Úr, hogy legyenek. És minden egyes anya kizárólag azért lehet anya, mert Isten azzá tette. Mert Isten AKARTA, hogy anya legyen. Tehát Isten terve volt, hogy te és én anyák legyünk. Hogy szülők legyünk (mert az apákat sem kellene kihagyni). Amikor azon keseregsz, hogy a falra mászol a kincsecskéid kreatív idegölésétől, akkor gondolj arra, hogy szülőként pontosan ott vagy, ahol lenned kell: Isten tervében. Ennek a tervnek a többi részletét a Bibliából megtudhatod, de fontos helyesen látni ezt: aki szülő, az Isten jó akaratából szülő, tehát Isten terve szerinti dolgot tesz.


Engem nagyon bátorít az a tudat, hogy Isten Igéje szerint a gyermek az anyaméh gyümölcse és jutalom. A gyümölcs finom és édes- csakúgy, mint a gyerekeink. Az oké, hogy néha van, hogy egy-egy falat nem a legjobban ízlik ebből a gyümölcsből, de azért a gyümölcs alapállásban édes... :)


A jutalom szó meg olyan megszégyenítő hangzású. Hogyan lehet, hogy Isten, mindenek megteremtője megjutalmazott engem... miért is? Semmi alapja nincs ennek a jutalomnak, ami tőlem jönne! Nincsen emberi magyarázat, hogy miért. Csak azért, mert Ő így látta jónak. Mert ez benne van az Ő tökéletes tervében. Ő nem szúrta el, nem gyári hiba vagy hozzá nem értés miatti működési zavar pottyantott éppen ennyi és ilyen gyerekeket a családunkba. És nem véletlenül vagyok anya. És Te sem. Istennek jó oka volt megajándékozni téged és engem. :)

Egyetlengondolat van most bennem, amitől anyák napja különleges ünnep lehet. Ez pedig az, ha felnőttként őszintén megkérdezem anyámat: "Anya, ha ma lehetne egy kívánságod mit kérnél tőlem? Mit szeretnél, miben változzam veled kapcsolatban?" És ezt úgy tenni, hogy hajlandó vagyok meghallani a válaszát... Talán annak, aki anya, jobban kifejezi az engedelmesség a szeretetet, vagy felnőttként a tisztelet és a rendszeres kapcsolattartás, mintha évente egyszer elhalmoznák drága virágokkal meg ajándékkal.

Ez az egyik nagyon-kedvenc (jó lenne olyan gondosnak lenni, mint Kanga...):





Neked mit jelent az anyaság?
Milyen kép él a fejedben,
mi jut eszedbe arról a szóról, hogy "anya"?
Szerinted milyen egy anya?

Szívesen olvastátok