Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hat gyerekkel, meg egy kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
________________________________________________________


2017. november 13., hétfő

Ízek, színek, benyomások: Spanyolország!



Vadregényes pusztaság, pálmafák, papagályok, tágas terek, csodakék tenger - szépséges kis hazánkat erre a fura vidékre cseréltük le egy időre. Itáliai két hetünk után rögtön továbbautóztunk, és olasz szálláshelyünktől 1400 km-re, Dél-Kelet Spanyolország egy tengerparti részére érkeztünk meg. Itt, Murcia tartományban töltöttük az elmúlt időszakot.

Hamar véget ért ez a két hónap, a mostani az utolsó hetünk ezen a szép helyen. Meglehetősen sok élményben volt részünk és megszerettük, kicsit meg is értettük az itteni nemzeti mentalitást. Belekóstoltunk a spanyolok gasztronómiai büszkeségeibe: ettünk a csokinál andalítóbb édességeket, meg fügetortát maduladarabokkal és lisztes fügét is. (Utóbbival kapcsolatban idővel arra is rájöttünk, hogy miért lisztes, de nem riogatnálak benneteket, mert nem szép sztori).

Kipróbáltuk az ízletes spanyol sajtokat, ettünk csodás paradicsomos tonhalszendvicset és mindennapos fogyasztásban élveztük a nagyon finom bagettjüket, amely számunkra simán verte az otthoni kenyeret. Talán jobbak az alapanyagaik vagy más eljárással készülnek itt a pékáruk, mindenesetre nincs az a rémes eltelős érzése az embernek egy nagy adag befalása után, mint otthon volt (tudom, nem kell nagy adagokat befalni, akkor otthon sincs eltelős érzés, de ez már más téma).

Itt, Spanyolországban sokkal később kezdődik az igazi, hideg ősz. Annyival később, hogy még így november közepén sem tudok beszámolni róla. Bár kábé egy hete éjjelente azért már hideg van, ez a hideg azért még jóval tíz fok fölötti: kültéren még éjjel sem fordul párába a lehellet. Nappal hosszú nadrágban és pulcsiban kényelmesen el lehet lenni kint a szabad levegőn, húsz fok körül mozog a hőmérséklet. Komolyabban csak pár nappal ezelőtt gondolkoztunk el a befűtésen, de végül mégsem vettük igénybe.

Fentiek áldásos következménye, hogy október közepén még mézédes sárgadinnyét, novemberben lédús szőlőt, őszi zamatos almát és puha érett paradicsomot fogyasztottunk. És a tenger, az elmondhatatlan tenger szépségét élveztük. De nem csak a látványt: még októberben is bele tudtunk csobbanni, annyira kellemes volt. Így, november derekán azért már hideg, de van, aki még ilyenkor is belemerészkedik (szörfruhában vagy búvárcuccban, ezek nyilván tartják a testmeleget, de ez azért azt is mutatja, hogy még messze nem jéghideg a víz).

Az emberek mentalitása is érdekes. Mi úgy tapasztaltuk, hogy a spanyolok sokkal lassabb folyású népségek, mint az olaszok, ugyanakkor közvetlenebbek is. Ezt meg kell szokni: itt senki sem siet kiszolgálni és senki sem nyugtalankodik, ha ezer évet kell várni valamilyen sorban állva. Elvannak egy zokszó vagy morgás nélkül. Na, ilyet mi, magyarok, nem tudunk még, de ránk mindenesetre igen inspirálóan hatott ez a nyugi.

Persze mindez valószínűleg abban is gyökerezik, hogy rengeteget süt a nap. Itt jóval több hónapig van nyár, mint otthon, így nem kell három három hónapba belezsúfolni a kánikulai időtöltéseket. Ráadásul hasonlóan az olaszokhoz, ők is mindennap órákat sziesztáznak kora délután. Jelentős napos nap és jelentős napi sziesztaidő van tehát, és ezzel együtt pedig van türelem is. Úgy gondolom, hogy mind a fentebb említettekkel nagyszerű dolog (lenne) mindig, napi szinten rendelkezni otthon is...

A spanyol nyelvvel egy ideje ismerkedünk. Már akkor megtetszett, amikor még csak terv volt az Eu-túránk, ezért idén januárban elkezdtük a férjemmel közösen tanulni. Voltak nagyobb kihagyásaink is, sajnos nincs olyan tananyag spanyolban, mint amilyen az angolban már van: amivel szavak memorizálása meg nyelvtanozás nélkül könnyedén meg lehet tanulni a nyelvet. Ezért sajátos módon magunkak kell tananyagot kreálni, ez azonban egy kicsit trükkös és energiabefektetést igényel, ami még egy kicsit várat magára. Bár nem jutottunk még messzire, elkötelezettek vagyunk: jó reménység szerint ami késik, nem múlik és lesz majd olyan a nem túl távoli jövőben, amikor képesek leszünk magabiztosan beszélni spanyolul.

Itt egyébként muszáj is valamennyire kommunikálni a nyelvet, ugyanis gyakorlatilag a fehér hollónál is ritkább jelenség, ha valaki helyi létére képes épkézláb módon megszólalni angolul. Mi magunk sem vendéglátó-egységekben, sem benzinkúton, sem állatorvosnál, sem áruházban nem találkoztunk angolul jól (vagy akár csak valamennyire is) beszélő spanyollal - egyetlen egy eset kivételével. Szó, mi szó, ennek a ténynek a kapcsán volt azért pár érdekes kalandunk nyelvi nehézségek miatt, de aztán mindig sikerült kivágnunk magunkat - éljen a google fordító, meg az emberi lelemény.

Az elmúlt két hónapban sok minden történt: megoldottunk necces helyzeteket, izgalmakkal, vicces pillanatokkal és szép emlékkel lettünk gazdagabbak. Tényleg jelentős idő jutott egymásra meg önmagunkra is, ezért kiegyensúlyozottabbnak, derűlátóbbnak is érezzük most magunkat: tele vagyunk tervekkel, gondolatokkal. Már csak ezek miatt is érzem úgy, hogy jó ötletnek bizonyult az elindulásunk.

És, még messze nincs vége. Szombat reggel ugyanis újra útrakelünk. Nyakunkba vesszük a világot és irány a következő uticélunk: Portugália! Hozzávetőlegesen kb.10 órát (és 800 km-t) fogunk utazni, mire elérjük a házat, ahol az elkövetkező hónapokat tölteni fogjuk. Még nem tudjuk, mi vár ránk ott, ahova megyünk, de felnőttek is, gyerekek is nagyon izgatottak vagyunk az utazás miatt, meg az új hellyel való ismerkedés lehetősége miatt is!

Visszanézve az elmúlt hónapok eddigi kalandjaira, csak azt tudom újra és újra elmondani (meg leírni), hogy egy csoda ez az élet: nem csak a miénk, mindenkié. És pont emiatt, mindenekelőtt, mindenek fölött és túláradóan hálásak vagyunk annak, Aki mindezt lehetővé tette és megadta nekünk: a Mindenható, Hegyeket Mozgató, Féltőn Szerető Istennek. Aki megteremtett és megőrzött minket az egész úton. És kihozott nehéz helyzetekből. Aki gondoskodott rólunk és kegyelmével, áldásával kísért és kísér minket most is.

És nem azért teszi mindezt, mert útra keltünk: ha otthon maradtunk volna, akkor sem foglalkozna velünk kevésbé, akkor sem hagyott volna magunkra. Mert lehetünk mi bárhol, Ő ott is nagyon szeret (de azért persze nem baj, ha nem bárhol vagyunk, hanem olyan helyen, ahol jó lenni).

Minden örömteli és ijesztő helyzet, amit átéltünk és minden, ami elénk kerül, hogy járjon rajta az agyunk - minden Őmiatta van az életünkben. És a szívünkben újra meg újra elismerjük, hogy Ő az Úr az életünkben. Egyszerű szavainkkal meg, csak rendkívül méltányoljuk Őt és a kegyelmét.


  

2017. szeptember 14., csütörtök

Hát, nekiindultunk...



Másfél hete kihurcolkodtunk az albérletünkből: összeszedelőzködtünk, és az egész nyolctagú családot bepakoltuk a kisbusz+kisutánfutó kombóba. Felnőttek a gyerekekkel, a kutyával, a csomagokkal (könyvek is!), valamint az összecsukott bicajokkal együtt. Elbúcsúztunk azoktól, akiktől el szerettünk volna, majd nekiiramodtunk nyakunkba venni Európát (egy kis szeletét legalábbis).

Furcsa a visszagondolás: most nagyon szürreálisnak hat, hogy nemrég még otthon, Magyarországon laktunk. Akkor még csak szívben-fejben készültünk arra, amit most (jó értelemben) már a bőrünkön tapasztalunk.

Jelenleg az első állomásunkon vagyunk, Észak-Olaszország egy kedves kis régiójában. Összesen két hetet leszünk itt, s ebből már több, mint egy eltelt. Egy kicsit már felfedeztük magunknak a környéket. Nagyon szép vidék, igazi ráérős mediterrán: ez látszik a boltok nyitvatartásán, az emberek napbarnított bőrszínén, a nyitott és ízlésesen dekorált épületeken, a barátságos, mosolygós hozzáálláson.

Nagyon ritka, hogy az angol nyelvet tudjuk használni, itt mindenki (az üzletekben, a pizzériában, a panzióban is) leginkább csak olaszul kommunikál. Nagyon kevesen és nagyon kicsit az angolt, így igazi mélyvízbedobós olasz nyelvtudás felfrissítő időszak ez nekem. A családból ugyanis én vagyok az egyetlen, akinek van némi olasztanulós múltja (alapfokú nyelvizsga és gimi érettségi ebből a tárgyból).

Az elején eléggé frusztrált a helyzet, de egyre jobban megy. Persze nagy nyelvi fejlődést nem várok, de azért így is érezhetően leporolódott az a kis nyelvtudás, ami régről megmaradt. Ez inkább a hozzám intézett pergős olasz beszéd megértése, nem annyira az én magas röptű beszédem, mindenesetre kedvet kaptam elmélyedni ebben a nyelvben (is). Aztán, lehet, hogy a kedv nem lesz tartós, lehet, hogy alábbhagy majd, amikor elmegyünk innen, meglátjuk.

A hely nagyon kellemes, élhető: megragadja a fantáziát, a szívet, az érzekeket. Nem csak a szépsége, hanem a miliője is - egy kicsit talán a klíma, egy kicsit az olasz mentalitás, meg a nyelv. Vagy nem is tudom, hogy mi. Persze, nem olyan könnyű felhőtlenül lazítani és élvezni a dolgokat itt és most. Mert ugye az életünket, a jellemünket ide is hoztuk magunkkal, és az itt adódó váratlan helyzetekkel megspékelve ez okoz olykor súrlódásokat a családon belül.

Én mióta itt vagyunk, egy ideje folyamatosan mérleget vonok és gondolkozom az életemről, a viselkedésemről, a gyerekekkel való kapcsolatunkról, az időtöltéseimről, a reakcióimról. A jelenről meg a jövőről. Reményekről és perspektívákról. Meg beszélgetünk is, mi felnőttek: átbeszélünk, kivesézünk, előhozakodunk, reflektálunk. Amire kell.

Jó ez. Ebből a nyílt kitárulkozásból, meg a belső csendből, amiben vagyok (már amikor lecsitul a zaj körülöttem, mert mondjuk kint szaladgál minden gyerek és egy időre egyedül vagyok a szobában) indul ki minden változás. Valaki mondta mielőtt elindultunk, hogy amikor majd hazatérünk, biztosan nem ugyanazok leszünk, akik elmentünk - azt hiszem, igaza lesz.

Visszakanyarodva ittlétünkre: van olyan a családban, akinek már most honvágya van, ennek ellenére a gyerekek szájából és a miénkből is elhangzott már nem egyszer az utóbbi napokban, hogy annyira jó ez a hely, simán tudnánk itt élni... (persze, mostanában biztos nem fogunk). Sok élmény és benyomás ért minket, volt pár zűrösebb helyzet is, de valahogy mindig közösen erővel sikerült rajta túljutni és ez megerősíti a családunk működőképességébe vetett bizalmamat.

Emellett nagy nyugalmat ad a tudat, hogy vannak, akik imádkoznak értünk, az utunkért. Érezzük mindennap, hogy Isten a kezében tart és őriz. Szükségünk is van erre az 'érzésre', hogy velünk jön és nem marad el tőlünk az életünk Ura. Tudom, érzem azt is, hogy ez az egész mi életünk, mindennel, ami benne van: kegyelem. Csendes hála van a szívemben mindennap - és nem csak azért, mert itt vagyunk és mindazt láthatjuk, tapasztalhatjuk, amit enged Isten látni és megtapasztalni. Hanem pusztán amiatt is, hogy élhetünk.

Hogy szerethetünk. Hogy szeretnek. Hogy vannak, akikkel vagyunk egymásnak. Hogy vannak mások is nekünk - olyanok, akik gondolnak ránk, amikor nem lehetnek mellettünk, akiknek talán hiányzunk is. És nem utolsósorban az otthontanulás lehetőségéért (igen, elcsépelt, de ezért akkor is folyamatosan - hisz a világnak nem minden szegletében választható lehetőség ez, itthon viszont igen), még, ha most nem is kell vizsgáznunk. Meg kis hazánkért is, hogy ebben az országban élhetünk - még, ha most nem is otthon vagyunk.

Most gyűjtünk itt még pár élményt, aztán néhány nap és továbbutazunk. A következő helyszín Spanyolország dél-keleti régiója lesz. Nagyon jól érezzük magunkat az olasz hangulatban, de már várjuk, mit hoz Espana...


2017. június 23., péntek

Aktív otthonoktatós blogok, 2017



Ami az otthontanulós közösséget illeti, szeretek képben lenni, figyelemmel követni, hogyan alakul az egyes emberek sorsa, élete, akik ezt az utat választották. Mint minden földrajzilag szétszórtságban élő csoport, mi is üdítően sokszínűek vagyunk, azonban kevés lehetőség adódik ezt behatóbban megismerni, mivel a különböző kisebb csoportosulások jobbára saját köreikben, a nyilvánosság szemei elől rejtve cserélnek eszméket. Én nem vagyok benne ilyen csoportokban, ezért is nehéz tudni, hogy mi történik azokkal akik nem személyes ismerőseink, de otthontanulnak (néha még előbbieket is nehéz tudni). És épp emiatt olyan érdekes számomra végigkövetni azoknak az embereknek, családoknak a tapasztalatait, gondolataik változását az internetes naplójukon keresztül, akik ebbe másoknak is betekintést engednek.

Tény, hogy jó pár otthonoktató van, aki az utóbbi években kifejezetten az otthontanulás, mint téma kapcsán vagy más apropóból kezdett blogot írni. Sokuk kezdetbeli lelkes blogolása azonban pár év után megtorpant, vagy témát, formát váltott. Egyesek zárt blogfelületen folytatták személyes életük megosztását, mások az éterben hagyva blogjukat végleg befejezték az írást. Ismét mások esetleg meg is szűntették korábbi blogjukat, s volt, akinek a formaváltást az otthontanulás befejezése tette indokolttá.

Ezek a változások elkerülhetetlenek, viszont jó, ha valamikor azért értesülhet is róluk az ember. A miheztartás végett is, meg azok miatt is hasznos az értesülés, akiket az otthontanulás, mint téma 'kívülről' érdekel. Akár szakmai az érdeklődésük, pl. szakdolgozatot szeretnének írni belőle (belőlünk). Akár személyes érintettség okán kiváncsiak: mert talán már ízlelgetik a gondolatot, fontolgatják, hogy maguk is belevágjanak. Szóval jó lenne, ha minél több releváns információ lenne elérhető az otthontanulókkal és netnaplóikkal kapcsolatban.

Léteznek amúgy olyan blogok, weboldalak, ahol oldalsávban vagy linkgyűjtemény formájában egy kalap alá össze van szedve mindenki, aki otthonoktató és valaha blogot írt - ezek a listák azonban a tapasztalataim szerint szinte sosem frissülnek. Így arra, hogy valaki a jelenlegi helyzetről tájékozódjon vagy akár a mai otthonoktató közösségről igazi benyomásokat szerezzen, alig használhatóak.

A helyzetbe a minap én is belebotlottam, amikor a neten szembejött velem egy olyan szakdolgozat, melynek a szerzője a mai magyar otthonoktató közösség keresztmetszetét blogokon keresztül szerette volna bemutatni. Mivel csak néhányat szándékozott behatóbban tanulmányozni, annak a néhánynak a kiválasztásához (relevánsabb támpontok híján) webanalitikát használt, mely a legtöbb olvasót számláló, illetve a közösségi médiában legtöbbet lájkolt oldallal rendelkező blogokat emelte számára ki.

Mondani sem kell, ő ezekből azt szűrte le, hogy sikerült naprakész oldalakat találnia, pedig nem teljesen így volt. Mindegy, a dolgozata valamilyen helyi díjat is megnyert, tehát nyilvános méltánylásra került azok által, akik szakmailag bírálták el a munkáját. És ezen a ponton vált számomra nyilvánvalóvá, hogy lehet úgy is alapos és a követelményeknek megfelelő dolgozatot létrehozni az otthonoktatókról, hogy közben mégsem adunk teljesen hiteles képet róluk (nem a blogok milyenségével volt a gond, hanem a relevanciájukkal).

A nézettségi mutatók szintjén előkelő helyen végző otthontanulós oldalak nem feltétlenül a legrelevánsabbak. A relevancia ugyanis sokkal inkább abból jön, hogy van-e a blogon rendszeresen frissülő tartalom, illetve, hogy milyen mértékben szól családi együttanulásról, vizsgákról, küzdelmekről, kihívásokról, örömökről, magáról az otthontanulásról: vagyis, hogy milyen témákról írják őket. Főleg erről vagy részben erről is? Nem olyan egyértelmű tehát ez a relevancia-dolog, mert az olvasottság nemigen korrelál vele.

Mifelénk, otthontanulós népségek felé, a blogolvasottság mutatói mindössze annyit mutatnak, hogy az illető blogger a témaválasztásával az otthonoktató közösségen túl egy szélesebb körhöz is képes volt-e szólni. Ha sokan olvassák a posztjait, akkor valószínűleg nem sokat ír az otthontanulásról, az ugyanis rajtunk kívül nem sokakat érdekel. Mi pedig egyáltalán nem vagyunk annyian, hogy egy-egy blogcikknek komolyabb nézettséget (jobban mondva olvasottságot) hozzunk, bár igazából nem is ezzel a céllal blogolunk.

Ha célunk lenne komolyabb olvasótábort generálni, biztosan más témát választanánk a blogunknak. Ugyanis változik a helyzet, ha anyaságról, tanulási ötletekről, iskolakritikáról, gyerekek fejlesztéséről vagy akár egy otthontanulástól független, megosztó témáról van szó: ezekhez nyilvánvalóan többen tudnak kapcsolódni, mint azokhoz a tartalmakhoz, melyek igazán az otthontanulásról szólnak. Talán épp ez az oka annak, hogy annyi blogíró mégsem az otthontanulós életükkel, meg az együttanulásukkal kapcsolatos gondolatait osztja meg a blogján, ehelyett inkább másról ír. Minden másról, csak nem erről.

Persze, lehet az is az ok, hogy az otthontanulókat is ezer meg egy más dolog érdekli, mint maga az otthontanulás, mely téma talán annyira nem is foglalkoztatja őket, hogy erről akarjanak írni. Hisz benne élnek ebben, ezt csinálják: minek beszéljenek akkor róla. Meg, nagyon megosztó is ez a téma, és nem sokan szeretnek időről időre kiváncsiskodó, kötözködő, számonkérő keresztkérdésekre válaszolni. De végül mindegy is, mi az ok, a lényeg, hogy sok otthonoktató ír blogot, de nagyon kevés a kifejezetten otthontanulós témájú (vagyis az otthontanulás szempontjából releváns tartalommal bíró, másoknak támpontul szolgálható) otthontanulós blog.

Ahogy ezen gondolkoztam, felmerült bennem az igény, hogy saját kedvemre utánanézzek a netnaplóknak otthontanulós relevancia alapján. Ebből meg már adta magát a helyzet, hogy némi kutatómunkával össze is gyűjtsem mindazokat az otthonoktató blogírókat, akik jelenleg is az otthontanulásról blogolnak és a neten fellelhetők. A végeredményből posztot írtam: ez épp az, amit most olvasol. Magamnak segítség volt, hogy így összegyűjtöttem ezeket, remélem, valakiknek meg még majd hasznos is lesz.

Négyféle szempont szerint csoportosítottam az otthontanulós blogokat, melyeket alább megtalálsz. A négy szempont közül az első három egy-egy aspektusát emeli ki az otthontanulás szempontjából releváns blogoknak és ezek fényében vizsgálja az adott blogot. A negyedik szempont pedig az első három ismeretében egy összesítés, értékelés. A négy szempont a következő:
A.) a blogírók az otthontanulást mennyire régóta csinálják,
B.) a blogjukon milyen gyakran, milyen mélységében írnak tanulásukkal kapcsolatos gondolataikról, személyes tapasztalataikról,
C.) mennyire aktuális a tartalom, ami a blogjukon található (vagyis írnak-e rendszeresen új posztokat a szerzők).

Nem minden blog szerepel mind a három csoportosításban, így a végső összesítésbe sem került bele mindenki. Ennek részben az az oka, hogy néhány esetben nem állt rendelkezésemre a szükséges infó (a blog ugye nem adatlap, időnként sokat kellett kattintgatni, mire rátaláltam a válaszra az adott oldalon). Részben meg az az ok, hogy nem mindenkit volt könnyű besorolni: volt, aki egyáltalán nem volt értékelhető egy adott szempont alapján.

Az értékelésbe egyébként a saját blogjaimat is belevettem, viszont, amennyire lehetett, igyekeztem konzekvensen vizsgálódni. A csoportosított blogokat betűrendbe soroltam, hogy a csoporton belül ne sugalljak sorrendiséget. A majd' egy évnél régebb óta nem frissült blogokat pedig 'elhagyott blog' megkülönböztető címkével láttam el. (Ettől még lehet rajtuk említésre tartalom, csak a blogíró már nem ír posztokat, tehát az aktuális helyzet nincs rajta megörökítve: csak azt tudjuk meg belőle, hogy régebben mit csináltak vagy hogyan gondolta a dolgokat a blogíró.) A blogok után zárójelben jeleztem, amennyiben valamilyen különleges tudnivaló van még velük kapcsolatban.

Ezen a ponton nagyon szeretném kihangsúlyozni, hogy ennek az értekelésnek nem célja pálcát törni emberek felett abban a kérdésben, hogy mennyire jó vagy kevésbé jó a blogjuk. A pálcatörés nem menő, azt meg, hogy otthontanulós relevanciától függetlenül kinek mennyire tetszik egyik vagy másik blog nem én, hanem annak olvasói döntik el.

Emellett az sem célom, hogy az (otthontanulás szempontjából) kevésbé releváns blogokkal kapcsolatban azt sugalljam, mintha azok kevésbé értékes tartalommal bírnának, mint a relevánsabb blogok. Attól még, hogy egy otthonoktató blogíró blogja nem az otthontanulásról szól, lehet releváns más területen (és általában úgy is van). Ez a poszt tehát semmiképp sem a blogok relatív értékéről (ilyen nincs is), hanem csakis az otthontanulással kapcsolatos relevanciáról szól.

Minden blognak kétségkívül megvannak a maga értékei. Minden blogírónak megvan a saját írói motivációja. Mindegyiküknek van egy egyedi hangja, amelyet egy adott olvasói réteg nagyon szívesen olvas. Amit vizsgáltam az az, hogy az otthonoktató blogírók közül kik írnak többet az otthontanulásról - mindössze ennyit. Mondanivaló szempontjából meg azt szeretném megerősíteni, hogy sokfélék vagyunk, és a felkapottabb blogokon túl is sok értéket rejteget az otthontanulós blogoszféra.

Bár a kutakodásomban igyekeztem körültekintően eljárni, lehetséges, hogy nem minden információm naprakész vagy pontos. Ha valami ilyesmit észreveszel és szeretnéd, hogy helyesbítsem, kérlek, jelezd egy hozzászólásban, hogy javíthassam a hibát. Előre is köszönöm. (Ja, és nem mindenki tudja, de az 'oo', az az 'otthonoktatás', illetve az 'otthonoktató' szavak rövidítése az otthontanulók között. Azért írtam le ide, mert alább a listában is használom.) Íme, tehát, a négy lista.


A. SZEMPONT: OTTHONTANULÓS TAPASZTALATOK


4. CSOPORT: a Frissek

- néhány éve tanulnak otthon
- viszonylag kevés saját tapasztalattal rendelkeznek, viszont nagyon lelkesek
- tele vannak elvekkel, ötletekkel és tervekkel, szeretnék megmutatni a világnak, hogy működik, amit csinálnak
- kissé irreális elvárásaik, túlzott magabiztosságuk és tapasztalatlanságuk miatt szinte kódolható, hogy csalódásokon kell keresztülmenjenek, mire megtalálják saját magukat is ebben a döntésben
- gyerekeik vizsgái minden alkalommal hatalmas élmény a számukra és rengeteg érdekes tapasztalatnak is a forrása (most még minden új!)


A Frissek listája:

Anitjalife (külföldön élő magyar család blogja) http://anitjalife.blogspot.com
AnnaPeti blogja http://annapeti.blog.hu
Molnárkák blog (Otthon okosodnak blog ishttp://molnarkak.blogspot.com
Vedd, amid van blog http://veddamidvan.blogspot.com


3. CSOPORT: a Nemviccelők

- 4 évnél hosszabb ideje tanulnak otthon
- és nem szándékoznak félbehagyni (innen a név)
- már körülbelül értik, hogy miről (és miről nem) szól az otthontanulás, kezdik a saját igényeiket és lehetőségeiket is kiismerni ebben az egészben
- szembesültek már nehézségekkel, és lassan kezdik kialakítani a hozzáállásukat az ilyen helyzetekhez (számítanak is már rá, hogy lesz még cikornyás cifraságokkal dolguk)
- a vizsgázásba egyre jobban belerázódnak
- alsóban és felsőben is van már valamennyi otthontanulós tapasztalatuk
- gondolkoznak a folytatáson, foglalkoztatja őket, hogy milyen sokáig lehet az otthontanulást csinálni


A Nemviccelők listája:

Almameter blogja https://almameter.wordpress.com
Erre gyere, ne arra blog http://erregyerenearra.blogspot.com
Jó az Úr blog (külhoni magyar oo blog) http://gitmargit.wordpress.com


2. CSOPORT: a RutinOOsok

- 6 évnél hosszabb ideje tanulnak a gyerekeikkel otthon
- alsóban és felsőben is vannak már tapasztalataik
- megéltek komolyabb fenteket is, lenteket is, de valahogy mindig sikerült felülkerekedniük a nehézségeken
- tudják, hogy mit (és mit nem) várhatnak az otthontanulástól, ezért informáltan és higgadtan állnak a helyzetekhez, amikkel találkoznak
- ha kell, a családjuk érdekében nagyon gyorsan képesek reagálni
- az évek alatt viszonylag nagy vizsgatapasztalatra tettek szert, valamint egyfajta kialakult vizsgarutinnal is rendelkeznek
- már nem is emlékeznek, milyen volt, amikor még nem voltak otthonoktatók


A RutinOOsok listája:

Bergamott blogja http://bergamott.blogspot.com
Fiúk a hajóban blog (ez az én blogom) http://fiukahajoban.blogspot.com
Itthon tanulunk blog (külhoni magyar oo blog) http://fecnitar.blogspot.com
Kilike weboldala (korábban Csivitelés a rigófészekből blog) http://kilike.hu
Matrózképző blog (ez az én blogom) http://matrozkepzo.blogspot.com
Mese és a fiúk blogja http://meseesafiuk.blogspot.com


1. CSOPORT: a JoseyWales-ek*

- változó, hogy hány éve tanulnak otthon
- személyes okokból szűknek érezték a hagyományos oktatási kereteket, ezért sajátos megoldást választottak
- gyerekeik nem tesznek osztályozó vizsgákat, haladásuk nyomonkövetése egyéni módon történik (innen a név)
- összetartóbbak, mint a többi otthontanuló, mivel összeköti őket a tanulási választásuk

*a nevet egy 1976-os Clint Eastwood-film címe ihlette
(ha nem ismered, keresd a Google-ben)


A JoseyWales-ek listája:

Ide szándékosan nem listázok senkit, mert az felfedhetné azokat, akiket ebbe a csoportba lehet sorolni. Tudom, tudom, ez eléggé paradox helyzet: miért írna valaki nyilvános blogot, melyben az otthontanulás is említésre kerül, ha amúgy JoseyWales? Erre a kérdésre nem tudom a választ, mindenesetre vannak ilyenek, nem is egy - emiatt gondoltam úgy, hogy őket sem hagyom ki a csoportosításból.


B. SZEMPONT: BLOGTARTALOM


4. CSOPORT: Nincs otthontanulós tartalom a blogján

(eddig nem érintette a témát vagy csak párszor, említés szintjén került elő):

AnnaPeti blogja http://annapeti.blog.hu
Kilike weboldala (korábban Csivitelés a rigófészekből blog) http://kilike.hu
Lélekkunyhó blog http://lelekkunyho.blogspot.com


3. CSOPORT: Tantárgyakról, tanulásról, tanításról sokat ír
(inkább elvi szinten, mint a saját életük vonatkozásában):

Gyereketető weboldal (korábban Jócsontblog) http://gyereketeto.hu
Szabad tanulás weboldal
(The Székelys are off to sail bloggere)  http://www.szabadtanulas.hu


2. CSOPORT: Van valamennyi otthontanulással kapcsolatos tartalom nála (ritkán, de azért ír erről):

Anitjalife blog (külföldön élő magyar család írja) http://anitjalife.blogspot.com
Jó az Úr blog (külhoni magyar oo blog) http://gitmargit.wordpress.com
Mese és a fiúk blogja http://meseesafiuk.blogspot.com
Molnárkák blog (Otthon okosodnak blog is) http://molnarkak.blogspot.com
Vedd, amid van blog http://veddamidvan.blogspot.com


1. CSOPORT: Számottevő, otthontanuláshoz köthető tartalmat találsz nála (saját tapasztalatok, vizsgák, otthontanulós élmények, kihívások, gondolatok):

Almameter blogja https://almameter.wordpress.com
Bergamott blogja http://bergamott.blogspot.com
Erre gyere, ne arra blog http://erregyerenearra.blogspot.com
Fiúk a hajóban blog (ez az én blogom) http://fiukahajoban.blogspot.com
Itthon tanulunk blog (külhoni magyar oo blog) http://fecnitar.blogspot.com
Matrózképző blog (ez az én blogom) http://matrozkepzo.blogspot.com
Otthon tanulunk (Otthonsuli) blog http://otthonsuli.blogspot.com


C. SZEMPONT: BLOGAKTIVITÁS


1. CSOPORT:  Aktív otthontanulós blogok
(akármiről is ír, viszonylag gyakran teszi, rendszeresen frissül a tartalom):

Almameter blogja https://almameter.wordpress.com
AnnaPeti blogja http://annapeti.blog.hu
Erre gyere, ne arra blog http://erregyerenearra.blogspot.com
Gyereketető weboldal (korábban Jócsontblog) http://gyereketeto.hu
Vedd, amid van blog http://veddamidvan.blogspot.com


2. CSOPORT: Ritkán, de időnként azért még frissülő oldalak
(több havonta kerül fel új tartalom, fél évnél gyakrabban ír):

Anitjalife blog (külföldi magyar család blogja) http://anitjalife.blogspot.com
Bergamott blogja http://bergamott.blogspot.com
Fiúk a hajóban blog (ez az én blogom) http://fiukahajoban.blogspot.com
Itthon tanulunk blog (külhoni magyar oo blog) http://fecnitar.blogspot.com
Jó az Úr blog (külhoni magyar oo blog) http://gitmargit.wordpress.com
Kilike weboldala (korábban Csivitelés a rigófészekből blog) http://kilike.hu
Lélekkunyhó blog http://lelekkunyho.blogspot.com
Matrózképző blog (ez az én blogom) http://matrozkepzo.blogspot.com
Mese és a fiúk blogja http://meseesafiuk.blogspot.com
Molnárkák blog (Otthon okosodnak blog is) http://molnarkak.blogspot.com
Otthon tanulunk (Otthonsuli) blog http://otthonsuli.blogspot.com
Szabad tanulás weboldal
(The Székelys are off to sail bloggere) http://www.szabadtanulas.hu


3. CSOPORT: Elhagyott otthontanulós blogok
(1 évnél régebb óta nem frissülnek):

Anya5gyerekkel blog (az oldal valami vírust kaphatott, NE kattints rá!)
http://anya5gyerekkel.blogspot.com
Egymást tanítjuk weboldal http://egymast-tanitjuk.hu
Élj és tanulj! blog http://eljestanulj.blogspot.com
Grey homeschool blog http://greyhomechool.blogspot.com
Gyerekekről másképp blog http://gyerekekrolmaskepp.blog.hu
Mesél az erdő és a rét blog (Újoncok blog írója is)
http://meselazerdo.blogspot.com
Mindennapjaink blog http://darsziszi.blogspot.com
Otthon okosodnak blog (Molnárkák blog írója is)
http://okoskola.blogspot.com
Otthonos blog (ez a blog nem elhagyott, de az írója már nem tanitja otthon a gyerekeit)
http://otthonos.blogspot.com
Otthon tanunk blog (ez nem az Otthonsuli blog) http://tanulunk.blog.hu
Tücsök és Mazsola blog (Gyerekekkel otthon blog írója is)
http://tucsokesmazsola.blogspot.com


4. CSOPORT: Bezárt blogok
(törölt tartalmú oldalak, melyek tartalma már nem olvasható):

Gyerekkel otthon weboldal (Tücsök és Mazsola blog írója is)
http://gyerekkelotthon.hu
Koronakövek blog http://vieaime.blogspot.com
Körtéfa Otthonkert blog http://kortefa-otthon.blogspot.com
Limonádé blog http://epreslimonade.blogspot.com
Tanits otthon blog http://tanitsotthon.blog.hu


D. SZEMPONT: RELEVANCIA (átfogó értékelés)


3. CSOPORT: Aktív, de otthontanulós írások szempontjából jelenleg nem releváns blogok

- nagyon kevés otthontanulós tartalommal rendelkeznek
- viszont rendszeresen frissülnek

AnnaPeti blogja http://annapeti.blog.hu


2. CSOPORT: Kevésbé aktív, de otthontanulós blogposztok szempontjából releváns blogok

- jelentősebb személyes otthontanulós tartalommal rendelkeznek
- viszont ritkán frissülnek

Anitjalife blog (külföldi magyar család blogja) http://anitjalife.blogspot.com
Fiúk a hajóban blog (ez az én blogom) http://fiukahajoban.blogspot.com
Itthon tanulunk blog (külhoni magyar oo blog) http://fecnitar.blogspot.com
Jó az Úr blog (külhoni magyar oo blog) http://gitmargit.wordpress.com
Matrózképző blog (ez az én blogom) http://matrozkepzo.blogspot.com
Mese és a fiúk blogja http://meseesafiuk.blogspot.com
Molnárkák blog (Otthon okosodnak blog is) http://molnarkak.blogspot.com
Vedd, amid van blog http://veddamidvan.blogspot.com


1. CSOPORT: Aktív, és otthontanulós blogcikkek szempontjából releváns blogok

- számottevő személyes otthontanulós tartalommal rendelkeznek
- és viszonylag gyakran frissülnek

Almameter blogja https://almameter.wordpress.com
Bergamott blogja http://bergamott.blogspot.com
Erre gyere, ne arra blog http://erregyerenearra.blogspot.com


+1 CSOPORT: Kategorizálatlan (zárt) blogok

- korábban publikus otthonoktatós oldalak, melyek időközben zárt személyes bloggá alakultak, illetve olyanok, melyek eleve zárt blogként indultak
- nem áll rendelkezésre információ sem a blogírók otthontanulós tapasztalatairól, sem a blogjaik tartalmáról, sem a frissülések gyakoriságáról, így ezek a blogok nem értékelhetőek oo relevancia szerint

A mi otthonunk blog http://amiotthonunk.blogspot.com
Boldogfalva blog http://boldogfalva.blogspot.com
Iskola otthon blog http://otthoniskola.blogspot.com
Kamilla blogja (A mi otthonunk blog szerzője is)
http://kamillamiotthonunk.blogspot.com
Újoncok a világon blog (Mesél az erdő és a rét blog írója is)
http://ujoncok.blogspot.com


E. A TELJES BLOGLISTA, csoportosítás nélkül

Almameter blogja https://almameter.wordpress.com
A mi otthonunk blog http://amiotthonunk.blogspot.com
Anitjalife blog http://anitjalife.blogspot.com
AnnaPeti blogja http://annapeti.blog.hu
Anya5gyerekkel blog (vírusos oldal lehet, csak óvatosan!)
http://anya5gyerekkel.blogspot.com
Bergamott blogja http://bergamott.blogspot.com
Boldogfalva blog http://boldogfalva.blogspot.com
Egymást tanítjuk weboldal http://egymast-tanitjuk.hu
Erre gyere, ne arra blog http://erregyerenearra.blogspot.com
Élj és tanulj! blog http://eljestanulj.blogspot.com
Fiúk a hajóban blog http://fiukahajoban.blogspot.com
Grey homeschool blog http://greyhomechool.blogspot.com
Gyereketető weboldal http://gyereketeto.hu
Gyerekkel otthon weboldal http://gyerekkelotthon.hu
Gyerekekről másképp blog http://gyerekekrolmaskepp.blog.hu
Iskola otthon blog http://otthoniskola.blogspot.com
Itthon tanulunk blog http://fecnitar.blogspot.com
Jó az Úr blog http://gitmargit.wordpress.com
Kamilla blogja http://kamillamiotthonunk.blogspot.com
Kilike weboldala http://kilike.hu
Koronakövek blog http://vieaime.blogspot.com
Körtéfa Otthonkert blog http://kortefa-otthon.blogspot.com
Lélekkunyhó blog http://lelekkunyho.blogspot.com
Limonádé blog http://epreslimonade.blogspot.com
Matrózképző blog http://matrozkepzo.blogspot.com
Mese és a fiúk blogja http://meseesafiuk.blogspot.com
Mesél az erdő és a rét blog http://meselazerdo.blogspot.com
Mindennapjaink blog http://darsziszi.blogspot.com
Molnárkák blog http://molnarkak.blogspot.com
Otthon okosodnak blog http://okoskola.blogspot.com
Otthonos blog (nem oo) http://otthonos.blogspot.com
Otthon tanulunk (Otthonsuli) blog http://otthonsuli.blogspot.com
Otthon tanulunk blog http://tanulunk.blog.hu
Szabad tanulás weboldal http://www.szabadtanulas.hu
Tanits otthon blog http://tanitsotthon.blog.hu
Tücsök és Mazsola blog http://tucsokesmazsola.blogspot.com
Újoncok a világon blog http://ujoncok.blogspot.com
Vedd, amid van blog http://veddamidvan.blogspot.com

Hú, ez a lista meglehetősen terjedelmes ám!
Ez pedig csak azt bizonyítja, hogy egyre szaporodunk...
... mert egyre többen vannak a Frissek, aki belevágnak...
... a Nemviccelők meg csak mennek egyre tovább...
... tudjuk, hogy ők nem viccelnek...
...mennek, karöltve a RutinOOsokkal...

Hát, csak menjük.:)


   

2017. június 5., hétfő

Vizsgák, tervek és változások



El sem hiszem, de túlvagyunk! Életemben nem szorongtam még ennyire vizsgák előtt: azt hittem mindenki meg fog bukni, végül viszont nagyon szép jegyek születtek, nekünk pont megfelelnek. Nagyon hálás vagyok Istennek az Ő kegyelméért, áldásáért: úgy érzem, kivételes és nagyszerű vizsgaidőszakot tudhatunk magunk mögött.

A tanárok közül senkivel nem volt gondunk, együttműködőek voltak, nem volt kekeckedés, dráma. Maguk a vizsgák is jó hangulatban teltek, még azok is, amelyektől eléggé tartottunk. Ráadásul megtaláltuk azt a heti rutint, amely egészen kellemessé tette számunkra a vizsganapok végigviselését.

Egy kicsit szentimentálisnak is érzem most magam, s ez annak tudható be, hogy ez volt a legutolsó olyan vizsgaidőszakunk, amikor mind a négy fiunk ugyanabban a suliban vizsgázhatott. Elsőszülöttünk ugyanis sikeresen lezárta általános iskolás tanulmányait, jövő szeptemberben pedig középiskolát fog kezdeni: akkortól iskola szempontjából kétfelé mennek a gyerekek.

Ezzel együtt egy iskolaváltás elé is nézünk (általános iskola): nem kifejezetten elégedetlenség, inkább praktikus szempontok alapján mozdulunk tovább, egyelőre még nem tudjuk, melyik intézménybe.

Jövő ősszel jó reménység szerint Helza is bekapcsolódik az iskolásdiba, így megint lesz négy általános iskolásunk, de immár lesz egy középsulis otthontanulónk is. Izgalmas lesz majd, de ez az izgalom semmi ahhoz képest, ami idén szeptembertől ránk vár. Ugyanis nagy kalandba fogtunk: elhatároztuk, hogy, ha Isten akarja és élünk, a következő tanévet a Mediterránon töltjük el.

Na, de miért tennénk ilyet?

Miért ne tennénk? Világlátni jó dolog, és valamikor el kell ezt is kezdeni. Mert ábrándozik erről az ember lánya, hányszor... hogy, de jó is lenne elhúzni egy lakatlan szigetre... vagy egy aranyló homokú tengerpartra... egy olyan vidékre, ahol egész évben hétágra süt a nap és csodás az idő... ahol lehet nagyokat kirándulni, nagyokat csobbanni, nagyokat sziesztázni... ahol boldognak és elégedettnek érzi magát az ember...

Amikor belibeg a gondolatainkba az előbbi, akkor rendszerint csípőből azonnal elnyomjuk ezt a vágyat, mint irreális képzelgést: sosem vesszük a lehetőséget igazán fontolóra, nem vesszük komolyan ezt a sürgetést. Pedig, mi lenne, ha mégis...?

Olyan jó lenne menni - de hát itt a munka, meg a gyerek... á, most nem... majd pár év múlva... majd valamikor... majd... semmikor.

Most elfoglalt felnőttek vagyunk ezer gonddal és bajjal, ami a vállunkat nyomja. Most nem lehet, nem tudunk. Hadd mondjam el, hogy nem lesz ám mindig így: egyszer csak nem lesz ezer gondunk és bajunk, viszont addigra azt vesszük észre, hogy megöregedtünk, és elment mellettünk az élet. Akkor már nem tehetjük, amit ma még tehetünk, hogy nekifutunk a nagyvilágnak és megyünk a szél szárnyain, amerre csak szeretnénk, kíváncsiságból. Akkor már nem is tehetjük ezt meg, mert a test elfárad, meg akkor már majd nem is akarjuk ezt. Addigra csak egy vágy marad az utazás távoli helyekre: inkább álom, vagy képzelgés.

Most még lehet. De most nem lehet, most pont nem alkalmas! - mondhatnád. És igazad lenne: gyerekek mellett sose lesz ennek alkalmas időpontja! Nincsen pont megfelelő idő a nekiindulásra, mert vagy túl kicsi a gyerek hozzá, vagy nem elég nagy hozzá, vagy már túl koros hozzá, hogy velünk utazzon. Amikor viszont majd mind kirepülnek, akkor sajnálni fogjuk, hogy nem indultunk neki akkor, amikor még lett volna lehetőség közös emlékeket szőni belőle.

Most még adja magát, hogy velünk jönnek és akarnak is velünk mozdulni. Most Isten kegyelméből rányílt a szemünk erre dologra és kaptunk lehetőséget, hogy a nyitott ajtón besétáljunk, és mi ezt nagyon szeretnénk kihasználni. Hát, ezért.

Meg, az is benne van ebben, hogy immár nyolcadik éve tanulunk itthon. Ez a nyolc év számunkra nagy dolog, hiszen végig kitartottunk, és immár egy otthontanuló gyerekünk lezárta az alapsulit. Ezek bizony mi voltunk, meg az Úr, és úgy érezzük, jár ezért egy kis örömködés, mert idáig eljutottunk. Aztán meg, megyünk majd tovább is.

Az együttanulás és a munkánk pedig olyan, hogy, bár mindkettőt nagyon szeretjük, de most már jól fog esni egy kis pihenés. Mert a kintlét a terveink szerint leginkább erről fog szólni. Megyünk egyet világlátni és pihenni, és azokkal a dolgokkal szeretnénk leginkább foglalkozni, amiket eddig mindig halogattunk, tologattunk.

Álmok, tervek, titkos vágyak, bárcsakok...

Sok könyvet szeretnénk elolvasni (főleg mi, felnőttek, mert erre nem fordítottunk nagy figyelmet). Szeretnénk sokat láblógatósan együttlenni, meg új dolgokat megtanulni együtt, új készségeket felszedni. És töltődni: magunkba szívni egy másik kultúrát, egymás jelenlétében élményeket, emlékeket gyűjteni, mint házaspár és mint család.

A jelenlegi albérletünket nyár végével felmondjuk és nem tudjuk, ugyanebbe a városba jövünk-e vissza (majd kialakul hogyan lesz: mi tagadás, szeretünk ezen a helyen élni, viszont alig akad itt bérlési lehetőség). A munkát visszük magunkkal, de átalakítjuk, hogy rugalmasan dolgozhassunk a dolgainkon, a gyerekek sulija meg úgy lesz, hogy passzív évet kérvényezünk nekik (általánosban és középsuliban is).

Ez legálisan járható út, az iskola igazgatója ugyanis bizonyos feltételek teljesülése mellett indokolt esetben bárkinek engedélyezheti az évhalasztást (a tanulói jogviszony szünetelését), konkrét időre. A mi esetünben ez azt fogja jelenteni, hogy nem válnak külföldön tankötelezetté a gyerekeink, de itthon sem kell vizsgázniuk: így mindenki számára biztosítva lesz egy vizsgafelkészüléstől és számonkéréstől mentes teljes tanév.

(Hogyha itthon maradnánk, akkor ez így ebben a formában nem működne, mivel az igazgató nem engedélyezheti tanköteles korú gyerek tanulói jogviszonyának a szünetelését, ha ő a családjával Magyarországon él).

Ezzel együtt persze vissza is maradnak majd a srácaink egy évfolyamot, így a tanulmányait mindegyikük ugyanott fogja folytatni, ahol az utunk előtt abbahagyta: de ez így nekünk teljesen megfelel, sőt.

A fentebb említett pozitív hozadékokon túl épp a passzív év lehetősége a másik vonzó aspektusa utazós kalandozásunknak. Nagyfiunknak ugyanis egy digitális középiskolát (digisulit) néztünk ki a továbbtanuláshoz, melyben 3 év alatt érettségi szerezhető: ez az iskola azonban már a felnőttoktatáshoz tartozik, emiatt becsatlakozni is csak 16 éves kortól lehet (erről a suliról majd még fogok talán írni később).

Az utazásunkkal áthidalhatjuk azt az időszakot, amíg a felvételhez szükséges kort el nem éri. Helza lányunk meg ősszel lesz ötéves, így az ő eddigi 'ovitlansága' is komolyabb fejtörés nélkül fenntartható lesz.

Így vagyunk hát, és jól vagyunk, és ezek a terveink. Mielőtt viszont nekiindulnánk, vár még ránk egy forró magyar nyár sok-sok Balatonozással (tőlünk 40km-re esik), ismerősök, barátok végiglátogatásával, munka szempontjából meg hajtás-pajtással és megannyi szerveznivalóval. Izgis lesz, várakozással nézünk elébe.

Szóval viszlát, suli. Helló, nyár!


  

2017. május 10., szerda

"Hogyan tetted le a parázást az évek során?" (Olvasói kérdés az otthontanulásról)



Én úgy tapasztalom a saját életemben, hogy a parák sohasem hagynak el teljesen. Végigkísérik az életet, de rendszerint minden életszakaszban, minden helyzetben más formát öltenek. Olyan ez, mint a gyereknevelés. Amin egy háromhónapossal még parázol, az már eszedbe sem jut egy nyolcévessel. Meg, amin az első gyereknél szétaggódod magad, azt lazábban kezeled a harmadiknál - kizárólag amiatt, hogy telnek az évek, és te közben folyton-folyton gazdagodsz különféle, felemelő meg kijózanító élettapasztalatokkal.

Ezeknek a megtapasztalásoknak a hatására talán kicsit bölcsebb, kicsit kimértebb, de mindenképp határozottabb, céltudatosabb, magabiztosabb leszel, mivel az élettapasztalatokon keresztül jobban meg is ismered önmagad és úgy általában az embereket. Persze az, hogy az évek múlásával minden egyre könnyebb és egyszerűbb lenne, azért nem ennyire egyértelmű. Hiszen, ahogy nő a gyerek (és, ahogy korosodik a szülő), újabb kihívások, újabb félelmek vehetik (és általában veszik) át a régiek helyét, melyek, úgy tűnik, egyre komolyabb fajsúlyú helyzetekkel kapcsolatban merülnek fel. És az otthontanulás ezeket a parákat igencsak fel tudja erősíteni.

Akármekkora magabiztossággal indulunk is bele, olykor mindegyikünkre rászakad a bénító érzés, hogy mennyire kevesek is vagyunk mi ehhez az egészhez. Nem vagyunk kiforrott, kész jellemű személyek, nem mindig vagyunk türelmes, kedves emberek. Hitünk, lelki szokásaink ingadoznak: nem vagyunk mindenben követésre méltók, és persze nem is vagyunk erre büszkék. De, akárhogyan is érzünk, a gyerekeink minket figyelnek, elsősorban és leginkább a mi életpéldánkból táplálkoznak. A döntéseket mi hozzuk a fejük felett - szóval itt tényleg rajtunk áll vagy bukik minden.

Nyilván nem véletlenül tesszük, amit teszünk, nem is akarnánk másokra hárítani a dolgokat: számunkra rendjén van, hogy tőlünk függ a boldogulásuk, hogy mi hordozzuk a teljes felelősséget az ő lelki fejlődésükért, tanulásukért, jólétükért (és ebben a felelősségvállalásban alig osztozunk tanárokkal, nevelőkkel). Ez azonban időnként komoly lelki leterheltséget okozhat, főleg zűrősebb élethelyzetekben vagy a vizsgák közeledésével.

Kérted, hogy írjam le, hogyan jutottam túl a paráimon, de én nem ismerem a paramentes élet titkát! Nem hiszem, hogy lehet aggódások nélkül élni, mert, ha szeretsz valakit, akkor aggódni fogsz érte. Aggódsz, hogy elveszíted fizikálisan, hogy elveszíted lelkileg (elveszíted a szívét!), aggódsz, hogy nem leszel elég jó a számára (jó anyja, jó nevelője, jó mentora, tanára).

Hogyan is ne aggódnál, hiszen szereted és a legjobbat akarod neki! Aki szeret, az nem tud úgy élni, hogy a saját életének a gondjai, és a vele együtt élők életének a gondjai (sőt, néha idegenekéi is), meg a saját vélt vagy valós elemi félelmei, amik az ajtaján bekopogtatnak, egyáltalán ne érintsék meg.

Attól persze, hogy bekopogtatnak, még nem feltétlenül kell betessékelni és megvendégelni őket. És ebben segíthet, ha megértjük, hogy emberi mivoltunkból adódik, hogy a félelmek mindig meg tudják érinteni a szívünket. Ha ezt tudod, nem fogsz nagyon kétsegbe esni, amikor újra és újra megtörténik. Persze uralkodhatsz ezeken a félelmeken - valahol erről szól az egész földi utazásunk Istent és önmagunkat egyre jobban megismerve, elfogadva, felvállalva, megszeretve.

Ahhoz, hogy a félelmeimen túl tudjak lenni, őszintén magamba kell néznem, és meg kell találnom a választ arra a kérdésre, hogy pontosan mitől félek, és miért félek attól a helyzettől ennyire? Ha tudom, mi a para konkrét, néven nevezhető tárgya, ha pontosan meg tudom fogalmazni, hogy mi okoz ebben a helyzetben akkora félelmet nekem, akkor már pontosan tudom, hogy mit kell Isten kezébe letennem. Éppen most.

A Bibliából tudjuk, hogy a szeretet kiűzi a félelmet - ez azonban nem az én szeretetem (ennyire sosem fogok tudni szeretni), hanem az Ő szeretete. Isten nagyon-nagyon szeret téged, nagyon szeret engem is.

Mivel tudom, hogy szeret, képes vagyok elhinni Neki azt is, hogy Benne megbízhatok - és ez valóban így van. Ő nem szívbajos: tudom, hogy Neki tényleg elmondhatom, mi bénítja meg a szívemet. Vele megoszthatom a legelemibb félelmeimet. Amikor megteszem (mikor őszintén és nyílt szívvel elétárom lelki terheimet), akkor lehetőség kínálkozik: letehetem végleg Nála azt, ami lehúz, lenyom, megbénít. Kiönthetem Neki teljesen a szívemet, mert Nála mindig biztonságban van a szívem. És aztán, miután ezt megtettem, továbbmehetek szabadon.

Akárhányszor megteszem ezt, Isten akárhányadszor is szívesen és mély szeretettel fogad: én tudom Róla, hogy sosem utasít el. Néha harcolnom kell, hogy a kétségeskedés (az, hogy nem tudom pontosan, mi következik) ne kétségbeesésbe (páni félelembe) csapjon - vagy, ha át is csap, akkor is tudjak a csomagommal odamenni Hozzá és kiönteni Neki a szívemet. Újra, meg újra. Ahányszor csak elborít a félelem. Akárhányszor... A szívem így lassan meg tud szabadulni a ki nem mondott, fel nem vállalt belső félelmek súlya alól is, amelyek eddig talán titkon nyomtak, emésztettek.

Aztán persze, mindig jönnek újabbak. Félelmek. Aggódások. Idővel azonban megtanul az ember egyre gyorsabban reagálni: egyre kevésbé engedni, hogy napokra lehúzzon, amitől tartok, hogy aztán az a dolog teljes szétcsúszást okozzon. Ennek elkerülése érdekében folyamatosan igyekszem odapakolni a terheimet az Úr Jézus lábaihoz. És mivel időről időre megtapasztalom, hogy Nála mindig meg tudok nyugodni és fel tudok szabadulni a parálás alól, ezért egyre rutinosabb leszek az odamenésben: lassan reflexszerűvé válik ez.

Lehet, hogy az évek múlásával amiatt érződök, ahogy írtad, "lazábbnak", mert ezeket megtapasztaltam, és újra, meg újra tapasztalom. És ezen tapasztalatok által egyre erősödik a bizalmam Isten hűségében. Szóval nem én vagyok okosabb, hanem egyre bátrabban merem ráhagyni magam arra a Kézre, mely időről időre belenyúl az életembe szeretve irányba állítva engem. S terel arrafelé, amerre jónak látja. És azt látom, hogy nem ejt el.

Bár az élethelyzetek pont ugyanolyan ijesztőek tudnak lenni, mint korábban, már nem borít ki annyira a kísérőtünet létbizonytalanság-érzés: amikor úgy érzem, hogy kétesélyes a dolog, és egyáltalán nem tudható, hogy nem fogom e nagyon megszívni. Mert azt is tapasztalom ilyenkor, hogy amitől félek, Ő azt nem hozza rám.

Azokon a kivételes alkalmakon, amikor mégis enged az életemben megtörténni valamit, ami újra elemi belső félelmeket szabadít fel bennem, mindig áldás származik a rendeléseiből. És mindig elkészíti a kimenekedés útját is számomra. Ameddig viszont ezt nem látom megvalósulni, addig elrejtőzhetek a jelenlétében, tudva, hogy a legnagyobb aggódásom is fel tud oldódni az Ő szeretetében. Mindig.

Ami még sokat segít: ha odafigyelek arra, hogy fizikálisan mi esik jól (és mi nem) stresszes helyzetekben. Önmagunk vigasztalására, kényeztetésére gondolok. "Gyere, kicsi Én, itt egy kis marék boldogságmorzsa addig is, amíg gyötrődsz...!:)"

Néha ez a fajta öngondoskodás (egy nagy pohár hideg víz, kedvenc zeneszám bekapcsolása, egy forró mézes gyümölcstea, egy szelet finom süti, 15 perc magány, séta vagy gubbasztás, egy jó könyvpől pár oldal olvasása, vagy egy naaagy alvás) magában elegendő kizökkenteni a negatív hangulatból. Nem gondolnánk, de egy-egy kicsi dolog hatalmasat lendíthet a közérzeten. Jó közérzettel, kipihenve, nem dehidratáltan könnyebb a dolgokat a maguk helyén kezelni. Önmagam ridegen tartásával sokszor saját magam szivatom magamat, hiszen ha nem figyelek arra, hogy kényelmes helyzetbe kerüljek, akkor az elmém és a szívem kevésbé lesz hatékony, mikor a helyzet feldolgozására kellene koncentrálni.

Ami még segít (bármilyen furán hangzik), az a legrosszabb eshetőségek drámai végiggondolása. Általában ezeket a gondolatokat próbáljuk a leginkább elkerülni, azonban néha segít, ha egyszerűen szembenézünk a helyzettel és megkérdezzük magunktól: mi a legrosszabb dolog, ami ebben a helyzetben most megtörténhet? És ha megtörténne az a dolog, mit lépnék...?


Na, akkor gondolkozzunk - de tényleg! Mi a legrosszabb, ami történhet?

Nem sikerülnek a vizsgák? Egy kicsit ciki, de ettől már kudarcot vallunk, mint a gyermekünk szülei? Ja, hogy lúzerek leszünk mások szemében? De aztán meg, akkor mi van? Aki fontos, az a ciki hekyzetekben is mellettünk fog állni, akármi legyen is az, a többi meg akkor és ott úgysem számít.

Egy sikertelen vizsgának ritkán van végérvényes következménye: általában újra neki lehet futni, akkor meg egy élettapasztalattal több. Még mindig megvan a család, még mindig együtt vagyunk, így van kivel levonni a tanulságokat, van kivel feldolgozni az élményt és van kivel vigasztalódni (ők azok, akik majd segítnek összehozni a felkészülést a pótvizsgára). Ha jobban belegondolsz, nagy gáz, tragédia mégsem történt.

Ha elvennék a gyerekedet a hatóságok, ha elveszítenéd a házastársad vagy a szeretteid közül valakit, aki számodra a világot jelenti - az már igazi tragédia. Fájdalmas, kimondhatatlan súly egy ilyen történés az ember lelkében...

Van gyász, amibe szinte belebolondulunk. Van olyan mély fájdalom, ami annyira rátelepszik az emberre, hogy már könnye sincs, amivel kisírhatná a fájdalmát, szinte levegőt sem tud venni akkora seb esik a szívén. Ha történt veled ilyen, érezheted úgy, hogy sosem leszel képes újra rendesen élni, túllenni. De akárhogyan is érzel most, és történjék bármi körülötted (mert ki tudja, hogy holnap nem fog-e más, rosszabb dolog jönni?), a hullámok átcsaphatnak feletted, akár hetekig, hónapokig feküdhetsz a mélyben, ahogy Jónás vagy Jób - önmagadat nem fogod elveszíteni és az Úr Jézust sem fogod elveszíteni. Még az igazi tragédiákban sem vagy egyedül, hát még azokban a helyzetekben, amelyek az igazi tragédiák árnyékában kevésbé súlyosak!

Nincs tehát mitől félni, és a Bibliából tudjuk, hogy az aggódás éppen nem az, amivel a dolgok menetén akár egy szemernyit is változtatni tudunk. Ellenben Isten a hívő ember imádságára hegyeket is képes a helyükről elmozdítani. Neked vajon most mi az a hegy, amelyet el kellene onnan mozdítani, ahol van? És szerinted Isten nem tudja azt megtenni? Nyilván megtudja, a kérdés csak az, hogy akarja-e? Ha nem, akkor imádkozz, hogy adja kegyelmét és erejét, hogy el tudd viselni, amit rád mért. Ha igen, akkor imádkozz, hogy megtegye, ami az életedre vonatkozó jó tervének a része.

Ami fölött nincs hatalmad, azon felesleges előre örlődni. Ha megtörténik, amitől tartasz, akkor az ott és akkor egy megoldandó helyzet lesz az életedben - valami, amit túl kell élni, amiből fel kell tudni állni. De ebben már mindegyikünk szerzett tapasztalatot és eddig még mindig fel tudtunk állni, bármi ért. Ha meg nem történik meg a legrosszabb, akkor... akkor mindaz, amit aggódással töltöttél, elpazarolt, kárbaveszett idő lesz, amit ugyanannyi erővel derűlátó tervek farigcsálásával is eltölthettél volna. És akkor megspóroltad volna magadnak azt a sok rossz pillanatot, ameddig azon gyötrődtél, hogy hogyan lesz majd, ami nem is lett úgy.


Végszóféle

Sok helyzetben van lehetőség újrapróbálkozni, változtatni, javítani: az ember Isten segítségével meg tudja találni a megoldást. Ha beüt a krach, tudhatod, hogy szinte bármit túl lehet élni, szinte mindenhonnan fel lehet állni. Az Úr Jézus meg egyenesen minden lelki sebet be tud gyógyítani (Ő a nagy Gyógyító és életek helyrehozója).

Igazán nagy tragédia kevés adódik egy emberéletben, de a legnehezebb helyzeteket is túl lehet élni (mások is megcsinálták, felálltak lehetetlennek gondolt helyzetekből, te is meg tudnád csinálni). Ezen a ponton viszont szeretettel emlékeztetnélek arra, hogy jelenleg te nem vagy ott. Valószínűleg nem is leszel soha, hiszen nagyon-nagyon ritkán öltenek testet a félelmeink - milyen jó is ez!

Viszont, ha mégis odakerülnél, hogy megtörténne veled, amitől félsz, legalább tudhatod, hogy a helyzeted akkor sem lenne reménytelen. A helyzet sohasem reménytelen. De ettől még persze szabad néha úgy érezni, hogy az...



   

Szívesen olvastátok