Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hét gyerkőccel meg két kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
_____________________________________________________


2015. április 20., hétfő

Csajos poszt



Nem azért, mert kell egy ilyen írás is, hanem, mert ez nekünk családilag nagy hír most: a hét, de inkább a hónap híre. Még nem is szoktam meg igazán a gondolatot... Most már ugyanis igen bizonyos (már amennyire tudható), hogy leány van a pocakban.:)

Ezzel a 'hírrel' kapcsolatban nagyon érdekes érzések kavarognak bennem: teljesen mások, mint Helzával. Nála a négy fiú után az ismeretlenbe ugrottunk ezzel a lány-dologgal. Most már viszont valamivel pontosabban tudjuk, mit is jelent egy nem-fiú nemű csemete itthon és ennek a tudatában másfajta érzéseket hoz ki belőlem a mostani helyzet.

Tesó-dolog is ez. Emiatt pedig öröm, mert Helzának lesz majd egy lány társa is, egy barátnője. Úgy hiszem, Isten pont ezért (is) adta őt most, annak ellenére, hogy én bizony fiúra készültem, fiút is éreztem odabenn (igen, hát ennyit a pontos anyai megérzéseimről).

Ehhez kapcsolódva fiú-lány gondolatok is kavarognak bennem... ismerőseim ugyanis, akik elég őszinték ahhoz, hogy bevallják, rendre a fiúk javára döntik el a kérdést, amikor felmerül, melyik a nevelhetőbb, melyikkel könnyebb.

És magam is így érzek. Helza nagyon sok érzelmet hozott az életünkbe: az apukájáéba is, a tesókéba is, meg az enyémbe is. Nagyon más ő, mint egy kissrác, és az ő másfajta jelenléte nagyon meggazdagította a családunkat. Anyu mondta is, már akkor, amikor Helza megszületett, hogy szerinte egyensúlyt fog hozni az életünkbe, és igen, pontosan ezt tette (pedig előtte nem éreztük, hogy ne lett volna egyensúly).

Ugyanakkor a kislány egy vad forgószél is, aki mindnyájunk türelmét próbára teszi. Szeretjük őt is nagyon, de amit művel néha... ehh... Persze lehet, hogy valakinél a kisfiú az ugyanilyen forgószél, de nálunk a fiúkkal nem volt ilyen probléma (vagy csak kiszelektálódott a memóriámból?)

Persze, szeretni és nevelni kell mindet és ez engem is erősen gyúr, de Helza nem olyan egyszerű ügy, mint a fiúk - legalábbis most így érzem.

Az ő kis lelke másféle anyagból van szőve, mint a fiainké, és ez kihívások elé állít. Olyan, mintha mélyebben kapcsolódna hozzánk, sokkal személyesebb módon, mint ahogyan a fiúk kapcsolódtak ennyi idősen. Néha olyan ő, mintha nem is két és féléves kisgyerek lenne, hanem teljes értékű nőszemély, barátnő... fura érzés. Ugyanakkor sokkal jobban képes az ember idegein játszani és a nevelési határozottságom is odalett azzal, hogy sokkal érzékenyebb, mint a fiúk. Persze, néha meg vadóc, de még abban is lányos.

És ott van az agyjátszás, meg a nyávogás... ezeket igyekszem is leépíteni nála, mert pontosan ilyesmik miatt örültem mindig nagyon, hogy fiaink vannak és nem lányaink. Most már nagyon örülök a lánynak is, de tény, hogy ezzel kapcsolatban annak is örülök, hogy csak kettő a lány...

Gyakran eszembe jut, mennyire jó nekünk úgy, hogy az első négy gyerekünk fiú lett és így most nincs sok-sok kislány a családunkban. Úgy érzem, nehezen viselném el azt a lányos érzelmi intenzitást, meg hangulatot, amit egy sor kislánnyal való egész napos együttlét hoz. Én tehát úgy tűnik, fejben megmaradtam fias anyuka és mint ilyen, abban örvendek, hogy jóval többen vannak ők a családunkban, mint a lyányok. (A több-lányos anyukák meg most bizonyára azt nem értik, hogyan lehet négy fiút elviselni otthon...)

Most azért eggyel több lesz a lány, és ezzel kapcsolatban van bennem egy nagy adag 'jaaaajmileszittmég'-érzés. De van az is, hogy 'nagyonjóhogylány', és 'jóhogyőlettnekünk', meg, hogy vajon milyen arcú, milyen személyiségű lesz?

Na, hát ezen a ponton már nem szeretnék senkit terhelni, csak magamban szövöm majd a folytatást, így a csajos posztnak ezennel vége is van.



 

2015. április 10., péntek

Létezik teljesen a gyermek lelkesedése által irányított tanulás? (Az 'unschooling korlátai' sorozat 2. része)



A gyermek érdeklődése irányítható, a lelkesedése könnyen felkelthető. Bár szokás úgy beállítani, mintha magától lenne lelkes, ez egyáltalán nem jellemző rá. Valaki mindig biztosítja számára, hogy legyenek előtte olyan dolgok, amikből tud választani, amik közül valami iránt lelkesedni tud. Majdhogynem lételeme a lelkesedés, de ha senki sem biztosít neki erre lehetőséget (totál ingerszegény környezetre gondoljunk), akkor az idővel el fog halni benne. Persze bármikor újra felkelthető, ami jó reménységgel kecsegtet, de most nem erre szeretnék kitérni, hanem arra a nyilvánvaló tényre, hogy a gyerek magától nem tud szabadon tanulni.

Ez így van, de miért is beszélek erről? Hiszen senki sem állította, hogy a szülőknek nincsen szerepe az unschoolingban.

Valóban, ilyet nem állított senki, az viszont tény, hogy nem ők, hanem a gyermek lelkesedése áll az unschooling középpontjában. Úgy látszik, hogy egyedül ez a lelkesedés határozza meg, hogy mikor minek a tanulása történik a teljesen szabad tanuló gyerekek családjaiban. Pedig nem a gyermek lelkesedése a meghatározó: a legtöbb esetben felnőttek befolyásolják a gyermek lelkesedésének irányát. Felnőttek, akik eléteszik a lehetőségek svédasztalát és engedik őt belekóstolni azokba a dolgokba. Viszont mivel felnőttek rendezik el az ételeket azon a bizonyos svédasztalon, elég egyértelmű, hogy ami nem kerül föl arra, abból a gyermek nem fog tudni enni, még ha akarna sem.

És hogy miért olyan fontos ez?

Azért, mert az unschoolingról úgy szokás beszélni, mint a korlátlan tanulási szabadság egyetlen lehetőségéről, ahol a gyerek érdeklődését (lelkesedését) annak megjáró tisztelet övezi. És ez mindig kontrasztba van állítva az iskolai tanulás és a szülővel történő otthontanulás kevés mozgásteret engedő korlátozott formájával, amelyben a gyerek természetes lelkesedését muszájból rendre elnyomják.

Ez az állítás már csak azért is sarkos, mert azzal a ténnyel nemigen számol, hogy a szülő és a család a maga korlátaival mindenképpen korlátozza/befolyásolja az unschoolingoló gyermek lelkesedésének az irányát is. Vagyis a teljesen szabad tanulás sem csak a gyermek lelkesedéséről szól és nem is olyan szabad, mint amilyennek hinni szeretnénk.

Szeretném, ha gondolkoznánk kicsit ezeken a befolyásoló tényezőkön, korlátokon.


Vannak anyagi korlátok...

Kevés magyar család mondhatja el, hogy a gyermekeinek bármely érdeklődési körét képes lenne gond nélkül finanszírozni. Szép gondolat, hogy a gyermek szabadon lelkesedhet, de a valóság az, hogy a nívós digitális oktatóanyagok, egy jó magántanár, egy színvonalas kurzus, de még egy együttműködő mesterember melletti tanulás is mind anyagi terhet jelent a családnak. Ameddig ez a 'vállalható' kategóriába esik, addig nincsen gond, de úgy gondolom, minden család meghúz egy határt, aminél többet nem tud/nem akar rákölteni egyetlen gyermek képzésére.

A gyakorlatban úgy szokott ez működni, hogy a család a saját anyagi lehetőségeihez mérten ajánl fel vagy enged tanulási lehetőségeket a gyereknek - természetesen az ő érdeklődési körét figyelembe véve.

A családi kasszát nem szokás alárendelni a gyermek lelkesedésének. Inkább a szülők más irányba orientálják őt, ha az a terület, amit szeretne, túl sok költséggel jár. Különösképpen igaz ez, ha nem csak egyetlen gyermek van a családban. Az anyagi helyzet és az a limit, amit a szülők magukban meghatároznak a gyerek lelkesedéseinek finanszírozására adja az egyik korlátját a teljesen szabad tanulásnak.


A lakóhely is korlátozhat

Érdekes, hogy az unschoolinggal kapcsolatos szimpátia gyakran kapcsolódik olyan fogalmakhoz, mint önfenntartó gazdálkodás, környzettudatosság, ökofalu, társadalomból való kivonulás, modern élettől való elfordulás. Gyakori, hogy a teljesen szabad tanulást választó szülők nem csak az oktatási rendszerből való kiszabadulásra törekszenek: ők sem az államtól (alkalmazotti lét), sem a szociális ellátórendszertől (segélyek, támogatások), sem a közműszolgáltatóktól (víz, gáz, áram) nem akarnak függni.

Ebben egyébként van ráció, a kettő azonban (vagyis az unschooling és a modern lét elutasítása) hatalmas ellentmondásnak bizonyul akkor, amikor megvizsgáljuk, hogy hol van több lehetőség az unschoolingoló gyermek lelkesedéséhez a svédasztalt megteríteni.

Tény, hogy falun kevesebb a lehetőség. Nehéz magántanárt, szakkört, könyvtárat, érdekes programokat találni. És minél kisebb a falu, minél távolabbra vonulunk el a társadalomtól, annál nehezebb megoldani ezeket.

Mesterembert persze jóval könnyebb találni és vannak más lehetőségek is falun (vagy a falutól is távol), amik a városban nincsenek, vagy nehezebben elérhetőek. A természet például 'közelebb' van a városon kívül élőknek, a helyi áruk  'egészségesebbek', biztonságosabbak, a lakosok egymáshoz közvetlenebbek, a hely is emberléptékűbb és ezért talán barátságosabb.

Vannak tehát pozitívumai a falvaknak, kistelepüléseknek, sőt, a magányos családi életnek is, amiből egy otthontanító család sokat profitálhat. De unschooling szemszögből a várostól távol lévő lakóhely komoly korlátot jelent. Ezeken a helyeken a gyermek lelkesedését erősen befolyásolja, korlátozza a környezet, amely a méretéből adódóan nem képes bizonyos érdeklődési köröket kielégíteni. A gyereket tehát hiába is hozzák lázba a falusi élethez nehezen kapcsolható dolgok: ha a családnak hetente sok kilómétert kellene utazni egy városi helyszínig, nem fogják tudni kiszolgálni azt a vágyát.


A szülők hite, meggyőződése is korlátoz

Legtöbbünk nem hajlandó gyermeke olyan dolgok iránti lelkesedését támogatni, amellyel ideológiai alapon nem tud azonosulni. Egy keresztény szülő nem fogja utódját elengedni olyan csoportba, ahol az ő meglátása szerint káros vagy lelkileg veszélyes dolgokra tanítanák. Olyanba sem, ahol, bár hasznos dolgokat tanulhat, de a közösség lelki háttere komoly aggályokat vet fel benne. Hiába lelkesedik tehát a gyerek olyan dolgok iránt, melyek abszolút szembemennek a szülők lelkiségével: azokról inkább lebeszélik őt, minthogy hagyják a lelkesedésének elmélyülését, továbbvitelét.

Ez nem csak a keresztény szülőkre igaz: egy másfajta meggyőződésű szülő sem fogja gyermeke lelkesedését támogatni, ha az (a szülő) számára vállalhatatlan elemeket tartalmaz. Amivel abszolút nem tud azonosulni, azt nem tudja és nem is akarja 'megkívántatni' a gyermekkel.

Emiatt persze mindig lesznek dolgok (dogmák, nézetek, hozzáállások, hitrendszerek), amelyek 'kimaradnak', mert a szülők nem objektívek, hanem van valamilyen világnézeti elköteleződésük, hiszen hisznek valamiben. Ez pedig azzal jár, hogy valamely gondolatot vagy hozzáállást teljesen a magukénak éreznek, míg más nézetektől szigorúan elhatárolódnak. Ez nyilván evidens is.

Pedig, ha teljes tanulási szabadságról beszélünk, akkor ahhoz a legkülönbözőbb dolgok szabad tanulmányozása is hozzátartozna - ez azonban a fentiek miatt egyik családban sem tud maradéktalanul megvalósulni. A teljesen szabadon tanuló gyermek sem fogja úgy megismerni a világot, hogy azt valamilyen mértékben ne befolyásolja a szülei világnézete. És minél szorosabb a kapcsolat a szüleivel, annál inkább befolyásolja. (Ha az unschholingoló gyerek több időt tölt az oktatóival, mint a szüleivel, akkor azok világnézete fogja őt valamilyen irányban befolyásolni, de mindenképpen hatással lesz rá azoknak a felnőtteknek a világnézete, akik között sok időt tölt el).

Ebben az esetben a befolyásolás egyben korlátozást is jelent, hiszen a szülő (vagy más felnőtt) a saját világnézetétől merőben eltérő verziót nem is fogja a svédasztalra feltenni. És még ha más forrásból fel is kerül oda, a gyerek ilyen irányú érdeklődése a család (vagy a hozzá érzelmileg közel álló felnőtt) által hamar el lesz nyomva.

(Nem állítom amúgy, hogy ez a fajta korlátozás önmagában rossz lenne, csak azt szeretném kihangsúlyozni, hogy létezik ilyen korlátozás.)


A család is korlátoz

Egyetlen gyermek lelkesedését még meg lehet szervezni időben, de kevés családban van egyetlen gyermek. Három, négy vagy ennél több lurkó esetében nem igazán működik a családi rend teljes alárendelése minden gyermek lelkesedésének. Ha a család nem akar egész nap egyik képzésről a másikra rohanni, akkor korlátokat fog szabni a gyermekek lelkesedésének és nem fog nekik teljes szabadságot biztosítani az őket érdeklő programok kiválasztásában. Már csak azért sem, mert sokan éppen amiatt választjuk az otthontanulást, mert szeretünk együtt lenni, mint család, és nem akarjuk, hogy külső tényezők szeleteljék darabokra az időnket.

Természetesen úgy is meg lehet szervezni a különféle programokra járást, hogy nem az egész család rohangál mindenhova, hanem mindenki önállóan oldja meg az eljutást az őt érdeklő képzésekre. Ez azonban elkerülhetetlenül vezet a családtagok bizonyos mértékű eltávolodásához, eléggé hasonló módon, ahogyan iskolába járás esetén ez történik. Azzal a lényeges különbséggel persze, hogy itt mindenki kizárólag olyasmivel foglalkozik, amit nagyon szeret - csak éppen ezt nem családként együtt, hanem individumként (egymástól elkülönülve) teszik.

Valahogy úgy van ez az unschoolinggal, hogy vagy a gyerekek lelkesedésének az oltárán áldozzuk fel a gazdagabb és szorosabb családi életet, vagy a családi élet oltárán áldozzuk fel azt a törekvésünket, hogy a gyerekek minden lelkesedését korlátlanul kiszolgáljuk.

Andre Stern szülei egyetlen gyermekük szabad tanulásának szentelték az életük néhány évtizedét. Az ő érdeklődésének a kiszolgálása bizonyára meghatározta a család tagjainak a mindennapjait. Nekik ez jó volt így, de nem gondolom, hogy minden unschoolingoló maradéktalanul ennek a célnak (a gyermekek lelkesedése kiszolgálásának) szeretné alárendelni teljes családi életét. Ha viszont tekintettel vannak a családi életükre is, akkor a gyereküket kénytelenek lesznek lebeszélni bizonyos programokról. Ezzel viszont már korlátot szabtak a lelkesedésnek/érdeklődésnek.


Az iskolai végzettséggel és a szakmaszerzéssel kapcsolatos családi elvárások is korlátoznak

Ha a gyermekem olyan szakmát szeretne választani, amelynek kitanulásához másik városba kell költöznie, de valamilyen ok miatt nem szeretném őt távolra engedni, akkor le fogom erről beszélni. Ha jogász vagy orvos akar lenni, de nem tudjuk finanszírozni az egyetemét, akkor más irányba fogjuk őt orientálni.

Ha szülőkként nem látjuk értelmét bármiféle 'hivatalos' szakmának, akkor az intézményes szakképzést nem úgy fogjuk bemutatni neki, mint egy értelmes lehetőséget, amit érdemes választani. Ebben az esetben nem fogjuk az életünket sem úgy szervezni, hogy a gyerekünk számára valós lehetőség lehessen az intézményes továbbtanulás (már csak azért sem, mivel részünkről az a teljesen szabad tanulás feladását jelentené).

Tehát, ha a család azt gondolja, hogy a gyermeknek nem kell papír, akkor nem fogja bátorítani őt arra, hogy hivatalos szakmát szerezzen és ennek a lehetőségét sem fogja otthon megteremteni (ez már egy korlát). Ha viszont a papír fontos nekik, akkor nem fogják hagyni, hogy a gyerekük felnőjön anélkül, hogy valamilyen képesítést szerezzen (pedig lehet, hogy ő meg pont azt szeretné). A konkrét szakterület-választás sem maradéktalanul a gyerek lelkesedésén alapul, itt is belépnek a képbe anyagi, ideológiai, praktikus szempontok - elsősorban a család és a nem a gyermek lelkesedése által meghatározott szempontok.

Így vagy úgy, a szülők mindenképpen befolyásolni fogják a gyereküket a pályaválasztási döntésében és ez valahol mégis csak olyan korlát, ami a gyermektől elveszi a teljesen szabad választás lehetőségét.


Vége-gondolatok

Akkor most ki is irányítja az unschoolingoló gyermek tanulását? Egyedül a saját lelkesedése? Előbbiekből úgy tűnik, hogy ő sem szárnyalhat olyan szabadon, mint ahogyan azt hinni szeretnénk. De baj ez? Nem baj. Csak jó, ha tudjuk. Ilyen módon a gyermek lelkesedése által fűtött unschooling is valahol realisztikusabb alapokra kerül és nyilvánvalóvá válik, hogy az olyan nagyon hangsúlyossá tett lelkesedés sem lehet kizárólagos hajtóerő, és nem veheti át a család életének irányítását. Illetve átveheti, de szerintem ezt a legtöbb unschoolingoló család sem akarja. Mert nem a gyerek irányít, hanem a felnőtt. És ez már nem csak tanulási kérdés, hanem családszervezési és nevelési is.

Az 'unschooling korlátai' sorozat második részét olvastad. Az elsőt itt találod. Folytatás következik.





Szívesen olvastátok