Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hét gyerkőccel meg két kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
_____________________________________________________


2011. december 9., péntek

A harmadikos tananyag és az evolúció

 

Nem gondoltam, hogy már idén találkozni fogunk ezzel. Úgy hittem, hogy az evolúció majd negyedikben vagy felsőben fog előkerülni a tankönyvekben - ott is talán csak földrajzból, meg biológiából. Jelentem, tévedtem. Már harmadikban elindul a gyermekek világnézetének radikális (át)formálása, mégpedig számomra meglepően módszeresen.

Az utóbbi hetekben Doda több tankönyvében is találtam evolúciót erőteljesen hangoztató írásokat, hosszabbakat és rövidebbeket, képpel vagy anélkül. Nem csak egyféle tankönyvkiadó nem csak egy könyvében és nem is egyetlen olvasmány erejéig.

Ez roppantul felhúzott. Persze, tudom, hogy nem várhatom el, hogy az Ige igazságait tanítsák a suliban. De azért nem gondoltam, hogy ennyire mélyen vagyunk. Az egy dolog, hogy nem a Bibliát veszik alapul, de hogy tudomány helyett mese megy habbal, az úgy hiszem, jogosan késztet morgásra.

Lehet, hogy az előző állítás túlzónak tűnik, de gondolkozzunk el, hogy mit nevezünk tudományosnak!

"A módszertan középpontjában a módszeresség gondolata áll, ennek első alapelve a megfigyelésen alapuló tapasztalati ténygyűjtés. (...) A bármikor azonos körülmények között tetszőleges alkalommal és ideig megfigyelhető jelenségek következtében nemcsak a tények mennyisége és pontossága nőhet, ami erősebb bizonyítást tesz lehetővé, de addig észre nem vett, esetleg a természetben spontán módon nem lejátszó jelenségek is feltárulhatnak előttünk, tágítva ezzel azokat a korlátokat, melyek között a megismerőképességünk szükségképpen mozog. (...) Ha azt a kérdést tesszük fel, mit nevezünk tudománynak, akkor ezek fényében a következő választ adhatjuk: tudománynak nevezzük a tudásnak azt a formáját, mely meghatározott tárgyon (a természet valamely régiója), előre meghatározott, szabályszerűen követett módszertani eljárások (megfigyelés, kísérlet, induktív bizonyítás) útján létrejött ismeretekből épül fel, mely ismeretek igazságát előállításuk módja, értékét pedig hatékonyságuk (gyakorlati alkalmazásuk, a természet átalakítása) határozza meg. Fentebb azt hangsúlyoztuk, hogy a tudományt a módszer, és nem a tárgy, különbözteti meg korábbi, vagy más tudásformáktól." Forrás.

Ebben az értelemben a tankönyvekben olyan állítások szerepelnek, amelyek a legkevésbé sem nevezhetőek tudományosnak. Idézek párat, hogy lássátok miről is van szó.

A szövegértés munkafüzetből*:

"Száz és száz olyan növény van, amelyik pontosan jelzi az embernek az időjárás napi változásait. Példa erre a tündérrózsa vagy más néven vízililiom. Ez a növény mintegy száztízmillió éve jelent meg a Földünk állóvizeiben, s ma is sokfelé díszíti folyóink csendes öbleit, tavainkat."

"Az óriáspanda vagy bambuszmedve (...) származása szerint ragadozó állat. Mivel azonban óriási mennyiségben fogyaszt bambuszt, ezért mellső lábának mancsán egy hatodik ujj fejlődött ki, táplálkozási módjához igazodva."

"Hajdan ez lakott hely volt (ti. a Tordai-hasadék). Az ősember benne ütötte fel szállását."

"Őseink, amikor szomjasak voltak, a tenyerükből ittak, villa helyett pedig tíz ujjukat használták. (...) Kése az ősembernek is volt, melyet csontból, pattintott kőből, később bronzból készített."

Környezet munkatankönyvből**:

"A sütést az őskor emberei már nagyon korán alkalmazták. Nyárson vagy forróra melegített kőlapon puhították meg az elejtett állatok húsát, az összegyűjtött magvakat, gumókat. A főzés viszont -edények híján- bonyolultabb feladat volt. Talán egy kemény falú gödröt töltöttek meg vízzel. Ebbe helyezték a főznivalót. Ezután forró köveket dobáltak bele, amelyek felforralták a vizet."

Az olvasókönyvből***:

"Volt olyan idő, amikor az emberek egyáltalán nem tudtak tüzet gyújtani, sőt rettegtek a tűztől. Az ősi idők emberei számtalanszor látták, amikor morajlás, dörgés közepette sok helyen megnyílt a föld. Gyomrából gomolygó fekete füst tört fel, kövek hullottak, azután tűz lövellt fel az égre. Mi tudjuk, hogy tűzhányó tört ki. De az ősemberek nem tudták mi lehet ez. Rettegés fogta el őket, s állataikkal együtt messzire menekültek. (...) Sok ezerszer köszöntött be a tél meg a nyár, amíg az ősemberek megtanulták, hogy a tűz barátságos is lehet, mert meleget ad és puhábbá, ízletesebbé teszi a húst. (...) Azt is megfigyelték, hogy a kődarabba nem kap bele a láng; a fatörzs, száraz ág vagy levél pedig égni kezd. Ezért fát raktak a tűzre. Így megtanulták, hogy a tüzet őrizni kell és táplálni kell, de tüzet gyújtani még mindig nem sikerült."

"A Föld -amely réges-régen alakult ki- olyan, mint egy jól megtermett sziklagolyó. (...) Az egyetlen bolygó, ahol tudjuk, hogy élet van. De elképzelhető, hogy más, távoli bolygókon is élnek élőlények. (...) A legrégebbi kövületek több, mint 3 milliárd évesek."

"Állatok már az ember megjelenése előtt több százmillió évvel is éltek a Földön. Az első élőlények, a parányi baktériumok és algák az óceánokban jelentek meg. (...) Egyes halak úszói lábbá alakultak, s az állatok megtanultak lélegezni a szárazföldön: kialakultak a kétéltűek. (...) A kétéltűek utódai, a hüllők már jobban alkalmazkodtak a szárazföldi élethez. (...) Miközben a földet a dinoszauruszok uralták, egyes hüllők már a levegőt ostromolták. (...) Ősemlősök már 200 millió évvel ezelőtt is léteztek, de a dinoszauruszok kihalásáig nem nőttek nagyra. Kérdések, feladatok: 1. Mondd el, hogyan vették birtokukba az ősállatok a földet! (...)"


Három dolog miatt írtam le ezeket. Egyrészt, nagyon bosszant, hogy ilyen butaságokkal traktálják a gyerekeket és erre azt mondják, hogy tudomány. Másrészt azért, mert úgy érzem, az evolúció nem ártatlan butaság csupán, hanem egy komoly eszköz az ördög fegyvertárában, hogy az ember szívét a Teremtőjétől egoista önmegvalósításba fordítsa.

Ezzel kapcsolatban úgy érzem, muszáj állást foglalnunk: nem tehetünk úgy, mintha minden rendben lenne. Nekünk, hívő szülőknek tudomásul kell vennünk, hogy nem őrölhetünk egyszerre két malomban. Pozicionálni kell magunkat egyszer és mindenkorra, hogy melyik oldalon állunk és hogy Kiben hiszünk!

Nem lehetséges vallani, hogy Isten teremtette a világot, de mégis hinni az evolúcióban. Nem lehetséges hinni a Teremtőben, de tagadni, hogy Ő teremtett mindent, mégpedig hat nap alatt. Tehát, ha még kétfelé sántikálunk, akkor tegyük le a lábunkat egy irányba! Döntsük el ma, hogy nem csak az üdvösségünkkel, hanem az élet eredetével kapcsolatban is a Bibliának hiszünk - hogy Istennek hiszünk. Hiszen, ezért vagyunk hívők.

A harmadik dolog, amiért ez a poszt megszületett, az, hogy vannak gyerekeink, és ezek a gyerekek egy bizonyos közegben töltik az idejüket. Egy evolúciós írásokat tartalmazó tankönyv nem okoz különösebben nagy problémát, ha itthon van a gyerekünk velünk. Megbeszéljük, hogy miért butaság ez a nézet, aztán megnézünk pár szórakoztató hitvédő előadást, ami nyíltan rámutat az evolúció tudománytalanságára és a teremtés tudományosan megalapozott voltára - és a dolog nagyjából el is van rendezve. (Imádkozunk is értük, de nem csak ilyenkor.)

Azonban más a felállás, ha a gyerekeink ezeket az áltudományos tényeket egy osztályteremben, egy tekintélyes személy szájából, nevezetesen egy tanártól hallják. Más a felállás, ha az ősemberes tudománytalan mese, mint 'megcáfolhatatlan tudományos tény', kerül megemlítésre. Más a felállás, amikor a gyerekünk együtt hallgatja a fentieket, egy osztálynyi gyerekkel, akik többsége már úgy kerül suliba, hogy meg van győződve: kétségkívül léteztek félig szőrös ősemberek, akik kezdetleges kőszerszámaikkal mamutokra vadásztak a füves pusztaságokon...

Igen, ez most megint kicsit az otthonoktatásról szól, de más dimenzióban, mint eddig. Mert, ha Isten igazságában élünk, akkor égni fog a szívünk, hogy a gyerekeink is az Úr félelmében (Őt szeretve tisztelve) járjanak majd egykor.

De mikor fog az eljönni? És ki fogja nekik megtanítani?

Az iskola hamis igazságot ad át, amikor az evolúciót tudományos tényként kezeli, holott nem az.

Ha csupán arról lenne szó, hogy a suli képtelen elvezetni a gyerekeket az igazságra, ami az élet eredetét, s az ő kis életük értelmét illeti, már ez is problematikus lenne. De itt sajnos messze nem erről van szó. A fenti idézetek tanúsága szerint ugyanis az iskola megpróbálja megválaszolni az eredetkérdést, de más választ ad, mint amit Isten az Igében kijelentett. Így a tudományosság köntösében ideológiát is átad, és ez az ideológia félrevezeti a gyerekeket a valósággal kapcsolatban. Azt nem tudjuk, hogy szándékosan teszi-e ezt, vagy sem, viszont a tényen, hogy félrevezet, még egy jó indíték sem változtat.

Ebben a helyzetben mit tehet a keresztény szülő? Az iskolai 'tényekhez' képest folyamatosan ellennevel, ellentanít, int, figyelmeztet...

 De valóban ez minden? Csupán ennyit tehet??

Én ezt nem akarom elhinni.

Nem muszáj beengedni a gyerekünket egy olyan közegbe, ahol bizonyítottan agymosás történik-  a szónak abban az értelmében, hogy a gyerekekből akarva-akaratlanul kinevelik az otthonról hozott szellemi igazságokat és erkölcsi értékeket.

Nem muszáj beengedni, hogy aztán véget nem érő energiával igyekezzünk kinevelni mindazt, amibe mi engedtük bele őket...

Nagyon a szívemen van ez a helyzet, és nyilvánvaló, hogy a harmadikos tankönyv evolúciós meséi csak a kezdet. Akik iskolába járnak, ezt mind élesben tapasztalják...

Nem tudom, hogy a hívő szülők tudnak-e arról, hogy a gyerekeiknek mit tanítanak a suliban a tudományra hivatkozva. Nem tudom, hogy ők egyetértenek-e azokkal a 'tényekkel', amiket ott tanítanak. Nem tudom, hogy a tanultakat napról napra a gyerekeikkel együtt ítélik-e meg Isten Igéjének a fényében. És időt, fáradságot nem kímélve munkálkodnak-e otthon, hogy helyretegyék azokat a világnézeti hamis igazságokat, amiket gyerekeik az iskolában fölszednek. Nem tudom, de tartok tőle, hogy a válasz mindegyik kérdésre az, hogy nem.

Hogyan is tudnák tenni, amikor a napi teendő annyira sok, a beszélgetési lehetőség annyira kevés, és az együtt töltött idő oly rövidre szabott a hétköznapokon?

Nem mondom, hogy lehetetlen feladat az iskola mellett szellemi hatást gyakorolni a gyerekeinkre, de vajon elegendő az, amennyit teszünk? Talán ez az, amiről úgy vélekedünk, hogy fel lehet áldozni a gyerekközösség áldásainak oltárán- de tényleg megér annyit az a pár emlék?

Hiszem, hogy a hívő szülők is jó szándékú emberek, de nagyon sajnálom, hogy közülünk a legtöbben komolyabb vívódás nélkül engedik be a gyermekeiket egy olyan közegbe, ahol Isten Igéjének igazságait (bár talán tudatlanul, de) módszeresen aláássák, sőt, lábbal tiporják. Ha a szülők tudják, mi folyik ott, akkor miért engedik be oda őket? Talán azt remélik, hogy az iskolában formálódó gyerekeikre ez a folyamatos formálás nem lesz hatással?

Hogyan bízhatnak abban, hogy az átnevelés, amit az otthontól távol kapnak, majd nem lesz sikeres és valami csoda folytán a gyermekeik a folyamat végére nem a világhoz fognak hozzáformálódni, hanem Isten törvényéhez?

Tudom, hogy senkinek sem egyszerű a helyzete és tudom, hogy nem az otthontanítás menti meg a gyerek lelkét! De látnunk kell, hogy feladatunk van, és a tét óriási.

Irgalmazzon nekünk az Úr, hogy időben felismerjük a potenciális veszélyt, amit az evolúciós tananyag rejt és azt is, hogy szülőként micsoda hatalmas lehetőség van a kezünkben a gyerekeink életének alakítására, szívük formálására, ha velünk maradnak!
 



__________________________________________
*: Szövegértést fejlesztő gyakorlatok, 3. évfolyam (Apáczai Kiadó) 
**: Környezetünk titkai, Munkatankönyv, 3. osztály első félév (Mozaik Kiadó)
***: Hétszínvirág olvasókönyv, 3. évfolyam (Apáczai Kiadó)

 

2011. december 5., hétfő

A csizma holnap sem kerül az ablakba...


Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy holnap általános igazmondásmentes-nap lesz. Szerintem ezt nem kell szépíteni: a Mikulás-sztori a szülők szájából hangzik el, a csizmát ők segítenek kitenni, és az érdeklődő kérdésekre is ők válaszolnak. Nem vagyunk távoli szemlélők, hanem szerves részei a készülődésnek és a legenda továbbszövésének. Ilyenkor félretesszük az elveinket (igazságban járni jó és hazudni bűn) és e nap kedvéért a többiekkel együtt vallásos hittel hisszük, hogy mi nem szándékosan vezetjük félre a gyerekeinket, csupán megadjuk nekik, hogy gyerekek lehessenek.

A gyerekkor tehát arról szól, hogy hiszek olyan dolgokban, amik nincsenek? Én nem szeretném hinni, hogy ez így van. A népszerű pszichológiával sem értek egyet, hogy a gyereknek bizony kellenek az ilyen mesék.

Szerintem a gyerekeim Megtervezője az egyetlen személy, Aki pontosan tudja, hogy mi is kell a gyerekeimnek. És ez a Tervező adott egy használati utasítást, amiben az áll, hogy járjunk igazságban és szentek legyünk, és hogy erre neveljük a gyerekeinket is. Az is benne van, hogy a meséket (mondákat) kerüljük. És tudom, hogy el lehet szentimentalizálni az egészet, és lehet azt mondani, hogy hé, mindenki ezt csinálja, meg különben is, a gyerek igényli, hogy hihessen benne, mert ettől lesz szép és izgalmas neki a téli időszak - de egyik sem elég erős érv szerintem.

A gyerekeinknek nem Isten-pótlékot kellene adni, hanem magát az élő Istent kellene elérhetővé tenni a számukra. Mindennap: december hatodikán is! Nekik is az Úrra van szükségük, ha lehet, már gyermekségüktől. És ehhez nem másoktól kell hallják az evangéliumot, hanem tőlünk, a szüleiktől.

Ez a mi feladatunk, személyes küldetésünk Istentől: az igazságot Róla (és minden másról is) tőlünk kell, hogy hallják. Ugyanígy a Mikulásról is nekünk kell megmondani az igazat. Valljuk meg, ha eddig akár éveken át hazudtunk vele kapcsolatban: nevezzük nevén a bűnt a gyerekünk előtt. Sohasem késő egy hazugságot helyretenni, de nincsen mentség arra, ha az igazság megismerése után tudatosan a bűnt választjuk a 'mikulásozás' kedvéért.

Jó lenne bennük és magunkban is végérvényesen tudatosítani, hogy mi Istenben hiszünk, nem a Télapóban. A két hit sosem lesz kompatibilis, mert a Télapó Isten attribútumaival kérkedik (természetfeletti, mindentudó, joga van cselekedeteket megítélni és embereket a tetteikért büntetni/jutalmazni). Isten nem tűri a trónbitorlókat és nekünk sem kellene: végtére is a mi életünk trónjáról van szó!

Még ha nem is érezzük ezt ennyire vagy-vagy-nak: a hazugság miatt, amibe belekényszerülünk, ha holnap az igazságban járás helyett a Télapó-hit gyakorlását választjuk, mindenképpen konfliktust hoz létre az életgyakorlatunk és az Úrba vetetett hitünk között. És ebbe a hazugságba a saját gyerekünket is belekeverjük.

Lehet, hogy nagy ünneprontásnak tűnnek a gondolataim, de nem kellene, hogy az igazság annyira felzaklasson. Ha mégis ez történik, akkor le kell lepleznünk önmagunkat, mert csak akkor zaklat föl, ha van olyan dolog az életünkben, amit még az igazságnál is jobban szeretünk.



  

Szívesen olvastátok