Bemutatkozik: BORSÓ

Szeretnénk hírt adni legújabb családtagunkról. Ő Borsó, aki nemkutya. Nem kutya, hanem egy kisember, aki itt fejlődik a pocakomban. A hetedik gyerkőcünk ő, akinek az érkezése nekem nagy öröm, a többieknek meg... no, ezt majd később mesélem el. Míg a hírt emésztgeted magadban (7 ! gyerek), gondolom kíváncsi vagy, hogy miért és honnan jött ez a név. Röviden: valami kellett. Hosszabban: szerettem volna őpocakságát valahogyan hívni, amikor családon belül róla beszélgetünk.

A baba, babóca, pocaklakó, bár aranyos elnevezések, így hetedszerre nekem egy kissé elcsépeltek már. Így ez egyszer szerettem volna valami igazán frappáns ötlettel előállni. Nyugi, nem kell fejet csóválni, a név egyelőre csak születésig valid. Nem ez lesz a kisgyerkőc rendes, anyakönyvezett neve.

A Bors fiúnév amúgy létezik, a Borsika lánynév is, a Borsó azonban nincs benne az aktuális névjegyzékben, így jelenleg Magyarországon utónévként nem választható. És, bár eddig sem voltunk szívbajosak a ritka nevek adásában, azért ennyire nem vagyunk elvetemültek, hogy egy ilyen nevet bevállaljunk. Persze még lehetünk azok, hehe. Na jó, csak húzlak ám. (De lehet, hogy nem. Pár hónap és kiderül.)

Borsó ötlete egyébként egy Helza lányommal kapcsolatos emlékből jött. A születése előtti időszakban ugyanis Bónak neveztem itt a blogon: mivel ő egy aranyos kis baBÓ. Ez annyira megmaradt egyik olvasómnak, hogy amikor Helza születése után egyszer találkoztunk, ő afelől érdeklődött, hogy hogyhogy végül nem Bó lett a neve?

Most, ezt továbbgondolva lett a kisgyerkőc BOrsó. Tudom, nem egy nagy magyarázat, valakinek talán borsódzik is tőle a háta, de hát, ez van. Én blogom, én fura ötleteléseim, hehe.

A család egyébként nagyon jól fogadta. Van ez a mondás nagycsaládosok körében, hogy a gyerekvállalás felvállalása a család és az ismerősök előtt a harmadik-negyedik gyereknél a legnehezebb. Mert ekkor még a környezet úgy gondolja, hogy az anya (mert csakis őt traktálják ilyenekkel) meggyőzhető, eltántorítható a még nagyobb család vállalásától, ezért ekkor még fejcsóválnak, rossz dolgokkal riogatnak, próbálnak leérvelni - olykor akár bántóan is.

Azonban valahol az ötödik-hatodik gyerek körül megszűnnek a kellemetlen kérdések, mert addigra az emberek felfogják, hogy a férjeddel együtt reménytelen eset vagytok. Így beletörődnek a helyzetbe, azaz elfogadják, hogy nálatok ez van: időnként jönnek újabb babák.

A babahírre nálunk a gyerekek visszafogott mosolyuk mögé rejtették örömüket, kivéve Domot (18) meg a kislányokat, akik láthatóan meglehetősen lelkesek voltak. Dom reagálása érthető volt: már régóta presszionált minket a tesódologgal kapcsolatban és most végre teljesült a vágya. A kislányok meg egy újabb kislánytesó reménysége felett örvendeztek olyan nagyon. Természetesen a tesók között Dom vezetésével rögtön megindult nem-ügyben az esélylatolgatás, amire már a gyerekek közül mindenki nagyon lelkes lett. Mert ugye, ha fiú lesz, akkor öten lesznek a srácok, ha meg lány, akkor hárman a lányok.

Meg azért is, mert van egy, a gyerekek körében igen népszerű családi hagyományunk, amely bizonyos jó dolgot az új baba neméhez köt. Vagyis, ha kiderül, hogy Borsó lány, akkor az egész család (még a születése előtt) moziba megy. Ha viszont az derül ki, hogy fiú, akkor étteremben költünk el egy közös vacsit. Szóval ezek miatt szelíden egymásnak feszültek a nemek, hiszen senkinek sem volt mindegy, hogy mi lesz a kistesó - meg persze a felvázolt közös program.

Mindenki ismertette a saját preferenciáit és mindenki meghallgatta a többiekét. De, mivel nem volt túl sok variációs lehetőség (hiszen vagy fiú lesz, vagy lány), elindult a hetekig tartó névvadászat... No, itt már különvonultak, mi szülők meg úgy döntöttünk, ráérünk később tudatni velük, hogy nem kívánunk segítséget igénybe venni: ha itt lesz az ideje, önállóan is el tudjuk nevezni a kicsit. Hamarosan azonban már röpködött a "Legyen Gandalf!", "Legyel Lili!" javaslatözön.

Az ötleteik izgalmasak voltak, és már kicsit realisztikusabbak is, mint kisebb korukban. Most nem kerültek elő kutyanevek, mint korábban (Zeki, 12, születése előtt valamelyikük a Brúnó nevet találta ki neki, egy barát család vizslájának a neve után). Azért nem kifejezetten ezek voltak azok a nevek, melyekre szívesen igent mondtunk, bár a srácaink aranyosak voltak és méltányoltuk, hogy ennyire tevékenyen részt kívánnak venni az új családtag nevének kiötlésében.

A babahírre való reakciókra visszatérve, a nagyszülők is őszinte boldogsággal a hangjukban fogadták a dolgot. A többi ismerős, családtag pedig valószínűleg nem közvetlenül tőlünk fogja hallani a hírt, hanem mondjunk facebookon vagy más rokonoktól, így nem tudjuk majd, mi lesz az első reakciójuk. Azért, gondolom, itt-ott a vacsoraasztalnál meg fogunk jelenni beszédtémaként, de ez a rész meg nem igazán érdekel. Eddig tehát nálunk is bejött a nagycsaládos papírforma: a hetedik gyereket már mindenki jól viseli (aki meg nem, az ezt az infót nem köti az orrunkra).

Borsó egyébként őszi gyerek lesz. Érkezése szeptember közepére várható, de ez persze nem biztos. Volt itt pár dolog a várandósság első időszakában, ami miatt akár előbb is érkezhet, de erről majd egy másik posztban. Ha 2 héttel előbb jön, akkor nyári gyerek lesz. Viszont a mi gyerekeink, amikor békén hagyják őket, akkor a kiírt időpont után 1-2 héttel szoktak elindulni. Borsó tehát nyár végétől szeptember végéig bármikor érkezhet. Akármikor jön is, örülni fogunk neki, mert nagyon várjuk.

Mit jelent nekünk, amit az Alkotmánybíróság a Köznev. törvény módosításával tett?

2019 emlékezetes nyarán hatalmas drámát okozott, hogy megváltoztatták a Köznev. törvényt. A helyzetnek több társadalmi csoport is a vesztese volt, de a legsúlyosabban érintettek között az otthonoktatók is ott voltak. Minket is személyesen érintett a dolog.

Akkoriban sokan, politikusok, jogvédő szervezetek, magánemberek próbáltak jogi úton, beadványokkal (meg minden más lehetséges módon) tiltakozni a törvények hatályba léptetése ellen, de úgy tűnt, semmit sem lehet tenni. A törvénymódosítás hatályba is lépett.

Aztán eljött a múlt pénteki nap, amikor a média szűkszavúan, de lehozta a hírt, és olvashattuk, hogy valami történt az Alkotmánybíróságon, és a Köznev. törvény módosítását "elkaszálták". Mi történt pontosan, milyen törvényekről van szó és kik érintettek az ügyben? Erről szeretnék ma írni.


Mi történt pontosan?

2019 nevezetes nyarán politikusok egy csoportja összefogott és közös beadványukkal az Alkotmánybíróságon (AB) próbálták a törvénymódosítást megtámadni. Az AB alaposan kivizsgálta a beadványt, amire részükről mostanra született meg a hivatalos reagálás.

A beadvány készítői a 2019-es törvénymódosítás nagyon sok elemét részletesen, egyenként kifogásolták (ez jó volt így), sajnos azonban a kifogások egy része nem volt kellően alátámasztott. Nem felelt meg ugyanis annak a bírói követelménynek, hogy benne megjelenjen egy alkotmányjogilag elfogadható indoklás arra nézve, miért gondolja az indítványozó, hogy az Alaptörvény bizonyos részével ellentétes a kifogásolt jogszabály. Emiatt elég sok kifogásukat elutasították.

Az AB határozatának összefoglalójából egyébként az derül ki, hogy a beadvány készítői a teljes törvénymódosítás visszavonását szerették volna elérni. Ehhez viszont az alkotmánybírák szerint túl általános indoklást nyújtottak be: itt is sérült a fenti bírói követelmény. Elképzelhető, hogy ha ennek a követelménynek eleget tettek volna, akkor az egész törvénymódosítást vissza lehetett volna vonatni, de nyilván erre a munkára már nem volt meg a szükséges erőforrás.

Becsületükre legyen mondva, hogy nagyon gyorsan, emlékezetem szerint talán 1 héttel a törvény elfogadása után elkészült a beadvány. És azért is hálásak lehetünk, hogy egyáltalán elkészült. Sikerült ugyanis benne pár olyan kifogással is élni, melyeket az AB megalapozottnak ítélt, és így helyt tudott nekik adni. Emiatt pedig a hétvégi híradásokban előkerülhetett a téma.


Melyek azok a törvénymódosítások, melyeket a beadvány alapján az Alkotmánybíróság is indokoltnak látott megváltoztatni és miként lettek azok megváltoztatva?

Négy ilyen van.

1. A Köznev. törvény 2019-es módosítása értelmében:

Óvodai nevelés alóli felmentés annak az évnek az aug. 31-ig napjáig kérhető, melyben a gyermek betölti a negyedik életévét.

Ezt a mondatot június 30-i hatállyal konkrétan megsemmisítette az AB, vagyis kitörölte a Köznev. törvényből. A négyéves korhatár és az aug. 31-ei időpont tehát a felmentéssel kapcsolatban nyártól már nem lesz érvényes. A nyári dátumnak az az oka, hogy mérlegelendő kérdésként az AB a jogalkotóra (állam) bízta, hogy a továbbiakban meghagyja-e így, javított formájában ezt a törvényt (engedélyezve, hogy ötéves korban is lehessen felmentéshez folyamodni), vagy visszaállítja a törvény korábbi állapotát (mely szerint ötéves korban felmentés nem adható) - ugyanis megítélése szerint mindkét verzió összeegyeztethető az Alaptörvénnyel. Egyelőre tehát nem lehet tudni, mi lesz az ötévesekkel, ez június 30-ig fog kiderülni, de idén nyártól négyéves korig mindenképp kérhető lesz felmentés.


2. A módosított Köznev. törvény alapján jelenleg az iskolakezdés halasztásának van egy meghatározott eljárása.

Az AB azonban most arra kötelezi a jogalkotót, hogy dolgozza ki, hogyan tudja garantálni, hogy ne csak azok maradhassanak vissza egy évet, akik határidőre, szabályosan beadott kérelmük alapján erre engedélyt kapnak, hanem "az óvoda javaslata alapján vagy más alkalmas módon" azok a nyilvánvalóan iskolaéretlen gyerekek is, akiknek a szülei nem adtak be halasztási kérvényt, vagy hibásan adták be. Ez azt jelenti, hogy, bár a dolog hogyanját egyelőre nem tudjuk, de az AB utasítása alapján minden hatéves iskolaéretlen gyerek számára biztosítani fogják, hogy még 1 évig oviban maradhassanak.

A garancia azt jelenti, hogy bizonyítható módon, törvénybe vagy rendeletbe foglalva kell megmutatni, hogy valóban ez meg tud valósulni. A kidolgozás határideje június 30.


3. A Köznev. törvény módosítása óta a felmentési eljárások hossza aggályokat vet föl.

Az AB most kötelezi a jogalkotót, hogy dolgozza ki annak a garanciáit, hogy az óvodai nevelés alóli felmentési eljárás akkor is lezárul az új nevelési év kezdete (szept. 1.) előtt, amikor a szülők ellenvetéssel élnek és közigazgatási eljárást kell lefolytatni. És annak a garanciáit is dolgozza ki, hogy az egyéni munkarend engedélyezésének az eljárása akkor is lezárul az új tanév kezdete (szept. 1.) előtt, ha a szülők ellenvetéssel élnek, így közigazgatási eljárást kell lefolytatni. Ez azt jelenti, hogy a felmentésért folyamodó családoknak nyártól nem kell aggódniuk: az AB határozata értelmében a hivatal még szülői ellenvetés mellett is időben végig fogja futtatni a felmentések körüli kötelező bürokratikus köröket.

A garanciák kidolgozásának határideje június 30.


4. Ez a legfontosabb beavatkozása az Alkotmánybíróságnak, mely rögtön két dologra is vonatkozik.

Egyrészt vonatkozik a felmentési kérelmek (óvodai felmentés és egyéni munkarend) törvénymódosítás által meghatározott elbírálási gyakorlatára, melynek értelmében a szülői indoklásokat és csatolt dokumentációt nem volt szükséges figyelembe venni az eljárás során. Az AB megállapította, hogy alkotmányos követelmény az, hogy sem a szülői indoklás, sem a csatolmányok "nem hagyhatók figyelmen kívül", vagyis mindenképp validnak kell őket tekinteni. Ez azt jelenti, hogy az AB határozata a kérelmező szülőknek egyfajta jogi garancia lehet arra, hogy többet nem fogják senkinek az indoklását sem félvállról venni.

Az AB beavatkozása másrészt a felmentési kérelmek (ld. fentebb) kapcsán alkalmazott bizonyítási eljárásra vonatkozik, mely a törvénymódosítások értelmében, a felmentésért folyamodó szülőktől elvárta, hogy ők bizonyítsák be: gyermeküknek előnyös otthon maradni - mintha az már eleve bizonyított tény lenne, hogy minden gyermeknek, minden élethelyzetben az intézményes nevelés-oktatás a legideálisabb megoldás.

Az AB vitatta ezt a megközelítést és határozatban kimondta, hogy a bizonyítási eljárás során a felmentési kérelmeknek alapjáraton helyt kell adni és engedélyezni kell őket. Csak abban az esetben utasítható el a felmentési kérelem, ha bizonyítható, hogy adott gyerek mindenek felett való érdeke, hogy intézménybe járjon. Mindezt nem a szülőknek, hanem, felmentést elutasító határozat esetén, a hivatalnak kell bizonyítania és a felmentéssel kapcsolatos határozatban ezt a megalapozott bizonyítékot be is kell mutatnia.

Ez azt jelenti, hogy az AB határozata lehetőséget nyújt azoknak is egyéni munkarend vagy óvodai felmentési kérelem beadására, akik korábban azért nem tették ezt, mert az állam olyan súlyosan leszűkítette az elfogadható indokokat, hogy esélyt sem láttak pozitív elbírálásra. Ennek nyártól, úgy tűnik, vége - mindez pedig hatalmas játékelőnyt ad, amely sokak számára egészen a visszájára fordítja a Köznev. törvény módosítása által létrehozott ellehetetlenítő törvényi környezetet. Új remény...


Ez mind csodás, ugye, de hol a bukta az egészben?

Nos, a dátum, ha nem is bukta, de azért kétségtelenül szerencsétlenre sikerült: az összes AB határozat ugyanis ez év június 30-cal válik hatályossá. Június 30-án már nem lehet a hatévesek idei őszi iskolakezdésének a halasztását elintézni. Addigra már az óvodai felmentési kérelem beadási határidejéről is lecsúszik az ember. Olyankor már az egyéni munkarendet is csak különleges esetben lehet igényelni. Szóval annak ellenére, hogy az AB fontos határozata napokkal ezelőtt megjelent, a nagy többség legkorábban 2022 őszére vonatkoztatva fogja tudni jövő év első felében kihasználni azt. De legalább már tudjuk, hogy jövőre lesz mit kihasználni - és ez is valami, nem is kevés.


Mi tehát ezeknek a jogi vétóknak a jelentősége és mindezek kinek lehetnek érdekesek?

Az AB határozata, bár idén nem fogjuk "az erejét" érezni, valahogy mégis visszaadja a jogba és igazságosságba, meg az emberekbe vetett hitet. 2019 nyarát rengeteg család igazságtalan jogi döntések sorozataként élte meg és azt éreztük sokan, hogy a magyar állam a szülők véleményét, meg a társadalmi szükségleteket ignorálva, a gyerekek nevelésével, oktatásával kapcsolatos döntési lehetőségtől teljesen megfosztja a magyar családokat, arra sem méltatva őket, hogy értelmes magyarázatot adjon tettére.

Sokak számára jogi igazságtalanság, társadalmi trauma történt, de ezt eddig "föntről" semmilyen formában nem ismerték el. Az AB határozata ebből a szempontból gesztusértékű kimondása annak, hogy valóban tartalmazott alkotmányellenes elemeket a törvénymódosítás. Emellett elismerése annak is, hogy a családok autonóm egységek a társadalmon belül saját döntési körrel, és, hogy a gyerek nem az államé, hanem a családé, így érdekeinek védelme is alapesetben sosem az állam, hanem a szülők feladata és felelőssége. (És ők ezt az esetek többségében meg is teszik.)

Ahogy mindjárt látni fogjuk, a legutolsó mondat egyáltalán nem evidencia alkotmánybíráink között: láthatóan az a kérdés képezte a leghevesebb vitát a beadvánnyal kapcsolatban, hogy a szülőnek vagy az államnak van-e erősebb döntési pozíciója a gyermek nevelését, taníttatását illetően.

14 alkotmánybíránk közül mindössze 7 között volt egyetértés abban, ami végül a határozat főszövegébe ténylegesen bekerült - hogy természetesen a szülőnek. 7 bíra komolyan vitatta ezt az állam javára akarván eldönteni a kérdést és a meggyőződésüknek különvélemény formában a határozat végén hangot is adtak (valójában csak 3 adott neki hangot, a többiek egymondatos "mi is így gondoljuk" nyilatkozattal csatlakoztak hozzájuk).

Vajon miért épp annak a 7 bírának a szakmai véleménye alapján készült a határozat főszövege, aki az Alaptörvény, a Gyerekvédelmi Charta és a bírói gyakorlat ismeretében a szülői jogokat és kompetenciákat helyesen értékelte? 50-50% volt az egyetértők és a vétózók aránya, ilyenkor pedig szabály szerint az AB elnökének kell kimondani a döntő szót - és ő azok mellé állt, akiknek a szakmai ítélőképességét nem homályosította el szülőket letevő, az állam szerepét túlhangsúlyozó saját meggyőződés. Érzitek, mennyire kevésen múlt, hogy ilyen ítélet született és nem más?

Végezetül pár lelkesítő, meg felzaklató gondolat az AB határozatának érveléséből, valamint a különvéleményekből. Egy külön posztban írtam meg, linkjét alább találod.

Inspiráló, meg felmorcantó idézetek az egyetértő bírák érveléséből és a különvéleményekből

Inspiráló, illetve felmorcantó idézetek az Alkotmánybíróság határozatának érvelése alapján

Megjegyzés 1: Ez a poszt nem önmagában áll, hanem, mintegy mellékletként született ehhez az íráshoz - vagyis érdemesebb utóbbival kezdeni az olvasást, azután visszatérni ide.

Megjegyzés 2: A könnyebb olvashatóság érdekében a pontos jogi hivatkozásokat, paragrafusok számát elhagytam, csupán a hivatkozott dokumentum jellegét tartottam meg, pl. Alaptörvény. A kék vastag betűs kiemelések tőlem származnak, azokat a lényeges kijelentések megerősítésére, illetve azon olvasóknak szántam, akik csak felületesen szeretnék átfutni ezt a posztot. Az egyes bekezdések végén [kapcsos zárójelben] található számokat változtatás nélkül közlöm, a határozat eredeti szövegében is így vannak megjelenítve, gondolom a hivatkozás megkönnyítése miatt. Ez alól kivétel a két különvélemény, melyeknél az eredeti dokumentumtól eltérően, több számot összevonva tüntetek fel az olvashatóság érdekében

Inspiráló idézetek, avagy az egyetértő alkotmánybírák gondolatai

A szülők nevelési jogának tartamát az Alkotmánybíróság AB határozatban akként határozta meg, hogy "a szülők maguk döntenek arról, hogy hagyományaik, családi szokásaik, társadalmi helyzetük, vallási és erkölcsi meggyőződésük, anyagi lehetőségeik szerint miként választják meg a gyermek nevelését, oktatását biztosító intézményt, módszert, eszközöket. Ebbe külső hatalom, a családon kívülálló személy nem avatkozhat be." [59]

Miközben tehát az Alaptörvény maga is rögzíti a szülők neveléshez való jogát, egyben azt is elismeri, hogy a gyermek nevelésének nem csupán egyetlen helyes módja létezik, hanem a több, adott esetben egyaránt helyes nevelési módszer közül kell a gyermekére tekintettel választania. Ezen választási szabadság általános és abszolút korlátja ugyanakkor a gyermek taníttatásának a kötelezettsége, mely vonatkozásban az Alaptörvény nem biztosítja a szülők számára a választás lehetőségét a tanköteles, azaz a törvényben meghatározott életkort elért és iskolaérett gyermekek esetében. A tankötelezettség teljesítésének módja tekintetében azonban a szülők neveléshez való joga ugyancsak érvényesül: így különösen (a jogszabályi kereteken belül) megválaszthatják a gyermekük számára legjobbnak tartott oktatási intézményt, választhatnak az etika és a hit- és erkölcstan oktatása között, vagy akár egyéni munkarendet kérelmezhetnek gyermekük számára. [60]

Mindezekkel összhangban az Alkotmánybíróság arra is utal, hogy az Alaptörvény normaszöveg-javaslatának indokolása maga is kifejezetten elismeri a gyermek nevelése során a szülő jogainak elsődlegességét. Az AB határozat mindezt akként rögzítette, hogy "ha a gyermeknek nincs vagy a szülői kötelességeket nem teljesítő szülője van, akkor helyettük az államnak kell helytállnia. Ez ad a jogalkotó államnak lehetőséget a törvényes beavatkozásra, és kötelezi az államot helytállásra" Mindez tehát azt jelenti, hogy az állam szerepe a gyermek nevelésére vonatkozó döntések meghozatalában csupán másodlagos jellegű: egyrészt az Alaptörvény alapján köteles a szülőket segíteni a gyermek nevelése során, másrészt köteles a gyermek neveléséhez szükséges megfelelő intézményrendszert és ellátórendszert működtetni (melyek közül maga az Alaptörvény nevesíti a kötelező általános iskolai oktatást), harmadrészt pedig az állam fellépése konkrét, egyedi esetekben csak a szülők gyermek érdekeivel nyilvánvalóan ellentétes döntéseinek korrekciójára, illetőleg a gyermek nevelése szempontjából elengedhetetlenül fontos, a szülő részéről elmaradó döntések pótlására szorítkozhat. [61]

A szubszidiaritás elve értelmében az állam az egyén személyes autonómiájába tartozó kérdésekben a döntés lehetőségét nem vonhatja el az egyéntől. A gyermeknevelés feladata és felelőssége tehát elsődlegesen a szülőket terheli, az állam feladata a szubszidiaritás elvének megfelelően részben a szülők támogatása-segítése, részben pedig a szülők nevelési tevékenységének korrekciója azokban az egyedi esetekben, ha az a gyermek legjobb érdekével ellentétes eredményre vezet. Miközben a szubszidiaritás elve (és az Alaptörvény egyes, idézett rendelkezései) nem csupán felhatalmazzák, hanem kifejezetten kötelezik is az államot arra, hogy segítse a szülőket a gyermekük nevelése során, ezen állami szerepvállalás sem generálisan, sem pedig egyedi esetekben nem veheti át a szülőktől a nevelés jogát és felelősségét akkor, ha a szülők azt egyébként a gyermek legjobb érdekének megfelelően, az Alaptörvénnyel összhangban gyakorolják. [62]

Az Alkotmánybíróság a gyermek legjobb érdekével, illetőleg a szülők neveléshez való jogával, valamint az állam szerepvállalási terjedelmével kapcsolatosan utal a német irányadó bírósági és alkotmánybírósági gyakorlatra is. (...) Az irányadó német alkotmánybírósági gyakorlat szerint a törvény bekezdéséből fakadóan a gyermek gondozása és nevelése a szülők természetes joga, azaz akik a gyermeknek életet adtak, természetszerűleg készek és kötelesek arra, hogy a gyermek ellátásáért és neveléséért felelősséget vállaljanak. (...) A bajor szövetségi alkotmánybíróság a bajor alkotmány bekezdése alapján pedig úgy foglal állást, hogy bár a német szülők számára alanyi jogon biztosított az óvodai férőhely a gyermekük számára, azonban a szülők neveléshez való jogának elsőbbsége kizárja, hogy az állam óvodakötelezettséget vezessen be. Az óvoda ugyanis nem kötelezettség, hanem a szülők nevelési kötelezettségeit támogató intézményrendszernek minősül. [66]

Az Alkotmánybíróság megjegyzi: az Alaptörvény bekezdése a szülői kötelezettségek között nevesíti a gyermek taníttatásáról való gondoskodást, azonban nem tartalmaz semmilyen előírást az óvodai nevelésre vonatkozóan. A kötelező óvodai nevelésre, illetve az ez alóli felmentések és kivételek rendszerére vonatkozó szabályozás teljes egészében törvényi alapokon nyugszik. Mindez önmagában is megerősíti (jelen határozatban tett megállapításokkal, így különösen a szubszidiaritás elvével összhangban), hogy a tankötelezettség kezdetét megelőzően az államnak legfeljebb arra lehet joga, hogy kivételesen és kizárólag a gyermek legjobb érdekének biztosítása érdekében korlátozza a szülő neveléshez való jogát, akkor, ha a szülő döntése és a gyermek legjobb érdeke egymással ellentétben állnak. [78]

A korlátozás arányosságának vizsgálatakor (az Alkotmánybíróság Határozatainak megállapításaival egyezően) fokozottan figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy az Alaptörvény és a jogrendszer egésze rendkívül hangsúlyos szerepet biztosít a családnak. Ha a szülő elsődleges hivatásának tekinti a gyermek nevelését, és szeretné, hogy a gyermek fejlődésének első időszakában teljes egészében a családban nevelkedjék, az erre vonatkozó joga csak erős alkotmányjogi indokkal korlátozható. [80]


Felmorcantó idézetek, avagy gondolatok a különvéleményekből

Részletek Dr. Salamon László alkotmánybíró különvéleményéből:

Álláspontom szerint az iskolakezdés (iskolaérettség) időpontjával, illetve a vitás esetekben lefolytatandó szakhatósági eljárással kapcsolatos szabályozás kapcsán az Alaptörvény bekezdésében rögzített gyermeki jogoknak, a gyermek legjobb érdekének, nem pedig a bekezdésben foglalt - a gyermeknek adandó nevelés megválasztásával összefüggő - szülői jogoknak van szerepe. 

A szülőknek az Alaptörvény alapján joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést. Az Alaptörvény cikkének ezt rögzítő bekezdése nagyfokú döntési szabadságot biztosít a szülők számára az általános nevelési irány megválasztását illetően, többek között, hogy gyermekük milyen típusú iskolai és - amennyiben az legalább részben kötelező - óvodai nevelésben részesüljön (...).

Ez a szabadság azonban nem terjed ki arra, hogy a szülők a gyermekük iskolaérettségének kapcsán olyan (valódi) döntési pozícióban legyenek, amely a saját, szükségképpen nem feltétlenül elfogulatlan és tárgyilagos szubjektív álláspontjuk feltétlen érvényesülését eredményezi. Ilyen - alaptörvényi szinten is rögzített - döntési jogosultság az Alaptörvény cikkének bekezdéséből nézetem szerint nem vezethető le. [226-228]


Részletek Dr. Szívós Mária alkotmánybíró különvéleményéből:

Az Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló Korm. rendelet mellékletében a következőkben határozza meg az óvodai nevelés pedagógiai elveit. Ennek megfelelően a gyermeket - mint fejlődő személyiséget - szeretetteljes gondoskodás és különleges védelem illeti meg; a gyermek nevelése elsősorban a család joga és kötelessége, s ebben az óvodák kiegészítő, esetenként hátránycsökkentő szerepet töltenek be; az óvodai nevelésnek a gyermeki személyiség teljes kibontakozásának elősegítésére kell irányulnia, az emberi jogok és a gyermeket megillető jogok tiszteletben tartásával; oly módon, hogy minden gyermek egyenlő eséllyel részesülhessen színvonalas nevelésben.

Az alapelvekből is következik, hogy az óvodának alapvető feladata - azon túl, hogy a gyermek saját életkori korcsoportjában érezze jól magát -, hogy segítse a gyermek testi és szellemi fejlődését, továbbá elősegítse az iskolai követelményhez való alkalmazkodást, valamint a gyermekek között fennálló bármely hátrány kiküszöbölését. (...) Az óvodában ennek érdekében számos olyan lehetőséghez jut a gyermek, melyhez abban az esetben, ha kizárólag otthon nevelkedik, nem. Hiszen a leggondosabb szülő sem feltétlenül észleli vagy ismeri fel esetlegesen, hogy gyermeke bármely okból, akár azért, mert beilleszkedési nehézséggel küzd, akár azért, mert figyelemzavaros, esetleg beszédében mutatkoznak problémák, ezért fejlesztésre szorul, míg az óvoda erre is alkalmas. Sőt, a problémák felismerésén túl a megoldásban is segítséget nyújt, képességfejlesztő pedagógusok, csoportok közreműködésével, logopédus vagy más szakemberek bevonásával.

A fentieknek megfelelően álláspontom szerint (...) (a gyermek óvodai felmentési kérelme felső korhatárának eltörlése, vagyis - a szerk.) a megsemmisítés folytán tehát lehetnek és bizonyosan lesznek is olyan gyerekek, akik nem kerülnek óvodába, így a jogalkotó által célzott és meggyőződésem szerint a gyermek érdekét is legjobban szolgáló (különösen a hasonló korú gyermekek társaságában realizálódó) szocializáció elmarad. [241-243]

A többségi határozat rendelkező részében alkotmányos követelményt is megfogalmaz a Nemzeti Köznevelési Törvény bekezdéseivel (óvodai nevelés alóli felmentés iránti kérelem és egyéni munkarendre vonatkozó kérelem) összefüggésben, eszerint a jogszabályoknak megfelelően előterjesztett kérelem csak akkor utasítható el, ha megállapítható, hogy a kérelem elutasítása szolgálja a gyermek mindenek felett álló érdekét.

Az alkotmányos követelmény megállapításával sem értek egyet:

egyrészt meggyőződésem, hogy a felmentést engedélyező szerv az alkotmányos követelmény nélkül is kellő körültekintéssel, a gyermek érdekét mérlegelve jár el illetőleg - a rá irányadó jogszabályi rendelkezésekben megfogalmazott kötelezettségeiből kifolyólag - kell, hogy eljárjon.

Másrészt - bírósági gyakorlat hiányában - nem látom kellően igazolva azt, hogy a felmentést engedélyező szerv ne venné figyelembe a szülői nyilatkozatot és a szülő által csatolt dokumentumokat. [258-261]