Istenfélő otthonunk

Egy tökéletes világban minden óramű pontossággal történik: minden gyerekünk ugyanakkor kel mindennap, és miután megfelelően felöltözött, sietve asztalhoz ül, majd egymás után lecsekkolják a házi munkáikat a hűtőszekrényre írt listáról. Nem sokkal ezután a leckéjükkel a kezükben gyülekeznek, készen arra, hogy iskolába induljanak, vagy mind leülnek vidáman és feszülten figyelve, hogy napi tanulásukat itthon elkezdhessék. Valahol út közben családi áhitatot és hálószoba- rendberakást is beiktatva megvan a receptünk a tökéletesen vezetett istenfélő otthonhoz...

Az egyetlen probléma az, hogy egy ilyenfajta otthon nagyon sokunk számára maga a rémálom. Én nem ellenzem a szervezettséget, de az életstílusunkat Teremtőnkről kell mintáznunk, nem egy robotról vagy egy számítógépről. És Isten hogyan szervezi a világát? Pontos napokba, percekbe, órákba, másodpercekbe, de évszakokba és életekbe, napnyugtákba és napkeltékbe, tavaszba és őszbe, telekbe és aratásokba, teliholdakba és nyári zápor-zivatarokba is.

A férjem is ugyanerre jött rá: hogy Isten TÖKÉLETES, de nem MAXIMALISTA. A maximalizmus emberi találmány, és néhány jól-értesült szent könnyen beleeshet abba a kísértésbe, hogy jól-szervezett napirendjét az un. tökéletesség elérése eszközének tekinti, maga körül mindenkire rátukmálva. Pedig a Nap sem kel mindennap ugyanabban az időben! De azért fölkel. A Nap nem is mindig ugyanabban az időben megy le. Mégis mindig van naplementénk. Néha korán tavaszodik, néha később. Van olyan év, amikor októberben leesik a hó és márciusig marad. Aztán a következő évben egyáltalán nem esik hó, még karácsonykor sem.

Isten világa általánosságban véve kiszámítható, de nem teljesen kiszámítható. Ha van valami, amit az időjáráson keresztül megtanulhatunk, akkor az ez: Isten kezében van, és ő úgy tesz vele, ahogyan jónak látja.

Hogyan lehet mindezt lefordítani a háztartásbeli kötelezettségeinket figyelembe véve? Talán azt mondom, hogy legyünk kiszámíthatatlanok, és ne legyen két olyan nap, amikor ugyanabban az időpontban tálaljuk az ebédet? Természetesen nem. De ugyanakkor, nem kellene minden apró részlet miatt stresszelnünk. Ha azt mondjuk, hogy 6 körül van vacsora, akkor valamikor 6 körül ki kell kerülnie a sütőből- plusz-mínusz néhány perc. És nem kellene az ilyen dolgokon aggódnunk.

Ezzel azt mondom talán, hogy nem számít, hogy pontosan ér-e haza munka után a férjed? Persze, hogy számít. De hogyha ő mindig másodpercre pontos is, akkor sem magasabb rendű szellemileg, mint az, aki néhány percet késik. Testi lényünk hajlamos felfuvalkodni efféle dolgokban.

És ez a gyereknevelésre is különösen vonatkozik. Gyerekeink életének alapvetően kiszámíthatónak, tervezhetőnek kell lenni. Ez ad nekik biztonságot, ettől érzik szeretve magukat, s ebben érzik meg a gondoskodásunkat. De sohasem szabadna a napirendnek fontosabbá válnia őnáluk. Hogyha a napirendhez való alkalmazkodás egy állandó kísértés, és harc forrása otthon, akkor a napirend egy tőr, egy csapda.

A bölcsesség tudja, hogy mikor kell a napirendet figyelmen kívül hagyni, kitágítani, vagy teljesen elvetni az egészet. A szellemi csapda ezekben a helyzetekben az önigazolásból ered.

Ha katonás családi életünk van, amiben minden óra meg van tervezve, akkor az okoz számunkra megelégedettséget, ha a napirendünkhöz igazodhatunk, s gyermekeinket is aszerint látjuk istenfélőeknek, hogy elvégezték-e a listán szereplő kötelességeiket. De ilyenkor az is megkísért, hogy figyelmen kívül hagyjuk gonosz szívünk viselkedését, ami akkor nyilvánul meg, amikor megütjük a gyerekeinket, vállon ragadjuk őket, és haragosan nézünk rájuk, mivel nem teszik azt, amit mondunk nekik.

Leszidjuk és megleckéztetjük őket mindenért, ami nem engedelmesség. Ezalatt pedig mi, akik a szemeikben nagyok vagyunk engedetlenkedünk folyamatosan. Amikor nem foglalkozunk azzal, hogy megütjük és szidalmazzuk, sőt kiabálunk a gyerekeinkkel, olyasmiért, hogy széthagyják a cipőiket, ott valami komolyan nincs a helyén. És nem a cipőkre gondolok. Ez a viselkedés annak a belső kényszernek a megnyilvánulása , hogy mindent a helyén akarunk tartani, a gyerekeket is beleértve. De nem csupán az egyik oldalon vannak hibák.

Vannak családok, akik egy nagy adag szervezettséget jól fel tudnak használni az otthonukban levő káosz csillapítására és arra, hogy némi rendet és stabilitást érjenek el.

Ugyanakkor, még azok a családok is vétkezhetnek, akik csak egyik tevékenységből a másikra ugranak. Az által, hogy felsőbbrendűnek érzik magukat azokkal a családokkal szemben, akik szerintük túl szoros napirendben élnek.

Egyensúly akkor valósul meg, amikor felvállaljuk a mi saját bűneinket és gyengeségeinket úgy, hogy beismerjük őket Istennek.

Csak ezután leszünk képesek egymástól tanulni, fegyelmet gyakorolni a problémáinkban és nem másokhoz hasonlítani magunkat, hogy fölülkerekedjünk rajtuk, vagy hogy lenyomjuk magunkat miattuk.

Egy átlagos családban igen sok tennivaló akad, és Isten nem helyesli a restséget. De légy elővigyázatos, amikor szervezettnek gondolod magadat! Legyen ez akár otthonoktatós szervezettség, akár baba-táplálási szervezettség: a Szentlélek vezetése szerint tedd!

Otthonaink életét az öröm és a hálaadás kell jellemezze, ezért a gyerekek olyan módon legyenek tanítva és gondozva, ami a lelküket is számításba veszi...

(A videós eredetiből fordította: Eszti)

*** *** ***

(Ez a videós eredeti, ha beszélsz angolul, nézd meg.)