Pál Utcai Fiúk

Tegnap hangoskönyveztünk a gyerekekkel. Szoktunk néha. Csak bekapcsolom, Doda hallgatja, a többiek meg egy idő után játszani mennek. Eddig csak az Egri csillagokat hallgattuk, sok magyarázattal (tőlem). Legalábbis az elején. Mert tele volt olyan szóval, amiről a gyerekeknek lövésük sem volt. Azóta már alig kell, mert Doda megérti az egészet vagy ki tudja következtetni, a többieket meg nem annyira zavarja, hogy a felét nem értik, nekik még leginkább amolyan kultúr-háttérzaj ez. Még nem értünk a végére, de Doda nagyon szereti. Időnként szól, hogy most szeretné hallgatni, és akkor hallgatjuk. Azóta a török-magyar konfliktust is ennek kapcsán megbeszéltük, Dodát alapból is nagyon érdekli a történelem.

Szóval tegnap megint hangoskönyveztünk. Rendhagyó módon nem Egri csillagok volt napirenden, hanem a Pál Utcai Fiúk. Nem gondoltam volna, hogy Dodát ennyire érdekelni fogja, de végül egész délután ez ment, estig. A kicsik jöttek-mentek, hol figyeltek, hol játszottak, Doda viszont az egészet hol feszült, hol hanyatló figyelemmel, de rendületlenül hallgatta (közben többször kérdeztem, hogy esetleg ne kapcsoljuk-e le, de nem akarta).

Beszélgettünk F.-el, és kicsit aggódtunk, hogy Doda hogyan fogja majd fogadni Nemecsek halálát a történet végén. Hát, rosszul fogadta. Megsiratta. Aztán átbeszéltük. És jobb kedve lett. De úgy érzem, hogy ez a történet megfelelt az érettségi szintjének. Kihívás volt a számára a Nemecsek-kel történtek földolgozása, mert amint mondta, ő volt a kedvenc szereplője, de azt hiszem szüksége volt erre. Nem rombolta, hanem fejlesztette őt ez az érzelmi hullámvasút, amit megélt a nevetős vidám részektől a feszült csatajeleneteken át a győzelemmámorig és végül Nemecsek haláláig. Érdekes volt látni, mit végzett benne. Haznos dolog ez a hangoskönyv. Sokat fogunk még meghallgatni belőle.

Tavaly volt 100éves a kis Nemecsek, meg a többi Pál Utcai Fiú. Geszti Péter írt egy jót erről, itt olvasható.