Üdv, Portugáliából!

Zajlik itt az élet minálunk és tele van életszagú élettel, bolondozással, aggódással, vitatkozással és sirással-nevetéssel. Még mindig jó együtt itthon. És még mindig nem Magyarország az itthon-otthon. Hanem most épp Portugália. Előtte Spanyolország volt, előtte meg Olaszország. Utána Anglia jön. És mindjárt vége az egésznek, de most jó így, jó itt. Alig tesszük ki otthonról a lábunkat, mégis csudi jól szórakozunk együtt. Sokat pihenünk, valamennyit dolgozunk is (internetesen) és mindenféle olyasmiket csinálunk együtt a gyerekekkel, amikre eddig nem volt időnk, lehetőségünk.

Például billiárdozunk, nyilazunk, maratoni sorozatnézésbe merülünk (már vége), valamint nyelvet és rajzolni tanulunk. Meg olyasmit is csinálunk, amit otthon is tettünk, de nem volt rá ennyi idő. Közös regényolvasás, közös bibliaolvasás, éneklés, mesélés, beszélgetés. Jókat is eszünk, de már beütött kicsit a honvágy. Már vágyunk haza, még ha jó is itt. És konkrétan sóvárgunk a jó magyar húsleves, a túrós palacsinta, a gulyásleves, a hazai házi kolbász és a minőségi magyar méz után...

Hó egyáltalán nem volt itt, viszont az elmúlt három hétben folyamatosan zuhogott az eső, mintha dézsából öntötték volna. Errefelé persze mindig vad szelek fújnak (főleg itt a dombtetőn, ahol a szállásunk van), az pedig gyorsan fel is szárítja a talajt, szóval sosem tocsogunk sárban. És bár tavasz van, de már komoly ereje van a napnak, amikor megmutatja magát. Ennyit a helyről, meg rólunk. Már jár az agyunk azon, hogy mi lesz, amikor hazamegyünk: hol legyen az otthonunk és hogyan legyenek a gyerekek tanulmányai (gimikezdés, és másik ált. suli-választás elé nézünk, jó reménység szerint lesz új elsősünk is, és kell majd egy ovis felmentés a háromévesnek). Még jó, hogy mindez odébb van.