Vizsgahajrá

A második félév sokheti lazulása után most rákapcsoltunk a tanulásra Dodával. Egyelőre úgy tűnik, hogy megtaláltuk azt az ideáltempót, ami lehetővé teszi, hogy a célkitűzéseinket elérjük- jó reménység szerint. Meglátjuk, hogy lesz. Most átlagosan napi 2 órát tanulunk, de valószínűleg ennél kevesebb is megtenné, ha nem vettük volna olyan könnyeden az elejét. Persze ez nem baj, mert pár hónappal ezelőtt Doda keze nem volt még százas az íráshoz. De most egész jól veszi. Persze nem sietjük el, s ez nem tudom, hogy hogyan fogja érinteni a tanító nénit. Talán nem lesz gond.

Kicsit úgy érzem magam, mint múlt félévben ilyentájt a vége felé: hogy nagyon meg kell fogni minden napot a tanulásra, de ez mégsem frusztrál felettébb. Inkább csak jófajta módon motivál.

Tételesen lebontva, a matekkönyvnek a legvégén járunk. A munkafüzetet egyáltalán nem használtuk, mivel Doda értett mindent és tudta is alkalmazni, így nem láttam szükségét ezzel frusztrálni. A környezet munkafüzetet már előző félévben jobbára kitöltöttük. Van néhány kimaradt feladat, meg ismételni sem árt, úgyhogy most nagy tempóban vesszük újra végig. A verstanulásról, amit magyarból kell tudni annyit, hogy erről eleddig elfeledkeztünk, de gyorsan tanul a fiam, úgyhogy egyelőre azzal is épp jól tudunk haladni.

Olvasáshoz nem használunk olvasókönyvet. Egyrészt azért nem, mert mire suliba mentünk, már előrehaladottak voltunk az olvasástanulásban a Lexi könyvvel, s nem akartam megváltoztatni az irányt. Másrészt, mert nem tartom túl jónak az olvasókönyveket. Szerintem a leegyszerűsített olvasmányok, amik természetellenesen rövidek és könnyedek, inkább visszahúzzák a fiatal olvasni vágyót, semmint felkeltik az érdeklődését. Ezen kívül könnyen lehet, hogy még érdektelenné is teszik a jófajta irodalom, illetve a nehezebb ismeretterjesztő szövegek, vagy akár a Biblia szövege iránt azzal, hogy előre porciózott adagokban fogyasztható csak.

Olvasókönyv hiányában viszont abban próbálja ki magát a gyerek, amiben szeretné. És ez van, amikor egy mesekönyv, van hogy gyerekenciklopédia, vagy egy recept, vagy akár más, nem kifejezetten gyerekeknek szánt szöveg. Az érdeklődése vezeti, és az van, amikor kihívást jelentő nehézségi fokú szöveghez irányítja. De bátran nekiugrik, mert önmagának olvas, s ha nem is mindig jár sikerrel, ez nem okoz neki kudarcot, mert nincsen minősítve, kommentálva a tevékenysége. Ez így nekünk teljesen megfelel.

Örülök, hogy ebben rugalmas a sulink, és nem ragaszkodnak annyira az általuk jónak tartott normához, hanem hagynak teret a másfajta megközelítésnek- ezt nagyon értékelem. Doda egyébiránt folyékonyan olvas és rendszeresen használja is ezt a készséget. Azt olvassa, amit maga választ, ebben csak nagyon ritkán irányítom.

Rafi is olvas már: bár lassan, és még csiszolni kell a technikáját, főleg a türelmét, de már szépen alakul, fejlődik ebben.

Dodával az ének-zenéhez napi szinten énekelgetünk és tanuljuk a dalok szövegét, meg a ritmust letapsolni: ebbe a másik három csemete is lelkesen belekapcsolódik az utóbbi időben. (A minap megfordult a fejemben, hogy esetleg nem lehetne-e megjátszani, hogy Rafi is levizsgázik előre az elsős énekanyagból. :D)

Doda a szolmizálást majd F.-el fogja gyakorolni, úgy beszéltük meg. A technika, meg a rajz beadandókkal kapcsolatban úgy gondolom, hogy majd utolsó pillanatos összeszedés lesz- egész félévben csináltunk ezt-azt, ebből kell válogatni. Félév elején szuperbrillírozós kreatív ötleteim voltak erre a két tantárgyra vonatkozóan (is), de mostanra jócskán leszelídültem ebben (is). Azért valamit biztosan fogunk vinni, de mint az előző félévben, úgy ebben sem jött össze, hogy nagyobb mennyiségben direkt a sulira kreálunk: helyette az itthon spontán alakult kreatívkodásokból fogok mazsolázni.

Még azt szégyenteljesen be kell vallanom, hogy hatalmas aha-élményem volt Doda matekjával kapcsolatban. Ez pedig az, hogy felismertem, hogy a matekkönyve értelmesen fel van építve!! Most ez viccesen hangzik, de tényleg így érzem: egész évben komolyan szkeptikus voltam a könyvvel kapcsolatban és sokáig azt hittem, hogy Doda nem fog tudni értelmesen megtanulni ebből az összezsúfolt, csapongó, helyenként idegesítően logikátlan tankönyvből- de dicsőség az Úrnak, mégis sikerült!

Na jó, azt nem tudom biztosan, hogy a tankönyv miatt vagy a tankönyv ellenére sikerült-e, de gyanítom, hogy a tankönyv mellett más dolgok is közrejátszottak. Szerintem nagyon sokat számított az is, hogy hosszabb időt nem-matekoztunk direktben az elején,viszont sokat számolgattunk abakusszal. És nem szabtam teljesítendő napi oldalmennyiséget. Vagyis nem siettünk, volt idő emészteni és megérteni a tanultakat. Most azért a napi 2 oldalnak meg kell lenni, de ez így már nem okoz nagyobb gondot.

Persze néha még így is megy a sóhajtozás, meg az alkudozás, hogy "ne, anya, ma ne kelljen!", holott ügyesen meg tudja csinálni, és egyáltalán nincs túlterhelve: messze nem olyan kifárasztó ez, mintha iskolába járna, és e mennyiség többszöröse házi feladatot kellene napról-napra megcsinálni, és nem csak matekból...

Úgyhogy az utóbbi időben előkerült itthon a munkamorál kérdése is. Nem szeretnék megelégedni egy fanyalogva és utálkozva elvégzett tanulással, még akkor sem, ha jól végzi el a dolgát. Szeretném elérni, hogy amit tesz, azt ne csak jól, hanem vidáman is tegye: ne kényszerből-vigyorogva persze, ellenben úgy, hogy igyekszik vidám lenni és megtalálni az örömforrást ebben a tevékenységben, minden tantárgynál. Mert ez a javára lesz később is.

Érdekes, hogy ez is egy olyan dolog, ami nem jön természetesen az emberi természetünkből, még akkor sem, ha alapvetően nem kudarcos a tanulás. Mert ha nem is kudarcos, de nem is mindig csak érdekesség: van amikor kifejezetten munka, és mint ilyen, a gyereket elvonja a játéktól, meg a tesóktól, s ez azt sugallja neki, hogy amit ő csinál, az nem lehet örömteli és élvezhető, csak a másiké, holott nem így van. De meglátni a helyzetünkben a jót, és pozitívan hozzáállni az elvégzendő feladatainkhoz nem jön magától, hanem rá kell nevelni magunkat. Ez is önmagunk megzabolázása kicsiben, és hasznos dolog, ha már fiatalon képessé válik erre az ember gyereke.

Ezt is tanuljuk most: odafigyelni EGY dologra, mégpedig nem máséra, hanem a saját dolgunkra, s a leülős tanulás idejére nem elkalandozni, nem belefolyni a többiek tevékenységébe. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert valószínűleg jövő évben ősszel már két iskolásunk lesz, ami miatt muszáj megtanulnia mindenkinek a saját dolgával foglalkozni.

Szeretném, ha majd szinkronban tudnának bizonyos dolgokat tanulni, és ez megköveteli, hogy ne a más feladatát tartsa majd érdekesnek mindenki, mert így nagyon elhúzódna és nehézkessé válna ez.

Szóval nevelődünk, készülünk, és tanulunk. A vizsgaidőpontot ma tudtuk meg, június 16-a kora reggel: van tehát még időnk, pár hét. Jó reménység szerint éppen elég.