Üveggolyók

Nagyon tetszenek az üveggolyók. Különösen arra a klasszikusra gondolok, amely kívülről áttetsző üveg, belül több színben csavart anyag (amiről nem tudom, hogy micsoda). Egyszerűen elbűvölnek a kisebbek és a nagyobbak is! És szeretném, ha sok lenne belőle csak nekem, szeretném birtokolni őket, de tudom, hogy nem lehet. Illetve, lehet, de nincsen értelme. Mert ha az enyém lenne is egy nagy csomó belőle, felnőttként szerintem akkor sem lehetne vele sok mindent kezdeni. De még így is úgy szeretem az üveggolyókat!

Ilyennek, üveggolyónak élem most meg az életemet is, amit nagyon szeretek, de amit erőfeszítéseim ellenére képtelen vagyok megszelídíteni, hatalmamban tartani vagy akár birtokolni. Mindenestül ilyennek élem meg, egyben mindazzal, ami benne van: az Úrral, otthonoktatással, barátokkal, akiket szeretek, és másokkal, akiket kicsit nehezebb szeretni. Gondolatokkal családról, házasságról, gyülekezetről, időjárásról. Szeretetről, Isten dolgairól, házimunkáról, napirendről.

Annnnyi, de annyi pici kis molekulája van egy ember életének- az enyémnek is! És azt hiszem nem volt még olyan időszak az életemben, mint a mostani, amikor napról napra tanulok valami újat magamról, és másokról- emberekről és más fontos dolgokról. Van, hogy napjában többször is megfordul a világom: külső események és belső történések hatására feladok, újraértékelek, megértek dolgokat. Isten tanít engem, és fogalmam sincs, hogy miért éppen most és miért ilyen intenzíven. Nem is tudom, hogy mi fog kisülni ebből.

Egyszer béke van belül, a következő percben szétvet az ideg, aztán úgy érzem, mindennek vége, széthullik az életem, pár perc múlva meg azt mondom, 'jól vagyok'- és úgy is gondolom. Nem tudom, hogy mi történik velem! Egyszerűen FURCSA az életem. Komolyan mondom, már az a gondolat is kerülget, hogy nem vagyok magam a testemben, hanem van valaki odabent és a babás hormonok okozzák ezt a felfordulást bennem... na jó, ez inkább csak kósza ábránd.

Főként azért, mert csak részben érzelmiek a folyamatok, amiket megélek- javarészt és leginkább gondolkodásbeliek, azok meg pont hogy nem hormon-vezéreltek, pláne nem kóbor várandós-hormonok által. Úgyhogy nem szívesen vennék gratulációkat, éppen azon vagyok, hogy az efféle nagyjából alaptalan gondolatokat ne engedjem megtelepedni az elmémben. (Mert könnyen befészkelődnek ám...)

Olyan ez, mintha most nőnék fel, most válnék éretté, mindenesetre teljesen értelmezhetetlen az életem ettől a percről percre ingadozástól. Remélem, hamarosan megértem, hogy mi folyik itt bennem, körülöttem, mert néha már nehéz úgy élnem, hogy nincsenek támpontjaim, hogy az eddigi életem bölcsessége abszolút használhatatlan, hogy minden változik bennem (körülöttem azért nem annyira, de azon a fronton is van néhány megrengető dolog).

Jó, hogy vannak üveggolyók- változhatatlan szépségek, amikbe bele tud csodálkozni az ember és megszépül tőle ő maga is. Azt hiszem az Úr az én üveggolyóm, változhatatlan Szépségem most...

Ennek a képnek pedig az a címe, hogy, nagyon tetszik,
Isten üveggolyói.