Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hét gyerkőccel meg két kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
_____________________________________________________


2019. június 14., péntek

Megszűnik a magántanulóság? Mi lesz a gyerekeinkkel?



A törvénymódosítás már az asztalon van: jövő héten tárgyalják, és akkor már csak 8 nap, míg életbe lép a verdikt. Az, amely olyan "apró változtatásokat" tartalmaz, melyen sokunknak megfordulhat az egész élete. Hiszen az új rendelet értelmében egy tollvonással megszűnik majd a magántanulóság.

A sokak által annyira várt oktatási változás szele immár kérlelhetetlenül elért minket, bár nem akkor és nem úgy, ahogyan szerettük volna. Aki érintve van, vegyes érzésekkel, de türelmesen várja a vesztét, a háttérben futtatva a menekülési útvonalakat, amikből azért nem olyan sok van. Terveket forralva és közben szimplán hitetlenkedve, hogy ez most tényleg megtörténhet...?

A kevésbé érintettek között újra téma lett, hogy miért kell, kell-e egyáltalán engedni, hogy bárki egy másfajta tanulási utat járhasson be, mint amit anno nekünk kellett. És ez generálja az újabb párbeszédeket érintett, érdeklődő és érdektelen felek között. Mert a gyerekek tanításáról mindenkinek van véleménye és a változtatások állítólag épp a gyerekek érdekében történnek, hogy aztán mindenki szakmához juthasson. Én most elmondom a véleményemet erről, mert van.


Nem szereztek eddig szakmát a magántanulók?

Van, aki szerzett, van, aki meg nem. A magántanulók mikrotársadalmának a többségét egyértelműen a hátrányos helyzetű, nem pedig a "kimenekített" gyerekek alkotják, még ha utóbbiak jobban hallatták is a hangjukat, mint előbbiek. Ennek a törvénymódosításnak viszont hangsúlyosan nem a kallódó fiatalok iránt érzett féltő szeretet a mozgatórugója. Hiszen ők is rosszul fognak járni, ha bevezetésre kerül ez az új-ság.

A szándék, hogy központosított oktatásban részesüljenek azok, akik a családjukban nem kapják meg a kellő ösztönzést a tanuláshoz, egészen értelmes, de semmiképpen nem tud ilyen formában megvalósulni. Az iskolarendszerből az ő problémáik megoldásának masszívan hiányoznak mind a személyi, mind a tárgyi feltételei. Szóval nem, ennek a rendeletnek nem sok köze van a nehezebb sorsú gyerekek boldogulási esélyeinek a javításához, amelyet amúgy számos, annál jóval hatásosabb eszközzel lehetne támogatólag előrelendíteni, mint a magántanulóság eltörlése. Ez az egész viszont messze nem erről szól.


Miről szól ez a törvény?

Rólunk, magántanulókat nevelő szülőkről szól. Arról, hogy túl nagy volt a szánk, túl sokat akartunk és túl hangosan kérkedtünk azzal, hogy megtehetjük, amit akarunk. Belevigyorogtunk az alvó oroszlán arcába, cibáltuk a bajuszát, táncoltunk a hátán és azt hittük sosem fog erre felébredni. A vizes lepedőt én elsősorban a tanulócsoportokra húzom. Főként azokra, amelyek minden fórumon a közoktatást szapulták és azzal ösztönöztek csatlakozásra másokat is, hogy nyíltan beszéltek idealista reformtörekvéseikről. Céljaik nemességében igazolva látták a kommunikációjuk erőteljes voltát és a saját szemükben valahol akarva-akaratlanul ők lettek az elavult oktatási rendszer megváltoztatásához erőteljesen hozzájáruló Átformáló Erő.


De ténylegesen minek az átformálói lettek, kérdem én?

A nem létező rendszeré, a légüres téré, amelyben mozognak? Hogyan is lehettek volna bárminek az átformálói, amikor rendszeren kívüliekként mindigis korlátok nélkül léteztek? Olyanok voltak, akikre nem vonatkoznak az oktatás többi szereplőjére érvényes szabályok. Nem kellett senkihez sem igazodniuk, ők maguk voltak maguknak a rendszer. És ebből csodálatos dolgokat is ki lehetett volna hozni kicsit több szakmai alázattal.

De ők ebben kérkedtek, egészen elhíve, hogy a gyerekek oktatását ők majd minden korábbi kezdeményezésnél jobban fogják csinálni. Nyilván pontosan a "mi majd mindenkinél jobban fogjuk csinálni" gondolata lendíti előre a mindenkori pedagógiai reform-törekvéseket is, ami egy erős ösztönző tud lenni, de azért, ha már itt tartunk, nem árt a kontextussal is tisztában lenni. Ugyanis nem ugyanaz a fajsúly, ha valaki a pályán kívülről kiabál be, mintha maga is a pályán belül játszana.

Aki sosem szervezett meg magántanulói csoportot a rendszeren belül (amire persze lehetőség sem volt), arról igazán nem is tudható, hogy hogyan funkcionálna ugyanazok mellett a feltételek mellett, melyekben egy hivatalos intézmény működik. Így nem túl fair dolog a saját hatékonyságot, mely még nem állta ki az idők próbáját, összevetni a komplett iskolarendszerrel, és aztán elmondani, hogy mi tudunk ennél jobbat is.

Tudhat jobbat, hiszen, szó, mi szó, mind látjuk, tudjuk, hogy milyen sok sebből vérzik a rendszer és persze mindegyikünknek megvan ezekről a dolgokról a konkrét véleménye. De ez a nem ideális rendszer eddig mégiscsak lehetővé tette, hogy létezhessenek ezek a csoportok, még volt ilyesmire is felhasználható magántanulói státusz - amit most miattuk tőlünk is elvesznek.


Mi lehet a célja a törvénynek?

Mi, mi - hát, üzenet és ultimátum. Mert azért a rendszerkritikának is van egy határa, mert nem lehet akármit megcsinálni. Lehet szidni a rendszert és a kormányt, erre megvannak a virtuális és offline terek, de nyílt fórumokon harsányan hirdetni egy nyilvánvalóan nem "tömeges fogyasztásra" létrehozott törvényi kiskaput, a médiában toborozva, embereket bátorítva a rendszerből való csoportos eldobbantásra?! Mégis mit vártunk? Hogy majd nem lesz semmi következménye ennek az ámokfutásnak? Évek óta mondom, de ma is úgy gondolom, hogy ennél azért lehettünk volna okosabbak, meg óvatosabbak is.


Hadat indít a kormány az alternatív gondolkodású szülők ellen?

Na, persze. Rabszolgákat akar a kormány, meg ilyenek. Lehet a kormányt hibáztatni, hogy mekkora genyó - és igazság szerint egy határvonal most valóban érzékelhetően át lett lépve, aminek, úgy gondolom még lesz visszaható következménye - de miért gondoljuk, hogy minden a vezetők hibája? Miért hisszük, hogy az ilyen rendeletek csak úgy a rendszer gonoszságából születnek?

Tizedik éve a mindennapjaink része az otthontanulás, de sosem volt még ekkora szigorítás. A 2016-os, amikor kötelezően bevonták a gyerekjóléti és a gyámhatóság véleményezését a magántanulói procedúrába, az sem ér fel a mostanival, mert ott legalább volt hagyva mozgástér az igazgatói döntési jogkörön keresztül. De most nincs. És ez nem az alternatív gondolkodású szülők elleni támadás, hanem a kollektíve meggondolatlan kommunikációnk következményeként manifesztálódó erő-kiegyenlítés.


Miért történik ez és miért éppen most?

Itt bizony, úgy gondolom, puszta erő-kiegyenlítésről van szó. Felborultak a viszonyok: egy kicsit mintha a nyúl vitte volna a puskát és mivel nem állt valami jól a mancsában, hát elszedték tőle. És hiába morgunk, azért van abban valami törvényszerű, ami történt. Bár nagyon nem így szerettük volna, de megérett a helyzet a változtatásra. Az intézmények már sorra zárták be a kapuikat a normál magántanulók előtt: megteltek a tömegesen tanulócsoportos formációban okított gyerekekkel, fiatalokkal, akik az intenzív toborzó munka következtében - és mert idővel hálás média-témává váltak - évről évre csak még többen lettek.

A suliigazgatókon is egyre nőtt a nyomás, hiszen hivatalosan nekik kellett tartaniuk a hátukat a sokadik magántanulói státusz engedélyezését követő felettesi ejnye-bejnyézés miatt. A fizetőképes réspiacot felismerő szemfülesebb oktatási intézményekben pedig a tandíjak emelkedtek meg radikálisan, lezárva több lehetőséget azok előtt, akik nem ezekhez az árakhoz voltak szokva éveken át - miközben más szülők talicskaszám öntötték a pénzüket a törvényi hátteret nem biztosító, de szolgáltatásaikat a magas fenntartási költségek miatt egekig tornázó tankörökbe. Nem volt ez a felállás hosszan fenntartható, ezt utólag bárki könnyen beláthatja. De azért jóval szelídebben is neki lehetett volna fogni a változtatásnak - ez azonban szerintem jócskán rajtunk múlt, ezt nem fogjuk tudni a rendszer nyakába varrni.


Tényleg itt a vége az otthontanulásnak?

Ha jövő héten a módosító csomag elfogadásra kerül, akkor a magántanulásnak valószínűleg lőttek, de hogy új hivatali formájában a köz számára ténylegesen kivitelezhető lesz-e az otthontanulás... na, az egy másik történet. Még nem lehet többet tudni az egyéni munkarendről, sem az egyes háttérintézmények saját belső hozzáállásáról az új helyzethez. De a magyarok, tudjuk, hogy fifikásak: biztosan lesz egy-két kósza ötlet, amely felmerül. Persze kérdés, hogy ez egyszer is működni fog-e a fifikásság, vagy itt most tényleg vége. Egyelőre nem érdemes túlaggódni, még nem veszett el minden remény - csak a fele.


Várhatóan milyen változásokat fog ez az egész újítás jelenteni?

Most még nem tudható. Minden attól függ, hogy a kormány hogyan gondolja a részleteket. Annyi bizonyos, hogy egy egyelőre nem meghatározott szerv kezébe kerül át a teljes engedélyeztetési folyamat, amely folyamatból bárkit ki lehet csukni, ugyanakkor csak a gyerekjólétit, a gyámhatóságot és az iskolaigazgatót lehet véleményezési céllal bevonni. Csak lehet - tehát nem kötelező. Ebből sejthető is, hogy itt az új folyamatban nem annyira fogják a családokat, egyéni szempontokat figyelembe vevő, mélyreható vizsgálódásnak alávetni. Ez viszont a rutinból, parancsszóra előre eldöntött, a többséget adott kimenetel felé orientáló megoldásoknak kedvez, sajnos.

Még változás, hogy amelyik egyéni munkarendű tanuló nem teljesíti a tantágyi követelményt, attól félévékor megvonják a státuszát és akkor muszáj lesz suliba járnia. Az is tudható, hogy egy tanévre lehet majd megkapni az új státuszt, és akinek a rendelet hatályba lépésekor van érvényes magántanulói státusza, annak a kijelölt szerv a most következő (2019/20-as) tanév alatt hivatalból felülbírálja a státuszát, azzal a céllal, hogy döntést hozzon: kiket tud áttenni egyéni munkarendesbe. Akiket nem tud, azok a tankötelezettségüknek csak suliba járással tudnak eleget tenni, vagyis kötelező lesz nekik mindennap bejárni az iskolába - feltehetően nem azonnal, hanem a következő tanévtől.

Ezzel kapcsolatban talán családilag érdemes végiggondolni, hogy ha korábban magántanulói státusszal rendelkezett a gyereked, akkor miket írtál a magántanulói kérvény indoklásába. Olyan szempontból lehet ránézni, hogy amit indoklásként írtál, vajon mennyire állja meg a helyét egy ismeretlen szándékú hivatal szemében. Nyilván amikor megírtad, még nem tudtad, hogy egy ismeretlen hivatal fogja megnézni, de ez most mindegy is. Hasznos lehet számba venni azt is, hogy a legutóbbi környezettanulmányt a gyámhatóság, illetve a gyerekjóléti milyen véleménnyel zárta.

Nem tudjuk, hogyan lesz, de szerintem a felülbírálathoz csak ezeket a szempontokat (indoklást és a két szakvéleményt) fogják figyelembe venni és még személyes elbeszélgetés sem lesz, hiszen azt elég körülményes lenne egy tanév alatt annyi gyereknél kivitelezni. Ezeken a dolgokon már egyáltalán nem tudsz változtatni, mégsem hiábavaló agyalni rajta. Segíthet felmérni, hogy mire számíts az ősztől esedékessé váló egyéni munkarend engedélyezési eljárásának kimenetelével kapcsolatban.


Egyéni munkarend - de mikortól?

Először is tisztázzuk: a rendelet, amely a magántanulóság kivezetéséről, illetve az egyéni tanrend bevezetéséről rendelkezik, idén fog hatályba lépni. Hogy konkrét legyek, a dátum 2019. szeptember 1-je. Nem 2020 tehát, ahogy a média kicsit félreolvasta, hanem idén. A hatályba lépés azt jelenti, hogy ősztől nem kérheted az igazgatót, hogy saját hatáskörben engedélyezze vagy meghosszabbítsa gyerekednek a magántanulói státuszát: a korábbi magántanulói procedúrát ekkor már nem fogják engedni végigvinni. Vagyis ősztől már csak egyéni munkarendet lehet kérvényezni egy jelenleg még nem ismert eljárás keretében, egy jelenleg ismeretlen (de a kormány által szep. 1-je után kirendelt) engedélyező szerv bevonásával. Gondolom ezt idejében meg fogjuk tudni.


Mit jelent az egyéni munkarend? Miért lesz jó (és miért nem)?

Az egyéni munkarend egy olyan oktatási forma, amelyben a tanuló nappali tagozatos diákként, de teljesen rugalmas módon kapcsolódva az intézményhez, tanul. Félévente vizsgáznia kell, de az órákra való bejárás teljes mértékben a tanuló és a suli tanárai közti belső megállapodásnak a függvénye. Pozitívuma, hogy nincs beszabályozva, tehát akár ugyanaz is beleférhet, mint a klasszikus magántanulói státuszba.

Negatívuma, hogy viszont hiányzik az a törvényi védettség mögüle, amely minden tanóra látogatása alól felmentené a tanulót, így valamennyivel kiszolgáltatottabb állapot ez, mint a magántanulóság. Az egyéni munkarendű tanuló után az intézmény megkapja a nappali tagozatosok után járó teljes normatívát (fejpénzt), ami az intézményvezetőkre ösztönzően hathat, így nagyobb eséllyel veszik fel a tanulót (már ha fel akarják).

Bár nem kifejezetten az egyéni tanrendhez tartozik, de a magántanulósággal mindigis valamennyire összefüggött: az óvodai felmentésben beállt változtatásoknál is van egy közeli határidő, amit érdemes figyelembe venni. 2020 január 1-je - ekkortól lép életbe a négyéves korra leszállított felmentési kérelem plafonja. Eddig hároméves kortól ötéves korig lehetett felmentést kérni, ez azonban jövőre, újév napján négyéves korra módosul.

A kérvényezési eljárás menetén nem változtattak: továbbra is a jegyzőhöz (vagy speciális esetekben az óvoda fenntartójához) kell a kérvényt benyújtani, aki a helyi védőnő és a választott óvoda vezetőjének a beleegyezésével adja meg. Az új szabályok értelmében hároméves kortól négyéves korig, tehát mindössze egy évre kaphat a gyerek felmentést az ovilátogatás alól. Ez már most is mindenkit érint, aki felmentési kérelem beadásán gondolkozik és a gyereke már nem hároméves. Ez is olyan rendelet, amely a hatását tekintve sok mindent megváltoztat.


Emellett még szigorodhat a feltétel-rendszer?

Igen, egyértelműen fog is. Ez az irány már eldőlt szerintem. A tanköteles gyerekekről is komolyabb nyilvántartást fognak vezetni, mint eddig, és a tankötelezettséggel kapcsolatos mulasztásokra is a jelek szerint gyorsabban és talán kevésbé elnézően fognak reagálni (már ha eddig egyáltalán elnézőek voltak). A jegyzőtől egyébként egy másik szervhez kerül át a nyilvántartás. De a konkrétumok ismeretében fogjuk csak tudni érdemben értékelni a helyzet súlyosságát.


Érdemes keresni alternatív menekülőútvonalat?

Ameddig nem látjuk a részleteket, addig nem érdemes konkrét lépéseket tenni: nagyon sok még a bizonytalan pont, ami miatt értelmetlen bármerre is lépni. Minden további lépés a részleteken, a jelenleg nem ismert tényezőkön múlik. Legyünk türelmesek: ne emésszük magunkat, hanem próbáljuk feldolgozni az információkat és családon belül, meg baráti körben agyaljuk végig a dolgokat. Tiszta fejjel könnyebb gondolkozni és jobb analitikusan, mint hisztérikusan végigzongorázni a lehetőségeinket. Még nincs itt az összeomlás és az elkeseredett döntések ideje. Ne ess kétségbe: szerintem még messze nem vagyunk a végén.

...és amúgy is tudjuk, hogy a reménység nem szégyenít meg. :)

   

4 megjegyzés:

  1. Szia Eszti!

    Az a helyzet, hogy teljesen egyetértek veled. Ennek is eljött az ideje. :)
    Nyilván, nálunk eléggé más a helyzet, mint nálatok, nekem most van egy egyházi iskolásom, egy állami iskolásom és egy magántanulóm itthon. De az oroszlán bajszának húzogatása és a többi, amit írsz, teljesen rezonál az én gondolataimmal. Nagyon kontraproduktív a rendszert ekézni, aminek azért le is fölözzük az előnyeit (a gyerek iskolás, bizonyítványt kap, levizsgáztatják, törvényileg legális keretek között stb.).
    (Azt hiszem, hasonló mentalitással kaszálta el a magyar anyaság az otthonszülés optimális lehetőségét is.)
    Én sem gondolnám, hogy itt a világ vége, de majd meglátjuk!
    Ölellek!
    L

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Liv! Örülök, hogy írtál, micsoda meglepetés! Jó, hogy itt vagy. Nem tudtam, hogy végül mégis lett egy magántanulótok, érdekes, miket nem hoz az élet.:) Én is szívből remélem, hogy a világ vége még várat magára. És: ölelés viszonozva!

      Törlés
  2. Kedves Eszti! Nagyon örültem hogy a hírekben hallott mindenféle "szakszavakat" közelebb hoztad nekem, mint egyszerű anyukának. Egy kérdésem merült fel, mégpedig ha a jelenleg 4,5 éves (oktoberben lesz 5) gyerkőc megkapta a 2019/2020-ra a középső csoport alóli felmentését a jegyzőtől, akkor az kitarthat az egész évre, vagy szeptembertől mégis el kell kezdenie az óvodát mert már elmúlt 4 éves? Köszönöm előre is a válaszod! Szabina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szabina, örülök, hogy hasznosnak találtad a posztot. A hatályos törvények értelmében a gyerkőcöd már nem kaphatott volna felmentést a következő nevelési évre (oviban így hívják a tanévet). Ha nem találtok más megoldást, akkor a gyerkőnek szeptember elsejével oviba kell járnia - nem a januárban életbe lépő törvénymódosítás miatt, hanem amiatt, hogy ebben az évben lesz ötéves. A rendelet így fogalmaz:

      " A jegyző (...), annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól (...)." Köznev.Törv. 8.paragr. (2) cikkely

      Vagyis az ősszel induló új nevelési évre nem adhat ki felmentést. Nektek nyilván már kiadta, így ez egy érdekes helyzetet teremt. Mert ha ősztől mégsem viszed oviba, akkor szabálysértésbe kerülsz, pedig elvileg le vagy fedve a felmentéssel. Ha meg elviszed, akkor nem tudod kihasználni a felmentésben kapott szabadságot.

      Szerintem a jegyző hibázott, nem adhatta volna ki a felmentést, ezért azt figyelmen kívül kell hagyni és gyermeked őszi ovikötelezettségének a tényéből kell kiindulni.

      Törlés

Szívesen olvastátok