"Lehet nem várnék szeptemberig, mert már igényli a tanulást."
Mit jelent, hogy igényli a tanulást? Hogyan viselkedik, miből érzed azt, hogy tanulni szeretne? Azért kérdezem, mert a legtöbb kisgyerek egész nap tanul. Persze nem úgy, mint a suliban - annál érdekesebben és hatékonyabban. Az ötéves gyerek már akár hosszabb időt is leül mesekönyvet lapozgatni, mesét hallgatni, mondókázni az anyukájával (vagy az apukájával). Már naponta lehet vele feladatozni is (színezőre, összekötős, formafelismerős, számlálós feladatokra gondolok).
Ha a szülő nem tolja túl a foglalkozást, a gyerek természetes érdeklődése és tanulási hajlandósága sokáig megmarad. Persze felmerülhet a kérdés, hogy kell-e egyáltalán leülni feladatozni. Szerintem, ha külső körülmény nem sürget, akkor nem kell. Az otthontanulás kezdetben úgyis egyfajta irányított feladatozásról fog szólni...
Rendszerint az otthontanítást tervező szülő szokta igényelni a gyerekkel való tanulós foglalkozást, mert úgy érzi, ezzel gyakorolhatja kicsit, milyen lesz majd élesben otthontanulni (nem olyan lesz). A gyerekek általában elvannak magukban: ha intellektuális igényeik ki vannak elégítve (vagyis, ha adott pillanatban felmerülő kérdéseikre válaszol a szülő), akkor nem kifejezetten igénylik az irányított tanulást. Hanem a szülővel való beszélgetést, játékot, bújózást igénylik. Más szavakkal a közös időt igénylik, amikor birtokolhatják (mert adjuk nekik) az osztatlan figyelmünket.
Mi ötéves kor után valamikor elkezdünk kicsit tanulósan is foglalkozni az aktuális gyerkőccel. Elsősorban nem azért, mert nem tud a gyerek ellenni közös tanulás nelkül, hanem az iskolaérettségi vizsgálat miatt. Azoknak a gyerekeknek, akik egyáltalán nem járnak oviba, egy hosszú, kb. kétórás vizsgálaton kell részt venni a helyi Nevelési Tanácsadóban. Ez alapján nyilvánítják iskolaérettnek őket, ami a kezdő lépés, hogy iskolába írathassuk.
Ehhez Csabay Katalin Lexi c. könyvét vettem mindegyikükkel végig. Ez egy diszlexia-megelőző mesetankönyv, de mi nem ezért szeretjük. Hanem, mert olyan feladatok vannak benne, melyek jól megalapozzák az olvasás és az írás megtanulásánál fontos részkészségeket (nem-diszlexiásoknak is jó, a mieink sem azok, de mindegyikük szerette az "együtt-Lexizést"). Aztán a Lexi betűországban I. és II. könyvekkel folytatjuk. Ezek az előbbi könyv folytatásai, ugyanolyan szemlélettel, de már olvasni tanítják meg a gyereket. Ennyit csinálunk a suliba kerülés előtt.
Emellett az iskolaérettségi vizsgálat közeledtével rendszeresen beszélgetünk az általános ismeretekről, amiket a korosztálynak az oviban is megtanítanak (lakóhely neve, szülei, testvérei neve, napszakok, évszakok nevei, számok, színek, formák nevei - ezeket igyekszünk begyakorolni).
Amit még csinálunk: együtt megoldunk olyan feladatokat, amik az iskolaérettségi vizsgálaton is elő szoktak kerülni (alaputasítások, úgy mint egészítsd ki, keresd a párját, keresd a kakukktojást, számláld meg stb.). Utóbbiakat csak az iskolaérettségi vizsgálat miatt csináljuk, mert arra azért valamennyire fel kell készülni. Ha a lányod jár oviba, akkor ez a vizsgálat fél órás és a gyerekeknek mindenben segít az óvónéni, tehát nem érdemes sokat foglalkozni ezzel (szükségtelen az előbb leírtak szerint felkészülni).
"Projekt módszert nem használtál?"
Nem. Rengeteg meló van az előkészítéssel, és ilyen módon lehetetlen lefedni a teljes tananyagot. Több évfolyamon tanuló több gyerek esetén meg még lehetetlenebb.:) Az érdekesebb projekt témáknak ráadásul általában csak kevés köze van a tananyaghoz.
Még az is bajom a projekt módszerrel, hogy az ilyenfajta tananyag-feldolgozás teljesen eltér a természetes tanulástól. Az embert adott időpillanatban mindig csak a kirakó egy kicsiny darabkája érdekli - mondjuk az, hogy a gombák hogyan szaporodnak, vagy, hogy a cápa emlős-e. Az embert nem érdekli egyszerre az egész kép - nem így tanulunk hatékonyan. Sosem vagyunk az összes dologra kíváncsiak, ami egy adott témában tudható. Mindig egy konkrét kérdés (illetve az arra adható válasz megtalálása) tartja fenn az érdeklődést.
Nem tudni, hogy akkor és ott miért kezd el egy kérdés motoszkálni a gyerekben (és miért nem egy másik), de érdemes meglovagolni ezt a hullámot. Érdemes engedni, hogy a spontán felmerülő kérdések határozzák meg a gyereknek való ismeretátadást. Ő alapesetben rendelkezik a belső vezérléssel, mellyel sokféle ismeretre szert tudnak tenni. Persze ez így túlságosan random lenne. Ezért is nem baj, hogy van általános műveltség, amely nagy vonalakban meghatároz egy normát és ezzel keretet ad a megtanulandó ismereteknek.
A projekt módszer viszont azt az illúziót kelti, mintha a hagyományos, tankönyvből olvasós tanulásnál gyermekközelibb, érdekesebb és hatékonyabb lenne, pedig szerintem ez nem igazán helytálló. Egy projekt-összeállítás élvezetes lehet a tanárnak, a projektekfeladatokkal együttjáró csapatmunka meg élvezetes lehet a gyereknek - de a hatékonyságot nem is tudom, hogyan mérik.
Ráadásul az előbbi dolgokat otthontanulva nehezen tudom értelmezni. Otthon a követelmény adott (ugyanaz, mint a suliba járóknak), a tankönyvek, egyéb kiegészítő anyagok rendelkezésre állnak. Nem érzem elég energiatakarékos megoldásnak, hogy ezek mellett saját magam állítsak össze projekteket, amikor a vizsgán úgyis az iskolai dolgokat iskolás felosztásban fogják kérni. A gyerekekhez a saját kérdések mentén zajló ismeretszerzés áll a legközelebb. Ezért hagyunk sok időt erre a tanulás mellett.
Ami érdekel, az kizárólag azért érdekel, mert Isten mindegyikünknek adott ismeretszerző képességet. Az aktuálisan bennem zsongó kérdés pedig azért van ott, hogy az alapján a saját magam kirakóját fejben tovább tudjam rendezgetni. Ez azt is jelenti, hogy engem az összes többi, témában vágó ismeret nem foglalkoztat, mivel az engem foglalkoztató kérdések fényében nem relevánsak.
A korábbi példákhoz visszatérve, ha a gombák szaporodása érdekel, akkor nem feltétlen érdekel, hogy milyen gombás közmondásokat ismerünk, vagy hogy milyen gombás ételek léteznek a magyar konyhában. Ha a cápa állattani besorolása érdekel, akkor nem érdekel, hogy milyen cápafajták léteznek a világon. Márpedig, ami egy témából nem érdekel, azt nem fogom megjegyezni. Bár a projekt módszer abból a feltevésből indul ki, hogy igen, de szerintem nem.
Ha a szülő nem tolja túl a foglalkozást, a gyerek természetes érdeklődése és tanulási hajlandósága sokáig megmarad. Persze felmerülhet a kérdés, hogy kell-e egyáltalán leülni feladatozni. Szerintem, ha külső körülmény nem sürget, akkor nem kell. Az otthontanulás kezdetben úgyis egyfajta irányított feladatozásról fog szólni...
Rendszerint az otthontanítást tervező szülő szokta igényelni a gyerekkel való tanulós foglalkozást, mert úgy érzi, ezzel gyakorolhatja kicsit, milyen lesz majd élesben otthontanulni (nem olyan lesz). A gyerekek általában elvannak magukban: ha intellektuális igényeik ki vannak elégítve (vagyis, ha adott pillanatban felmerülő kérdéseikre válaszol a szülő), akkor nem kifejezetten igénylik az irányított tanulást. Hanem a szülővel való beszélgetést, játékot, bújózást igénylik. Más szavakkal a közös időt igénylik, amikor birtokolhatják (mert adjuk nekik) az osztatlan figyelmünket.
Mi ötéves kor után valamikor elkezdünk kicsit tanulósan is foglalkozni az aktuális gyerkőccel. Elsősorban nem azért, mert nem tud a gyerek ellenni közös tanulás nelkül, hanem az iskolaérettségi vizsgálat miatt. Azoknak a gyerekeknek, akik egyáltalán nem járnak oviba, egy hosszú, kb. kétórás vizsgálaton kell részt venni a helyi Nevelési Tanácsadóban. Ez alapján nyilvánítják iskolaérettnek őket, ami a kezdő lépés, hogy iskolába írathassuk.
Ehhez Csabay Katalin Lexi c. könyvét vettem mindegyikükkel végig. Ez egy diszlexia-megelőző mesetankönyv, de mi nem ezért szeretjük. Hanem, mert olyan feladatok vannak benne, melyek jól megalapozzák az olvasás és az írás megtanulásánál fontos részkészségeket (nem-diszlexiásoknak is jó, a mieink sem azok, de mindegyikük szerette az "együtt-Lexizést"). Aztán a Lexi betűországban I. és II. könyvekkel folytatjuk. Ezek az előbbi könyv folytatásai, ugyanolyan szemlélettel, de már olvasni tanítják meg a gyereket. Ennyit csinálunk a suliba kerülés előtt.
Emellett az iskolaérettségi vizsgálat közeledtével rendszeresen beszélgetünk az általános ismeretekről, amiket a korosztálynak az oviban is megtanítanak (lakóhely neve, szülei, testvérei neve, napszakok, évszakok nevei, számok, színek, formák nevei - ezeket igyekszünk begyakorolni).
Amit még csinálunk: együtt megoldunk olyan feladatokat, amik az iskolaérettségi vizsgálaton is elő szoktak kerülni (alaputasítások, úgy mint egészítsd ki, keresd a párját, keresd a kakukktojást, számláld meg stb.). Utóbbiakat csak az iskolaérettségi vizsgálat miatt csináljuk, mert arra azért valamennyire fel kell készülni. Ha a lányod jár oviba, akkor ez a vizsgálat fél órás és a gyerekeknek mindenben segít az óvónéni, tehát nem érdemes sokat foglalkozni ezzel (szükségtelen az előbb leírtak szerint felkészülni).
"Projekt módszert nem használtál?"
Nem. Rengeteg meló van az előkészítéssel, és ilyen módon lehetetlen lefedni a teljes tananyagot. Több évfolyamon tanuló több gyerek esetén meg még lehetetlenebb.:) Az érdekesebb projekt témáknak ráadásul általában csak kevés köze van a tananyaghoz.
Még az is bajom a projekt módszerrel, hogy az ilyenfajta tananyag-feldolgozás teljesen eltér a természetes tanulástól. Az embert adott időpillanatban mindig csak a kirakó egy kicsiny darabkája érdekli - mondjuk az, hogy a gombák hogyan szaporodnak, vagy, hogy a cápa emlős-e. Az embert nem érdekli egyszerre az egész kép - nem így tanulunk hatékonyan. Sosem vagyunk az összes dologra kíváncsiak, ami egy adott témában tudható. Mindig egy konkrét kérdés (illetve az arra adható válasz megtalálása) tartja fenn az érdeklődést.
Nem tudni, hogy akkor és ott miért kezd el egy kérdés motoszkálni a gyerekben (és miért nem egy másik), de érdemes meglovagolni ezt a hullámot. Érdemes engedni, hogy a spontán felmerülő kérdések határozzák meg a gyereknek való ismeretátadást. Ő alapesetben rendelkezik a belső vezérléssel, mellyel sokféle ismeretre szert tudnak tenni. Persze ez így túlságosan random lenne. Ezért is nem baj, hogy van általános műveltség, amely nagy vonalakban meghatároz egy normát és ezzel keretet ad a megtanulandó ismereteknek.
A projekt módszer viszont azt az illúziót kelti, mintha a hagyományos, tankönyvből olvasós tanulásnál gyermekközelibb, érdekesebb és hatékonyabb lenne, pedig szerintem ez nem igazán helytálló. Egy projekt-összeállítás élvezetes lehet a tanárnak, a projektekfeladatokkal együttjáró csapatmunka meg élvezetes lehet a gyereknek - de a hatékonyságot nem is tudom, hogyan mérik.
Ráadásul az előbbi dolgokat otthontanulva nehezen tudom értelmezni. Otthon a követelmény adott (ugyanaz, mint a suliba járóknak), a tankönyvek, egyéb kiegészítő anyagok rendelkezésre állnak. Nem érzem elég energiatakarékos megoldásnak, hogy ezek mellett saját magam állítsak össze projekteket, amikor a vizsgán úgyis az iskolai dolgokat iskolás felosztásban fogják kérni. A gyerekekhez a saját kérdések mentén zajló ismeretszerzés áll a legközelebb. Ezért hagyunk sok időt erre a tanulás mellett.
Ami érdekel, az kizárólag azért érdekel, mert Isten mindegyikünknek adott ismeretszerző képességet. Az aktuálisan bennem zsongó kérdés pedig azért van ott, hogy az alapján a saját magam kirakóját fejben tovább tudjam rendezgetni. Ez azt is jelenti, hogy engem az összes többi, témában vágó ismeret nem foglalkoztat, mivel az engem foglalkoztató kérdések fényében nem relevánsak.
A korábbi példákhoz visszatérve, ha a gombák szaporodása érdekel, akkor nem feltétlen érdekel, hogy milyen gombás közmondásokat ismerünk, vagy hogy milyen gombás ételek léteznek a magyar konyhában. Ha a cápa állattani besorolása érdekel, akkor nem érdekel, hogy milyen cápafajták léteznek a világon. Márpedig, ami egy témából nem érdekel, azt nem fogom megjegyezni. Bár a projekt módszer abból a feltevésből indul ki, hogy igen, de szerintem nem.
A második résznek itt van vége (de folytatás következik).
Neked is van kérdésed az otthontanulásról? Elő vele!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése