Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hét gyerkőccel meg két kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
_____________________________________________________


2013. április 23., kedd

"Hogyan tarthatnám magam mellett a gyermekeimet, amikor nem vagyok jó anya?..."




Hónapokkal ezelőtt azt a kérdést feszegettem itt a blogon, hogy miért választják egyes édesanyák a munkát a gyerekeik helyett. Ehhez a poszthoz kaptam az alábbi választ, ami nagyon megérintett.

"De ha egyszer nem megy, nem megy, nem megy... otthont akarok teremteni, boldog, biztonságos otthont, ahol az Isten a családfő, aki adott három egészséges, gyönyörű gyermeket nekem - és nem megy, nem megy, nem megy. Nem vagyok jó anya, nem vagyok türelmes, hullámokban tör rám a rosszullét, az elvágyódás, a mindjárt széttöröm a négy falat és elrepülök, és elönt a verejték és szakad a cérna és erőm sincs rendet tartani, és nem sikerül átengednem Isten békéjét.

Néha azt gondolom, bárhol jobb a gyerekeimnek, mint velem. Pedig életem egyetlen értelme az Isten. Nem én akarok küzdeni, hanem engedni akarom, hogy ő lakjék a szívemben... és valami mégis...mi ez? A kísértő? Mindennel egyetértek, amit írtok, és mégsem sikerül nekem. Fáradt vagyok. Nem akarok karriert építeni és a gyermekeimnek szeretnék egy kemence-meleg édesanyát... de nem vagyok az... tűz vagyok, kemence nélkül, lángolok, melegítek, de égetek is, és egy kis esőtől hamvadok."

Drága Névtelen!

Nagyon megérintett, amit írtál és imádkozom, hogy lásd meg annak az alagútnak a végét, amely most oly sötétnek látszik a szemeid előtt. Ha most itt lennél velem, akkor bátorságot merítenék és így ismeretlenül is megölelnélek téged (nem szoktam ilyesmit tenni). És elmondanám, hogy nem vagy egyedül az érzéseiddel. Azt hiszem, nincs is olyan édesanya, aki ne érezné alkalmatlannak magát arra a feladatra, amit Isten rábízott, hiszen hatalmas feladat az, saját erőnkből teljesíthetetlen. Még, ha vannak is olyanok, akik ezt mindig könnyűnek érzik, én mindenképpen azok közé tartozom, akiket képes lenyomni mindaz, ami vagyok, ahelyett, ami lehetnék.

Igen, vannak mélységek, amikor nagyon nyilvánvaló módon kerülnek elénk a gyarlóságaink. Amikor fáj, hogy nem ütjük meg a mércét, és még mindig nem tudunk olyanok lenni, amilyenek szeretnénk. És ami még ennél is jobban fáj, az, hogy úgy érezzük, nem tudunk úgy élni, hogy abban Istenünknek kedve teljék. Hogy nem vagyunk gyermekei a mi Atyánknak. Ezek azonban csupán érzések és nem szabad túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítani nekik.

Igen, vannak mélységek - de nem kellene, hogy ilyesmiken rágódjunk. Isten nem tökéletesnek, hiba nélkülinek akar látni, hanem közel, nagyon közel akar minket tudni Önmagához minden percben. Olyan életközösségre akar velünk lépni, amilyenben a tanítványok voltak az Úr Jézussal földi élete során - olyanban, amilyenben nekünk is lennünk kell a gyermekeinkkel.

Ha Istennel, Atyánkkal ilyen közösségben vagyunk, akkor az Ő formáló kezei alatt intenzíven változunk. Minden változást azonban megelőz egy másfajta lelkiállapot - a megnyílt szemeké és az alázaté - , amikor nagyon nyilvánvalóan kiviláglik a bűnünk, mert a Szentlélek megítéli bennünk azt. Az ördöggel ellentétben azonban Ő nem kárhoztat azért, amit bennünk lát. Ugyanis nem arra néz, amit szerintünk emberileg látnia kellene: nem a bűnt látja bennünk, hanem Krisztust látja, Aki felvitte minden bűnünket a fára, hogy mi új életben járhassunk!

Így lát bennünket - de vajon mi hogyan látjuk önmagunkat? Látjuk magunkban azt, amit Isten bennünk lát?

Jakab ezt írja:

Senki se mondja, mikor kísértetik:
Az Istentől kísértetem:
mert az Isten gonoszsággal
nem kísérthető,
ő maga pedig senkit sem kísért.
Hanem mindenki kísértetik,
amikor vonja és édesgeti
a tulajdon kívánsága.
(Jakab 1:13-14)

Egyértelmű tehát, hogy nem Isten az, Aki kísért, hanem saját magunk visszük bűnre magunkat. Az ördög besegít, de mi vagyunk a hibásak azért, amit mi teszünk. Ha nem tud téged Isten napról napra vezetni, akkor távol vagy Tőle, és ez egy olyan helyzetet teremt, ami könnyen képes kiborulássá eszkalálódni.

Az is lehet, hogy sohasem voltál igazán közel a mindenható Istenhez. Talán, mert még nem bíztad teljesen, igazán, örökre Rá az életed irányítását. Pedig, ha nem adtad Neki magadat, akkor nem vagy az Övé és aki nem az Övé, az nem ismeri meg a hangját - honnan is tudhatná hát, hogy merre kell mennie? Rá kell tehát bízni magunkat az Úrra visszavonhatatlanul. Neki kell odaadni a szívünket egészen, hogy új életet nyerjünk: mennyeit és örökkévalót.

Isten egyáltalán nem úgy szemlél, mint ahogyan mi tesszük. Mennyire gyakran esünk e világ hálójába, úgy szemlélvén és azt mondván a dolgokról, amiket e világ fiai! Isten mennyei perspektívából szemlél mindent: az örökkévalóság szemszögéből pedig nagyon nem úgy fest a dolog, ahogyan a mi korlátozott földi szemeinkkel érzékeljük.

Isten nem azt látja, akik magunkban vagyunk: mindannyian leplezetlenek és mezítelenek vagyunk Őelőtte! Ő azonban nem ezt látja, hanem azt, akik lettünk Krisztusban. Őt öltöztük ugyanis magunkra az Ige szerint, amikor hívőkké lettünk és mi így lettünk fiak!

Bizonyára tudod mindezt. Csak azért írtam le, hogy bátorítsalak. Ha Te Isten gyermeke vagy, akkor szent vagy és szeretett! Már ez vagy, és ez nem változik meg attól, amit teszel vagy nem teszel! Az identitásod bizonyos, és független az érzéseidtől.

Ezért nem kell erőlködni: ha az Úrban vagy, akkor Ő megadja az erőt, a bölcsességet, a békességet, a türelmet, a szeretetet és mindazt, ami a gyermekeid szeretve neveléséhez szükséges. Magadtól nem fog menni, magadtól kudarcra van ítélve az egész, de mi nem vagyunk magunkra hagyva, hiszen Krisztus maga mondta, hogy velünk lesz minden napon a világ végezetéig!

Ne a saját cselekedeteiden akadj fönn, mert nem az jön előbb. A hit jön előbb és a hitet követik a cselekedetek. Emlékezz a szőlőtőre! Az Úr Jézus azt mondta, hogy ha Őbenne maradsz, akkor teremhetsz sok gyümölcsöt. És miért? Mert Nála nélkül semmit sem cselekedhetünk.

Ez tehát az egyetlen dolog, amire ügyelned kell: hogy Őbenne maradj. Így lesznek meg a jó gyümölcseid. Őbenne vagy most? Vagy vissza kell térned a Szőlőtőhöz? Térj vissza, Ő vár téged és mindig visszafogad.

Az ördög kárhoztat, hogy elhidd, NEM lesz már jobb, te NEM tudod, neked nem fog SOSEM sikerülni. Azért kárhoztat, hogy lebénítson. Mert amikor a bűneiden rágódsz, akkor passzivitásban vagy és úgy nem tudsz növekedni. Egyszerű igazság ez. Amikor az ördög hazugságait hallgatod, akkor Isten igazságaitól elvonod magad. Kire figyelsz mostanában?

A cselekedetek akkor tudnak megváltozni, ha egyre tisztábban látjuk magunk előtt azt az identitást, amit Krisztusban nyertünk. Nála nincs helye a kárhoztatásnak. Emlékszel, mit mond a Róma 8-ban Pál? Nincsen most már semmiféle kárhoztatásunk! Hiszed-e ezt?

Isten a helyreállás Istene. Vele kell menni, Vele kell lenni! Ha Vele vagyunk, akkor a jelenlétében csodák történnek velünk. Ő helyreteszi a látásunkat, hogy legyen mennyei perspektívánk. Ha mennyei perspektívád van, akkor nem fogsz elbátortalanodni, nem fogsz megijedni és nem fogod az eléd tornyosuló problémákat nagyobbnak látni, mint magát Istent.

Nem számít, hogy mit érzel (persze, hogy számít, de a dolgok megítéléséhez nem az érzéseinkre támaszkodunk, hiszen hitben járunk, nem látásban). Nem számít az sem, hogy mit mondanak mások. Csak az számít, hogy Isten mit akar veled cselekedni. Névtelen, mit akar Isten veled cselekedni?

Ő nem azért mutatta meg az ígéret földjét a tizenkét kémnek, hogy megijedjenek. Hanem azért, hogy lássák a láthatatlant: a mindenható Istent, Aki előttük járt és velük harcolt. Ma is azért hív, hogy meglásd a láthatatlant. Ő előtted jár és veled harcol a gyarlóságok és bűnök ellen. Add Neki magadat egészen és szánd oda az Ő céljaira az otthonodat, így valóságosan meg fogod tapasztalni az Ő jelenlétét, munkáját.

Bízz benne, lépj hitben és engedelmességben, hogy átformálhasson. Máshogyan nem lehet megtapasztalni az Úr erejét, csak, ha elengedi az ember a saját maga erejében való bízást.

Elengedés. Engedelmesség. Istenben maradéktalanul megbízni. Igéjét, amit kijelentett, teljesen elhinni. Drága jelenlétében megmaradni napról, napról napra. Mindezt tanuljuk egy életen át. Ezt tanuljuk, mi, asszonyok  otthon, a gyerekeink mellett élve, őket nevelve, formálva és velük együtt formálódva. Mindennap. Ez a keskeny úton járás áldása, ami semmire föl nem cserélhető!

Szívből bátorítalak, hogy közeledj Istenhez, hogy Ő is közeledhessen hozzád. És tedd ma meg azt, amire mozdítja is a szívedet. Maradj otthon a gyermekeiddel, hogy nyerj áldást és az Úr jelenlétének édes örömét. Ha engeded, Ő kályhameleg édesanyává fog tenni, ehhez Neki csak az engedelmes szívedre van szüksége.

Még azt szeretném eléd hozni, hogy nekünk, asszonyoknak fontos megtanulni azt, hogy időszakokban gondolkozzunk, hiszen ezek határozzák meg az életünket. Van kisgyerekes időszak, káoszosabb időszak, várandós időszak, szoptatós időszak. Van egygyerekes, kétgyerekes, többgyerekes időszak. Van nehezebb időszak és könnyebb, van vidámabb és keservesebb. És bár Isten minden egyes időszakban Isten, nekünk tanulnunk kell minden élethelyzetünket az Ő kezéből elvenni. Hálaadással.

Örülj annak, hogy pici gyermekeid vannak! Most ez adatott neked és sokan lennének hálásak azért, amid neked van (a három kicsi-nagy áldásodért). De nem erre kell nézni, hanem arra, hogy az időszakok múlandóak, sőt, igen hamar tovasuhannak.

Nem tudod megállítani az időt, nem tudod visszahozni az elpazarolt vagy rosszul használt perceket, órákat, és utólag megélni sem tudod azt, amit most kaptál. Annyit tehetsz, hogy amid van, azt jól használod, mert a jelen, a most, az még a tiéd! Szívből bátorítalak, hogy ragadd meg a mostani nehéz időszakodnak az áldásait, mert vannak!

És mivel az időszakok múlandóak, bátorságot nyerhetsz, sőt, megengedheted magadnak, hogy bölcs félelem üljön rád (az elmúlás tudata). Mert nem lesz mindig káosz otthon. Nem leszel mindig kimerült és fáradt és meggyötört. Azok a kicsik egyszer fel fognak nőni. Hamarabb, mint most hiszed. És amikor kirepülnek azok a most még tátogató szájú sasfiókák, akkor nem marad más, csak a növekedésük emlékei, meg a gyönyörködés bennük, hogy nem fáradtál hiába. Mert nem fáradtál hiába.



 

7 megjegyzés:

  1. Mintha én írtam volna azt a levelet ...

    VálaszTörlés
  2. Meg én... pár éve. Sokat küzdöttem ilyenekkel... Nagyon nehéz volt kialakítani egy "járható" utat, de olyan élethelyzetek jöttek, amik odakényszerítettek Istenhez. Talán csak annyi volt, hogy tudatosítanom kellett, mi az ami biztos nem jó és erőt venni magamon, hogy változtassak. De milyen sokszor kellett úgy felkiáltanom, hogy "én már ezt nem bírom tovább, nem tudom jól csinálni!"

    Sokszor elesek, és sokszor hibázok és nem is tudom Isten miért is mert ránk bizni 3 gyereket? De ha már megtette, szeretném a lehető legjobban csinálni. Érte!

    Szóval én is köszönöm a biztató gondolatokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. gitmargit, nagyon szívesen. És köszönöm, amit leírtál. Én sem tudom, miért kaptunk a gyerekeinket. Mármint emberileg. Lelki értelemben egyre inkább látom, érzem, hogy ezzel minket, szülőket akart formálni Isten. Remek eszközök ők erre és lassan eljutunk oda, hogy a nehezebb nevelési helyzetekért is áldjuk Őt, hiszen a mélységben mindig lelepleződnek az indítékaink és a szívünk. És ilyenkor, az Úr előtt megalázottan, Neki teljesen kiszolgáltatva végre kellően formázható, engedelmes anyag leszünk az Ő kezében. Mert mi, szülők is gyermekek vagyunk, az Atya fiai és leányai...

      Törlés
  3. ez a máshol jobb lenne a gyerekeimnek, mint mellettem- nekem is nagy kísértés, örülök, hogy előjött témaként.

    ingerültség, türelmetlenség napi probléma nálunk is- az oviban nem kiabálnának velük....
    na de miért is kellene nekünk tökéletesnek lenni előttük? leborulni együtt, mindig lehet, végül is ez a legfontosabb lecke, amire más nem fogja megtanítani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan így van! És én egyre gyakrabban érzem, hogy igazából ez az elsődleges ok, amiért az otthontanítás JÓ dolog Isten szemében: kevés élethelyzet van ugyanis, ami annyira térdre kényszerítené az embert, mint otthon élni nap mint nap a gyerekeivel, minden élethelyzetben - rosszabb napokon és jobbakon egyaránt.

      Az Úr nagy munkát végez az oo szülőkön, legalább akkorát, mint az otthon nevelődő gyermekeken...:)

      Törlés
  4. Drága, kedves Nővérkéim,
    remélem nem baj, ha így köszöntelek Titeket!
    Én vagyok az a bizonyos Névtelen, aki a levelet írtam és most hálásan köszönöm a bíztató szavakat! És még annyi mindent... a lelki ölelést, a példamutatást, az őszinteséget, hogy oda engeded magad Istennek, hogy az ő eszköze légy, és átsüt rajtad a Mennyország fénye... Tudod, amiket írtál, hirtelen eszembe juttatta egy régi élményemet: imdákoztam, még gyermekeim sem voltak, hívott az Isten egy nagy feladatra és én azt mondtam, Istenem, én ismerem magam, tudom, hogy erre én nem vagyok képes és nekem ehhez nincs erőm. És akkor Isten ezt válaszolta (szinte pontosan azt, amit te is írtál): De engem még nem ismersz eléggé, és nem is fogsz, amíg TELJESEN Rám nem bízod magadat... és lám, még mindig itt tartok és újra csak elmondta nekem a felebarátom által: langyos vagyok, amit még az Úr is kiköp a szájából :). De igaz, elismerem. És ha legközelebb jajgatni támad kedvem, inkább előkapok majd egy zsoltárt, és azt fogom kiabálni, nem a saját nyűgjeimet. És gyorsan körülnézek, hogy mit is tehetnék ma, itt és most a környezetemben élőkér...talán elmosogatok és közben elmondok egy Miatyánkot...
    Nem tudok mást írni, minthogy köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy Simon vagy, aki vállára veszi a másik ember keresztjét is, és hogy ráébresztettél arra, hogy ne a problémákon rágódjak, hanem két kézzel kapaszkodjam meg Istenben. Biztos, hogy lesznek ilyen hullámvölgyek még az érzelmi életemben, mert nagyon is hajlamos vagyok az ilyesmire, de most már tudom, hogy ez nem tragédia és többet fogok imádkozni másokért és magamért, az édesanyákért és a gyermekekért, sokkal, sokkal többet! Áldjon meg az Úr és ragyogtassa Rád az arcát, és minden édesanya arca ragyogja vissza az ő megbocsátó szeretetének fényét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Névtelen!

      Köszönöm a szívhez szóló soraidat, nagyon megérintett, amit írtál. És áldom az Urat, azért, mert eszközök lehetünk egymás életében! Isten áldjon meg Téged és Ő hordozzon, vezessen minden úton, amelyre ráirányítja a lábadat! Bízd az életedet TELJESEN Rá, hogy kedves legyen Neki az.

      Szeretettel gondolok rád:

      Eszti

      Törlés

Szívesen olvastátok