"Hogyan tarthatnám magam mellett a gyermekeimet, amikor nem vagyok jó anya?..."

Hónapokkal ezelőtt azt a kérdést feszegettem itt a blogon, hogy miért választják egyes édesanyák a munkát a gyerekeik helyett. Ehhez a poszthoz kaptam az alábbi választ, ami nagyon megérintett.

"De ha egyszer nem megy, nem megy, nem megy... otthont akarok teremteni, boldog, biztonságos otthont, ahol az Isten a családfő, aki adott három egészséges, gyönyörű gyermeket nekem - és nem megy, nem megy, nem megy. Nem vagyok jó anya, nem vagyok türelmes, hullámokban tör rám a rosszullét, az elvágyódás, a mindjárt széttöröm a négy falat és elrepülök, és elönt a verejték és szakad a cérna és erőm sincs rendet tartani, és nem sikerül átengednem Isten békéjét.

Néha azt gondolom, bárhol jobb a gyerekeimnek, mint velem. Pedig életem egyetlen értelme az Isten. Nem én akarok küzdeni, hanem engedni akarom, hogy ő lakjék a szívemben... és valami mégis...mi ez? A kísértő? Mindennel egyetértek, amit írtok, és mégsem sikerül nekem. Fáradt vagyok. Nem akarok karriert építeni és a gyermekeimnek szeretnék egy kemence-meleg édesanyát... de nem vagyok az... tűz vagyok, kemence nélkül, lángolok, melegítek, de égetek is, és egy kis esőtől hamvadok."

Drága Névtelen!

Nagyon megérintett, amit írtál és imádkozom, hogy lásd meg annak az alagútnak a végét, amely most oly sötétnek látszik a szemeid előtt. Ha most itt lennél velem, akkor bátorságot merítenék és így ismeretlenül is megölelnélek téged (nem szoktam ilyesmit tenni). És elmondanám, hogy nem vagy egyedül az érzéseiddel. Azt hiszem, nincs is olyan édesanya, aki ne érezné alkalmatlannak magát arra a feladatra, amit Isten rábízott, hiszen hatalmas feladat az, saját erőnkből teljesíthetetlen. Még, ha vannak is olyanok, akik ezt mindig könnyűnek érzik, én mindenképpen azok közé tartozom, akiket képes lenyomni mindaz, ami vagyok, ahelyett, ami lehetnék.

Igen, vannak mélységek, amikor nagyon nyilvánvaló módon kerülnek elénk a gyarlóságaink. Amikor fáj, hogy nem ütjük meg a mércét, és még mindig nem tudunk olyanok lenni, amilyenek szeretnénk. És ami még ennél is jobban fáj, az, hogy úgy érezzük, nem tudunk úgy élni, hogy abban Istenünknek kedve teljék. Hogy nem vagyunk jó gyermekei a mi Atyánknak. Ezek azonban csupán érzések és nem szabad túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítani nekik.

Igen, vannak mélységek - de nem kellene, hogy ilyesmiken rágódjunk. Isten nem tökéletesnek, hiba nélkülinek akar látni, hanem közel, nagyon közel akar minket tudni Önmagához minden percben. Olyan életközösségre akar velünk lépni, amilyenben a tanítványok voltak az Úr Jézussal földi élete során - olyanban, amilyenben nekünk is lennünk kell a gyermekeinkkel.

Ha Istennel, Atyánkkal ilyen közösségben vagyunk, akkor az Ő formáló kezei alatt intenzíven változunk. Minden változást azonban megelőz egy másfajta lelkiállapot - a megnyílt szemeké és az alázaté - , amikor nagyon nyilvánvalóan kiviláglik a bűnünk, mert a Szentlélek megítéli bennünk azt. Az ördöggel ellentétben azonban Ő nem kárhoztat azért, amit bennünk lát. Ugyanis nem arra néz, amit szerintünk emberileg látnia kellene: nem a bűnt látja bennünk, hanem Krisztust látja, Aki felvitte minden bűnünket a fára, hogy mi új életben járhassunk!

Így lát bennünket - de vajon mi hogyan látjuk önmagunkat? Látjuk magunkban azt, amit Isten bennünk lát?

Jakab ezt írja:

Senki se mondja, mikor kísértetik:

Az Istentől kísértetem:

mert az Isten gonoszsággal
nem kísérthető,

ő maga pedig senkit sem kísért.

Hanem mindenki kísértetik,

amikor vonja és édesgeti
a tulajdon kívánsága.

(Jakab 1:13-14)

Egyértelmű tehát, hogy nem Isten az, Aki kísért, hanem saját magunk visszük bűnre magunkat. Az ördög besegít, de mi vagyunk a hibásak azért, amit mi teszünk. Ha nem tud téged Isten napról napra vezetni, akkor távol vagy Tőle, és ez egy olyan helyzetet teremt, ami könnyen képes kiborulássá eszkalálódni.

Az is lehet, hogy sohasem voltál igazán közel a mindenható Istenhez. Talán, mert még nem bíztad teljesen, igazán, örökre Rá az életed irányítását. Pedig, ha nem adtad Neki magadat, akkor nem vagy az Övé és aki nem az Övé, az nem ismeri meg a hangját - honnan is tudhatná hát, hogy merre kell mennie? Rá kell tehát bízni magunkat az Úrra visszavonhatatlanul. Neki kell odaadni a szívünket egészen, hogy új életet nyerjünk: mennyeit és örökkévalót.

Isten egyáltalán nem úgy szemlél, mint ahogyan mi tesszük. Mennyire gyakran esünk e világ hálójába, úgy szemlélvén és azt mondván a dolgokról, amiket e világ fiai! Isten mennyei perspektívából szemlél mindent: az örökkévalóság szemszögéből pedig nagyon nem úgy fest a dolog, ahogyan a mi korlátozott földi szemeinkkel érzékeljük.

Isten nem azt látja, akik magunkban vagyunk: mindannyian leplezetlenek és mezítelenek vagyunk Őelőtte! Ő azonban nem ezt látja, hanem azt, akik lettünk Krisztusban. Őt öltöztük ugyanis magunkra az Ige szerint, amikor hívőkké lettünk és mi így lettünk fiak!

Bizonyára tudod mindezt. Csak azért írtam le, hogy bátorítsalak. Ha Te Isten gyermeke vagy, akkor szent vagy és szeretett! Már ez vagy, és ez nem változik meg attól, amit teszel vagy nem teszel! Az identitásod bizonyos, és független az érzéseidtől.

Ezért nem kell erőlködni: ha az Úrban vagy, akkor Ő megadja az erőt, a bölcsességet, a békességet, a türelmet, a szeretetet és mindazt, ami a gyermekeid szeretve neveléséhez szükséges. Magadtól nem fog menni, magadtól kudarcra van ítélve az egész, de mi nem vagyunk magunkra hagyva, hiszen Krisztus maga mondta, hogy velünk lesz minden napon a világ végezetéig!

Ne a saját cselekedeteiden akadj fönn, mert nem az jön előbb. A hit jön előbb és a hitet követik a cselekedetek. Emlékezz a szőlőtőre! Az Úr Jézus azt mondta, hogy ha Őbenne maradsz, akkor teremhetsz sok gyümölcsöt. És miért? Mert Nála nélkül semmit sem cselekedhetünk.

Ez tehát az egyetlen dolog, amire ügyelned kell: hogy Őbenne maradj. Így lesznek meg a jó gyümölcseid. Őbenne vagy most? Vagy vissza kell térned a Szőlőtőhöz? Térj vissza, Ő vár téged és mindig visszafogad.

Az ördög kárhoztat, hogy elhidd, NEM lesz már jobb, te NEM tudod, neked nem fog SOSEM sikerülni. Azért kárhoztat, hogy lebénítson. Mert amikor a bűneiden rágódsz, akkor passzivitásban vagy és úgy nem tudsz növekedni. Egyszerű igazság ez. Amikor az ördög hazugságait hallgatod, akkor Isten igazságaitól elvonod magad. Kire figyelsz mostanában?

A cselekedetek akkor tudnak megváltozni, ha egyre tisztábban látjuk magunk előtt azt az identitást, amit Krisztusban nyertünk. Nála nincs helye a kárhoztatásnak. Emlékszel, mit mond a Róma 8-ban Pál? Nincsen most már semmiféle kárhoztatásunk! Hiszed-e ezt?

Isten a helyreállás Istene. Vele kell menni, Vele kell lenni! Ha Vele vagyunk, akkor a jelenlétében csodák történnek velünk. Ő helyreteszi a látásunkat, hogy legyen mennyei perspektívánk. Ha mennyei perspektívád van, akkor nem fogsz elbátortalanodni, nem fogsz megijedni és nem fogod az eléd tornyosuló problémákat nagyobbnak látni, mint magát Istent.

Nem számít, hogy mit érzel (persze, hogy számít, de a dolgok megítéléséhez nem az érzéseinkre támaszkodunk, hiszen hitben járunk, nem látásban). Nem számít az sem, hogy mit mondanak mások. Csak az számít, hogy Isten mit akar veled cselekedni. Névtelen, mit akar Isten veled cselekedni?

Ő nem azért mutatta meg az ígéret földjét a tizenkét kémnek, hogy megijedjenek. Hanem azért, hogy lássák a láthatatlant: a mindenható Istent, Aki előttük járt és velük harcolt. Ma is azért hív, hogy meglásd a láthatatlant. Ő előtted jár és veled harcol a gyarlóságok és bűnök ellen. Add Neki magadat egészen és szánd oda az Ő céljaira az otthonodat, így valóságosan meg fogod tapasztalni az Ő jelenlétét, munkáját.

Bízz benne, lépj hitben és engedelmességben, hogy átformálhasson. Máshogyan nem lehet megtapasztalni az Úr erejét, csak, ha elengedi az ember a saját maga erejében való bízást.

Elengedés. Engedelmesség. Istenben maradéktalanul megbízni. Igéjét, amit kijelentett, teljesen elhinni. Drága jelenlétében megmaradni napról, napról napra. Mindezt tanuljuk egy életen át. Ezt tanuljuk, mi, asszonyok  otthon, a gyerekeink mellett élve, őket nevelve, formálva és velük együtt formálódva. Mindennap. Ez a keskeny úton járás áldása, ami semmire föl nem cserélhető!

Szívből bátorítalak, hogy közeledj Istenhez, hogy Ő is közeledhessen hozzád. És tedd ma meg azt, amire mozdítja is a szívedet. Maradj otthon a gyermekeiddel, hogy nyerj áldást és az Úr jelenlétének édes örömét. Ha engeded, Ő kályhameleg édesanyává fog tenni, ehhez Neki csak az engedelmes szívedre van szüksége.

Még azt szeretném eléd hozni, hogy nekünk, asszonyoknak fontos megtanulni azt, hogy időszakokban gondolkozzunk, hiszen ezek határozzák meg az életünket. Van kisgyerekes időszak, káoszosabb időszak, várandós időszak, szoptatós időszak. Van egygyerekes, kétgyerekes, többgyerekes időszak. Van nehezebb időszak és könnyebb, van vidámabb és keservesebb. És bár Isten minden egyes időszakban Isten, nekünk tanulnunk kell minden élethelyzetünket az Ő kezéből elvenni. Hálaadással.

Örülj annak, hogy pici gyermekeid vannak! Most ez adatott neked és sokan lennének hálásak azért, amid neked van (a három kicsi-nagy áldásodért). De nem erre kell nézni, hanem arra, hogy az időszakok múlandóak, sőt, igen hamar tovasuhannak.

Nem tudod megállítani az időt, nem tudod visszahozni az elpazarolt vagy rosszul használt perceket, órákat, és utólag megélni sem tudod azt, amit most kaptál. Annyit tehetsz, hogy amid van, azt jól használod, mert a jelen, a most, az még a tiéd! Szívből bátorítalak, hogy ragadd meg a mostani nehéz időszakodnak az áldásait, mert vannak!

És mivel az időszakok múlandóak, bátorságot nyerhetsz, sőt, megengedheted magadnak, hogy bölcs félelem üljön rád (az elmúlás tudata). Mert nem lesz mindig káosz otthon. Nem leszel mindig kimerült és fáradt és meggyötört. Azok a kicsik egyszer fel fognak nőni. Hamarabb, mint most hiszed. És amikor kirepülnek azok a most még tátogató szájú sasfiókák, akkor nem marad más, csak a növekedésük emlékei, meg a gyönyörködés bennük, hogy nem fáradtál hiába. Mert nem fáradtál hiába.