-írta Kispiskóta, és ebből is született egy bejegyzés.:) Hozzászólásnak indult, de a terjedelme miatt poszt lett. Szóval még mindig oo-s gondolatok, ismét interjú-féle formában, az előző bejegyzés folytatásaként.
Eszerint te nem fogsz egyhamar dolgozni menni. A következő 15 évben biztos nem. Vagy 4 (+x) gyerek mellett ez nem merülne fel amúgy sem?
Nem fogok otthonról eljárni dolgozni, de ez így rendben van a férjemnek, és nekem is. Ez nem feltétlenül jelenti, hogy idővel nem fogok a férjemnek besegíteni a pénzkeresésben. Ő itthonról dolgozik, és az eddigiek alapján, ha arra kerül a sor, jól össze tudunk majd dolgozni.
Nem a gyerekek száma miatt vagyok itthon. Ha csak egy, vagy két gyerekünk lenne, akkor is itthon lennék, mert nekik ugyanúgy szükségük lenne az anyukájukra, mint a négy gyerekünknek.
Számunkra az otthonmaradásom nem egy kényszermegoldás, hanem tudatos döntés, mint ahogyan a családunk mérete, és az otthonoktatás is. Ezért nem érzem, hogy úgy kellene tekintenem a gyerekekkel való itthonlétre, mint átmeneti állapotra, aminek egyszer majd vége lesz.
Tudom, hogy a legtöbben pár kisgyerekes év után személyes kiteljesedésük akadályának érzik a további otthonlétet. Úgy érzik, hogy mindent beleadtak, de most már mást is szeretnének csinálni, mint a gyerekükkel lenni. A folytonos otthonlét beszűkítette őket, és ezért ki akarnak ebből törni. De hogy az ember lánya ezt a helyzetet végül munkába állással oldja-e meg, vagy ettől eltérő megoldásokat keres, az leginkább azon múlik, hogy kire hallgat, és mit gondol az anyaságról.
A társadalom azt kommunikálja az anyáknak, hogy amit csinálnak, az nem több, mint egy rosszul fizető mellékállás: ideiglenes parkolópálya a hivatásgyakorlás közepette.
A társadalom nem ismeri el az anyaságot, sem mint élethivatást, sem mint önálló értelmes tevékenységet. Hanem pótléknak tartja, azt sugallva, hogy aki intelligens, az anyaként sem mond le véglegesen a karrierrel járó önmegvalósításról, csupán pár évvel későbbre tolja azt.
De lehet teljesen máshogyan is gondolkozni erről a kérdésről, s ennek az ismeretnek a javára szerintem nyugodtan el lehet vetni a társadalom által felkínált hozzáállást, mint olyant, amely nem igazán működőképes.
Az anyaságot, és a feleségszerepet lehet úgy is szemlélni, mint hivatást. S ez nem csupán egyes jámbor asszonyok és 'nagyonanya' anyák kiváltsága, hanem valódi főállású hivatás mindenkinek, aki már feleség és anya!
Szabad a társadalmi ideáltól eltérően értelmezni az anyaságot, a feleségszerepet, és a gyereknevelést. Nemcsak, hogy egy asszony legfontosabb karrierjének, kiteljesítő életpályájának, hanem jelentős, és értelmes tevékenységnek, amiben nemzedékek formálódnak, vagyis történelem íródik.
Gyerekeink boldogulása azon múlik, hogy ki formálja a jellemüket, és a gondolkozásukat napról napra sok-sok éven át. Ha ezek nem mi, szülők vagyunk, akkor baj van... Tagadhatatlanul súlyos mindegyikünk felelőssége, akinek gyerekek vannak a családjában, s e felelősséget akkor is viselnünk kell, ha a gyerekeinket másokra bízzuk- ebben az esetben azonban minimális kontrollunk van a végkifejlet fölött.
Isten ad értelmet, és jelentőséget az anyaságnak. Ő nem mellékállásnak bélyegzi, hanem nagyon fontos feladatnak értékeli, ami ha szívvel van végezve, akkor egész életükre lefoglalja az anyákat: kezüket, érzelmeiket, intellektusukat. Izgalmas kihívás gyermekeinket szilárd jellemű emberekké nevelni- ezzel nem nagyon ér föl semmilyen világi karrier. A hatása is messze felülhalad bármilyen szakmáén vagy hivatásén, hiszen az örökkévalóságra is nevelünk...
A fentiek súlya miatt rendezkedtünk be így, és egyáltalán nem bánom, hogy dolgozó anya helyett 'családkarrieristának' aposztrofálhatom magam.:)
Írtad valahol, hogy főiskolán tanulsz. Mit?
Teológián tanultam hittanárságot levelezőn, most éppen halasztásban vagyok két éve. Tavaly úgy volt, hogy folytatom, de mégsem tudtam megtenni.
Ez a szak a mi sulinkban leginkább a gyülekezeti fiatalok, és gyerekek tanítására képez gyülekezeti munkásokat, tehát elsődlegesen nem a megélhetési lehetőség megteremtésére helyeződik a hangsúly piacképes tudás átadásával, hanem a gyülekezeti szolgálatra.
Az ötéves suliból az utolsó évem van még hátra, s a sulirendszer megváltozása miatt (bolognai rendszerre való átállás miatt) nem is biztos, hogy be tudom fejezni. Ez még a jövő. De máshoz is értek ám...;)
És menni fog végig az érettségiig a matek/fizika/kémia anyag, vagy másfelől az idegen nyelvek/magyar/történelem?
Érdekes ez a kérdésed a tantárgyakról. Nem látom semmi okát, miért ne menne minden tantárgy az érettségiig, vagy akár még tovább. Az ember bármit meg tud tanulni, amit már megértett, és ez minden mentálisan egészséges emberre igaz.
A közgondolkozással ellentétben, ahhoz, hogy valaki eljusson a megértésig, egyáltalán nem szükséges tanári jelenlét, csupán bőséges információ arról az adott tárgyról. Ha mégis valaki tanárhoz ragaszkodik, akkor ma már tömegével lehet fellelni olyan videó-anyagokat, és oktató dvd-ket a neten, amik törit, magyart, kémiát, fizikát magyaráznak. Így, ha úgy szeretnénk, akár teljesen nélkülözhető a tanári jelenlét.
Egy otthonoktatott ugyanúgy képes tanulni, mint ahogyan egy iskolás képes erre. Bár gyakran hisszük, hogy a tanulás a tanáron múlik, s mivel az otthonoktató szülő nem feltétlenül rendelkezik papírral arról, hogy ő képes tanítani, a szkeptikusok számára ettől igazán kétségessé válik a végkifejlet. Ez a gondolkozás viszont tanár-függő gondolkozás, amely kihagyja a tanulót a képből.
A tanulás fő faktora nem a tanár. Hány meg hány dolgot sajátítottunk el felnőtt fejjel tanár nélkül! Elsősorban nem rajta, hanem a tanulón múlik a tanulás, hiszen ezt a tevékenységet ő végzi, nem a tanár. Ha a tanulónak van értelme és motivált, akkor képes arra, hogy megtanuljon dolgokat- akár otthonoktatott, akár iskolába járó tanulóról van szó. Van egy mondás: "Nincsen tanár diák nélkül." Na, ez fordítva már nem igaz! :)
Bár a közgondolkozásnak engedve teljesen megadtuk magunkat annak a gondolatnak is, hogy az életünk fontos dolgaiban, így gyerekünk oktatásában is mások a kompetensek, nem mi magunk, én mégsem hiszem, hogy ez így lenne.
A gyerekeinkben mi, szülők vagyunk a legkompetensebbek- nem a védőnő, nem az óvónő, nem a tanító, nem a tanár, nem más szakemberek. Senki sem ismeri úgy a gyerekeinket, mint amennyire mi ismerhetjük őket, ha időt szánunk a megismerésükre. Senki sem képes ennek az ismeretnek a birtokában úgy motiválni őket, mint mi- mert a mi szeretetünkből élnek napról napra, és ez a szeretetkapcsolat hatalmas erőforrás, ami az otthonoktatást egyedülállóan sikeressé teheti.
Engedsz majd választást a gyerekeidnek, ha nagyobbak lesznek, hogy akarnak-e iskolába járni?
Úgy gondolom, hogy minden szülő a meggyőződésének megfelelő oktatásban részesíti a gyerekét. Mindenki, aki iskolába akarja adni, megteszi, és soha semelyik szülő nem kérdezi meg a gyerekét, hogy iskola helyett nem szeretne-e inkább otthonoktatott lenni. Miért kellene tehát egy otthonoktató családtól elvárni, hogy megadja a választás lehetőségét a gyerekének egy olyan kérdésben, amiben a szülőknek van egy komoly meggyőződésük- hiszen mások sem hagynak sanszot a gyereküknek dönteni, hanem egyszerűen iskolába küldik.
Ha belegondolok, alapvetően ellenkezik az anyai ösztöneimmel az, hogy iskolába küldjem a gyerekeinket: hiszen nem tartjuk ideális helynek sem oktatás, sem nevelés, sem más szempontból, s ezért ösztönösen meg szeretnénk ettől óvni őket. Szerintem kevés olyan szülő van, aki szabad választást engedne a gyerekének egy olyan kérdésben, amiben tudja, hogy az egyik opció alkalmas arra, hogy kárt tegyen őbenne.
Őszinte leszek: nem tudom elképzelni, hogy a fiaink annyit profitálhatnának a suliból, hogy akármikor is érdemes lenne beengednem őket oda.
Bár sokan ebbe nem gondolnak bele, de egy gyerek számára az otthonoktatás valójában nem beszűkíti, hanem kitágítja a tanulási teret, és ezzel együtt a tapasztalatszerzési lehetőséget. Az, hogy sok szabad órája van magát megismerni, és a saját érdeklődését kielégíteni, az, hogy nincsen a tananyagra limitálva az, amit megtanulhat, s a maga tempójában, másokkal nem összemérve a legjobbat hozhatja ki magából, felbecsülhetetlen értékű ütőkártyát képvisel a másik oldallal szemben. Egy otthonoktatott gyereknek az egész világ a tanterme- nem hiszem, hogy ennek a megkóstolása után beéri majd ennél kevesebbel...
De kísérleti jelleggel elképzelhetőnek tartom az iskola kipróbálását- mondjuk, ha igényük támadna erre... :)
Van egy levél, amit régebben közzétettem már itt: egy középsulis otthonoktatott fiú tollából származik, aki éppen az előbb említett célból ment el suliba. Igénye támadt lecsekkolni, mi folyik ott- hogy valóban olyan-e az iskolai oktatás, és az intézményi gyerekközösség, amilyennek hallotta. Ő nagyon értelmesen megfogalmazza, hogy miként látja az iskolát egy otthonoktatott.
Végül én is megkérdezném: te engedsz majd választást a gyerekednek, ha nagyobb lesz, hogy otthonoktatott lehessen? :)
Mennyire tetszik! Egyre mélyebb meggyőződésem, hogy ez a jó út. Nekem egyedül anyagi oka van, hogy még nem tettem meg, pedig az otthoni- hétvégi együttléteink alapján a két kisebb fiam gyakran mondja, hogy jó lenne, ha itthon járhatnának iskolába, és én lennék a tanító nénijük. Mindezt úgy, hogy még nem hallottak róla, hogy lehet ezt így is. Csak én agyalok folyton, hogy hogyan oldhatnám meg mégis.
VálaszTörlésDoris, az anyagiak nem kell, hogy távol tartsanak, ha szilárd meggyőződésre jutsz- ez az első. Érdemes sok időt rászánni arra, hogy végiggondolod, hogy valóban ez a te utatok-e. Annál többre van szükség, hogy rádobban a szíved, de mindenki valahol itt indul.
VálaszTörlésMielőtt az otthonoktatással kapcsolatban felmerülő helyzetek megoldását a családotokra nézve végiggondolod, belül tudnod kell, bizonyosságra kell jutnod, hogy az otthonoktatás a ti családotok útja. A férjednek is el kell jutnia erre a bizonyosságra, vagy legalább támogató hozzáállással kell viszonyulnia az egészhez.
Ha megvan a bizonyosság, meggyőződés, akkor lehet elkezdeni végiggondolni, hogy mit kell tenned, hogy ez a ti családotokban működjön- vagyis hozzátok kell igazítani az otthonoktatást. Ebbe már az anyagiak is beletartoznak. Ha elkötelezted magad, akkor meg fogod találni a megoldásokat, akár azzal, hogy valami kreatív módon otthonról te is hozzájárulsz a családi kasszához (pl. kézművesség, vagy egyebek), akár azzal, hogy végiggondolod, hogyan lehetne a szűkebb költségvetésből gazdálkodni. (még az is kiderülhet, hogy a szűkebb nem is olyan szűk, hiszen a kötelező ovis és iskolás költségekkel nem kell számolnod)
Izgalmas úton vagy most...
Bármerre vezet is tovább, Isten vezessen oda, ahol lenned kell.
Köszönöm. Már az úton vagyok, és keresem a lehetőségeket. A meggyőződésem megingathatatlan. A fiam nagyon nehéz helyzetben van az iskolában, de igyekszem türelmet gyakorolni, mert nem akarok felelőtlenül beleugrani semmibe. Foglalkozom vele, tanulok, és mindennap arra gondolok, hogy ez a célom. Bizakodom, hogy néhány hónap múlva bele tudunk vágni.
VálaszTörlésAz ad egyfajta biztonságot, hogy van pedagógus diplomám, bár talán nem is ez számít, hisz mikor itthon tanulunk, nem a megszokott fogásokat alkalmazom. Mindegy, ez már az én ügyem, de tény, hogy amit fentebb leírtál, maximálisan megerősít, és önbizalmat ad. Hiszem, hogy sikerülnie kell.
Kedves Eszter!
VálaszTörlésAnnyira érdekes különbséget vettem észre kettőnk között. Te mindent végiggondolsz, értelemmel összeraksz, rendszerezel, logikusan átlátod a helyzetet és így döntesz. (Szólj, ha nem igaz!)
Én egyáltalán nem. Én megérzek egy hívást belül, és elindulok. Nem érzem a szükségét, fontosságát, hogy összeálljon a kép, csak követem ezt a belső hangot, amiről persze meggyőződésem, hogy a Mennyei Atyám akarata. Sokkal késöbb kezdem el tisztán látni, mit miért tettem. Alapvetően az érzelmeim vezetnek, illetve egyfajta teljes Ráhagyatkozás, mindenféle mérlegelés nélkül.
Itt már neked is szól, Doris: minden előzetes számítás nélkül hagytam ott az állásomat. nem tudtam, mi lesz helyette, vagy hogyan alakul majd. Annyit tudtam, hogy ezt kell tennem, és nem volt kérdés, megteszem-e.
Ugye mondanom sem kell, hogy lettek más anyagi forrásaink....:)))
Virág, számomra azért érdekes, amit írsz, mert én éppen fordítva érzékeltem a kettőnk különbségét eddig.:) :)
VálaszTörlésSzámomra te tűntél nagyon tervező, tudatos, analitikus személynek, és magamat definiáltam spontán módra belevágó, útközben fejlődő, feelingre és megérzések után menve otthonoktató emberkének.
Talán azért tűnsz számomra ilyennek, mert a szakmádat is beleviszed az otthonoktatásba, és én ebből látok többet, nem a spontaneitásból.:)
Én meg lehet, hogy azért tűnök olyan analitikusnak, mert az elmúlt másfél év alatt az ismerősök által nekem szegezett, és a blogon feltett kérdések mentén nagyon sokszor kellett komolyan végiggondolom, hogy miért csináljuk azt, amit csinálunk, vagyis az oo működőképességét, hogyanját, miértjét. És ez a sok-sok végiggondolás egy letisztultabb, ha úgy tetszik, tudatosabb, elvekbe rendezett otthonoktatást mutat.
Ez azonban csak az otthonoktatásunkkal kapcsolatos elvi kérdésekre vonatkozik. A gyakorlati oo-nk egyhénszólva eklektikus, illetve nagyon ösztönszerű, megérzésekből és Isten vezetéséből táplálkozó, és ezért feleannyira sem felépített, mint a tiéd. Inkább a gyerekek fejlődésével együtt hétről hétre változó- de ez nem annyira látszik, mert én leginkább nem erről blogolok mostanság.
Én úgy érzem, hogy nem ELŐRE rendeztem tudatosan a gondolataimat, hanem az oo utunk SORÁN adódtak azok a gondolataim, amelyek olyan tudatosnak hatnak. Ettől függetlenül nagyon spontánnak tartom magam, de az oo-ban való spontaneitásom és Isten vezetése az, ami a blogon annyira talán nem, hanem csak a mindennapjainkban mutatkozik meg.
És erről nem szoktam blogolni. Mert az mindenkinél egyedi, hogy hogyan csinálja, és nem érzem azt, hogy az enyém bármivel jobb lenne, mint másoké- minden oo anya, akit ismerek valahogy megoldja az oo-t- általában igen ügyesen, a saját életükhöz alakítva. Az elvek viszont gondolatébresztőek lehetnek és alkalmasak jófajta beszélgetések kialakulására, ezért írok inkább erről.
Nálad én éppen az oo-tok szervezett és tudatos és logikus voltát látom. A spontán, érzelem-vezette Virágot nem annyira, mert a blogból nem ez jön le nekem, hiszen te éppen a oo-tok gyakorlatáról blogolsz többet, illetve leginkább erről írsz.:)
Azt hiszem, hogy mindkettőre szükség van, főleg, ha beszélgetünk is erről.:)
Bevallom, engem időnként elborít, hogy mennyi mindent teszel a gyerekeiddel napról napra. Volt már, amikor elcsüggedtem, hogy én ezt így nem tudom, mert engem mostanában nagyon leköt a gyerekek szívének, jellemének formálása, és ez tölti ki a napjainkat. Néha úgy tűnik, csak araszolunk, hiszen a belső dolgok nem látványosak, és van, amikor nagy erőfeszítéseket kell tenni, és az eredmények nem mindig láthatóak azonnal.
Aztán ilyenkor az Úr mindig figyelmeztet, hogy mi nem TI vagyunk, ezért nekünk nem kell úgy tenni, mint nektek, hanem azt kell tennünk, ami MI vagyunk.:) Lehet, hogy te meg az elveimmel vagy így- persze lehet, hogy nem. Mindenesetre te is, és én is fejlődünk és változunk, mint oo-k, folyamatosan az Úr keze alatt, és semmi garancia rá, hogy jövőre ugyanígy fogunk hozzáállni a dolgainkhoz, mint ahogyan most...:D :D
Lehet, hogy nem is vagyunk annyira másmilyenek, csak a blogjainkban mutatnunk valamit magunkból, és amit megmutatunk, az csak VALAMI belőlünk, de nem MI magunk- csupán az, amit meg akarunk magunkból mutatni. (nem tudom, hogy érthető-e, mit akarok mondani)
Köszönöm Virág, hogy ezt leírtad, nekem fontos volt. Remélem nem fogalmaztam semmit sem bántóan- mert nem volt szándékomban.
Doris, HISZEM, HOGY SIKERÜLNI FOG!!:)
VálaszTörlésEszter, ha csak az utolsó mondatot írod le és semmi mást nem olvasok tőled, akkor is pazar! Fel is jegyeztem a "használható" válaszaim közé!
VálaszTörlésAz Eszi Virág elemzés is jó volt;)
Mindketten mások vagytok és sok mindenben hasonlóak, én mindkettőtök írásait szeretem.
Virághoz ötletelni járok, Ide pedig, hogy amit érzek, de nem tudok megfogalmazni, elolvassam!
KÖSZI, Marywolf, ezt meg nekem esett jól olvasnom.:) Sokat jelent.
VálaszTörlésKöszi az újabb válaszokat. Ha az utolsó kérdést nekem szántad: erre nem tudok még felelősséggel felelni. Az otthonoktatásról pár napja hallottam először. És mivel a gyerekem egyéves, még annak sem jártam utána, milyen az az iskolarendszer, amibe ő fog járni 5 év múlva.
VálaszTörlésIgen, tudom, mert említetted, hogy még kicsi a gyereked. Nem azért írtam az utolsó mondatot, hogy sarokba szorítsalak, vagy hogy az utolsó kérdést megválaszold most azonnal. Én inkább amolyan elgondolkoztató kérdésnek szántam.
VálaszTörlésAzért írtam, mert úgy éreztem, ez a kérdés jogos- nem kizárólag neked, hanem mindenkinek, aki felteszi.
Mert a legtöbb esetben sajnos tényleg az az evidencia, hogy amikor az ember gyermeke eléri a megfelelő kort, anyukája és apukája otthonról iskolába küldi őt: vagyis szó sincsen választási lehetőségről. Ezzel a kérdéssel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy nem muszáj mindig így lennie.:)
Szia Eszter!
VálaszTörlésDehogy fogalmaztál bántóan! Csak pontosan! :)))
Mindig is csodáltam, hogy helyettem is végig tudtad gondolni a fontos kérdéseket. rengeteg energiát spóroltál már meg nekem. Köszönöm!
Virág, nem is tudtam, hogy ez így van. Köszönöm, hogy leírtad, jól esik és számít.:)
VálaszTörlésEszti, nagyon frappáns a válaszod a kérdésre! Pontosabban a visszakérdezésed. :)
VálaszTörlésKöszönöm, mynona. Csak oda kívánkozott.:)
VálaszTörlésAnnyira tetszik, a hogy Virág megfogalamztad, azt a "hívást belül", amiről meggyőződésed, hogy Isten akarata. Bárcsak nekem is ilyen egyszerűen menne. Én sokszor megkérdőjelezem azt a hangot belül.. és nehezen értem meg ha indulni kell és még nehezebben indulok. De ez, ahogy leirtad, számomra is lökést adott. Mert tényleg úgy van, hogy sokszor még azelőtt lépni, vagy dönteni kell, mielőtt még összeáll a kép..
VálaszTörlés