Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hét gyerkőccel meg két kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
_____________________________________________________


2010. január 22., péntek

Első vizsgánk



Végre megvan, túlvagyunk. Sokkal jobb volt, mint vártam. Élményileg és amúgy is. Bár terjengős esetleírással szerettem volna megörökíteni itt a blogban az egész vizsganapot a történésekkel, de az az igazság, hogy ez nem fog összejönni. Annyi élmény, és oly sok benyomás ért, és nagyobb részüket nehéz szavakba öntve megfogalmazni. Csak azt éreztem aznap, és azt érzem azóta is, hogy jó helyen vagyunk, kedves emberek között, akiket jó lenne közelebbről megismerni. Doda osztálytársainak szüleiben, vagyis a többi otthonoktató anyában és apában értékes embereket ismertem meg, akik bár sok mindenben nagyon mások, mint mi, mégis ugyanazokkal az érvekkel rendelkeznek az otthonoktató döntésüket illetően, ugyanazt az értetlenséget tapasztalják az ismerőseik, és a környezetük részéről, és ugyanazokkal a helyzetekkel szembesülnek, mint mi. Nem lehet igazán elmondani, hogy milyen érzés, de minél többet gondolkozom rajta, annál jobban lelkesít. Na, ennyi benyomás után, most jöjjenek a tények, mert gondolom az jobban érdekel benneteket.:)

Minden vizsgánk jól sikerült, de nem tudok hivatalosabb adatokat, mivel még várjuk a suliból azt az e-mailt, amiben a tanítók tantárgyankénti írásbeli értékelését olvashatjuk.

A vizsga egyébként elég fárasztó volt a gyerekeknek: tantárgyanként több teremben, forgó rendszerben lehetett bemenni- ahol végeztél, onnan kijöttél, és mentél a következőre. Mi, szülők bent lehettünk. Dodával F. többet volt bent, mint én, mert a többieket is rendezgetni kellett. Nem volt várakozóhelynek kijelölt tanterem, hanem a folyosón vackolt be az a jó pár otthonoktató család, aki vizsgázni jött. Az elején kicsit zavaró volt ez, de a gyerekek szépen eljátszottak, könyvet lapozgattak, üldögéltek: a mieink is, meg a többieké is, így nem volt gond, annak ellenére, hogy elég szorosan voltunk.


Doda nagyon élvezte a vizsgákat, ügyes is volt, és jól elfáradt. Most lelkes, és örömmel meséli a rokonoknak, hogy megdicsérte a tanítónéni.:) Rafi is részt vett a tesivizsgán, emelgette a karját, csinálta a felüléseket, meg nagyokat duzzogott közben, de nem volt túl zavaró (másoknak legalábbis nem). Náti is igyekezett a nyomában maradni, de neki a bordásfal jött be a legjobban, ahova F. fölengedte, ameddig a többiek gyakorlatoztak. Zeki a vizsgák vége felé beálmosodott, úgyhogy 'felkendőztem' őt. Egy ideje már félretéve leledzett a kendő, mert mostanság nem nagyon jártunk kint, így alig hittem, hogy még belefér a gyerkőcöm. De belefért, és jól elaludt benne- én meg tudtam egy jót beszélgetni az anyukákkal, amíg ő rajtam durmolt.

Jó volt, hogy F. volt bent Dodával, mert így látta, hogy az elsőszülött fia mit tud, és a tanári pozitív visszajelzésekből az ő számára is még inkább tudatosodott, hogy a gyerkőc fejlődik. Jó volt hazafelé úton, meg itthon beszélgetni vele arról, amit ott tapasztaltunk. Azt hiszem az apáknak is nagyon jó, hogy van vizsga, mert így ők is látják, hogy az anyák mit csináltak fél évig a gyerekekkel. Mert igaz, hogy időnként referáltam neki arról, hogy most hol tartunk, vagy melyik helyzet okoz fejtörést otthonoktatás szempontjából, de az mégsem ugyanaz, mint testközelből tapasztalni, hogy rendben mennek a dolgok, és a gyerek csinálja, mondja vagyis tud.


Dodával is beszélgettünk a vizsgával kapcsolatos benyomásairól. Csak napokkal később mondta el, hogy azért izgult egy kicsit. Attól tartott, hogy a többiekhez képest nem fogja tudni jól csinálni, de végül minden sikerült, és ennek most örül.:) Folyt. köv. fél év múlva.

A következő megmérettetése Rafinak lesz kb. 3 hét múlva: az oviban felmérés lesz, amit ő is meg fog írni. Ez nem iskolaérettségi, hanem még előtte egy amolyan 'tájékozódási vizsga', hogy lássák, ki hol tart. (Ehhez nem is kéne vizsga: én tudom, hogy a gyerekem, hol tart, :D)

25 megjegyzés:

  1. Orvendek hogy atestetek.Gratulalok mindket felnek(gyerek-szulo)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, iri. Kicsit úgy érzem, hogy ez nekem nagyobb 'bevavatás' volt, mint Dodának.:D

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy pozitív élményekkel gazdagodtatok az oo-val kapcsolatban!
    Hány család vizsgázott, hány gyerekkel? Mindenki vallási okokból döntött az oo mellett? Hányadik osztályos a legidősebb vizsgázó?
    Honnan mentek a tanulók? Mindenki országhatáron belüli?
    Tanárok, tanítók nem keménykedtek?
    Egésznapos volt a vizsga? A tanulók tudtak egymással ismerkedni?
    Bocsánat a sok kérdésért, de nagyon kikívánkozott!:)
    HajniM
    Áldjon az Úr titeket!

    VálaszTörlés
  4. szia!
    azt szeretnem megkerdezni, vannak-e abban az iskolaban otthontanulo felsotagozatosok is? talalkoztal-e olyan csaladokkal, ahol tizeneves kor felett is mukodik ez a dolog?
    Petine

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok, ügyesek voltatok, büszke vagyok rátok! Csak így tovább!:-)

    VálaszTörlés
  6. Gabka, köszönöm szépen a kedvességed. Jólesik ám, nagyon.:)

    HajniM, e-mailt írok hamarosan.:)

    Petine, igen, vannak felsősök is, de nem találkoztam velük, csak tudom, hogy vannak. Ők más időpontban vizsgáznak.

    Van egy tanárunk, aki kapcsolatban áll olyan egykori otthonoktatottakkal, akik már befejezték az iskoláikat. Én személyesen nem találkoztam még velük.

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok!
    Kicsit meglepődtem, hogy ez ennyire komoly, tesi meg minden. Nálunk lazább lesz előreláthatóan, de azért izgulok.

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok nektek, jó olvasni a sikerélményeitekről! HajniM kérdéseire a válasz engem is érdekelne, én is szerettem volna kérdezni hasonlókat de ő megelőzött...még annyit, hogy a vizsgák szóban zajlottak v. feladatlapok is voltak?

    VálaszTörlés
  9. Eszter, köszönöm (Doda nevében is). Ne izgulj, bízz a lányodban, meg az Úrban, aki veletek megy a vizsgára és megőrzi őt. Nem lesz semmi gáz. Nagyon érdekel ám a ti megmérettetésetek, írj majd róla a blogon, vagy emailben. Köszi, előre is.:)

    Dalma, no jól van: akkor átküldöm neked is HajniM emalijét.:) A vizsgán volt feladatlap is meg szóbeli kikérdezés is, de nem volt minden tárgyból mindkettő. Matekból feladatlap volt, erre konkrétan emlékszem, meg arra is, hogy énekből, meg környezetből csak szóbeli volt. Mivel a legtöbb tantárgyból a férjem kísérte Dodát, ő tudja tételesen, hogy melyiknél mi volt. Én a vizsga után kifaggattam, de most már nem emlékszem, hogy mit mondott.:) Meg volt olyan tárgy is, amiből ki kellett tölteni a munkafüzetet otthon és el kellett vinni bemutatni.

    VálaszTörlés
  10. Köszi Eszti az emailt. Meglepődtem, mert én nem gondoltam, hogy ennyi oo család van Magyarországon. Gondolom még vannak oo barát iskolák az országban. Te tudsz még ilyen suliról mint a tiétek?

    VálaszTörlés
  11. Oo-barát iskola valószínűleg több is van az országban, hiszen helyi iskolák is lehetnek támogatóak, de ezek nem annyira kerülnek elő, mint lehetőségek, amikor iskolaválasztásra kerül a sor. (Az ember nem akar kockáztatni, hanem biztosra szeretne menni, ami a suli együttműködési készségét illeti, mert igen sok múlik ezen).

    Valószínűnek tartom, hogy a helyi iskolákban is vannak oo-k elvétve. Róluk viszont nem is igazán lehet tudni, így arról az intézményről sem, amelyik nekik bejött. Ahogy én látom, pár 'jól bevált' intézmény köré csoportosulnak a legtöbben, akik otthonoktatnak.

    Én még két suliról tudok, amelyik támogatja az oo-t.

    Amikor Kamillával elkezdtünk kutatni a többi oo család, és megfelelő háttérsuli után, akkor még mi sem tudtuk, hogy vannak azért mások is, akik ezt az ösvényt járják, ha nem is túl sokan, úgyhogy megértem a meglepődésedet, Dalma.:)

    VálaszTörlés
  12. Gratulálunk!

    pepita

    VálaszTörlés
  13. Eszti, lehet, hogy érdemes lenne egy posztba összeszedni az általunk ismert oo támogató iskolákat. Akár lehet "zárt" is a poszt, és úgy tudnád kontrollálni, hogy ki nézi meg.
    Én egy katolikusról tudok, ahol már vannak oo családok, már gimnáziumi részen is voltak, akik végeztek. Meg van még egy, amiről tudom, hogy az igazgató révén pártoló, de még nincs gyakorlati tapasztalatuk.
    Gmailon beszélhetünk erről valamelyik este, meg amúgy is jó lenne már egy építőt trécselni. Keveset jártam mindenféle netes helyen mostanában, ha meg gép előtt ültem, általában ebook-okat olvastam.

    VálaszTörlés
  14. A gmail-ben benne vagyok, bár nagyon elhavazódtam mindenfélével. Azért majd szakítok valamikor. Este...későn...:) Addigis jó ebook-olvasgatást. (Jó is az, nekem is lenne mit, csak most a lista végére szorult.)

    VálaszTörlés
  15. Én is gratulálok nektek! Úgy megnézném, tényleg mit is várnak el a gyerekektől egy-egy ilyen megmérettetésen! Így, hogy irsz róla már kezd jobban élőszerűvé válni ez az egész számomra is. Én most készülök bemenni a mi iskolánkba beszélni az igazgatóval, hogy hogy is állnak ezzel... szerintem nem is hallottak róla! :) Mármint olyanról aki errefelé otthonoktat. Én sem hallottam.

    VálaszTörlés
  16. Köszönöm, git. Szerintem a legtöbb itteni iskola igazgatója is csak olyanról hallott, aki mentális vagy testi sérült állapota miatt magántanuló... Érdekel, hogy mit mond a sulitok igazgatója a felvetésre.:)

    Ezek szerint elképzelhető, hogy ti is belevágtok majd az oo-ba? Ősztől, vagy van még egy évetek? Épp a napokban gondolkoztam rajtad, hogy vajon hogy állsz most ezzel a kérdéssel.:)

    VálaszTörlés
  17. Szia, én is gratulálok. Mi is tul vagyunk a féléven.Ha nekem is megirnád priviben a sulikat, nagyon megköszönönném, mert itt tul sok pozitivumot nem tudok a sulirol nyilatkozni,sőt. Lehet hogy váltanánk,ha lenne jobb.üdv Livia

    VálaszTörlés
  18. Anyaluc, szerettem volna írni, de nem tudom az emailcímed-ed. Úgy emlékeztem, hogy megvan, de nem. A blogodon is néztem, de nem találtam. Add meg légyszi, és akkor tudok írni.

    Az is jó, ha írsz egy üres üzit a 'fiukahajoban (kukac) gmail (pont) com' címre. :) Köszi.

    VálaszTörlés
  19. Holnap tudok én is írni, ha jó úgy.

    VálaszTörlés
  20. Feltehetek ide egy off kérdést?
    Csak mert itt biztosan sokan látjátok.
    Kb egy éve találtam egy oldalt, naná, hogy most nem találom.
    Angol, könyveket lehet rendelni, és van kisgyerekeknek latin és görög könyv.
    A latin könyvnek ismertetőjegye, hogy egy rendőr a főszereplője.
    Minden könyvből le lehetett tölteni pár oldalt pdf formátumban.
    Egyszerűen csak ennyi jut róla eszembe, elég jó vagyok gugli keresésben, de egyszerűen akármilyen kulcsszavakkal próbálkozom, eredmény semmi. És kezdek szomorú lenni miatta, mert nagyon jó könyvek voltak.
    Valaki ráismert esetleg? Vagy lenne ötlete?
    Előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
  21. Sziasztok, szia Eszti :) Már régóta olvasgatom a blogodat, mi is erőteljesen oo-ban gondolkodunk :) Először is gratulálok Dodának! :) Másodszor engem is érdekel, amiket itt a többiek kérdeztek Tőled, iskolákról, többi oo-s családról, konkrét tapsztaltalataitokról, melyik suli ez, stb. Van rá mód, hogy nekem is írj ezekről a dolgokról? És még azt szeretném mondani, hogy szeretem az írásaidat, és sokszor érzem, hogy "igen, én is ezt akartam mondani" :)
    Köszi:
    Janka

    VálaszTörlés
  22. Szia Janka! Örülök, hogy hozzászóltál. Köszönöm szépen a szavaidat. Szívesen leírom neked is a válaszokat, ha írsz egy emailt. A címem:

    fiukahajoban (kukac) gmail (pont) com

    Szeretettel:

    Eszti

    VálaszTörlés

Szívesen olvastátok