Első vizsgánk

Végre megvan, túlvagyunk. Sokkal jobb volt, mint vártam. Élményileg és amúgy is. Bár terjengős esetleírással szerettem volna megörökíteni itt a blogban az egész vizsganapot a történésekkel, de az az igazság, hogy ez nem fog összejönni. Annyi élmény, és oly sok benyomás ért, és nagyobb részüket nehéz szavakba öntve megfogalmazni. Csak azt éreztem aznap, és azt érzem azóta is, hogy jó helyen vagyunk, kedves emberek között, akiket jó lenne közelebbről megismerni. Doda osztálytársainak szüleiben, vagyis a többi otthonoktató anyában és apában értékes embereket ismertem meg, akik bár sok mindenben nagyon mások, mint mi, mégis ugyanazokkal az érvekkel rendelkeznek az otthonoktató döntésüket illetően, ugyanazt az értetlenséget tapasztalják az ismerőseik, és a környezetük részéről, és ugyanazokkal a helyzetekkel szembesülnek, mint mi. Nem lehet igazán elmondani, hogy milyen érzés, de minél többet gondolkozom rajta, annál jobban lelkesít. Na, ennyi benyomás után, most jöjjenek a tények, mert gondolom az jobban érdekel benneteket.:)

Minden vizsgánk jól sikerült, de nem tudok hivatalosabb adatokat, mivel még várjuk a suliból azt az e-mailt, amiben a tanítók tantárgyankénti írásbeli értékelését olvashatjuk.

A vizsga egyébként elég fárasztó volt a gyerekeknek: tantárgyanként több teremben, forgó rendszerben lehetett bemenni- ahol végeztél, onnan kijöttél, és mentél a következőre. Mi, szülők bent lehettünk. Dodával F. többet volt bent, mint én, mert a többieket is rendezgetni kellett. Nem volt várakozóhelynek kijelölt tanterem, hanem a folyosón vackolt be az a jó pár otthonoktató család, aki vizsgázni jött. Az elején kicsit zavaró volt ez, de a gyerekek szépen eljátszottak, könyvet lapozgattak, üldögéltek: a mieink is, meg a többieké is, így nem volt gond, annak ellenére, hogy elég szorosan voltunk.

Doda nagyon élvezte a vizsgákat, ügyes is volt, és jól elfáradt. Most lelkes, és örömmel meséli a rokonoknak, hogy megdicsérte a tanítónéni.:) Rafi is részt vett a tesivizsgán, emelgette a karját, csinálta a felüléseket, meg nagyokat duzzogott közben, de nem volt túl zavaró (másoknak legalábbis nem). Náti is igyekezett a nyomában maradni, de neki a bordásfal jött be a legjobban, ahova F. fölengedte, ameddig a többiek gyakorlatoztak. Zeki a vizsgák vége felé beálmosodott, úgyhogy 'felkendőztem' őt. Egy ideje már félretéve leledzett a kendő, mert mostanság nem nagyon jártunk kint, így alig hittem, hogy még belefér a gyerkőcöm. De belefért, és jól elaludt benne- én meg tudtam egy jót beszélgetni az anyukákkal, amíg ő rajtam durmolt.

Jó volt, hogy F. volt bent Dodával, mert így látta, hogy az elsőszülött fia mit tud, és a tanári pozitív visszajelzésekből az ő számára is még inkább tudatosodott, hogy a gyerkőc fejlődik. Jó volt hazafelé úton, meg itthon beszélgetni vele arról, amit ott tapasztaltunk. Azt hiszem az apáknak is nagyon jó, hogy van vizsga, mert így ők is látják, hogy az anyák mit csináltak fél évig a gyerekekkel. Mert igaz, hogy időnként referáltam neki arról, hogy most hol tartunk, vagy melyik helyzet okoz fejtörést otthonoktatás szempontjából, de az mégsem ugyanaz, mint testközelből tapasztalni, hogy rendben mennek a dolgok, és a gyerek csinálja, mondja vagyis tud.

Dodával is beszélgettünk a vizsgával kapcsolatos benyomásairól. Csak napokkal később mondta el, hogy azért izgult egy kicsit. Attól tartott, hogy a többiekhez képest nem fogja tudni jól csinálni, de végül minden sikerült, és ennek most örül.:) Folyt. köv. fél év múlva.

A következő megmérettetése Rafinak lesz kb. 3 hét múlva: az oviban felmérés lesz, amit ő is meg fog írni. Ez nem iskolaérettségi, hanem még előtte egy amolyan 'tájékozódási vizsga', hogy lássák, ki hol tart. (Ehhez nem is kéne vizsga: én tudom, hogy a gyerekem, hol tart, :D)