Én a Narnia sorozat egyik könyvét olvastam (Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény címűt), meg a filmeket láttuk a férjemmel. A gyerekekkel jó pár hónappal ezelőtt az első részt néztük meg filmen, de a többit nem fogom engedni.
Nem egy jó történet, mert összemossa a dolgokat. Kentaurok, faunok, unikornis és egyéb mítikus lények harcolnak Aslan oldalán. Ezeknek a lényeknek a másik oldalon lenne a helyük, hiszen a mitológikus alakok mögött egy mitológia áll, amely rendszerint nem egyeztethető össze a kereszténységgel. Nem lehetnének egy oldalon, és a valóságban nincsenek is. Ezen a ponton félrevezető a történet.
Az általam olvasott könyvben és a filmben is túlzottan fel volt nagyítva a gonosz, és emiatt 'sejtelmes sötétség' ül az emberre, amíg olvassa. Inkább komor hangulatú, mint szimplán izgalmas, de számomra a sötét és nyomasztó szavak fejezik ki a legjobban a hangulatát. És nincsen lelki feszültségoldás a végén: a valódi katarzis valahogy elmarad. A könyvet gyerekként olvastam - akkor még nem voltam hívő, és alapvetően tetszett a történet, sőt, erőteljesen magával is ragadott (kerestem a folytatást, de akkor nem lehetett kapni). A filmeket viszont felnőttként, már hívő koromban láttam. Számomra érdekes felismerés volt, hogy mindkét esetben ugyanúgy tapasztaltam ezt a sötétséget.
Azt hiszem, ennek az a háttere, hogy C. S. Lewis úgy ábrázolja a negatív oldalt, mint kézzel foghatót, fizikailag is jelen levőt. A pozitív oldalt, Isten oldalát viszont távolinak mutatja be. Emiatt olvasás (vagy nézés) közben gyakran támad olyan érzése az embernek, hogy a két oldal még csak nem is egyenrangú, mert a jeges oldal az erőteljesebb. Ez is egy torz kép a valóságról, a szellemi világról. Sátán és Isten egyáltalán nem egyenrangú partnerek - de éppen sátán az, aki Istennek a közelébe sem érhet, hiszen teremtett lény, aki ráadásul háborút vesztett az Úr ellen. Ezen háborúban meg lett gyengítve és az ítélete is el van már készítve. Narniából ez nem ábrázolódik ki.
A varázslás még egy nagy negatívum ebben a történetben. Még akkor is, ha csupán az ellenoldal él ezzel a praktikával. Nem hiszem, hogy gyerekeknek ilyesmiket meg kellene jeleníteni (felnőtteknek sem feltétlenül, de ők azért már talán jobban képesek megítélni a dolgokat).
Ezek a dolgok látszólag nűanszok, de azt látom, hogy pontosan ilyen nűanszokon csúszik el a világképünk. Istennek nem nűansz az Igeitől eltérő gondolatok megjelenítése. Márpedig, ha nekünk nem okoz fennakadást az a pár apró csúsztatás, akkor nem úgy látjuk ezeket a dolgokat, ahogyan Isten szemléli (ahogyan szeretné, hogy mi is szemléljünk).
Doda nagy könyvfaló: sok mindent elolvasott, olyan dolgokat is, amiket ma már nem adnék a kezébe. Mert látom, hogy azok a kis nűanszok mennyire befolyásolják a gondolkozását. Azt hiszi, képes megítélni, hogy milyen mértékben befolyásolták az elolvasottak. Valójában olykor a szimpátiája irányítja, amelyet a könyvekben olvasott szereplők és az egész történet kivált benne. Pedig attól nem lesz igaz, hogy tetszik, mint ahogy attól sem lesz hamis, hogy nem tetszik. Ezért egyre jobban kezdem felfogni, hogy mekkora felelősség terhel személyesen engem azért, amit a kezébe adok, vagy amit elolvasásra engedek neki. És most nem világi irodalomról beszélek, mert abban valahogy könnyebb ítéletet tenni. A látszólag hívő alkotásokban viszont sokkal nehezebb tetten érni a csúsztatásokat, torzításokat. És éppen ez az, ami aggasztó lehet. (Engem utólag mindig aggaszt.)
Az előbb elmondottakkal együtt nem állítom, hogy a Narniában nincsen semmi pozitívum. Nekem nagyon tetszik pl. hogy oroszlán formájában jelenítik meg Aslant, meg a filmben Aslan megölése is nagyon jól megragadja Jézus áldozatának lényegét. De mégis az egész valahol alapjaiban sántít. Szép, jó, de... Ez a 'de' viszont pont elég ahhoz, hogy fenntartással kezeljem.
Elgondolkodtató, hogy azt tartják, hogy C. S. Lewis és a Gyűrűk ura (meg a Babó, más néven a Hobbit) szerzője, J. R. R. Tolkien jó barátságban voltak. Ha egymás mellé tesszük a műveiket, felismerhető, hogy hatottak egymás stílusára. Természetesen ez nem lenne baj, de úgy érzem, Tolkien hatott jobban Lewis-ra és nem fordítva. A mítikus alakok, meg a nyomasztó légkör miatt gondolom így, ami mindkettőjüknél megfigyelhető.
