Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy holnap általános igazmondásmentes-nap lesz. Szerintem ezt nem kell szépíteni: a Mikulás-sztori a szülők szájából hangzik el, a csizmát ők segítenek kitenni, és az érdeklődő kérdésekre is ők válaszolnak. Nem vagyunk távoli szemlélők, hanem szerves részei a készülődésnek és a legenda továbbszövésének. Ilyenkor félretesszük az elveinket (igazságban járni jó és hazudni bűn) és e nap kedvéért a többiekkel együtt vallásos hittel hisszük, hogy mi nem szándékosan vezetjük félre a gyerekeinket, csupán megadjuk nekik, hogy gyerekek lehessenek.
A gyerekkor tehát arról szól, hogy hiszek olyan dolgokban, amik nincsenek? Én nem szeretném hinni, hogy ez így van. A népszerű pszichológiával sem értek egyet, hogy a gyereknek bizony kellenek az ilyen mesék.
Szerintem a gyerekeim Megtervezője az egyetlen személy, Aki pontosan tudja, hogy mi is kell a gyerekeimnek. És ez a Tervező adott egy használati utasítást, amiben az áll, hogy járjunk igazságban és szentek legyünk, és hogy erre neveljük a gyerekeinket is. Az is benne van, hogy a meséket (mondákat) kerüljük. És tudom, hogy el lehet szentimentalizálni az egészet, és lehet azt mondani, hogy hé, mindenki ezt csinálja, meg különben is, a gyerek igényli, hogy hihessen benne, mert ettől lesz szép és izgalmas neki a téli időszak - de egyik sem elég erős érv szerintem.
A gyerekeinknek nem Isten-pótlékot kellene adni, hanem magát az élő Istent kellene elérhetővé tenni a számukra. Mindennap: december hatodikán is! Nekik is az Úrra van szükségük, ha lehet, már gyermekségüktől. És ehhez nem másoktól kell hallják az evangéliumot, hanem tőlünk, a szüleiktől.
Ez a mi feladatunk, személyes küldetésünk Istentől: az igazságot Róla (és minden másról is) tőlünk kell, hogy hallják. Ugyanígy a Mikulásról is nekünk kell megmondani az igazat. Valljuk meg, ha eddig akár éveken át hazudtunk vele kapcsolatban: nevezzük nevén a bűnt a gyerekünk előtt. Sohasem késő egy hazugságot helyretenni, de nincsen mentség arra, ha az igazság megismerése után tudatosan a bűnt választjuk a 'mikulásozás' kedvéért.
Jó lenne bennük és magunkban is végérvényesen tudatosítani, hogy mi Istenben hiszünk, nem a Télapóban. A két hit sosem lesz kompatibilis, mert a Télapó Isten attribútumaival kérkedik (természetfeletti, mindentudó, joga van cselekedeteket megítélni és embereket a tetteikért büntetni/jutalmazni). Isten nem tűri a trónbitorlókat és nekünk sem kellene: végtére is a mi életünk trónjáról van szó!
Még ha nem is érezzük ezt ennyire vagy-vagy-nak: a hazugság miatt, amibe belekényszerülünk, ha holnap az igazságban járás helyett a Télapó-hit gyakorlását választjuk, mindenképpen konfliktust hoz létre az életgyakorlatunk és az Úrba vetetett hitünk között. És ebbe a hazugságba a saját gyerekünket is belekeverjük.
Lehet, hogy nagy ünneprontásnak tűnnek a gondolataim, de nem kellene, hogy az igazság annyira felzaklasson. Ha mégis ez történik, akkor le kell lepleznünk önmagunkat, mert csak akkor zaklat föl, ha van olyan dolog az életünkben, amit még az igazságnál is jobban szeretünk.
