Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hat gyerekkel, meg egy kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
_____________________________________________________


2018. augusztus 30., csütörtök

Egy poszt így nyárutón...



Olvas még valaki...? Már szégyellem is kicsit, hogy oly ritkán jövök, de azért felelőtlen ígéret lenne a részemről, hogy eztán majd másképp lesz. Nem tudhatom (bár ez a terv), de meglátjuk, hogy sikerül.

Visszanézek az elmúlt hónapokra és öröm van bennem. Eltelt a nyár, de nagyon jó volt, közben meg rengeteg dolog történt velünk. Június elején hazaértünk a majd' egyéves Európa-túránkról. Rengeteg élménnyel és még több tervvel megpakolva jöttünk... aztán a nyár hátralévő része többek között jó sok lótifutizással telt.

Új városba is költöztünk, meglehetősen messze korábbi lakóhelyünktől: a csodás dombvidékes Dunántúlt a síkföldi Duna-Tisza-közére cseréltük. És, hogy miért épp ide költöztünk? Itt találtunk megfelelő házikót számunkra vállalható áron (egyelőre még bérlünk). Az elején nagyon idegen volt minden, mivel soha nem éltünk még ezen a környéken és tapasztalataink szerint nemcsak a táj, meg a szokatlan településnevek, de maguk az emberek is másmilyenek, mint a Duna túlpartján.

Viszont most, pár hónap elteltével már kezdjük megszokni a miliőt. A Balaton közelségét persze igencsak hiányoljuk, viszont a lustán hömpölygő Tiszába, az emberek barátságos közvetlenségébe, városunk kellemes bringázhatóságába és sétálhatóságába, meg a sok itteni rokonszenves furcsaságba már most kicsit beleszerelmesedtünk... és nagy örömünkre még hasonlóan gondolkozókra is leltünk... jó ez a hely, bár a mindennapos komolyabb közlekedési dugókat szerintem sose fogjuk megszokni.

Vissza a lótifutizásokhoz. Nyár elején még naivan azt gondoltam, hogy két hét simán elég lesz a bürokratikus körök megfutására, hogy aztán nekiveselkedhessünk a komolyabb dolgoknak - a kalkulációmmal azonban, mint utóbb kiderült ordasul mellélőttem. Merthogy sok mindent el kellett intézni és tulajdonképpen az egész nyár erről is szólt. Albérletkeresés, bejelentkezés mindenféle hivatalokba. Azután a gyerekek intéznivalói kerültek sorra: ált. sulikeresés, gimikeresés, ovis felmentés, legifjabb sulikezdőnk beiratási procedúrája.

Minden el lett intézve vagy már folyamatban van, és bár annyit, de annyit aggódtam rajta, végül minden zökkenőmentesen történt. Isten igen kegyelmes. Legkisebbünk (3) ovis felmentését a napokban kaptuk kézhez, és sok telefonálgatás, utánajárás, reménykedés és csalódás után végül meglett a gyerekek új sulija is (köszönöm a sok beszélgetést és az információkat, T. Rita!). A beíratkozás megtörtént, már csak a szervek (GyeJó, gyámügy) hivatalos vizsgálódásának a papíralapú manifesztálódására (a környezettanulmány eredményére) várunk, ami a magántanulói státusz engedélyezése előtt egy muszájdolog, de szerintem jövő héten ez is le fogják zavaródni.

Amúgy ezen (is) eléggé izgultam, de pár hete az egyik barátunk tanácsára elébementem a dolgoknak és telefonon felkerestem mind a két szervet (ezúton is köszi a tippet, Anna!). Korrektül és barátságosan tájékoztattak, úgyhogy megnyugodtam: szerintem nem fognak akadékoskodni (aztán majd kiderül, ha megírták, amit gondolnak).

Itt egyébként az a szokás, hogy csak a gyerekjóléti szolgálat jön ki házhoz, a gyámügy meg az ő hivatalos véleményüket okézza le egy az egyben. A gyámügyesek nem rendelik be a szülőket egy elbeszélgetésre (mi korábban mindig be lettünk rendelve, mert ott, ahol akkor laktunk, ez volt a protokoll), de nem is jönnek ki házhoz. Hanem megbíznak a GyeJó véleményében és azt hitelesítik. Hiszen - mint a gyámügyes hölgy magyarázta - ők a hatóság. A GyeJó meg egy segítőszolgálat.

Ez persze azt is jelenti, hogy a két vélemény sosem fog különbözni, ami nyilván akkor lenne gond, ha mondjuk a sulink nem lenne támogató. Ismerünk is olyan családot, akiknél nem annyira támogató az intézmény, és az igazgató nem is engedélyezné a magántanulóságot, ha a szakvélemények egyöntetűen negatívak lennének (holott a hatályos jogszabályok értelmében ekkor is simán megtehetné).

Mivel náluk az egyik szerv nem támogatta az otthontanulást, a másik viszont igen, az igazgató végül engedélyezte számukra a magántanulást. Mert ők olyan helyen laknak, ahol lehet kétféle a hivatalos álláspont, és nekik ez pont így volt jó. Nekünk viszont most épp az jön jól, hogy tulajdonképpen itt egy szerv vizsgálódik csak, mert így a procedúra jelentősen lerövidül. Jó lenne már túlleni az egészen és más dolgokra fókuszálni...

Na, hát ez van velünk, köszönöm, hogy elolvastad. Nemsokára jövök majd érdekesebb témákkal is: már itt égnek a tollamban csak meg kell őket írni. Szép nyárvégét, kedves Blogolvasóm, töltsd kellemesen a következő napokat, hogy legyen miből erőt meríteni őszre!


   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szívesen olvastátok