Csajos poszt

Nem azért, mert kell egy ilyen írás is, hanem, mert ez nekünk családilag nagy hír most: a hét, de inkább a hónap híre. Még nem is szoktam meg igazán a gondolatot... Most már ugyanis igen bizonyos (már amennyire tudható), hogy leány van a pocakban.:)

Ezzel a 'hírrel' kapcsolatban nagyon érdekes érzések kavarognak bennem: teljesen mások, mint Helzával. Nála a négy fiú után az ismeretlenbe ugrottunk ezzel a lány-dologgal. Most már viszont valamivel pontosabban tudjuk, mit is jelent egy nem-fiú nemű csemete itthon és ennek a tudatában másfajta érzéseket hoz ki belőlem a mostani helyzet.

Tesó-dolog is ez. Emiatt pedig öröm, mert Helzának lesz majd egy lány társa is, egy barátnője. Úgy hiszem, Isten pont ezért (is) adta őt most, annak ellenére, hogy én bizony fiúra készültem, fiút is éreztem odabenn (igen, hát ennyit a pontos anyai megérzéseimről).

Ehhez kapcsolódva fiú-lány gondolatok is kavarognak bennem... ismerőseim ugyanis, akik elég őszinték ahhoz, hogy bevallják, rendre a fiúk javára döntik el a kérdést, amikor felmerül, melyik a nevelhetőbb, melyikkel könnyebb.

És magam is így érzek. Helza nagyon sok érzelmet hozott az életünkbe: az apukájáéba is, a tesókéba is, meg az enyémbe is. Nagyon más ő, mint egy kissrác, és az ő másfajta jelenléte nagyon meggazdagította a családunkat. Anyu mondta is, már akkor, amikor Helza megszületett, hogy szerinte egyensúlyt fog hozni az életünkbe, és igen, pontosan ezt tette (pedig előtte nem éreztük, hogy ne lett volna egyensúly).

Ugyanakkor a kislány egy vad forgószél is, aki mindnyájunk türelmét próbára teszi. Szeretjük őt is nagyon, de amit művel néha... ehh... Persze lehet, hogy valakinél a kisfiú az ugyanilyen forgószél, de nálunk a fiúkkal nem volt ilyen probléma (vagy csak kiszelektálódott a memóriámból?)

Persze, szeretni és nevelni kell mindet és ez engem is erősen gyúr, de Helza nem olyan egyszerű ügy, mint a fiúk - legalábbis most így érzem.

Az ő kis lelke másféle anyagból van szőve, mint a fiainké, és ez kihívások elé állít. Olyan, mintha mélyebben kapcsolódna hozzánk, sokkal személyesebb módon, mint ahogyan a fiúk kapcsolódtak ennyi idősen. Néha olyan ő, mintha nem is két és féléves kisgyerek lenne, hanem teljes értékű nőszemély, barátnő... fura érzés. Ugyanakkor sokkal jobban képes az ember idegein játszani és a nevelési határozottságom is odalett azzal, hogy sokkal érzékenyebb, mint a fiúk. Persze, néha meg vadóc, de még abban is lányos.

És ott van az agyjátszás, meg a nyávogás... ezeket igyekszem is leépíteni nála, mert pontosan ilyesmik miatt örültem mindig nagyon, hogy fiaink vannak és nem lányaink. Most már nagyon örülök a lánynak is, de tény, hogy ezzel kapcsolatban annak is örülök, hogy csak kettő a lány...

Gyakran eszembe jut, mennyire jó nekünk úgy, hogy az első négy gyerekünk fiú lett és így most nincs sok-sok kislány a családunkban. Úgy érzem, nehezen viselném el azt a lányos érzelmi intenzitást, meg hangulatot, amit egy sor kislánnyal való egész napos együttlét hoz. Én tehát úgy tűnik, fejben megmaradtam fias anyuka és mint ilyen, abban örvendek, hogy jóval többen vannak ők a családunkban, mint a lyányok. (A több-lányos anyukák meg most bizonyára azt nem értik, hogyan lehet négy fiút elviselni otthon...)

Most azért eggyel több lesz a lány, és ezzel kapcsolatban van bennem egy nagy adag 'jaaaajmileszittmég'-érzés. De van az is, hogy 'nagyonjóhogylány', és 'jóhogyőlettnekünk', meg, hogy vajon milyen arcú, milyen személyiségű lesz?

Na, hát ezen a ponton már nem szeretnék senkit terhelni, csak magamban szövöm majd a folytatást, így a csajos posztnak ezennel vége is van.