Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hat gyerekkel, meg egy kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
________________________________________________________


2012. május 29., kedd

Náti és az iskolaérettség



Náti fiunk 6 és fél éves. Múlt héten erőt vettem magamon, és felhívtam a helyi nevelési tanácsadót. Június közepére kaptunk időpontot az iskolaérettségi vizsgálatra*.

Azért halogattam, mert 'csodára' vártam. Az előző két gyerekünket ugyanis ugyanaz a nev.tan-os néni mérte föl. Ő már ismeri a családunkat és nem kell neki magyarázkodnom sem a nem-ovizós múltunkról, sem az otthonoktatásról (Doda vizsgálatakor végigbeszéltük a dolgokat és megértette a motivációinkat, elfogadta a döntésünket). Szerettem volna, ha Nátit is ő méri fel, őszintén szólva nagyon örültem volna, ha így alakul. Olyan megnyugtató lett volna nekem 'rutinosan' menni valakihez, aki már valamennyire ismer és elfogad minket, mint család.

Az Angliából való hazaérkezésünk után azonban egy költözéssel várost és megyét is váltottunk. Ez pedig sajnos a nevelési tanácsadós dolgainkra is kihatással van. Mert, amennyire én tudom, nem vihetem a gyereket akárhová iskolaérettségi vizsgálatra, hanem a lakcím szerint illetékes város nevelési tanácsadójába kell menni. Persze, ideiglenesen átjelenthetném magunkat lakcímileg a másik városba (abba, ahonnan elköltöztünk), de ez nem valódi alternatíva, hiszen csalás lenne...

Ezért halogattam a hívást - titokban arra vártam, hogy a helyzet majd magától megoldódik és valami módon mégis sikerül elérni, hogy a 'régi' nev.tanos nénink csinálja meg ezt a vizsgálatot. De az Úr nem erősített meg abban, hogy azt a vasat komolyabban kellene ütni, így aztán abban maradtam magammal, hogy teszek egy kísérletet, és megpróbálkozom az 'új' nevelési tanácsadóval. Kértem az Urat, hogy rendezze úgy, hogy együttműködő emberekkel legyen dolgunk és úgy is lett. Dicsőség Neki! Örülök, hogy megtettem ezt, az elején nem-szeretem dolognak tűnő lépést: nagy megerősítés az Úrtól, hogy a kezdetektől együttműködést tapasztalunk és egyelőre úgy látjuk, hogy normálisan állnak hozzánk.

Van még pár hetünk, szép lazán készülgetünk Nátival. Nincsen a dolognak 'komoly' tétje, hiszen, ha úgy ítélik meg, hogy még nem iskolaérett, akkor augusztus végén felmentetjük még egy évre a nagycsoport alól, és akkor jövőre újrajátsszuk ezt a vizsgálatot. Ebben az esetben a gyerkőcünk 7 és fél évesen kezdené a sulit, ami ellen nincs különösebb kifogásom. Ha a mostani vizsgálaton iskolaérettnek tartják őt, akkor idén szeptembertől három otthonoktatottunk lesz - meg egy babánk. Már várom, akárhogyan is lesz! És izgulok is, mintha nekem lenne megmérettetésem...

Bár nincs bajom azzal sem, ha Náti egy évvel később kezdi a sulit, azért mégis inkább az van bennem, hogy idén lenne jó ez. Mert szerintem ő már iskolaérett. Az anyai érzéseim határozottan azt mondják, hogy már készen áll a rendszeres feladatozós tanulásra, és emiatt úgy érzem, hogy jó lenne, ha idén nekikezdhetne a sulinak. Családilag nagy kihívás lesz, de úgy érzem, az Úr elrendezi a részleteket és ad majd erőt ahhoz, hogy kivitelezzük ezt a helyzetet is. Ez most egy olyan kihívás, amit szeretnék felvállalni idéntől. Pár hét múlva meglátjuk, mit gondolnak erről a szakemberek.:)

Azért is érdekel, hogy mi lesz az eredmény, mert ez egy visszajelzés nekem arról, hogy mennyire pontosak az anyai érzéseim. Meg alapból is érdekel, hogy Náti fiam mit fog produkálni ebben a kétórás, kitartó figyelmet igénylő stresszhelyzetben. Gondolom ő maga nem fogja stresszként megélni, csak anyukája.:)

* Iskolaértettségi vizsgálat: ez egy vizsgálat, amelyben a gyerekek fejlettségét mérik fel azokon a területeken, amelyek az iskolai munkához fontosak lesznek. A vizsgálatot nevelési tanácsadós szakember végzi el. Óvodába járó gyerekek esetében mindezt az intézmény szervezi és bonyolítja le egy csoportfoglalkozás keretében. Az eredményről kiértesítik a szülőt. Oviba nem járó gyerekek esetében, a szülőknek kell felvenniük a kapcsolatot a nevelési tanácsadóval és kérni, hogy mérjék fel a gyermeket. A vizsgálat eredményét iskolai beiratkozásnál kérhetik - sőt, eddig úgy tudtam, hogy a beiratkozás feltétele az iskolaérettséget igazoló nevelési tanácsadós szakvélemény. A mostani telefonbeszélgetésből viszont úgy tűnt, mintha nem lenne kötelező bemutatni ezt a hivatalos papírt. Ennek még utána fogok járni.



2012. május 22., kedd

5 dolog rólam



Gabka a blogján továbbdobott nekem egy labdát, amit most szeretnék kicsit átalakítva lecsapni. 5 dolgot kellene írni magamról egy blogdíjért - én most csak egyszerűen öt dolgot fogok írni, blogdíj nélkül. Évekkel ezelőtt írtam már 7 dolgot, de az régen volt, és úgy gondolom, most újra eljött ennek az ideje. Ez alkalommal amolyan gondolatkifejtős-érzésmegosztós kis poszt lett.:)

Íme, hát az 5 dolog rólam.

1. Igazság. Nekem nagyon fontos. Maga az Igazság is, Aki Jézus Krisztus, de az élet is, amit igazságban igyekszem élni. Igazat beszélni, őszintének lenni önmagamhoz és másokhoz: ezek elemi fontossággal bírnak nálam és valahol ez az a mérce, ahogyan mások hitelességét is mérem - hogy mennyire őszinték önmagunkkal és másokkal.

Tudom, hogy évekig én is magamat áltattam az igazsággal kapcsolatban, és bizonyos játszmákat játszottam, de most már nem teszem, és többé nem is akarom tenni. Amikor viszont azt látom, hogy más még mindig ebben van, az nagyon rosszul tud érinteni. De az is igaz, hogy az emberek dinamikusan változóak, ezért amit másokról gondolok, azt egyre inkább igyekszem nem végleges véleményként kezelni, hanem aktuális benyomásnak, ami az idő távlatában vagy megerősödik vagy túlhaladottnak bizonyul majd.

Az igazság számomra azt is jelenti, hogy amikor olvasok valamit - bármit- akkor, ami elsőként foglalkoztat, az az, hogy a Bibliával összemérve igaz-e az a dolog. Ha igaz, akkor szeretném ezt az új igazságot, ismeretet megragadni és beépíteni az életembe: legyen szó táplálkozásról, születésről, gyereknevelésről vagy más lényeges vagy lényegtelennek tűnő dologról. Ha nem áll meg az Ige alapján, akkor bármennyire jól hangzik vagy kellemesen érint is: elvetem azt, mert nem igazság.

Még ide tartozik maga az Ige is, mint az igazság alapja az életemben. Abszolút komolyan gondolom, hogy a Biblia ma is aktuális, és hogy tartalmazza mindazt a szellemi és gyakorlati bölcsességet, ami egy teljes élethez nélkülözhetetlen. Afelől is meg vagyok győződve, hogy laikusoknak is teljesen megérthető az írott Ige, amennyiben értve olvassák, de persze a teológiát is hasznosnak tartom. Egy ideje nagyon ragaszkodom ahhoz, hogy jól értsem és pontosan értelmezzem, ami meg van írva és ezért igen érzékenyen érint, amikor azt tapasztalom, hogy valaki erőszakot vesz bibliai kijelentéseken.

2. Család. Benne élek és velük vagyok teljes. Őket használja Isten erősen az életemben, hogy tanítson: így az élet, amit folytonosan egymás jelenlétében élünk kihozza belőlem azt, amit Ő akar - jó érzés az akaratában lenni. De a család azt is jelenti, hogy van munka bőven, és bár ebből fontos a külső tevékenységek sokasága is, de ugyanilyen fontos, (ha nem fontosabb) a belső munka. Nagyon szeretem ezt a létet: hogy együtt élhetünk és hogy Isten kegyelméből éppen mi lettünk egy család. Hálás vagyok és nem is érzem méltónak magam ehhez a feladathoz, amiben állok. Gyanítom, hogy nem is vagyok méltó, ezért kegyelem, kegyelem!:)

3. Élet. Élek. Életet adok. Életet kaptam az Úrtól. Ezek annyira egyszerű mondatok, de számomra igazán nagy jelentőséggel bír mindegyik.

Az élet azt is jelenti nekem, hogy megragadni az apró pillanatok csodáit, észrevenni a csodálatos teremtményeket, az összehangoltságot a természetben és a saját testemben - meg úgy ánblokk értékelni a világot, ami körülvesz. És engedni, hogy megérintsen az emberek sokszínűsége és maga Isten, Aki őket alkotta, Aki utainkat valami különös okból keresztezte. Tanulni hálásnak lenni mindenért, amit kapok és mindenért, amit nem kapok. Megtanulni teljes bizalommal bízni Abban, Aki bölcs kezével az életembe mérte mindazt, ami benne van.

Az élet nekem ez is: tetten érni a szépet, a meghökkentőt, és elmerülni a sűrűjében. Nem vágyni folyton máshol lenni, hanem megélni teljes szívvel, amikor valami fáj, amikor csalódom valakiben, és azt is, amikor átjár az öröm. Akkor is magamhoz ölelni ezt az én életemet, amikor egyszerű és könnyű, és akkor is, amikor nehéz és kétségekkel teli. Szóval élni, és jelen lenni: nem próbálni elhárítani, amit nem lehet, sem megúszni a hibák következményeit, sem eltemetni magamban, amit el lehetne, de nem érdemes. Nyakig benne lenni az érzetekben és a felismerésekben - és aztán engedni, hogy továbbvigyen Isten más helyekre, ismeretlen tájakra, új tapasztalások vizeire...

4. Szürreális gondolatok, érzések. Vannak nekem ilyenek. Ez abból adódik, hogy merőben máshogyan gondolkozom dolgokról és emiatt merőben máshogyan is élek, mint nagyon sokan azok közül, akiket ismerek. Olyan ez, mint a kísérlet, amikor egy csoport beépített ember győzködi a kísérleti alanyt arról, hogy 1x1 az kettő. Tök-evidens, hogy nem annyi, de amikor sokan és kitartóan mondják az ellenkezőjét annak, amit te igaznak érzel (amiről teljes bizonyossággal tudod, hogy igaz), akkor az ember néha igen szürreális gondolatokkal küzd: "akkor most ki is látja rosszul??", "annyian tévedhetnek??".

Szürreális gondolatok - úgy érzem, valahol ez is velejárója annak, hogy igyekszem hűnek lenni egy nem szokványos meggyőződéshez.

Nem azért szeretnék hű lenni, mert annyira makacs vagyok, vagy annyira elvakított az önigazságom. Tudom, van, aki ennek tudja be a nagy ragaszkodást és kategorikusságot, amit az életem bizonyos területein tapasztal, de mégsem erről van szó. Arról van szó, hogy hűséges akarok lenni ahhoz, amit igazságnak hiszek - ami felől meggyőződtem, hogy igazság. Hiszek abban, hogy jófajta meggyőződésekre érdemes ráépíteni az életet és küzdeni értük, ha kell: de csak akkor, ha ezek a meggyőződések Isten szemében is érdemesek erre.

Szürreális érzeteim vannak, mert ahhoz, hogy ne csússzak bele egy önigazságba, folyamatosan vizsgálnom kell magam, hogy még ott állok-e, ahol Isten akarja, hogy álljak, vagy már egy saját talapzaton. Úgy érzem, nagyon könnyű elcsúszni, és máshol lenni, mint ahol kell, ezért tartom fontosnak folytonosan mérlegre tenni (de úgy komolyan) a mások rám való reflektálását, és az emberek kétkedését, bizalmatlanságát - még azokat a szavakat is, amikre amúgy csípőből rávágnám, hogy ez nem igaz. Meg kell vizsgálnom, hogy mi van a szavak mögött: hogy van-e alapja annak, amit mondanak, vagy annak, ahogyan viselkednek. Azután el kell döntenem, hogy mit is kezdjek azzal, amire eljutottam. Ez a folytonos vizsgálat néha komolyan elmerít és komolyan elgondolkoztat a valóságról is.

Azt nem látom, hogy mások ezt tennék: hogy komoly összevetéseket csinálnának azokkal kapcsolatban, akik nagyon más gondolatokat képviselnek, mint ők - és ez okoz nekem némi gyötrődést. Pontosabban az okoz gyötrődést, hogy azt látom, mennyire evidenciaként veszik mások a saját életfelfogásukat és a döntéseiket: nem gyötrődnek, nem vizsgálják folyton magukban az igazság/önigazság mértékét. Én meg ebben a vizsgálódásban élek. És időnként úgy érzem, mintha mindenki meg lenne győződve, hogy én vagyok rossz helyen, ezért engem kell jobb belátásra bírni. Mintha mindegyikük tökéletesen bolondnak gondolna. És nem azért, mert tényleg ezt gondolják rólam (most jóhiszemű szeretnék lenni), hanem mert olyan természetességgel élnek teljesen másként és nem lehet mind a kettő helyes. 1x1 az vagy kettő (és akkor én látom rosszul) vagy egy (és akkor nagyon sokan tévednek).

Én hiszem, és meg vagyok győződve, hogy nagyon sokan tévednek, de ahhoz, hogy én ne tévedjek el és ne magam-alkotta rendszerben kezdjek élni, ahhoz úgy érzem, szükséges ez a folyamatos önvizsgálat.

Ez az én szürreális valóságom, amiben nincsen más támpont, csak Isten és az a bizalom, hogy Ő folytonosan helyreigazít. Így nekem nem mások tetszését kell keresnem, hanem csak és kizárólag Hozzá kell ragaszkodnom - még ha oly majdnem mindenki körülöttem meggyőződéssel állítja és éli is, hogy 1x1, az márpedig kettő...

Nem állítom, hogy mindig könnyű ebben a szürrealitásban élni. Nem mondom, hogy sosem szeretnék olyan lenni, mint mások - hogy végre az azonos élethelyzetek miatt legyen egy közös alap a beszélgetésre, hogy ne kelljen kínosan kerülgetni azokat a másságokat, hogy egyszerűen én is beolvadjak, azonos döntéseket hozva, úgy, mint a többiek. Néha sóhajtok ilyesmit - de az ár, amit ezért a beolvadásért fizetnem kellene messze magasabb annál, hogy ezt valóban érdemben fontolgatni kezdjem.

5. Otthontanulás. Ó, ez is nagyon fontos! Igazság, család, élet és szürreális gondolatok itt találkoznak össze, ebben a döntésben, ebben az életformában. És erről már nagyon sokat írtam, de nem tudok kifogyni; mert ez jó, nagyon jó és mert ez is egy fontos igazság, amit hívőként vallok.:)

Hát, ez volt az 5 dolog. Én is élek a lehetőséggel és továbbdobom a labdát gitmargitnak, epernek, Eszternek, kilikének... és ötödikként -rendhagyó módon- Nektek többieknek, akik olvastok, de nincs blogotok, viszont van kedvetek beszállni. Hozzászólásban.:)


2012. május 14., hétfő

Kezdődjék a tanulás forradalma!



A minap hallgattam két nagyszerű előadást tanulásról, tanításról, kreativitásról. Szeretettel ajánlom mindkettőt mindenkinek, aki még nem hallotta. Érdemes külön-külön alkalmakon ízlelgetni, mert egyik is, másik is annyi sok gondolatot felkavarhat az emberben.

Ha megnézted, és van kedved, írd meg, miket kavart benned.:)


Az iskola kiöli a kreativitást (20perces)



Kezdődjék a tanulás forradalma! (18perces)




Szívesen olvastátok