Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hat gyerekkel, meg egy kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
________________________________________________________


2010. március 22., hétfő

Egy híján harminc...




Bocs a most következő érzelmes, szertelen, csapongó írásért: ez most egy szülinapos poszt! Mert ma vagyok 29 éves! Mondhatni: örülök magamnak, de még inkább hálás vagyok Istennek, hogy minden évben velem volt, és nem mondott le rólam, hanem fáradhatatlanul formált. És a családomnak is, hogy ők sem mondtak le rólam- van fejlődnivalóm!

A leghálásabb azért vagyok, hogy megtalált az Úr és elhívott engem. Mindenem övé: a gyermeke lettem. Megtalált az Úr és elmúlt minden félelmem... Ez egy dal szövege is, de nagyon komolyan így érzem. Te nem tudod, hogy milyen voltam sok évvel ezelőtt, hogy mennyit formált és alakított rajtam az Úr: olyan hálás vagyok, hogy megkönyörült rajtam és jó reménység szerint az elkezdett munkáját be is végzi jó időre. És ha velem megtette, tudom, hogy képes megtenni másokkal is. Bár soha ne lenne kemény a szívem, s mindig tudnám, hogy hol a helyem, alázatban munkálkodva, amíg élek!






Nem terveztem eddigi rövid életem alatt összegyűlt élettapasztalatomat ide írni, sem nosztalgiázni.

Ehelyett arra gondoltam, hogy hirtelen felindulásból összeírom, amit harmincéves öregkorom előtt mindenképpen meg szeretnék tenni- tehát pontosan egy évem van rá... (ha te már elmúltál harminc NEHOGY MAGADRA VEDD!!)

1. Egy gyerekkori barátom bemerítésén részt venni
2. Eljutni Rómába, Toscanába, Párizsba és Petrába a családdal (jól van, kiegyezek egyedül Petrában is, ha úgy van)
3. Ikreket szülni (... tudom, hogy nem kívánságműsor... de MA szabad erről következmények nélkül gondolkoznom!:D)
4. Olyan autót venni, amibe belefér a családunk (nagyot és kényelmeset és jót és nemtúldrágát)
5. Gombás melegszendvicset enni Kamillával egy családi míting keretében (mert a gomba finom, Kamillát meg bírom- rímel is)
6. Személyesen találkozni azokkal a kedves emberekkel, akiket a blog révén ismertem meg
7. Anyukámmal meg a többiekkel találkozni Angliában (mert már hiányoznak)
8. Újra és újra megtapasztalni, ahogyan Isten mások életében hatalmasan munkálkodik és érezni, hogy engem is használ (mert ebből sosem elég)
9. Megérteni valami újat Isten szeretetéből (vágyom erre)
10. Eltölteni egy szép napot Pozsonyban kettesben a férjemmel a mi napunkon (gondolom ezt nem kell magyarázni... :D)
11. Találkozni két olyan lelki barátnővel, akikkel már naaagyon rég nem találkoztam (Erika, TukTim)
12. Elmenni Debrecenbe, Lillafüredre, Egerbe, Sopronba, Zsámbékra (csak úgy, mert jó helyek)
+1 Kiolvasni egy rém nehéz klasszikust. pl. James Joyce: Ulysses-t vagy a Háború és békét (mert ez kimaradt...)

Ha nem sikerül mind, az sem baj, de most jó leírni. Ha mégis sikerül, akkor sűrű lesz az elkövetkező 12 hónapom...! :D Egy év múlva, ha lesz még blog, és eszembe jut, akkor visszanézek, és referálok, hogy mi sikerült, mi nem.

Ez a kedvenc szülinapos slágerem... (tudom, hogy egy posztba egy dal elég, de most muszáj beletennem egy másodikat is.)




Rád is kíváncsi vagyok ám, úgyhogy most legyél aktív légyszi! Kérlek írj le egy dolgot, amit ha meglennének a lehetőségeid rá, mindenképpen szeretnél még megtenni az elkövetkező egy évben- szívesen olvasnám. Na, elő a fantáziát, és tessék nagyot álmodni. Mi lenne az az egy dolog? (Lehet kettő is.) Hova mennél el vagy mit tennél? Most rohanok a családomhoz, de később visszanézek, hogy mit írtál.

2010. március 17., szerda

Kisgyerek és függőség


Mostanában ezen is jár az agyam. Vajon a mesék nem okoznak függőséget? Teljesen komoly a kérdés. Mert mi a függőség? Nem az, amikor valamit gyanúsan gyakran kívánunk? Amikor MUSZÁJ újra és újra és újra megtenni valamit? Amikor az a dolog betölti a gondolatainkat, életünket, napunkat?

Isten a zsidó népnek megtiltotta, hogy Rajta kívül mást is istenként tiszteljen vagy másnak szolgáljon. A keresztényeknek is ugyanaz a féltőn szerető Istene van, és Ő nem tűr meg bálványokat maga mellett annak az embernek a szívében, akit drága véren megváltott. Úgy hiszem, ugyanez igaz a keresztény szülők gyerekeire is: nem jó, ha nem Istenről gondolkoznak a gyerekeink, hanem leginkább minden másról. És helytelenül nevelünk, ha engedjük, hogy Isten ismerete, az Ő megismerésének vágya és a teremtett világ iránti kíváncsiság teljes elnyomást szenvedjen gyerekeink életében. Ha a mese függést okoz, akkor az a mese adott esetben bálványa lesz a kisgyereknek.

Amikor már nem mi irányítunk, hanem a vágyaink önálló életre kelve kedvük szerint húznak-vonnak bennünket, az már függőség. Vajon hány kisgyerek mese-függő? Gondoljunk kicsit utána.

Mesét követel. Ugyanazt. Ezredszer. És meg kell vegyél neki mindent, ami ahhoz a meséhez kötődik: Disney-s zokni, póló, táska, esernyő, kistányér, sapka, takaró, játék, színező...


Ez vagy rajongás vagy függőség. A kettő közötti határvonal azt hiszem az akaratban van: aki rajong, az elvakult, de 'magánál van'. Aki viszont függő, ott már nem ő irányít. A gyerekek nem válnak maguktól rajongóvá, sem függővé. Sajnos a rajzfilmipar felismerte, hogy minél mélyebbre vésődik a fejben egy mesefigura képe, annál több bevételre tehet szert a folytatásokkal. Ehhez segítségül hívta az egyéb kapcsolódó iparágakat, amik minden úton-útfélen a gyerekünk arcába nyomják nemcsak a mese folytatását, hanem mindenféle olyan-figurás terméket is.

Ez még nem lenne baj, mert hát a világ már csak ilyen: attól, hogy létezik ilyenfajta manipuláció, még nem jelenti, hogy nekünk is feltétlenül vele kell folynunk. A gond az, hogy nagyon sokan keresztény szülőként is nem csak, hogy vele folynak, hanem döntéseikkel és vásárlásaikkal nagyban előrelendítik ezt a folyamatot. Teszik ezt azzal a szándékkal, hogy örömet szerezzenek a gyereküknek.

De miért lenne probléma a Disney-figurás zokni, meg az egyebek? -Azért, mert valamit jelez. Jelzi, hogy egyetértünk a gyerek kialakulóban lévő rajongásával. Valójában mi magunk tanítjuk őt rajongani azzal, hogy mindent az érdeklődése köré építünk. Ha ez egy igen tág érdeklődés, mert arra neveltük a gyerekünket, hogy sokfajta dolog iránt lehet érdeklődő, akkor ez nem olyan nagy gond. Azonban gyakran nem ez a helyzet, hanem az, hogy abszolút szűk látókörű, érdektelen emberkéket formálunk. Mert az a kisgyerek, akit csak a mesék érdekelnek: szűk látókörű.


Minden gyerkőcöt egy olyan, számára jobbára ismeretlen, és hihetetlenül érdekes Valóságos Világ vesz körül, ami bármikor képes lehet vetekedni a mesék világával. A mesék nem feltétlenül károsak, de ha a felnőtt világ, köztük a szülő, módszeresen azt sugallja, hogy ez az egyetlen ideális közege egy gyereknek, akkor a kisgyerek belenevelődik ebbe az elvárásba, és már csak azok a dolgok fogják lekötni, amik mesékhez kapcsolódnak. S ezzel együtt unottá és érdektelenné válik a valós dolgokat illetően.

Igaz, hogy a mese szórakoztat, a való világ megismerése viszont legalább olyan izgalmas és érdekes! Ha a kisgyereknek ezt sugalljuk, akkor nem fog folyton ábrándosan vágyakozni (menekülni?) a mesevilágba, hanem jobbára a való világgal kapcsolatos jövőbeli terveket fog szövögetni. Itt az arányokon van a hangsúly: ne a mese legyen a nap egyetlen szupi része, hanem örömmel vesse bele magát a világ megismerésébe is.


A világ megismerését komolyan akadályozza a rajzfilmek és mesék egy jelentős része, mivel olyannak mutatja be a világot, amilyen az nem. Ez magában nem elvetendő, hiszen ezért mese. Viszont az már problémákat vet föl, hogy a szülők elhomályosítanak, legendáznak, és tudatosan nem adják meg a szükséges támpontokat ahhoz, hogy a kisgyerek teljes bizonyossággal külön tudja választani a valóságosat a mesétől, a létezőt a kitalálttól... Az egyenes beszéd lehet, hogy nem melengeti annyira a szülői szívet, mint amikor a gyerkőc még hisz a tündérekben és manókban, de a közvélekedéssel ellentétben gyerekünk szándékos félrevezetése (ami hazugság) nem létfontosságú dolog számára fejlődés-lélektani szempontból. Sőt. Mivel kezdetben a szülő a gyerek első számú információ-forrása, így a mi világnézetünkről is kommunikál valamit ez a fajta mentalitás a gyerekünknek.

És miért lenne gond, ha egy kisgyerek ezerszer kéri ugyanazt a mesét? Nem így normális? Minden gyerek ezt csinálja, nem? Ha könyves mesét kér, azzal nincsen gond, hiszen a könyvben lévő mese valóban a gyermeki fantázia hatására elevenedik meg, így arra jótékony hatással van (azoktól eltekintve, amelyekben minden egyes történéshez egy-egy kép tartozik). A mesefilm viszont a tálcán kínált képi megjelenítés miatt egyáltalán nincsen jó hatással a gyermeki fantáziára. A képzelőerő eltunyul, mert a képi mesék levágják a szárnyait: a mesefilmeken felnőtt gyerekek képtelenek lesznek újszerű gondolatokkal előállni, és nincsen igényük a külső világra, hanem csak az újabb mesékre, mert abban élnek, azzal táplálják elkorcsosult fantáziájukat. Az ilyen kisgyerekek nem kreálnak, hanem fogyasztanak. Ők a mai fogyasztói társadalom ideális 'terméke': aki nem gondolkozik, nem értékel, nem mérlegel, csak bámul és megvesz. Ne engedd, hogy a gyereked állandóan a tv előtt üljön. Még talán tv sem kellene...



Szívesen olvastátok