Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hét gyerkőccel meg két kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
_____________________________________________________


2009. március 28., szombat

Unschooling... az meg mi?



Egy ideje hátsó gondolatként motoszkál a fejemben az a dolog, amit úgy hívnak: unschooling. Ez a forma Magyarországon egyáltalán nem elterjedt, alig-alig ismert 'módszer' (nem nagyon kedvelem ezt a szót), ami jobbára annak is köszönhető, hogy nem lehet féléves vizsgák közé passzírozni, hiszen a lényege éppen a minden külső szabályozástól mentes haladásban van. Nyilván ez azt is jelenti, hogy kis hazánkban csekély az esélye 100%-os adaptálható- ságának - engem valahol mégis lenyűgöz a rendszere, s ilyesmit képzelek el én is ideálisnak. Persze, persze, tudom: addig nyújtózkodjak, ameddig a takaróm ér... és ez igaz is. Csak elmerengtem, hogy milyen lehet unschooling szülőnek lenni...

Egyébként úgy gondolom, hogy otthonoktató szülőként tág terem van, és a két féléves vizsga között gyakorlatilag bármilyen működő rendszert megvalósíthatok... ezért is nagyon szeretek magyar otthonoktató lenni, hiszen tudom, hogy nem minden országban ennyire rózsás a helyzet. Hálás is vagyok az Úrnak azért, hogy olyan országban élhetek, ahol ebben a döntésben nem korlátozzák családunk személyi szabadságát...



(Azért ezt még lehetne fokozni több kooperatív háttérintéz- ménnyel, meg flottul működő nagycsoportos felmentéssel, de én nem panaszkodom, hisz azért át lehet verekedni magunkat a rendszeren, ha Isten is segít.)

Mi is tehát ez az annyit emlegetett unschooling? Az én megértésem szerint az unschooling egy olyanfajta otthonoktatási módszer, ami arra az alapelvre épül, hogy a gyermekek a saját tanulásukkal kapcsolatban kompetens lények, akiknek a természetes kíváncsisága mentén megvalósítható az abszolút szabadelvű oktatás. Vagyis a szülő egyáltalán nem oktat, nem is szervezi a gyermeke tanulását. Akkor mit csinál? Leginkább három dolgot. Egyrészt, és ez a legfontosabb, bízik a gyermek kíváncsiságában, az érdeklődés-vezette tanulás működőképes- ségében. Másrészt, reagál a gyermek érdeklődésére, úgy, hogy válaszol a témával kapcsolatos kérdéseire, és bátorítja a gyermekét a felfedezésben, illetve további kérdések felvetésében. Harmadrészt, pedig kinyitja a gyermek számára a világ kapuit azzal, hogy lehetőséget teremt számára sokféle tevékenység és helyzet szabad megismerésére pl. különböző érdekes helyekre, múzeumokba, épületekhez viszi, illetve a ház körüli teendőkbe bevezeti.


Nem ástam bele magam igazán mélyen, és nem is biztos, hogy bele fogom, most mindenesetre roppantmód fel vagyok pörögve a témán. Szörfölgetés közben rá is találtam néhány érdekes írásra ezen az oldalon. Úgy gondoltam, hogy megosztom, ami nagyon megragadott, és mivel angolul volt, azért fordításra adtam a fejem, hehe. :)

Erről a cikkről van szó:


Működhet a való világban?

Ha az unschooling nem működik a való világban, akkor semmi sem működik. Az emberek azt mondják majd, hogy "Hogyan tudják megtanulni a számtant a való világban?" Van számtan a való világban? Ha nincs, akkor mi értelme megtanulni? Ha van, akkor meg miért kellene mesterségesen elválasztanunk az aktuális alkalmazásától? A miértet kellene mindig megkérdeznünk a mit és hogyan előtt. Van egy Szezám Utca mesekönyv, aminek a címe: Grover és a Minden Széles E Világon Múzeum. Van benne "tenger alatti dolgok" szobája és "égben lévő dolgok" szobája, de ennek ellenére is minden szoba csupán egy szoba egy múzeumban: ablakok nélküli, ahol minden kontextuson kívüli. Ezután Grover kinyit egy nagy ajtót, amire az van írva, hogy "minden MÁS széles e világon", és ezzel kimegy a napfénybe. Hát ez az unschooling.



Nem csak kisgyerekeknek való!

Az a mód, ahogyan a felnőttek szeretnek tanulni, pontosan az a mód, ahogyan az emberek legjobban képesek tanulni: kérdéseket feltéve, dolgoknak utánakeresve, dolgokat kipróbálva, és szükség esetén segítséget kérve. Pont így tanulnak az óvodáskorú gyerekek is (talán az utánakeresést leszámítva), és ez az a mód, ahogyan az iskoláskorúak is tanulhatnának, vagy ahogyan kellene tanulniuk. A tanulás belső indíttatású. A tanárok a legjobb esetben is csupán szívélyes segítők, a legrosszabb esetben pedig hátráltató személyek. Az ún.'tanítás' csupán az anyag bemutatása. Nem teremt tanulást. Sem felnőtt, sem gyermek nem profitál a 'tanítandó' és a 'nem tanítandó' mesterséges csoportosításból, sem a 'gyerekeknek való', illetve 'gyerekeknek NEM való' megjelölésből. A játékban felismert tanulás olyan, mint amikor kisüt a nap egy sötét, borús napon.


Szívesen olvastátok