Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hét gyerkőccel meg két kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
_____________________________________________________


2024. január 3., szerda

Új év, mindenféle változással

 



Alig kóstoltunk bele az idei évbe, már nyilvánvalóvá is vált, hogy ez megint egy olyan év lesz, amikor áldás, nehézség, váradalmak és nemvárt kis csodák egymásnak adják majd a kilincset minálunk (is). Emellett viszont most izgalmas újdonságok is érkeznek vele számunkra.

Helló, 2024, helló, covid - te még mindig itt vagy?

Hát, ez épp nem újdonság, hisz már ismerjük, de jaja, újra beleestünk. Biztos, ami biztos, pont az évvégén... amikor az emberek meghitten, az egészéves hajtásból megpihenve végre családi körben lazulhatnak pár nyugodt napot...

"Már úgy érted, hogy... ti is?"
- Dehogyis értem úgy. Otthontanuló család lazul az év végén?! Muhaha, szép is lenne. A többi emberről beszéltem, otthontanulósék most is mást csinálnak.

Pont a vizsgákra készülés kellős közepébe, a legnagyobb hajrába érkezett meg hozzánk a covid, pont amikor eleve kissé túl későn álltunk neki a felkészülésnek. Ráadásul már hetek óta évvége lázban égett a család: készültünk a szuper kis házi szilveszterünkre. Na, ezeket mind alaposan átírta a betegség.

Merthogy mindenkin átment (egy kivétellel, de még teljesen nem vagyunk túl rajta, úgyhogy lehet, hogy a végén ő sem marad ki). Ez a covid variáns Angliából érkezett hozzánk. Egy régóta kint élő, de karácsonyra hazalátogató ismerős adta át egy baráti összejövetel alkalmával az egyik családtagnak, egy héttel szilveszter előtt. Pont december 30-án jöttek ki a tünetek a családban, 1 nappal a nagyszerű buli előtt... pedig még vendégünk is lett volna... de, nyilván nem akartuk odaküldeni a vírusokat, úgyhogy utolsó pillanatban lemondtuk a közös programot.

Fura ez a covid, ezerarcú, ezerbajú betegség. Mindenkinél más tünetek mutatkoznak. Volt, akinek a szeme, másnak a füle fájt. Orrfojás, köhögés, torokfájás, fejfájás, izomfájdalom, gyerekeknek a takonypócság mellett hasfájás és hányás is befigyelt. Néhány nap alatt kint volt belőle egy-egy ember, de mivel a család 9 tagú... a néhány napból hetek lesznek.

Én egyenesen a családba behurcolótól kaptam el, akit egy napig gondoznom kellett, mert eléggé kivolt. Aztán átvettem tőle a stafétát és én is ágynak dőltem.

Gyenge voltam, belázasodtam és annyira dideregtem, hogy éjszakára a legvastagabb puha szőrpulcsimat húztam a hosszú ujjú hálóingemre. Alákötöttem a vastag téli sálamat, kapucni a fejemen és úgy remegtem. A dolog egyszerű amúgy a coviddal. Idd, amit tudsz, de igyál eleget. Pihenj, ne hősködj: add meg magad a betegségnek és maradj ágyban, ameddig túl nem leszel rajta. Szedd a vitamint égtelen dózisokban páróránként. Ennyi.

Ez mondjuk nagyobb gyerekekkel már messze nem akkora dráma, mint amikor totyogó csemete csapat mellől dől ki anya, bár anya kidőlése egy kicsit mindig drámás, akárhány évesek is a gyerekek. A logisztika persze más, mint amikor a gyerekfelügyeletet meg a gondozást is másnak kellene megoldani, de nincs más, mert nagyszülők távol, a férj meg dolgozik. Nálunk így ilyen szempontból most jóval könnyebb volt (egy totyogóra jutott egy csapat).

A lábadozást (mármint az enyémet) ugyanakkor bonyolította, hogy változó számú gyerekhez kellett mászkálnom, akik változatos tünetekkel szorultak segítségre. Nehéz figyelned rá, hogy mikor szedted be legutóbb a vitamint, ha mások bajai miatt aggódsz - de pontosan tudja minden anya, hogy miről beszélek.

Viszont negyvenhárom évesen már nem akarsz mártírt játszani, aki önmagát a végletekig háttérbe szorítja, hanem tudod, hogy mindenkinek az a jó, ha anya is jól van. Így mostmár a saját jóllétedért is téged terhel a felelősség, magaddal is törődnöd kell. Ami persze nem baj, de azért zavarba ejtő a nyöszörgő, síró, hányó gyerekek mellett újra meg újra betolakodó öngondoskodós kérdéseken morfondírozni (TE mikor is vetted be a vitamint legutóbb? Mikor kéne megint? Inni mikor ittál... és ...  pisilni voltál ma már?!)

Mindegy, túlvagyunk, illetve benne vagyunk, de én már nagyjából túl. És, nagy örömömre a két és féléves is túl van nagyjából, így én is letudtam már a nagyon magas lázzal vergődő totyogó miatt éberen töltött éjszakát. Azóta szépen le is ment a láza, és visszatért a huncut mosoly a korábban még beteg csillogású szemeibe - tudok, hát, a blogírásra koncentrálni.

Viszont nem szeretném, hogy ez az újévi poszt kizárólag a covidról szólna. Ennél jóval vidámabb témák is vannak.

Például, egy újabb költözés. De, ez most más, mint a többi. Mert ez most... sajátba!❤️ Tavasszal, vagy korábban. A város adott, már kitaláltuk, hol. A konkrét házikót még keressük. De, ahogy magunkat ismerem, nem fogjuk ezt túlgondolni. Mire kettőt pislantunk, már csomagolunk.

Nem csak mi fogunk hamarosan csomagolni. Tavaly a spanyolországi kalandozásunk alatt történt egy eljegyzés. A fiatalok azóta már nagyban az esküvőt szervezik, így idén a legnagyobb fiunk önálló életet kezdve kirepül a családi fészekből. Izgalmas, majd egyszer talán írok róla. Most elég ide annyi, hogy az idő múlása feletti tavalyi szívösszeszorult lamentálásaimon túlvagyok. Elengedtem a befolyásolhatatlan befolyásolására tett törekvéseimet, és elfogadtam, hogy ez az élet rendje. Jelenleg nagyon bölcsnek érzem ezt a "rendet" és jólesik belesimulva figyelni, hogy miket tartogat még a számunkra.

Munka frontján kaptam egy új megbízást a férjemtől. Ezúttal nem rajzos munka, hanem angol. Besegítek egy projektbe, amiből tananyag lesz a családi vállalkozásunk weboldalán. Nagy izgalommal várom, kihívás lesz, hiszen ez a feladat a rajzos megbízásokkal ellentétben rendszeresen odatett időket kíván. Vagyis még jobban szerveznem kell az időbeosztásomat, hogy mindenre, amire szeretnék szánni, jusson elég időm. Most nem parálok ezen, de számomra dimenzióváltás a rendszeres munka. Eddig kampányszerűen tudtam csak odatenni időt ilyen dolgokra, de, talán már itt az ideje ennek is.

Idén lesz egy háromévesünk is, akit az állam már szívesen intézményesítene. De mi ellenállunk ennek a vágyának és legális lehetőségeinket kihasználva óvodai felmentésért fogunk folyamodni. Egyet leszámítva minden gyerekünk kapott felmentést az ovi aktuálisan felmenthető része alól annak idején (épp a kivétel gyerek házasodik idén), de egyikük idejében sem volt érvényben a jelenlegi szabályozás. Így nagyon izgalmas, hogy sikerrel járunk-e. A vizsgák után nekiugrom a kérelemnek, és fogok majd erről ide is még bővebben írni.

Hirtelen ennyi újdonság fért ebbe a posztba. Tudom, ez a blog az újévi írásokat, meg pár egyéb, kósza gondolatot leszámítva erősen elhagyatottnak tűnik, de az én fejemben nem az, így kérlek te se mondj le róla(m)! Ebben az évben is megvan az a törekvésem, hogy "visszatérjek a blog világába" és rendszeresen írjak új posztokat. És, mivel kevéssel újév után vagyunk, új reménységem is van arra nézve, hogy ezt meg fogom valósítani. De, tudom, hiszed, ha látod. Én is. Reméljük, mindketten meglátjuk.

Kedves, 2024, örülök, hogy megérkeztél és végre itt vagy! 2023 jó volt hozzánk, bízunk abban, hogy ebben te sem maradsz messze mögötte. Hozz sok kézzelfogható és még több lelki áldást olvasóim életébe! Nekünk pedig, akik az esedékes egyéni munkarendes vizsgáink miatt izgulunk, nekünk adj könnyű lépteket a felkészülésben, hogy a kétségbeesés ne érintsen meg, de a szeretet és a reménység elevenedjen meg bennünk! A nehezebb időszakokban neked is ugyanezt kívánom!

És, amúgy meg B. U. É. K.




2 megjegyzés:

  1. Isten hozott "vissza" a blogra!Örvendek,hogy jobban vagytok ès a csodálatos újdonságoknak!Hála,hála az Úrnak!Règi olvasód Bokor Enikő

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Enikő, örülök, hogy itt vagy. Köszönöm, amit írtál!

      Törlés

Szívesen olvastátok