Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hat gyerekkel, meg egy kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
________________________________________________________


2013. december 1., vasárnap

Kreatív gyerek

Egyre inkább a spontán dolgok híve kezdek lenni, ami a gyerekekkel való együttlétet illeti. Érzem a közösen megélt pillanatok súlyát, jelentőségét. Nem azért, mert kevés idő van rájuk, hanem, mert nagyon hamar felnőnek. Az elmúlt tíz év nagyon gyorsan eltelt: Doda nemrég volt ötéves, jövő hónapban pedig már 11 lesz. Talán nincs már 10 évünk sem együtt, azután saját lábra áll. Zeki is nemrég született, most meg ötéves. És Helza is gyorsan nő, Rafiról és Nátiról nem is szólva. Úgy megy az idő, mintha repülnénk... Néha elgondolkozom: vajon gyűjtöttünk elegendő szép emléket a felnőtt éveikre...?

Fenti okból a kreatív tevékenykedést sem szívesen irányítom már, mivel látom, mennyivel könnyebb őket, magukat szemlélnem, amikor elmélyülten alkotnak - akkor, amikor nem irányítok és nem adok tanácsot, hogy mi legyen abból. Nyilván nem olyan tipp-topp minden elkészült alkotás, mint lehetne, ha magam tervezném, előgyártanám, irányítanám a munkafolyamatot. Így azonban 100%-ig ők azok, akiket látok és nem az én kreativitásomat vetítem ki a gyerekeimre, mintha az övék lenne, ami pedig tőlem származott.

Hogy mennyivel könnyebb őket magukban látni, (olyannak, amilyenek) amikor nem irányítom, nem korlátozom be a kreativitásukat, egy ideje tapasztalom. És nagyon tetszik ez a tapasztalás. Érzem az erejét annak, ha hagyom őket, hogy szabadon 'kifejezzék' magukat, igényüknek megfelelően. Nagyon különbözően teszik ezt. Néha pedig nagyon hasonlóan: egymástól ellesve, egészen hasonlót alkotnak. De minden alkalommal egyedi, rájuk jellemző, ami kijön a kezük alól, és ezt igyekszem bátorítani.

Mostanában egyre inkább lenyűgöz és teljesen magával ragad, ahogyan megtalálják a módjait a továbblépésnek: ahogyan zéró külső irányítással, nagyon minimális segítséggel képesek egyre összetettebb és szebb dolgokat létrehozni. Nem azért, mert ötletekkel halmoztam el őket. Nem azért, mert elősablonizáltam a munkadarabot. Nem is azért, mert megmondtam, hogy mit fogunk belőle elkészíteni. Egyszerűen azért, mert Isten elrejtette bennük a kreativitást - mindegyikükben elérő mértékben, de kétségtelenül mindegyik kapott belőle egy nagy adaggal!

Minden gyermek rendkívül kreatív, a szülő azonban sokszor türelmetlen. Ő fejleszteni, 'kreatívkodni', foglalkoztatni szeretne, és megmutatni ország-világnak a gyereke elkészült keze munkáit, melyek jelzik csemetéje rendkívüli tehetségét. Más szavakkal szólva, eredményeket akar, látványos fejlődést szeretne tapasztalni, azért, hogy dicsekedhessen. Ezért nem tudja kivárni, míg gyermeke önmagától oda jut, ahova ő elképzeli. Ezért nem elég jó neki, az a szint, ahol a gyermek fejlesztés és elősablonizálás nélkül tart. Nem tudja megünnepelni a gyerek apró lépéseit, hanem a bonyolult piruetteket várja, amelyek már valóban látványosak. Úgy érzi, a gyerek számára fontos, hogy 'rásegítsen' a kreativitására - valójában azonban saját maga hiúságának és foglalkoztatás iránti igényének fontos ez, nem a gyereknek. Vágyait azonosítja gyermeke igényeivel, pedig ez nem a gyerek igénye, hanem az övé.

Az elmúlt időszakban nagyon erőssé lett bennem az a kezdeti sejtésem, mely szerint azt a kreativitást, amit a gyerekeink Istentől kaptak nem kell noszogatni, kibontani, megerősíteni, csak engedi kell szabadon megnyilvánulni. Nem nekünk kell 'gondoskodni' a kreativitásról vagy fejleszteni azt: a kreativitásuk majd kibomlik és gondoskodik magáról a mi tudatos irányításunk és közbeavatkozásunk nélkül is. Ennek a szabad megnyilvánulásnak teret kell engedni, mert, ha nem hagyunk teret, akkor mi magunk nyomjuk el bennük azt, amit Isten beléjük tett.

Több dolog akadályozza ezt a folyamatot, több dolog egészségtelen mederbe tereli, vagyis több mindennel elnyomhatjuk a kreativitást. Ha otthon vagyunk a gyerekeinkkel, akkor ez a 'több dolog' nagyrészt hozzánk, szülőkhöz köthető. Mielőtt megnéznénk, hogy mik ezek, előbb gondolkodjunk el a kreativitásról. De mi is az egyáltalán?

Helyes, ha úgy gondolunk a kreativitásra, mint egy belénk ültetett magra. A magot nem kell dédelgetni, noszogatni, nem kell szurkolni sem neki, hogy kicsírázzon és növekedjen. Ha megfelelőek a körülmények, akkor a növekedés megállíthatatlan. Ha a feltételek adottak a növekedésre, akkor a növény nem tud nem növekedni. Ha azonban a feltételek nem adottak, akkor minden egyéb pozitív hozzáállásunk ellenére a mag nem indul növekedésnek, hanem elsatnyul és utóbb elhal.

Fontos megértenünk, hogy az emberi kreativitás, nem az emberben, hanem az ember Teremtőjében, Istenben gyökerezik.

Isten természetében benne van a legmagasabb fokú kreativitás, amit csak el tudunk képzelni. Hogy kicsit pontosítsak, Isten kreativitását nem tudjuk sem felfogni, sem befogadni, mert az minden ismeretünket felülmúlja. Mégis megtapasztalhatjuk ennek a kreativitásnak a mélységét mindenben, amit a környezetünkben látunk. Az a kreativitás, ami Istent jellemzi, benne van a befolyásolhatatlan természeti erőktől a leghatalmasabb élőlényeken át a legapróbb sejtalkotó elemig, mindenben. Szóval Isten KREATÍV. És Ő bennünket is annak teremtett. A mi kreativitásunk a legteljesebben Őbenne gyökerezik: egyrészt mivel Tőle kaptuk, másrészt, mivel az Övéből kaptunk.

Kreativitásról leginkább a művészeti ábrázolásokban megnyilvánuló sokszínű ötletesség jut az ember eszébe. Amikor a gyerekeink kreativitásáról beszélünk, akkor az jut az eszünkbe, hogy lehet, hogy majd egyszer olyat alkotnak, ami művészi értékű lesz. És itt a művészire tesszük a hangsúlyt, mintha az egy minőségileg magasabb rendű forma lenne. Pedig a művészet nem azonos az igazi kreativitással. A legtöbb időtlen művészi értékű alkotás minimum kétes ihletésű, de általában is nagyon távol áll attól, amivé Isten tervezte. Mert maguk a művészek, bár Istentől kapták a kreativitásukat, ezzel nem gondoltak, és az életüket nem helyezték Isten fennhatósága alá.

Ez kétségkívül megmutatkozik az alkotásaikban is, így azokról legtöbbször nem lehet mást elmondani, mint annyit, hogy a készítőjének volt kreativitása, de a művészete bukott művészet. Vagyis, amit alkotott, az a romlott lelkiállapotának a romlott gyümölcse. Talán a társadalom szemében eretnekség is kimondani, de én mégis így gondolom: csak azért, mert valamit egy híres művész alkotott, az attól még lehet bomlott, beteg, elferdült, és torz. És nem azért, mert nekem nem tetszik, hanem mert tényleg az. Nem hiszem, hogy mindenbe bele kell magyarázni a hatalmas művész hatalmas művészetét. Sok alkotás egyszerűen beteges, és nem csak a legmodernebbekre gondolok. Értem én, hogy ezek a művészek ezzel a lelkiállapottal voltak tele, de ez nem teszi befogadhatóvá azt az alkotást, amelyikben ez a lelkiállapot előjön, még ha művészi igényességgel készítették is.

Gyakori hozzáállás, hogy kívánatosnak látjuk a művészet mindenféle megnyilvánulását, függetlenül attól, hogy miről és hogyan nyilvánul meg. Kreatívnak, művészinek bélyegezzük a furcsát, a romlott erkölcsűt és a csúnyát is, különösen, ha nem értjük vagy nem tudjuk igazán megragadni az alkotás lényegét. Pedig a festés, rajzolás, szobrászat néha csak terápia, és nem valódi művészet: nem olyan, ami másokat inspirálhat és nem is olyan, ami Istennel kapcsolatba hozható. Mert, ami belül van, az tud kijönni. Nem azt mondom, hogy el kellene nyomni, ami belül van. Viszont nem is biztos, hogy ki kellene állítani egy múzeumban.

A gyerekrajzokkal is valahogy így vagyok: nem elnyomni kell, ami belül sérült, romlott, furcsa egy gyermekben, hanem segíteni kell neki, hogy a romlottból újjá szülessen. De ebben tényleg segíteni kell! Szabad beszélgetni a rajzáról, helyreigazítani, vagy megkérni, hogy valamit ne ábrázoljon, vagy ne úgy. Az anyák lelkigondozóként is működhetnek, és tudnak is működni, mivel a rajzok elárulnak bizonyos információt arról, hogy hogyan érzi most magát a gyerekünk vagy mi jár a fejében. De, ha ezt megértjük, akkor azzal valamit tenni kell!

Fontos, hogy ne a bukott művészetet vegyük alapul, amikor a gyerekeinket alkotásra biztatjuk, hanem keressük meg azokat az inspiráló példákat, amelyekből tanulhatunk. Az alkotások mögött mindig van egy művész, akinek volt egy élettörténete, ami gyereknek, felnőttnek is érdekes lehet, tanulságokkal szolgálhat. De nem feltétlenül kell bármit is alapul venni, hiszen a kreativitás már eleve benne van a gyermekben. Nem szükséges kívülről 'inspirálni' vagy irányítani, hogy kijöjjön belőle az, amit Isten belé tett. Engedni kell önmaga lenni és a maga szintjén operálni, ami a kreatív tevékenységeket illeti. És ennyi elegendő is.

Mi, otthonlévő anyák gyakran tekintünk úgy a kreatív tevékenységekre, mint eszközre, amellyel szórakoztatunk (időt kitöltünk) és finommotorikát fejlesztünk. Pedig nem erre való.

A kreativitás örömre való, mivel önmagában örömforrás.

Ha nem az, akkor nem ér semmit, és ha az, akkor nem kell több dolgot mögé magyarázni. Amelyik kisgyerek szeret önmagától tevékenykedni a kezeivel, azt engedni kell ezt szabadon - sablon, tervezés és irányítás nélkül - tenni. Amelyik kisgyerek nem szereti az ilyen tevékenységeket, ott nem érdemes erőltetni, mert abból öröm nem lesz. Talán még érnie kell, talán most még más területen kell fejlődnie, és ha fejlődött, akkor újra örömforrás lesz majd mindaz, amit a kezével végezhet. Hiszen alapvetően örömre van kitalálva.

Kreativitásunk akkor tud a legjobban kiteljesedni, ha rendeltetésszerűen használjuk. Akkor rendeltetésszerű, ha Istent dicsőíti és az Ő bölcsességéről, hatalmáról és szeretetéről beszél. Ha nem rendeltetésszerűen használjuk, akkor torz, nyugtalan, nyomasztó és az embert önmagában értelmező (vagyis kontextuson kívüli, és céltalan) lesz. A kreativitás ötletességben, szokatlan és innovatív problémamegközelítésben is kifejeződhet. Kreativitás nyilvánul meg a művészi alkotások létrehozásában is, de nem csak. A kreativitás röviden új megközelítések alkalmazásának képessége, egyedi megoldások megvalósítása és a sablonos gondolkozás ellentéte. Nem megtanulható, mivel mindenki kapott belőle Istentől (tehát mindenkinek van már). Viszont emberi ténykedéssel elnyomható, de akár újra is éleszthető: a mag megfelelő körülmények közé helyezve képes kihajatni és valami széppé válni bármely életkorban.

Lehet, hogy kételkedsz, de Istenre nézve vitathatatlan, hogy kreativitásból neked is van bőven, nekem is van bőven, és Ő a gyerekeinket is gazdagon megáldotta ezzel a fontos képességgel!

Sajnos az ember gyakran azokra néz, akiknek a kreativitása látványosan megnyilvánul. Azt gondoljuk, hogy belénk alig szorult kreativitás, csak mert úgy látjuk, hogy másokhoz viszonyítva nekünk kevés van. Őszintén szólva nem nehéz magunkat leértékelni, amikor a világ sokféle médiuma szinte sugallja nekünk, hogy mérjük magunkat másokhoz. Ez azonban egy helytelen hozzáállás, amivel sátán meg akar bénítani, hogy ne váljunk azzá, akivé Isten szeretne formálni és hogy ne tehessük azt, amit Ő elvár tőlünk.

Az az igazság, hogy Isten mindenkinek nagy adag kreativitást adott, teljesen személyre szabva. De a miénk egyáltalán nem összemérhető másokéval, ugyanis a kreativitás olyan, hogy egy adott helyzetben nyilvánul meg, és így lehetetlen egy teljesen másik adott helyzettel összehasonlítani. Nem is lényeges, hogy pontosan mennyi van most, hanem az a kérdés, hogy az Ő dicsőségére használjuk-e vagy a magunk céljaira. Hogyan lehet a kreativitást, amit Istentől kaptunk az Ő dicsőségére használni? Ezen mindegyikünknek érdemes az Úr előtt elgondolkozni. Ő nem akarja, hogy a neked adott képességek (a beléd tett kreativitás is ilyen) kihasználatlanok maradjanak. Ő nem akarja, hogy mások megoldásait sablonizálva lemondj arról a kreativitásról, amit Ő neked adott.

Ha nem használod, amit kaptál, vagy lekicsinyled, amit kaptál, akkor annak a dicsőségét kisebbíted meg, Aki azt a képességet neked adta.

Ez ugyanúgy igaz a gyerekekkel kapcsolatos kézműves tevékenységekre, az otthontanítással kapcsolatos megoldásokra és a hitélettel, családdal, neveléssel kapcsolatos helyzetekre. Amit neked adott, azt nem a gyülekezet legkreatívabb tagján kéri majd számon, hanem egyedül és kizárólag rajtad. A te kreativitásodnak a te környezetedben, a te otthonodban és a te családodban van értelme. Isten használni akarja a te kreativitásodat a te közegedben. De a kreativitás mégsem ugyanaz, mint a tanultság vagy az ismeret, nem hasznos őket összekeverni. A kreativitás valahogy úgy működik, mint Isten vezetése: mindkettőt Isten adja, és mindkettő arra az adott emberre van szabva.

Miután ennyi dolgot el lehetett mondani a kreativitásról, nézzük meg azokat a dolgokat, melyek alkalmasak arra, hogy elnyomják a gyerekünkben már benne lévő kreativitást. Folyt. köv. ezzel.


 

6 megjegyzés:

  1. Amikor először olvastam el úgy gondoltam most nem értek egyet. Aztán emésztgettem egy kicsit és azt hiszem kezdem érteni és egyet is érteni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy ezt megírtad. Gondolkoztam az elején, hogy mit jelent mindez, de aztán rájöttem, mire gondolhatsz. Jólesett az őszinteség, még ha majdnem nem is értettél egyet.:D

      Törlés
  2. Amikor hagyjuk a gyerekeinket szabadon alkotni, kicsit beleérezhetünk a teremtés gyönyörébe... Isten folyamatosan teremt, és ebbe az áramlásba kapcsolódunk bele mi is, ha kreatívkodunk (jaj, ezt így helyes leírni?). Piciben, egész piciben. De vajon mi másért lenne az az önfeledt odaadás a gyerekek arcán, amikor alkotnak? Olyan szép ebben gyönyörködni és hagyni őket, hogy ezt az erőt megtalálják magukban. Én ezzel a cikkel teljesen egyetértek. Borzongok, amikor kreatív hobby boltokban olyan termékeket látok, mint pl. kismaci sablon, csak ki kell vágni és ragasztani, vagy a nyuszi darabjait összevarrni... hol itt a kreativitás? Ez ujjgyakoralt. A sablonokról, a hogyan tanuljuk meg lovat rajzolni gyerekkönyvekről nem is beszélek. Ne tanuljon meg. Rajzolja le azt a lovat, ahogy ő látja, ahogy benne él, ahogy neki a legszebb. Az én feladatom ebben, hogy az eszközökt megteremtem. Legyen olló, ragasztó, papír, kartondoboz, üresüveg, etc. etc. Aztán pedig lehet gyönyörkdni bennük, és talán még a végeredményben is :))).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, amit írtál. Igazán inspiráló gondolatok!

      Törlés
  3. Jó meglátás. 3 éves lehetett a fiam, aggódtam, mert nem akart rajzolni. Volt egy kedves, türelmes doktor nénink, annyit mondott, anyuka.. ne sürgesse, ne aggódjon, majd eljön az ideje. Most már szívesen rajzolgat, színez, alkot a maga módján, . Az oviban a múltkor jégkrémes pálcikákból repülőt, virágot készítettek. Kérdeztem tőle, ezt egyedül csináltad? A festést igen, az óvónéni ragasztópisztollyal megragasztotta. Mondanom sem kell keserű csalódottság lett rajtam úrrá, nem engedték kibontakozni teljesen. Tessék a kis kezekbe adni egy tubus ragasztót, nem attól fognak ügyesedni, ha az óvónéni megragasztja. Mutassa meg, kb. ennyi adagot használj, de ne dolgozzon a gyerekek helyett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Gerty, amit írtál. A nem-sürgetés, nem-aggódás, kivárás az, ami nehezen megy sokunknak, de valóban erre van szükség!

      Törlés

Szívesen olvastátok