tag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post6439595160145217493..comments2024-02-28T16:20:02.812+01:00Comments on MATRÓZKÉPZŐ: Anyámasszony katonája?Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comBlogger20125tag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-61202943015180094192009-11-21T22:51:24.021+01:002009-11-21T22:51:24.021+01:00Igen, pepita. És lehet, hogy anyámasszonykatonáján...Igen, pepita. És lehet, hogy anyámasszonykatonájának fogják nevezni, de titokban minden nő előzékeny és szerető férjre vágyik, mint ahogy minden férfi olyan feleségre, aki kiszolgálja és tiszteli. Nem kell az azonos neműek intrikájára adni, elég, ha a másik nem képviselői közül egy értékeli a jellemünket... ;)<br /><br />Ha bírunk várni úgy kb. 20 évet, akkor talán eljön az igazság órája és kiderül, mivé formáltuk akiket az Úrtól kaptunk... :DEsztihttps://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-48266506489868446142009-11-21T22:35:33.616+01:002009-11-21T22:35:33.616+01:00Az anyámasszony katonája témát kivetítettem egy há...Az anyámasszony katonája témát kivetítettem egy házasságra, csak úgy gondolatban... <br />Bizonyára sok férfi papucsnak nevezné azt a férjet, aki kedves, előzékeny, udvarias, és mindig megfontolt a feleségével szemben, igyekszik nagyon de nagyon szeretni őt, és ezt igyekszik kimutatni. <br />És feltételezem, hogy sok emancipált nőnek a zsebében kinyílna a bicska, ha látná, hogy egy keresztény feleség lesi a férje minden kívánságát, engedelmeskedik neki, aláveti az ő akaratát a férje akaratának, igyekszik mindenben a kedvében járni, és a férje iránti tiszteletét nem palástolja el, hanem igyekszik láthatóvá tenni. <br /><br />Minden vágyam, hogy erős hitű, istenfélő, szerény, alázatos férfiakat neveljek a fiaimból, annak ellenére, hogy ezt a világ majd másnak nevezi, pl. anyámasszonykatonájának...<br /><br />pepitaAnonymousnoreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-75934402993313083372009-11-21T14:52:35.390+01:002009-11-21T14:52:35.390+01:00Dalma, én is így látom. Köszönöm, hogy írtál, üdv ...Dalma, én is így látom. Köszönöm, hogy írtál, üdv itt.:) Nagyon találó a kép, amit írtál a kétfajta katonáról.<br /><br />A suliban, oviban gyakran kényszerből kell durvasághoz nyúlniuk a gyerekeknek, mert máskülönben nehezebben boldogulnának a többiek között. Erre mondják, hogy "megerősödik a gyerek". Ezzel nem tudok egyetérteni, mert szerintem nem abban van az erő, hogy valaki nagyot tud ütni, vagy erőszakkal, másokat elnyomva tud érvényt szerezni az akaratának. <br /><br />Hanem abban, hogy képes uralkodni az indulatain, s a szeretet szelídségével és nagyvonalúságával nem azt adja vissza, amit kap, hanem jót tesz a másikkal. A Biblia azt írja, hogy: ne győzzön le téged a rossz, hanem a rosszat a jóval győzd meg. Sokkal nehezebb együttműködni, mint elnyomni, megengedőnek lenni, mint bosszúállónak. De ezt tanulni kell, mert nem ilyen a természetünk, az ember alapból nem így reagálna, sem a felnőtt, sem a gyerek.<br /><br />Ahhoz, hogy a szeretet mentalitását megtanulják, szerető közegben kell lenniük, védetten fejlődve. Ahogy felnőnek, Isten segedelmével képesek lesznek jól reagálni mások erőszakosságára, de senki katonájaként ez nagyon meg van nehezítve.Esztihttps://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-29858688409435336942009-11-21T05:46:44.233+01:002009-11-21T05:46:44.233+01:00Sziasztok!
Én úgy gondolom, hogy inkább "anyá...Sziasztok!<br />Én úgy gondolom, hogy inkább "anyámasszony katonája" legyen a gyermekem, mint a "senki katonája". Mert az anyámasszony katonája egy biztonságos és szeretetteljes burokban fejlődik és bontakozik ki az anyámasszony mellett, de a senki katonája, védtelen, gyenge, magára maradt és gyermeki ésszel az erőszak fegyverét használja, mert valahogyan meg kell védenie magát, ha senki nem áll mellette.<br />DalmaAnonymousnoreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-81754672626995154952009-11-18T22:40:42.850+01:002009-11-18T22:40:42.850+01:00Eszter, nálunk is így van: másokkal szemben neheze...Eszter, nálunk is így van: másokkal szemben nehezebb kiállnia magáért, mint itthon a tesókkal szemben. Előbbit tanulni kell, és ebben egy anya sokat segíthet. :)<br /><br />HajniM, szívesen máskor is. Remélem, hogy hamarosan megszűnik a heveskedés körülötted.:)Esztihttps://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-383316620783967962009-11-18T22:14:49.489+01:002009-11-18T22:14:49.489+01:00Eszti, köszönöm bátorító szavaidat. Akkor ilyen vé...Eszti, köszönöm bátorító szavaidat. Akkor ilyen vérlázító a helyzet, ha az öcsém lánya is a helyszínen van. Ezeket az alkalmakat kerüljük. Az a jó, hogy ritkán adódik.(Valószínű itt a probléma gyökere.)<br />Mónika,<br />Sajnos az ovit lehúzni előttem nem lehet.Próbáltuk! Igaza van Esztinek, 30 gyerek sok 2 felnőttre. Ennél még egy érdeklődő anyával, aki utána jár a dolgoknak is sokkal jobban jár a gyerek.<br />Sajnos van olyan óvodapedagógus aki maga biztatja a gyerekeket csúfolódásra, ha sír a társuk.<br />HajniMAnonymousnoreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-33778486740117766902009-11-18T21:14:21.584+01:002009-11-18T21:14:21.584+01:00Szerintem a gyerekeknek meg kell tanítani, hogy ko...Szerintem a gyerekeknek meg kell tanítani, hogy konfliktushelyzetben hogyan viselkedjenek, és mikor megtanulták, majd "a való világban" megállják a helyüket. A lányom pl. visít, ha az öccse elvesz tőle valamit, de leblokkol, ha a barátnője ki akarja erőszakkal húzni a fogát :O Szóval el kellett neki magyaráznom, hogy fordítva kell :D, akkor ordítson, ha tényleg bántják.Anonymoushttps://www.blogger.com/profile/14251678734029634014noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-50017443098187160302009-11-18T12:25:28.218+01:002009-11-18T12:25:28.218+01:00Agresszió- ezt a szót asszem elírtam. :)Agresszió- ezt a szót asszem elírtam. :)Esztihttps://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-86122933984448505002009-11-18T12:24:32.067+01:002009-11-18T12:24:32.067+01:00Virág, nagyon köszönöm, amit írtál, jól esett ám, ...Virág, nagyon köszönöm, amit írtál, jól esett ám, és nagyon tanulságosnak találom...:)<br /><br />A családon belüli tesókonfliktusokat azt hiszem hozzád hasonlóan kezelem. A mieink általában csukott ajtónál játszanak, de kihallatszik, ha gond van. Amikor sírás vagy aggresszió hangjait hallom, általában akkor avatkozom közbe, de először szóban jelzek a renegátkodó palántának, hogy változtasson stratégiát, mert nem jól közelít a helyzethez. (Ez általában elegendő szokott lenni, főleg, ha tippet is kap, hogy mit tegyen másként és hogyan.)<br /><br />Nálunk is előfordul, hogy a kicsi (4éves harmadik) a nagyok idegeire megy. Igyekszem igazságos lenni, és nem elvitatni a nagyoktól a jogaikat. A kicsinek meg kell tanulnia tiszteletben tartani mások tulajdonát (nálunk ez még nehezen megy olykor), a két 'nagynak' pedig le kell szoknia arról, hogy ellenséget lát a kicsiben és összefog ellene, meg arról, hogy úgy módosítja az aktuális játék szabályait, hogy a kicsit hátrányosan érintse (ezt hívom intelligens szivatásnak:D).<br /><br />Nálunk jelenleg ezek a konfliktusok vannak terítéken. Köszönöm, hogy megosztottad a tapasztalataidat. Néha úgy gondolom, hogy mindig közbe kell avatkoznom, néha meg úgy, hogy majd megtanulják, ha kell durvulás árán is. Azért igyekszem középen maradni, és mérlegelni, hogy melyik helyzetben muszáj beavatkozni és melyikből tanulnak többet, azzal, ha maguk viselik a helytelen döntéseik következményeit. Utólag amikor csak lehet, megbeszéljük, hogy mi lett volna a helyes eljárás, és hogy legközelebb hogyan kellene hozzáállniuk egymáshoz.<br /><br />Tudod, nagyon szeretnék istenfélő, szeretetteljes, értelmes és érző embereket nevelni a fiaimból, de olyan kevés a jó példa előttem, akiknek ez sikerült. Tudom, hogy az Úr a kezében tart, és ad bölcsességet, de azért ront az ember, és néha nyomja az agyamat, hogy vajon amit elrontok, az milyen hatással lesz az életükre. <br /><br />Köszi a soraidat, sokat jelentenek. Felemelő és inspiráló hallani valakit, aki előttem jár ebben, és a családja jól működik!:)Esztihttps://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-91118383992680644302009-11-18T10:09:37.108+01:002009-11-18T10:09:37.108+01:00Kedves Eszti!
Minden posztodat elolvasom ám, és so...Kedves Eszti!<br />Minden posztodat elolvasom ám, és sokat járnak a fejemben a felvetett gondolataid. Sajnálom, hogy arra már nem marad időm, energiám, hogy ezeket megosszam veled. :)<br />Nagyon tetszik nekem, hogy becsletesen végigjárod ezt a nehéz utat, és érződik minden sorodon, hogy próbálsz anyaként és kívülállóként is reflektálni arra, amit teszel.<br />Ez szerintem baromi nehéz, nekem nem is sikerül. Így aztán elég gyakran konfrontálódok a környezetemmel az "elveim" (?) miatt. :(<br />Ami a konfliktuskezelést illeti...<br />Az én gyerekeim jártak oviba, de elég későn kezdték, illetve csak heti 4 napot jártak, és nem aludtak ott. Szóval amennyire lehetett ritkítottuk. :)<br />Az itthoni viselkedésükbe (egymással)csak akkor szóltam bele, ha kezdett eldurvulni...persze érdekes kérdés, mikor kezd eldurvulni. De mi tudatosan hagytuk őket kakaskodni egy kicsit. Úgy érzem, nagyon bevált ez a módszer, már amennyire módszer. Tudod, néhe vérzett a szívem, amikor a Nagy odacsapott (nem megverte, csak már erőteljesebben eltolta) a Kicsinek, hogy kérte már többször, most hagyja békén játszani. De azt gondoltam, ezt intzzék el maguk között. A Nagy álljon ki maga magáért, a Kicsi meg tanulja meg, hogy jobb érteni a szép szóból. <br />A gyerekenknek szándékosan nincs külön szobájuk (kettesével vannak), hogy folyamatosan kelljen alkalmazkodniuk egymáshoz. Elmondhtom, hogy nagyon jó testvérek mindannyian. Kiállnak egymásért, figyelnek egymásra, már megbeszélik a konfliktusaikat (a négy nagyobbról beszélek: 16, 15, 13, 11), és önállóan megoldják azokat. Nem tudom, mikor kellett utoljára nekünk moderálni :)(jó szó)közöttük. <br />Azt hiszem, ennek egyik oka, hogy hagytuk őket, bár a háttérből figyeltünk, nem kell-e beavatkozni. Legtöbbször nem kellett.<br />Szóval, ha egy 10-es skálán kell elhelyeznek a mi viselkedésünket, akkor mondjuk a nyolcason állunk azon az oldalon, ahol "nem avatkozunk be, intézzék el maguk között". És bizony, a külvilágban is úgy fognak viselkedni, amilyen minta beléjük ivódik otthon. Szerintem elég talpraesettek, de nem tudom elképzelni, hogy tisztességtelenül eltaposnának másokat. Legalábbis ilyen visszajelzés nem érkezett, és én sem tapasztaltam.<br />De egy jó példa: Zsombi fiam történelem javítódolgozata...az ötösért írta, és a mellette ülő fiú látta, hogy az egyik feladatnál régóta időzött, gondolta, hogy biztos nem tudja. Segíteni akart Zsombin, kinyitotta a tankönyvet ott, és középre tette. Zsombi ezt észre sem vette. Jön a tanár, és egyszer csak elveszi Zsombi dolgozatát, és elkezd vele kiabálni, hogy ezt nem gondolta volna róla...Zsombi késöbb értette meg a helyzetet, és angyon szarul érezte magát. Nem mondott semmit, teljesen lebénult. :(((<br />Itthon átbeszéltük a dolgot, és arra biztattuk, hogy mondja el a tanárnak, hogy nem puskázott, észre sem vette a nyitott könyvet. És itt nem az a lényeg, hogy elhiszi-e a tanár, hanem az a lényeg, hogy kiáll az igazáért. Megtette. Baromi nehéz volt...<br />Akkor négyest kapott végül, de azóta is csak ötösei vannak. Nagyon szereti a törit, és a tanárral való kapcsolatában sincs már tüske sem benne, sem a tanárban.<br />Na, már olyan hosszúra sikeredett, hogy abbahagyom. :)))<br />"Legyetek jók, ha tudtok" :)))<br />Virág.egy anyahttps://www.blogger.com/profile/02395906290503447532noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-87603979527672225332009-11-18T00:13:06.618+01:002009-11-18T00:13:06.618+01:00Mónika, én is úgy gondolom, hogy a gyereknek közös...Mónika, én is úgy gondolom, hogy a gyereknek közösségben a helye. De nem csak a kortárs gyerekközösség a közösség. A család is az, és a gyülekezet is. Nem vagyok képzett óvónő, csupán a gyerekeim motivált ANYJA. Ma már bárki kiművelődhet az interneten vagy könyveken keresztül és így bármelyik anya megtanulhatja, hogy mi mindenre van a gyerekének szüksége a megfelelő fejlődéshez (meg ott van a nem lebecsülendő anyai ösztön is).<br /><br />Nem hiszem, hogy bárki nálam jobban ismeri a gyerekeimet.<br /><br />Minden oviban vannak negatív hatások, szerintem ezen kár vitatkozni, szülők és óvópedagógusok is tisztában vannak ezzel. Ez a negatív hatás maga a kortárs gyerekközösség, amely minden oviban megtalálható. Alapjában véve nem az óvónőkkel van bajom, nem vitattam el soha, hogy sokan közülük megteszik, ami tőlük telik, hogy adott helyzetből és gyerekanyagból a maximálisat hozzák ki (persze nem mindegyikük, de egy részük mindenképp). Ezért nem nézem le, hanem tisztelem is őket, mint mindenkit, aki szenvedéllyel teszi, amit tesz.<br /><br />Azt viszont nem feltételezem, hogy nem figyelnek az óvónők, hanem határozottan állítom. Képtelenség egy harmincas létszámú óvodai csoporton belül minden szóváltást és erőszakos megnyilvánulást figyelemmel követni és kezelni: sem idő, sem ember nincsen erre. A fiam is volt ovis pár hónapig, anno én is, és több ismerős óvónő is elismerte, hogy ez így van. Ez nem az óvónők hibája, de tény, hogy így van.<br /><br />Sokféle emberrel tartjuk a kapcsolatot és hidd el, a legnagyobb részük nem úgy gondolkodik, mint mi, ennek ellenére kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymást.<br /><br />Igazad van: a gyerekek egyszer felnőnek. Úgy gondolom, hogy én is, meg te is igyekszünk a maximumot megtenni anyaként, azért, hogy a következő nemzedék a legjobban boldogulhasson- viszont a megvalósításhoz máshogy közelítünk. :)<br /><br />Isten valóban nem akarja, hogy kimenjünk a világból, hanem Ő a világban akar bennünket használni munkatársaiként mások elérésére. De az ige, amire utalsz nagyon nem hozható erre a helyzetre. A gyerekeink nem harcedzett tanítványok, nem is misszionáriusok, akiktől elvárható lenne, hogy egymaguk majd jól megevangélizálják az osztálytársaikat- ez a felnőtteknek sem nagyon megy: akkor hogy menne gyermeki hitű vagy hit nélküli gyereknek?<br /><br />Isten nem azt várja el tőlünk, hogy a gyerekeinket kitegyük ilyesmiknek, hanem, hogy megőrizzük őket és tanítsuk Isten félelmére jártunkban, keltünkben, ÁLLANDÓAN. Ha a gyerekeink dolga lenne az oktatási intézményekben járva evangélizálni, akkor már régen keresztény lenne minden iskolás gyerek, hiszen a legtöbb keresztény gyereke iskolába jár. De sajnos nem. Éppen fordítva van. Ahogy a Korinthusi levél írja: Jó erkölcsöt megrontanak rossz társaságok. A keresztény fiatalok nagy része ezért erőtelen, és él kompromisszumokkal teli életet- őket húzzák le és nem ők építenek másokat...Esztihttps://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-62928960234660290562009-11-17T21:56:05.223+01:002009-11-17T21:56:05.223+01:00Én még mindig az gondolom, hogy egy gyereknek igen...Én még mindig az gondolom, hogy egy gyereknek igenis közösségben a helye,és nem kiszakítani onnan, vagy el sem vinni.Ha nem vagy képzett óvónő akkor nem tudod, hogy mi mindenre van egy gyereknek szüksége a megfelelő fejlődéshez.Sajnos nem derült ki számomra, hogy mi a foglalkozásod.<br />És ne gondold, hogy minden oviban negatív hatások vannak, ezzel kár elriasztani más szülőket.Az óvoda nem csak gyerekmegőrzőnek van kitalálva, és azt feltételezni, hogy ott nem figyelnek az óvónők a gyerekekre, és hagyják, hogy egymást csúfolják.Komoly munka folyik ott, amit az ilyen szülők teljesen lenéztek.<br />Valőszínű, olyan családokkal tartjátok inkább a kapcsolatot, akik ugyanúgy gondolkoznak mint ti, de ez nem lesz mindig így. A gyerekek egyszer felnőnek, és nem tarthatjátok mindig burokba őket.Legalábbis én ezt érzem olvasva a bejegyzéseidet.<br />Ne érts félre, nekem is négy gyerekem van, rendszeresen járunk templomba, de ott is azt tanuljuk, hogy Isten tartson meg bennünket a világban. De persze ettől függetlenül mindenki a saját meggyőződése szerint neveli a gyereket, engem csak az háborít fel ahogy állandóan leírod az óvodákat, iskolákat.Mónikahttps://www.blogger.com/profile/07440119490283736397noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-45351505941687610582009-11-17T20:56:06.953+01:002009-11-17T20:56:06.953+01:00HajniM, a hordozással biztosan nem rontottad el a ...HajniM, a hordozással biztosan nem rontottad el a fiadat!! A testközelség jót tesz neki testileg-lelkileg, nem okoz kárt. Megértelek, nagyon csúnya, amikor a családtagok durva ellenneveléssel beleavatkoznak az ember életébe. Az ellenem irányuló támadásokat még elviselem, de a gyerekemet ne szívassák!<br /><br />Én nem tudom, hogy mit tennék, valószínűleg beszélnék vele négyszemközt. Nyílt szembesítés használni szokott, főleg, ha meg van pendítve, hogy amennyiben nem változtat a másik, akkor hajlandó vagy a végsőkig elmenve megszakítani a kapcsolatot... Ha nem használ a beszélgetés, akkor a gyerek előtt, a gyerek helyett reagálnék ezekben a helyzetekben, és sohasem hagynám őket kettesben. Ha ez sem használna semmit, akkor végső esetben valószínűleg véglegesen elszeparálnám a gyereket a rokontól. Tudom, az családi meglincseléssel jár, de ha nincsen más, akkor vállalnám, hogy összerúgom a port. (ezzel a viselkedéssel az öcséd gyakorlatilag már megtette ezt...) Bocs, nem akartam beleszólni az életedbe, de az ilyen helyzetek fölzaklatnak.<br /><br />Nálunk is fölmerült a helyzet, bár nem ennyire élesben, de a gyereket nyomták mindenfélével az ismerősök ("mondd anyának, hogy vigyen el oviba, mert az milyen jó lesz...", meg hasonlók). Mi akkor megbeszéltük a férjemmel, hogyha bedurvulnak a dolgok, akkor nem megyünk többet. Végül is, nem vagyunk kötelesek kitenni a gyerekeinket olyasminek, aminek nem akarjuk! Ha a családtagokban nincs tisztelet felénk, és a döntéseinket nem veszik tudomásul, az már akkor úgysem igazi család, nem is érdemes áltatni magunkat.<br /><br />Ha a férjemet vagy engem támadnának a döntéseinkért, abban az esetben sok mindent eltűrnék szeretetből, de ha a gyerekeimet szekírozza a rokonság, akkor azt nem vagyok köteles elszenvedtetni a gyerekemmel. Elvégre épp a negatív hatások elkerülése végett nem oviztatnuk, nem?<br /><br />Tarts ki! Okos és felelős anya vagy, bármit is állítanak a rokonaid!:)<br /><br />Adjon erőt és bölcsességet az Úr a helyzet rendezéséhez! Szeretettel: EsztiEsztihttps://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-25006586208800598212009-11-17T13:42:59.517+01:002009-11-17T13:42:59.517+01:00Nálunk pár hete éleződött ki a helyzet.
Az öcsém n...Nálunk pár hete éleződött ki a helyzet.<br />Az öcsém nagyon csúnyán szívatja a fiamat, mondván, szokja a gyerek, ha már oviba nem jár! Ne legyen már anyámasszony katonája! Egyébként én rontottam el a hordozással,és a többivel. Ebben nagy az egyetértés a környezetemben.<br />HajniMAnonymousnoreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-56970062989712234012009-11-17T12:39:22.668+01:002009-11-17T12:39:22.668+01:00Mónika, a gyerek egy bizonyos életkor alatt, nem t...Mónika, a gyerek egy bizonyos életkor alatt, nem tudja megoldani a problémát helyesen! (Ez abból is látszik, hogy inkább elmenekülne, de nem teheti, nem teszi.)<br /><br />Érdekes, hogy így írtad: "kinn a világban". A gyerekem benne van a világban, jobban, mint a mesterséges kortárs közösségben élő gyerekek. A kortárs közösség mesterséges, mert a felnőtt világban sehol sincs életkor szerinti elkülönülés. A család nem mesterséges. Családon kívüli kapcsolatai is vannak a fiaimnak. <br /><br />'Kinn a világban' éppen úgy működik a problémamegoldás, mint otthon a családban: értelmes beszélgetés folyik, a felek megpróbálnak megegyezni. Ellenben a magára hagyott gyerekcsoportban nem így van, hanem farkastörvények vannak. 'Kinn a világban', a mindennapi életben nem a farkastörvények a jellemzőek ember és ember között! Ez abból is látszik, hogy igen rosszul viseljük, ha elnyomnak minket. Mert nem megszokott. Tehát nem ezzel fog találkozni a gyerekem, ha felnő, ezért egy gyerekcsoport farkastörvényei egyáltalán nem készítik őt fel az életben való boldogulásra.<br /><br />Pedig a gyerekek között elnyomás van. És fizikai ráhatás, testi durváskodás is. Ez sincsen 'kinn a világban', illetve nem vesszük megszokott, normális dolognak, ha ezzel találkozunk felnőttként. Mivel ez a fajta problémamegoldás nem értelmes, és nem a való világra készíti fel feleket, ezért nem engedem bele a gyerekeimet.<br /><br />Igyekszem felmérni, hogy melyek a gyerekeimre szabott döntési helyzetek, amelyekkel már boldogulnak, és abba nem avatkozom bele. Nem menekülünk el minden konfliktus elől, de amikor esélytelen az értelmes beszélgetés, a fair-play megegyezés, akkor szülőként igenis közbe kell avatkoznom.<br /><br />Az érvényesülésről azt gondolom, hogy szerintem a gyerekeim jobban érvényesülnek, mint más gyerekek. Ők teljes egészében el vannak fogadva abban a közegben, ahol mozognak: a családban. Az intézményi gyerekközösségben csak akkor érvényesülhetnének, ha ugyanolyanná válnának, mint a többség, máskülönben elnyomnák őket.<br /><br />(Gondolkoztál már azon, hogy miért van az, hogy ha valakit csúfolnak, akkor az a gyerek, aki megvédi őt, vagy 'nem száll be a buliba', azt is csúfolni kezdik? Vagyis aki nem fúj egy követ, azt kirekesztik... na, szerintem éppen ebben a helyzetben maga a gyerekközösség az akadálya a gyerek érvényesülésének.)<br /><br />Ezek a helyzetek, amikor gyerek uralkodik gyereken, mesterségesek, és nem a 'kinti világot' imitálják, nem készítik fel a gyerekeket, hanem sérülést okoznak, és helytelen problémamegoldó mechanizmusokat rögzítenek a gyerekek viselkedésében.Esztihttps://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-55212056215646176962009-11-17T10:42:54.423+01:002009-11-17T10:42:54.423+01:00Hát pedig a konfliktus hozzátartozik az élethez, é...Hát pedig a konfliktus hozzátartozik az élethez, és igenis hagyni kell, hogy agyerek saját maga oldja meg a problémát, mert ha mindig ott vagyunk mellettük akkor sose fogja megtanulni, hogy ez kinna világba hogy működik.Valóban anyámasszonykatonája lesz belőle, sőt nem engeded érvényesülni, hogy saját maga cselekedjen, hanem megpróbálsz mindent Helyette megoldani.Szerintem.<br />MónikaMónikahttps://www.blogger.com/profile/07440119490283736397noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-44883155245168312332009-11-16T23:42:07.059+01:002009-11-16T23:42:07.059+01:00Az 5percenként tesókonfliktus-kezelés nálunk is lé...Az 5percenként tesókonfliktus-kezelés nálunk is létező helyzet. Azt hittem, csak nálunk.:D Az, hogy tudom, hogy nálatok is, segít kitartani.<br /><br />A talpraesett és az anyámasszonykatonája magyarázata nagyon tetszett: ezt még így nem fogalmaztam meg, de teljesen egyetértek.<br /><br />Köszi Eszter, jókat írtál, jólesett olvasnom.Esztihttps://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-89109763174031678752009-11-16T21:55:16.428+01:002009-11-16T21:55:16.428+01:00Teljesen igazatok van. Néha én is aggódok, de nem ...Teljesen igazatok van. Néha én is aggódok, de nem szabad! Én ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy vannak olyanok akik bántanak és akiket bántanak, ezt nevezik mások úgy hogy talpraesett és anyámasszonkatonája. Biztosra veszem, hogy meg kell tanitanom a gyerekeimnek a helyes viselkedést, néha nagyon nehéz 5 percenként abbahagyni amit csinálok, hogy a testvérkonfliktust kezeljem, de valószinű, hogy mindig a hatéves győzne a kétéves felett..., és nem is mindig birom, de kell. Egyszer nem léptem közbe, amikor az akkor 4 évés lányomat bántották (lelkileg) gyerekek, nagyon kiélezett volt a helyzet, és én csak néztem és nem szóltam bele, és utána alányom megütött :O Persze ez nem volt helyénvaló, de megértettem, hogy ő is érezte, meg kellett volna védenem.Anonymoushttps://www.blogger.com/profile/14251678734029634014noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-59293051571835534162009-11-16T20:53:46.653+01:002009-11-16T20:53:46.653+01:00Bea, én is úgy érzem néha, hogy túlaggódom, de azt...Bea, én is úgy érzem néha, hogy túlaggódom, de aztán körbenézek, és ugyanarra jutok, amit te is mondasz- MUSZÁJ. Ha sok anya érezné ezt, akkor nem lenne muszáj...Esztihttps://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-65796921129869453552009-11-16T17:23:34.187+01:002009-11-16T17:23:34.187+01:00Köszönöm ezt a posztot, hasonló dolgok foglalkozta...Köszönöm ezt a posztot, hasonló dolgok foglalkoztatnak... Nemrég éltem át egy gyülekezetben a szabadjára engedett gyermekek randalírozását és nagyon elszomorodtam. 3-8 éves korú gyerekek szülői felügyelet nélkül lökdösődtek, dobáltak kisebbeket, "versenyeztek" stb... a gyülekeztben. Én meg állandóan azon aggódom, hogy "túlaggódom" magam és minek vagyok mindig a gyerekem nyomában, de aztán rájövök, hogy egyszerűen muszáj!!! Értük, miattuk.Beahttp://orokbebaba.blogspot.comnoreply@blogger.com