tag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post1336948463480816611..comments2024-02-28T16:20:02.812+01:00Comments on MATRÓZKÉPZŐ: Akkor és most (marathoni poszt)Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comBlogger10125tag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-23555582497639524842011-06-13T02:02:21.393+02:002011-06-13T02:02:21.393+02:00szirom, gondolj arra, hogy ez a mostani is csak eg...szirom, gondolj arra, hogy ez a mostani is csak egy életszakasz, ami olyan, mint a többi: egyszer a nem túl távoli jövőben le fog zárulni. Nem mindig lesznek kicsik a kicsik, és nem mindig fognak annyi figyelmet igényelni, mint most. Évről évre könnyebb lesz az életeteknek az a része, amit most nehezebbnek találsz. De jönnek majd új kihívások, új megoldandó élethelyzetek, amikről meg akkor kell majd gondolkoznod.:)<br /><br />Próbáld hálával megélni a mostani kisgyerekközpontú napokat is, mert nagyon hamar tovatűnnek: ne a lelkiismeret-furdalás maradjon meg belőle, hogy csak rohantál és mindenkit kiszolgáltál, de nem élvezted, csak igyekeztél túllenni a napokon. Néha megvár a munka, de a gyerekek könyörtelenül felnőnek egyszer- akkor már csak a munka marad...:(<br /><br />A nagyodra azért ügyelj, mert őket könnyebb elveszíteni, tőlük könnyebb elhidegülni. Vond bele a házimunkákba, beszélgessetek sokat. Néha szentelj neki kiemelt figyelmet: ne csak együtt tanuljatok, hanem együtt éljetek, megélve együtt az élet dolgait. Neki jobban szüksége van a veled való kapcsolatra, mint a többieknek (az elsőszülöttek már csak ilyenek, több kell nekik belőlünk, de ezt még tolerálja a rendszer.)<br /><br />Örülök, ha visszanézel, és kívánom, hogy áldás legyen számodra, amit olvasol.Esztihttps://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-4209393703452004642011-06-12T21:31:04.759+02:002011-06-12T21:31:04.759+02:00Szia Eszti!
Köszönöm a válaszodat. Én is úgy vesze...Szia Eszti!<br />Köszönöm a válaszodat. Én is úgy veszem észre, hogy a nagy rugalmasabb. Bár talán a kisebbik is az lenne, ha a nagy hagyná :) Úgy érzem, nagyon kisgyerekközpontúak lettek napjaink, tevékenységeink. Ha a nagynak másra van szüksége, elvonul játszani a szobájába, vagy hangoskönyvet hallgat - akkor is, mikor úgy érzem, a kicsinek kell egy kis szünet. Aztán meg annyira lefoglal a napi házimunka, kicsik ellátása, a nap végén meg eszembe jut, mi mindent csinálhattam volna velük...<br /><br />Még emésztgetem, amiket írtál. Vissza fogok még jönni olvasgatni.sziromnoreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-69164818125327741752011-06-12T20:25:41.683+02:002011-06-12T20:25:41.683+02:00Szerintem szabad, sőt kívánatos dolog a kisebbeket...Szerintem szabad, sőt kívánatos dolog a kisebbeket önállóan hagyni, hogy megtanulják lefoglalni magukat egyedül vagy a tesóik segítségével. Ha megtanulnak alkalmazkodni, akkor sokkal egyszerűbb lesz leülnöd a nagy mellé beszélgetni egyet vagy olvasni neki. Nálunk van, amikor olyan időszak van, hogy egyáltalán nem olvasok fel nekik, hanem egy hangoskönyvet hallgat a család; és nem éneklek, csak ülök velük, zenét hallgatunk és nézem őket... vagy éppen teszem a dolgomat. Az is jól működik, hogy kollektíve kezelem a gyerekeket: ha mondókázunk, akkor előbb-utóbb úgyis mindenki bekapcsolódik; ha meseolvasás van, akkor többé-kevésbé mindenki odafigyel; ha leülök hozzájuk, akkor akinek igénye van a közelségre, az mind megjelenik. Beszélgetni pedig főzés és játék közben is lehet.:)<br /><br />Most, hogy így leírtam, már meg tudom fogalmazni: azt hiszem, hogy az egésznek a titka a mi családunkban a megközelíthetőség. Folytonosan éreztetni, hogy "figyelj, nekem fontosak az igényeid, én itt vagyok érted, bármikor van szükséged rám". A másik a nyíltság. Folytonosan bátorítani a gyerekeket, hogy akarják, és tanulják meg megfogalmazni az igényeiket. Ne várják el, hogy tudjam, mire van szükségük, mi esne nekik jól, hanem tegyenek érte, ha tudnak, vagy ha nem tudnak, akkor mondják el, hogy segíthessek. (Persze, nekem meg kell tanulnom tudni, még ha nem is mondják, nekik viszont megfogalmazni kell megtanulni.)<br /><br />Bocs, hogy ilyen hosszú lettem. Remélem, valamelyik gondolat segített a te helyzeteben meglátni a következő lépést.Esztihttps://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-30380230925171812212011-06-12T20:23:27.739+02:002011-06-12T20:23:27.739+02:00Szóval mindegyik fontos, de persze nem lehet sokfe...Szóval mindegyik fontos, de persze nem lehet sokfelé szakadni. Viszont, amit megfigyeltem, az az, hogy nem egy időben bukkannak fel az azonos fajsúlyú igények, és így azért megvalósítható, hogy szétzuhanás nélkül lavírozzak közöttük.<br /><br />Ami még fontos volt nekem, az az, hogy megértettem: helyes dolog a gyerekekben tudatosítani, hogy nekem is vannak igényeim és érzelmeim. Nem vagyok robot, időnként fáradt vagyok, vagy szomorú, vagy dühös, és az érzelmeim kihatnak a gyerekekkel való kapcsolatomra. Nem arról van szó, hogy elvárom tőlük, hogy tekintsék normális dolognak a gorombaságomat, amikor úgy hozza kedvem. Arról van szó, hogy ne követelőzzenek, hanem tanuljanak empátiát, türelmet, előzékenységet megmutatni, nemcsak egymás, de a szüleik felé is- azt hiszem, a család erről is szól.<br /><br />Anya nem csak a gyerekekért van, bár főleg értük, de azért mindennek megvan a maga ideje a nap folyamán. Sokkal könnyebbé válik az élet, ha a ők is tisztába kerülnek azzal, hogy időnként türelmet és megértést kell tanúsítaniuk, mert anya most éppen nem velük foglalkozik. A tesók egyébként egymást is prímán elfoglalják, de megható, hogy ez a fajta közösség nem élvez prioritást a gyerek szívében a szülővel töltött idő ellenében.<br /><br />Akkor hogy is működik ez nálunk? Igen spontán, mint a tanulás is.:) Egyszerűen igyekszem figyelni őket és napról napra Isten előtt lenni imádságban, és Bibliát olvasva. Isten szól hozzám, és megmutatja, hogy most éppen melyikükre kell jobban odafigyelnem, melyikkel kell jobban kihasználni a kapcsolatépítés vagy az intenzívebb intellektuális foglalkozás adódó lehetőségeit.<br /><br />Azt hiszem, a gyerekek rugalmasabbak, mint ahogyan gondolnánk: szépen túlélnek mindennapos órákig tartó mesélés nélkül, és napi hosszas szülői beszélgetés és foglalkozás nélkül is.:) Ami fontos, az az, hogy megtanuljam érteni és megkülönböztetni a jeleiket, és amikor valakiben felmerül egy szükség, legyen az intellektuális vagy érzelmi, akkor amennyire lehet, azonnal reagáljak.<br /><br />Én tehát a hullámok meglovagolásának a híve vagyok. Szerintem nem kell minden napnak ugyanúgy kinéznie. Néha ez a szemlélet nagyon spontánná teszi a napjainkat, mint mostanában is, de ebben a közegben nem olyan nehéz rájuk hangolódni, mintha én akarnék mindent diktálni, és nem reagálnék, hanem meghatároznék. így, ahogyan most van, sokkal éberebben kell figyelnem, hogy elkapjam a megfelelő hullámot, ami a gyerekekkel kapcsolatos nem iskolai feladatokat illeti. Persze vannak konkrét elvégzendő dolgok, meg napirend is, de nagy teret kap az, hogy aktuálisan milyen tevékenységhez van kedvünk- jól értsd ezt.Esztihttps://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-82091907094532822752011-06-12T20:20:35.716+02:002011-06-12T20:20:35.716+02:00Szia szirom!
Köszönöm, hogy írtál. Nem emlékszem, ...Szia szirom!<br />Köszönöm, hogy írtál. Nem emlékszem, hogy mikor írtam arról, hogy nálunk hogyan valósul ez meg, de régebben volt, azt tudom. Így inkább nem keresem elő, hanem megírom, hogy most hogyan van.<br /><br />Nálunk az működik, hogy mindenkinek az igénye egyenértékű. A kicsikkel való foglalkozás nem magasabb rendű, mint a nagyokkal való. Ugyanakkor a kicsik igényeit valamivel könnyebb a nagyokéhoz alakítani, mint fordítva. Mert azt tapasztalom, hogy a kicsik könnyebben is tudnak várni, mint a nagyok.<br /><br />Igyekszem, hogy mindegyikükkel az igényeik szerint foglalkozzam, de ne gondolj valami nagyon bonyolult és időt igénylő rendszerre, mert olyanunk nincsen. Ami nekünk bejön az a hullámlovaglás, vagyis az alkalmas idők kihasználása. Szükség és szükség között kell napi szinten különbséget tenni: a nagyok igénye különbözik a kicsik igényétől, az egyes gyerekek szükséglete különbözik a többiekétől, és az intellektuális szükségletek különböznek a érzelmi szükségletektől. Néha az előbbiek minden gond nélkül össze is ötvözhetők (pl, amikor az egyiknek mesélsz, akkor a másik is hallgatja, amikor kérdésre válaszolsz, az a másik kíváncsiságát is kielégítheti, amikor főzöl és a gyerek besegít, az tanulás és kapcsolatépítés is lehet egyben), de nem mindig lehet, és nem is muszáj mindig így lennie.<br /><br />A kisebbek szükségeinek kielégítése talán könnyebb, mert ők egyből jönnek, ha figyelemre, biztatásra vagy anyai gyengédségre vágynak. A nagyobbak sajnos már 'megértőbbek': az ő igényeiket látszólag jobban lehet halogatni, de ez mégsincs így. Mert a kicsikkel ellentétben a nagyokkal való kapcsolatért jobban meg kell dolgozni. Ők nem verik az asztalt, hogy anya figyelj már rám, hanem ha néhány jelzésre nincsen megfelelő reakció, akkor többet nem nyaggatnak. Ők sokkal jobban érzékelik a metakommunikációt is, és leveszik, ha csak fizikálisan vagyok velük, de fejben vagy szívben nem. Ráadásul nem mindig kényelmes időpontban jelentkeznek a szükségleteikkel, és ha mikor jelentkeznek, folyton elhajtom őket, akkor egy idő után már nem fognak jönni, és a kapcsolat meghidegül majd. (Legnagyobbunk az, aki rendre a leglehetetlenebb időpontokat választja, hogy az élet nagy kérdéseiről beszélgetést kezdeményezzen. Pl. éjjel) A kicsik igényei tehát valójában könnyebben alakíthatóak, mert ők könnyebben túllépnek rajta, ha azt mondom, várjál, vagy most nem érek rá, mint a nagyok.Esztihttps://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-47986711616606623252011-06-12T13:13:54.204+02:002011-06-12T13:13:54.204+02:00Szia Eszti!
Mi is hasonlóan csináljuk mint Ti. Csa...Szia Eszti!<br />Mi is hasonlóan csináljuk mint Ti. Csak nálunk vizsgára hajtás helyett az én kételyeim azok, amik elővetetik velem a feladatlapokat néhány havonta, és teszik unalmassá a gyerek tanulását arra az időre. <br /><br />Nekem az a dilemmám, hogy kisgyerekek mellett hogyan teremtsek időt a "nagynak", hogy lehessen együtt olvasni, tanulni, beszélgetni. Mármint naponta, vagy legalább rendszeresen. Amikor lenne idő, akkor már fáradt vagyok. <br /><br />Érdekelne, hogy nálatok hogy megy ez. <br />Ha már írtál róla valamikor, linkeld be légy szíves!sziromnoreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-57637095907103685622011-06-07T18:14:22.254+02:002011-06-07T18:14:22.254+02:00git, mi is épp így voltunk, amikor elkezdtük az oo...git, mi is épp így voltunk, amikor elkezdtük az oo-t tavaly előtt szeptemberben. Egy kis bizakodás, egy kis kétely... Mindenki izgul, és tényleg nem lehet előre látni, hogy hogyan lesz, de nekünk az Úrban kell bízni, nem abban, amit a szemünkkel magunk előtt látunk.<br /><br />Az elmúlt két évben azt tanultam meg, hogy nincs két egyforma nap és két egyforma év- minden gyerkőc máshogyan veszi a tananyagot, és minden évben másféle családi körülménnyel indulunk neki az oo-s évünknek.<br /><br />A tavalyi tanévben egy elsősünk volt, és három kicsink. Szeptembertől két kisiskolásunk lesz és két kicsink... Minden változik körülöttünk; vagy lassabban, vagy gyorsabban, és mi magunk is változunk az Úr keze alatt- a jellemünk és az oo-szemléletünk is. A tapasztalatok fényében átértékelünk, és változtatunk.<br /><br />Az oo-ban élni egy folyamat, dinamikus fejlődés, családra és az Úrra hangolódás, amelyben Isten az egyedül biztos pont!<br /><br />Ne aggódj, git, Ő a ti életetekben is változhatatlan és erős Szabadító. Aki hűségében elhívott titeket otthonoktatni, Az végig fog kísérni ezen az úton- Ő hűséges. Csak ne veszítsd szem elől és engedd, hogy mindig Ő vezessen.:)Esztihttps://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-29694854152895902002011-06-07T12:39:12.165+02:002011-06-07T12:39:12.165+02:00Eszti, én is kicsit így vagyok az egésszel, hogy h...Eszti, én is kicsit így vagyok az egésszel, hogy hajlok az unschooling felé :) De nem tudatosan. Egyszerűen sosem tudok előre készülni. totál spontán folynak a napok, szóval nem megy úgy, ahogy azt eleinte gondoltam. Bár nekünk csak szeptembertől megy élesben a dolog, azért már belsőleg keményen készülök rá.<br />Szerintem ez az OO minden családban totál más. Remélem nekünk is fog menni... mert néha azért izgulok, hogy hogyan lesz. Aztán mikor látom, hogy szinte már az egész elsős anyagot tudja Áron, úgy hogy minimális volt az irányított tanulás - akkor reménykedni kezdek, hogy pl. írni is meg fog tudni tanulni :D<br />Szoval izgalmas. Főleg, hogy mi még mindig egy kicsit ovizunk és még nem minden tisztult le bennünk.gitmargithttp://www.gitmargit.wordpress.comnoreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-83398020089211040112011-06-01T23:08:30.651+02:002011-06-01T23:08:30.651+02:00Virág, ez érdekes. Minden oo út kicsit más... vagy...Virág, ez érdekes. Minden oo út kicsit más... vagy nagyon?? De én is úgy gondolom, hogy valahol majd összefutnak az utaink. És akkor nagyot fogunk mosolyogni, hogy a 'más' mégis mennyire 'ugyanolyan' lett. Mert ugyanaz a Kéz formálja a tiéteket meg a miénket is.:)Esztihttps://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-6678633257923003303.post-75605095708964544322011-06-01T22:20:44.837+02:002011-06-01T22:20:44.837+02:00Eszter, ez nem ér!
Az mi utunk pont fordított út....Eszter, ez nem ér! <br />Az mi utunk pont fordított út. Gyanítom, valahol majd találkozunk! :)egy anyahttps://www.blogger.com/profile/02395906290503447532noreply@blogger.com