Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hat gyerekkel, meg egy kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
________________________________________________________


2015. október 18., vasárnap

Miért maradtál otthon a gyerekeddel?



Vannak olyan anyák, akiknek gyermekeik oktatása okoz belső bizsergést. Számukra az otthontanításban a kihívást, az elégedettséget és a fontosság érzését is maga a tanulás adja. Hogy folyik-e tanulás és hogy milyen módon, mennyire kreatívan. Mostanában sok ilyen anya blogol. Ők folyamatosan dokumentálják gyermekeik ismeretszerzését, készségeik épülését. Szívesen megosztják másokkal azt a sokféle tanulási tevékenységet, amelyben részesítik a gyerekeiket és erről fotókkal, írásban is beszámolnak, hogy mások is figyelemmel követhessék, milyen is az otthontanulás.

Nevezzük ezt a csoportot született pedagógusnak. Nem feltétlenül jönnek tanári pályáról, de ez a tulajdonságuk erősödik fel bennük felnőtt éveik alatt. Mert szeretnek tanítani. Bárkinek, bárhol, bármit, amit tudnak. Amikor otthontanulni kezdenek, azt úgy lehetne jellemezni, hogy a született pedagógus egyszeriben egész napos édesanya szerepbe is kényszerül, mivel amellett, hogy otthontanul a gyerekeivel, össze is van velük 'zárva' egész napra.

Aztán vannak olyan anyák, akiknek a gyerekeik maguk okoznak belső bizsergést. Számukra az otthontanításban a kihívást, az elégedettséget és a fontosság érzését is a gyermekük (az ő személyiségének megismerhetősége, a hozzákapcsolódás sokféle lehetősége, valamint jellemének alakítása) adja. Hogy épül-e vele a kapcsolat és hogy ez hogyan hat a gyermek jellemére. Mostanában nagyon kevés ilyen anya blogol. Ők lennének, akik szándékosan nem arról írnak, amit tevékenykednek, nem is arról amit és ahogyan tanulnak. Hanem ismerős érzésekről írnak, belső történésekről. Meggyőződéseikről (hitükről), megélt helyzetekről, családról.

Nevezzük ezt a csoportot született édesanyának. Egyáltalán nem biztos, hogy mindig is édesanyák szerettek volna lenni, talán nem is érzik magukat annyira szupernek ebben a szerepben, de mégis ez a tulajdonságuk erősödik fel bennük felnőtt éveik alatt. Mert nagyon szeretnek a gyerekeikkel együtt lenni. És mindig maguk mellett szeretik őket tudni. Amikor otthontanulni kezdenek, azt úgy lehetne jellemezni, hogy a született édesanya egyszeriben napi több órára pedagógus szerepbe is kényszerül, mivel amellett, hogy otthon együtt vannak, rendszeresen tanulnia is kell a gyerekeivel.

Nagyon érdekes ez a helyzet. Ugyanakkor, kissé tragikus is. Tragikus, mert mindenki mást vár és mást kap otthon és ezért mindenkinek máshogyan lesz nehéz.

A született pedagógus, aki édesanya szerepbe kerül otthon, az iskola valamennyire kötött követelményrendszerét nem érzi elég szabadnak ahhoz, hogy megvalósítsa önmagát kreatív, játszva tanulós, saját (vagy más kreatív anyatársak általi) fejlesztésű anyagaival tanítva gyermekét. Mert azért az otthontanulás leginkább nem a szülők által választott szipi-szupi tananyagokon való kacagva végigsuhanásról szól. Abból igen kevés jut - vagy ha sok jut, akkor jön a kiégés. Elég ugyanis pár túlhajtott év és az otthonoktatás máris durván megbicsaklik. És mitől lesz túlhajtott, ha nem éppen a szipi-szupi tananyagoktól meg a többi járulékos programtól, hiszen a gyereknek muszáj megtanulnia ezt is, meg azt is?

A született pedagógus azonban nem a túlhajtásban látja a megbicsaklás okát. Ő egyértelműen a szűk kereteket panaszolja. Szűk kereteket a tanításban (mert mégsem taníthat mindent úgy, ahogyan szeretne). Szűk kereteket az életében (mert már "kicsi néki az a ház", vagyis a gyerekek mellől elvágyakozik). Nem boldog már otthon, nem boldog az otthontanulástól, mert szűk az otthon és szűk a tanulás. Bár még nem tudja merre, de tovább akar lépni...

A született édesanya, aki pedagógus szerepbe kerül otthon, elsőre igencsak visszahőköl a tananyag mennyiségétől és attól, hogy nem lehet önfeledten együtt lenni egész nap, hanem bizony kellenek a tanulós időszakok, amikor kicsit tanárként is kell funkcionáljon. Mert azért az otthontanulás leginkább nem a szülői szeretetben önfeledten lubickoló vidám 'semmittevős' közös életről szól. Abból alkalomadtán kevesebb jut - vagy ha sok jut, akkor jönnek a problémák a suliban. Elég ugyanis pár kudarcosabb év és az otthontanulás máris durván megbicsaklik. És mitől lesz kudarcos, ha nem attól, hogy a tanulás a mumus, hiszen a gyermeknek szárnyalnia kell és mindenáron el kell kerülni, hogy a vizsgakövetelmények megfojtsák az otthonlét örömét?

A született édesanya általában nem a tananyaggal kapcsolatos ellenséges hozzáállásában látja a kudarcok okát.  Ő egyértelműen a túl tág kereteket panaszolja. Tág kereteket vagyis túl nagy ter(h)et, amit az otthonlét járulékaként kapott. Mert otthon lenni a gyerekkel jó, de tanulni meg muszáj - utóbbit viszont nem szeretné ilyen mélységében felvállalni.

Született édesanyának a tanítás túl nagy falatnak látszik (nem akarja, hogy arról szóljon az élete, mint a tanároknak, ő nem okítani akar, hanem együtt lenni). Az élete is nehezebb, mint amit szívesen felvállal (hiszen mégsem arra rendezkedett be, hogy napi szinten asztalhoz parancsolja a gyereket és küszködjön és veszekedjen vele a tanuláson). Nem boldog már otthon, nem boldog az otthontanulástól, mert túl tág tér és nehéz teher a tanulás. Bár még nem tudja merre, de ő is tovább akar lépni...

A helyzet tragédiája, hogy máshogyan is lehetne a dolgokat tenni. Meg lehetne spórolni a szívfájdalmat és a küszködést. Meg lehetne, ha nem értenénk félre, hogy miről is szól az otthonlétünk a gyerekeinkkel. Ha helyes indítékból maradnánk otthon, akkor a nehézségek ellenére tovább tudnánk majd menni és nem akarnánk az otthontanuláson továbblépni.

Ez nem csak a született pedagógusról szól. Ez nem csak a született édesanyáról szól. Ez szól mindazokról is, akik az ő hangjukat hallgatják, amikor az otthonukban történtekről írnak. Az ő történetük az által alakul, hogy azok milyen képet mutatnak arról, hogy mi folyik az otthonaikban.

Ha az utánunk jövők azt látják, hogy az otthontanulás leginkább a kreatív megoldásokról és a játszva tanulásról szól, akkor nagyon mellékomunikálunk. Ennek pedig mások isszák meg a levét. Mások is. Mert mi fogunk nem megfelelő indítékok miatt egy ponton megcsömörleni - mások viszont amiatt fognak belevágni az otthontanulásba, ami miatt nem kellene, nem szabadna.

Úgy gondolom, hogy a célok félredefiniálása a magyarázata annak, hogy ma ennyiféle megoldás alakult ki az otthontanulás hogyanjára. Ennyiféle, de leginkább egyféle: el a gyereket a családból és be valamilyen közösségbe. Otthontanulós családi napközibe, iskolába belátogatós otthontanulásos verzióba, magántanulókból álló otthontanulós tanulócsoportba.

Most mindegy, hogy waldorf vagy életsuli vagy magyaros vagy szabad tanulós. Mindegy, hogy más meggyőződésű vagy semmilyen vagy valamilyen vallási hátterű csoportokról beszélünk. Az otthontanulás már megint nem a családról szól, hanem újra kidelegáljuk a gyerekeinket valamilyen másik közösségbe. Mert nem akarjuk egyedül csinálni.

Mert azt gondoljuk, hogy nem bírnánk - de amúgy nem is szeretnénk magunkban lenni. Hiszen egyedül csinálni nem jó. Nem jó, mert az otthontanulás nem csak a családról szól... - vagy mégis arról kellene, hogy szóljon?

Ha a családról szól akkor miért nem elég a család? Milyen mértékben érdemes másokhoz idomulni az együttanulásért? Egy tágabb, hason szőrű közösségből való profitálás érdekében érdemes-e odaadni az otthontanulás családi szintű integritását? 

Úgy érzem, nagyon fontos lenne, hogy föltegyük magunknak azt a kérdést, hogy miért is csináljuk mi ezt az egészet. Mi az, ami visz tovább évről évre pedagógus vagy édesanya mentalitással? És milyen csapda felé közelít a lábunk, amibe pedig nem kellene beleesnünk: ami ábránd, amiről az otthontanulás nem szól - csak azt hisszük, hogy arról szól?

Sok itt a kérdés, és úgy hiszem, igazán nagyot lépünk előre, ha mélyre nézve meg tudjuk találni rájuk a saját, őszinte válaszainkat.



  

5 megjegyzés:

  1. Kedves Eszter!

    Megosztanád velünk, hogy Te miért választottad az otthonoktatást? (Lehet, hogy van már erről posztod is?) Érdekes volt számomra olvasni a gondolataidat, de kissé sarkalatosnak tűnik számomra a felosztás. Én pl. mindkét+1 csoportban magamra ismertem. Nálunk az otthonoktatás elsődleges szempontja a gyermekeink családban és főleg hitben való nevelése. Viszont nagyon is szeretek együtt lenni a gyerekeimmel, miközben megismerem őket, és látom bontakozó személyiségüket, és ha már itthon tanulunk, akkor igyekszem ezt változatossá tenni. Én sem gondolom, hogy egy gyermeknek sokféle tananyag és sokféle program kell, de élvezem a szabadságot, ami azzal jár, hogy sokkal hamarabb végzünk a tananyaggal. Arról nem is beszélve, hogy sok időnk jut a Bibliára is.
    Szóval mindig érdekel, hogy mások miért döntenek így, és hogyan csinálják. Ami jó számunkra, azt megtartom, ami nem, azt gyorsan elfelejtem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Szabina!

      Azért hegyeztem ki a posztot, mert tényleg úgy látom, hogy létezik ez a kétféle mentalitás. A felszínen persze úgy tűnik, hogy van átfedés a kettő között, de ha a motivációk mélyére nézünk, akkor szerintem jól elkülöníthető a kettő.

      Alapvetően tehát mindkét mentalitásban magunkra ismerhetnénk, amikor azonban arra a kérdésre megadjuk a magunk válaszát, hogy mi hoz jobban lázba: tanítani vagy a gyerekeinkkel együtt lenni - akkor ott már szépen elkülönül a született pedagógus és a született édesanya. Vagy ott, hogy mivel van tele a szíve, mit szeretne inkább megosztani másokkal, miről ír, miről beszél szívesebben.

      A született pedagógusnak nem elég otthon lenni. Neki azt kell éreznie, hogy otthon ismeretszerzés is történik. Ha látszólag nem történik ismeretszerzés, attól frusztrált lesz. Ezzel szemben a született édesanya számára nem elég együtt tanulni. Ő abban találja meg az örömét, ha a gyereke rezdüléseiből megmutatkozik az ő kis személyisége vagy mély kapcsolata a szülővel. És bármilyen látványos jófajta tanulás történik is otthon, ha a kapcsolatépítésre, csendes együtt-tevésre, együttlétre nem jut elegendő idő, akkor ő ettől frusztrált lesz.

      Szerintem nem mindig egyszerű beismerni, hogy minket nem is a gyerekünk hoz lázba, hanem a tanulása (született pedagógus). Mint ahogyan azzal is nehéz lehet szembesülni, hogy a kreatív játékok, meg úgy általában a sokféle tudásátadás csupán másodrangú nekünk (született édesanya).

      Ennek a posztnak az lenne a célja, hogy kicsit mélyebbre nézzünk és megvizsgáljuk a mi valódi motivációinkat. Hogy miért is vagyunk otthon, mik az elvárásaink, mi a reménységünk. Mert a fősodrású reklámja az oo-nak mind Amerikában, mind Mo.-on nagyon a tanulásra hegyezi ki az otthontanulást. Szinte egyből a kreatív tanulási módszerek hatása alá kerülünk, ha ezen a dolgon (oo) elkezdünk gondolkozni, pedig szerintem nem feltétlenül erről kellene, hogy szóljon az otthonlét.

      Hogy nálunk miért lett oo, arról fogok majd írni valamikor. Úgy érzem, talán könnyebb ezt a kérdést megfogni, ha nem kell arra szorítkoznom, hogy néhány mondatban elintézzem. Szóval kicsi türelmet kérek, mert össze kell még szednem a gondolataimat.:)

      Törlés
    2. Köszönöm. Várom az összeszedett gondolataidat! :)

      Törlés
  2. Helló!
    No, én is elolvastam, s azt hiszem, lenne néhány kérdésem.
    Most akkor arról szól ez a bejegyzés, hogy feltűnt neked egy tendencia, mégpedig az, hogy az otthontanulás módjai (hogyanja, ahogy írod) többfélék lettek? De leginkább "közösségesedik" az otthonoktató szubkultúra, és ez azért van, mert a motivációk, indítékok nem helyesek?
    Csak megfelelő indíték kell, és minden rendben van, és biztos, hogy rendben is lesz, nem lesz az úton megcsömörlés, kiégés…és - látom, neked ez nagy dilemma – az utánatok jövőket is átveri a jelenlegi otthonoktató kultúra, ha nem helyes motivációt lát?
    De közben azt is írod, hogy a célok félredefiniálása az oka mindennek. Most akkor a cél vagy a motiváció?
    Tehát a megfelelő indíték a kulcsszó itt? Nehéz kihámozni a két végletesített édesanyatípus közül, tuti egyik sem létezik önmagában.
    Üdv: Livi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, arról szól a bejegyzés, amit írtál. Cél vagy motiváció? Tényleg úgy gondolom, hogy mindkettő elcsúszhat és el is csúszik nem egyszer.

      Ha valakit az motivál otthonmaradni, hogy maga tanítsa a gyerekét, mivel a gyereke oktatása hozza lázba, akkor igen csak sanszos, hogy idővel csalódni fog az oo-ban, mivel az nem biztosít elegendő lehetőséget egy tanítói vénával megáldott anyának igazán kibontakozni (kötött a tananyag, szorít az idő a vizsgákra, a háztartással és a többi gyerekével is foglalkoznia kell).

      Ha valakinek az a célja, hogy a gyerekét magasabb szintű oktatásban részesítse, mint amit a suliban kaphat, akkor pedig nem jó a cél. Mert az oo nem feltétlenül képes ezt a szerepet betölteni, így megint csalódás lehet a vége.

      Az oo nem mindenható módszer és nem jó, ha az ember amiatt csalódik, mert (pl. a félrecsúszott propaganda miatt) hiszi, hogy az oo a válasz arra, amit ő szeretne, de közben pedig nem.

      Viszont, azt nem gondolom, hogy ha valaki nem a megfelelő indítékból és nem a megfelelő céllal marad otthon a gyerekeivel, akkor eleve kudarcra van ítélve, hiszen az emberek időközben változhatnak, így változhat a motivációjuk és a céljuk is.

      Azt sem gondolom, hogy aki jó indítékból, jó célt maga elé tűzve tanítja otthon a gyerekeit, az tuti semmilyen nehézségbe nem fog kerülni, mert sem csüggedést, sem kiborulást, sem összeomlást nem fog soha átélni. Valószínűleg el fogják érni ilyesmik, de szerintem egy ilyen személy nagyobb eséllyel tud felülemelkedni a nehézségeken (anélkül, hogy végérvényesen feladná), mint az, aki csalódik az oo-ban (mivel amit akart, arra nem az oo a legjobb válasz).

      Én úgy gondolom, hogy létezik a két édesanyatípus, és jól körülhatárolhatóak, csak az a nehéz, hogy az ember szembenézzen a maga valódi motivációival. (Ld. előbbi hozzászólásom). Itt nem arról van szó, hogy aki született édesanya, az egyáltalán nem érzi jól magát a gyerekei tanítása közben, a született pedagógus meg nem szeret anya lenni. Itt arról van szó, hogy ha szívünk mélyére nézünk, akkor ott csak egyetlen komolyabb motivációt találunk az otthontanulással kapcsolatban, amely miatt azt a döntés meghozza az ember, hogy évről évre otthon marad a gyerekével. A többi pozitívum inkább olyan járulékos tartozék, amely az oo-val együtt jár ugyan, de nem az a fő érv. Ha tudjuk, hogy miért csináljuk, akkor könnyebben felismerhető, hogy az oo-e a valódi válasz arra, amit keresünk vagy inkább valami más.

      Törlés

Szívesen olvastátok