Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hat gyerekkel, meg egy kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
________________________________________________________


2014. november 16., vasárnap

Szitában a tengeren át?!



Nemrég hallottam egy gyerekdalt, ami azóta a család kedvence lett. A gyerekek azért szeretik, mert olyan vicces-bolondos képtelenségekről van benne szó, aminek a kibontása a sokszori meghallgatás után is élvezetes számukra. Én azért szeretem, mert úgy érzem, hogy a mi történetünket meséli el.

Mások így írnak erről a dalról:

"A történet a bátorságra buzdít, ami az Ismeretlenbe való kilépéshez kell. Önfeledten nekivágni egy veszélyekkel teli útnak, ahol legyen bár vihar a hatalmas óceánon - a pillanat öröme viszi tovább a Kormányost." (Forrás)

Sok a hasonlóság köztünk és a történetben szereplő kék-fejű, lila-kezű dzsömblik között, akik úgy döntenek, hogy útra kelnek a nagy tengeren. És ehhez egy szőrszitát használnak közlekedőeszközként. Mint tudjuk, a szita egyáltalán nem alkalmas tengeri utazásra, de a dzsömbliket ez nem érdekli: ők útra akarnak kelni és ezt meg is teszik. A szeretteik persze jajgatnak, hogy nem lesz ennek jó vége, de ők csak mennek, nem tágítva a céljuktól.

Aztán mindenféle kalandba keverednek, és részben igazuk lesz a szeretteiknek, hogy aggódtak, de csak részben. Amikor pedig sok év után visszatérnek az idegenből, akkor körülrajongják őket, mindenki irigykedik és mondogatják, hogy mi is elmegyünk szitában a tengeren.

Ó, mennyire ismerős is ez nekem! Egészen pontosan az otthontanítás analógiáját látom benne. A fura kinézetű dzsömblik a hóbortos ötleteikkel (otthontanítás), akiket az ismerőseik elsiratnak, mert nyilvánvaló, hogy amit terveznek, abba úgyis belebuknak majd. És tényleg meggondolatlannak, kivitelezhetetlennek tűnik az ötletük (éppúgy, mint otthontanítani a gyerekeket). És egy ponton úgy is tűnik, hogy tényleg belebuknak vakmerőségükbe, de aztán mégsem.

És van nagy káosz meg jaj meg hejehuja (mint az életünkben!), de amikor hosszú idő után visszatérnek, akkor sok-sok kalanddal, legyűrt nehézséggel, boldog és emlékezetes pillanattal gazdagabban érkeznek. És ezeket a kalandokat és az átéléseik boldogságát nem cserélnék el semmire! Mások pedig igencsak fellelkesülnek e kalandok hallatán és megindultan követnék őket - persze inkább csodálat és irigység ez, mint valódi tettrekészség. Mert azért szitával a tengeren át...?!

Pedig valahol, ezek vagyunk, így cselekszünk mi is. Ez az életünk és napról napra benne vagyunk abban a kalandban, amit a szitában való tengerjárás jelent. És furák vagyunk és vakmerőeknek tűnünk és van nehézség és jaj és hejehuja, de közben az utazás minden percét - minden percét, még a nehezeket is - szeretve dédelgetjük és nem cserélnénk el semmi pénzért. Mert, amiben vagyunk, az a mi életünk. És a mi életünk is egy életre szóló kaland: mert emlékeket gyártunk, együtt sírunk és együtt nevetünk. A dzsömblik - úgy tűnik - tényleg mi vagyunk...




Szőrszálszitában indultak bizony,
(Szitában a tengeren át!)
Már édes barátaik sírtak mind,
Téli hajnal volt, s nagy szél odakint.
(Szitában a tengeren át!)

S akik látták, hogy forogtak szél szerint,
 Felsírtak: "Ó, jaj, kiborulnak mind!
Jaj, az ég sötét és hosszú az út,
Ez nem vezet jóra, ez mind bajba jut!"
(Szitában a tengeren át...)

Refr.:
Messze kék, messze kék,
dzsömblik országa, a boldog vidék!
 A fejük zöld, a kezük lila,
S a csónakuk - szőrszita.

A víz bejött elég hamar, bizony.
(A víz bizony bejött, a víz bizony!)
S mert áztak,
Egy rózsaszín
Gyönyörű papírba bebújtak,
S egy gömböstű összefogta
Bokájuk fölött.

Egy cserépbödönben e vad éjszakán
Boldogok voltak ők igazán!
S mikor felkelt a nap,
Egy rézgong visszhangzott, rezegett
A bronzhegyek árnya alatt:

"Ó, bimballó, milyen boldogság! 
Bödönben töltöttük az éjszakát!
S egész éjszaka,
Ahogy sápad a Hold,
Kis vitorlánk csak egy borsózöld folt
A bronzhegyek árnya alatt!"

Refr.:
Messze kék, messze kék
dzsömblik országa, a boldog vidék!
 A fejük zöld, a kezük lila,
S a csónakuk - szőrszita.

A nyugati tengeren át, bizony,
Ott egy csupafa ország lehet!
Egy baglyot vettek,
S egy erős kocsit,
Egy ribizli tortát,
Meg egy font rizst.

Egy kasban ezüst méheket,
Egy malacot, két zöld papagájt,
Egy nagy mancsú majmot, aki kiabált,
És negyven üveg ringbórít,
Egy hosszú rudat - az sajt lehetett, 
(Az a végtelen sildoncheese.)

Húsz év után visszajöttek mind
(Húsz év vagy több után!)
És mindenki mondta:
"Hogy megnőttek ezek!
Ja, a Krokodil-tavak, s a Veszett-hegyek!
A Csentlibort látták, az ám!"

Éltették őket a díszlakomán.
Jól éltek habtortán, lúdkocsonyán.
S mondták nekik:
"Majd mi is megyünk,
Majd mi is szitában tengerre kelünk!
(A Csentliborhoz? Az ám!)

Refr.:
Messze kék, messze kék
dzsömblik országa, a boldog vidék!
 A fejük zöld, a kezük lila 
S a csónakuk - szőrszita.

 Messze kék, messze kék
dzsömblik országa, a boldog vidék
(Boldog vidék!)
 A fejük zöld (zöld!), a kezük lila (lila!) 
S a csónakuk - szőrszita.




   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szívesen olvastátok