Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hat gyerekkel, meg egy kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
________________________________________________________


2012. augusztus 24., péntek

Várandós gondolatok...



Most várakozunk. A Bó nevével kapcsolatos 'ítéletre' is, meg magára Bóra is. Már csak 3 hét (mármint Bó). Persze, ha ő is olyan nyugisan készülődő lesz, mint a bátyjai, akkor lehet az még 4-5 hét is. Meglátjuk.

Szeretem ezt az időszakot. A napok szép nyugodtan telnek, a fészekrakó ösztönöm egyelőre ki van iktatva, úgyhogy semmi rohangálás, rendezkedés - csak szimplán élek és örülök ezeknek a napoknak. Van azért még pár elintézendő a picur érkezéséig, de most valahogy az sem fontos. Rákalibráltam magam, hogy még sokára fogok szülni, és így nem türelmetlenkedem. Pedig Zekinél ilyenkor már tűkön ültem, hogy meddig leszek még ilyen nagyon terhes...

Most nem érzek így. Most hagyom, hogy elsodorjon a pillanatokból napokká formálódó idő a várandósságnak ezekben az utolsó heteiben. Érdekes érzés. Jó érzés ez.

"Míg állni látszék az idő, bár a szekér szaladt."

Olyan időtlennek érzem magam: nem akarok sietni, nem akarok túl lenni, sőt, nem zavarna, ha örökre így maradna minden. És emiatt mintha az időn kívül lennék, mintha nem hatna rám a sodrása. Közben pedig még mindig növekszik a pocakom és telnek a heteim. És az idő is telik - anélkül, hogy türelmetlenül, erőszakosan, kétségbeesetten siettetném.

Derűs napok, nyugodt napok, szép napok...

Tudom, és néha eljátszom a gondolattal: hamarosan új időszak következik, új kihívásokkal. Az is szép lesz, de most jó ez is. Persze tegnapelőtt éppen arról beszéltem Bóval, hogy jöjjön ki azonnal, mert majd megkukultam a melegben és elegem volt mindenből. És éjjel rendszerint kétszer-háromszor kelek pisilni, és akkor is keményedik a pocakom és alig tudok kikászálódni az ágyból és majdnem ülve alszom, és... de még mindig jókat alszom és jókat eszem, és főzni is tudok, és nem érzem azt, hogy elfoglaltak és birtokba vettek és nem akarom már... És tudom, hogy amikor megszületik, akkor más helyzetek jönnek, más testi érzetek lesznek, amik máshogyan fognak kihívások elé állítani - nincs tehát mit siettetnem, mert akkor majd más lesz 'nehéz'. Szóval jól vagyok: még ha nem is állandóan, de leginkább. És ez meglep, de kellemesen.

Az is nagyon jó most, hogy az életünknek egyáltalán nem része az ovi, és hogy az új iskolai tanév közeledésével sem kell kiemelten foglalkoznom. A három iskolásunk okozhatna némi frusztrációt, de valahogy egyáltalán nem okoz. Úgy érzem, nem a ma gondja az, hogyan lesz a tanévünk - nálunk úgyis addig lesz nyár, ameddig úgy látjuk jónak. Ez a gondolat enged arra hangolódni, ami most fontos: Bó érkezésére, a lelkem állapotára, a gyerekeimre és Istenre.

Időnként persze elkap az a jófajta bizsergető várakozás-érzés, amit a közelgő hetek eseményei generálnak, de közben tudom, hogy bár nem tudom, pontosan hogyan fognak alakulni a dolgok, minden jó lesz, mert jó kéz vezet és jó kézben vagyunk. Ami Bót illeti, még mindig inkább várandós vagyok vele, mint terhes.

Ha mérleget akarok vonni, úgy érzem, Isten jóval felette ajándékozott meg ebben a várandósságban, mint ahogy kértem vagy vártam volna. Rosszabbra számítottam, a régi tapasztalataim pedig (amelyek nem voltak kifejezetten rosszak, csupán átlagosak) felülíródtak, és ez abszolút kegyelem, meg nem érdemelt kegyelem - áldott ötödik várandósság!:)

Nem értem, hogy miért, most lett így, de nagyon úgy érzem: túlcsordul a poharam. És szeretnék most pár cseppet listázni, mert sokat jelentenek nekem. A kezdeti rosszullétek hetei pl. jelentősen lerövidültek, és csuda jó könyveket falhattam be, amelyek segítségével a múlt négyféle szülős tapasztalata és élménye, de bizonyos értelemben az egész életem átértékelődött. Istenre is jobban szomjaztam most és többet is kaptam Belőle, mint eddig bármikor. Jobban is tudtam Rá figyelni, de ez egy olyan terület, amiben van még hova növekednem. Aztán, az Úr kegyelmesen felkészített arra, hogy lányunk lesz, és így nem sokkolt olyan szinten, hogy hitválság lett volna belőle (én ugyanis minden egyes babánkat nagyon fiúnak reméltem, és erre voltam hangolódva most is). És még az egészségügyi személyzettel, akikkel a terhesgondozás során kapcsolatba kerültem is igazán pozitív tapasztalatokat szereztem, pedig nagyon másra számítottam (Zekivel a pocakba sok gorombaságot és negatív élményt éltünk át velük).

Lehetne még tovább sorolni a cseppeket, de most nem teszem.

Úgy érzem, hogy ebben a mostani, nemvárt áldásokkal túlcsorduló várandósságban Bó világrahozatala lesz a hab a tortán. Nem azért érzem így, mert extra élményre számítok, hanem azért, mert ebben a várandósságban sikerült a leginkább az Úr jelenlétében maradni és így igazán a kezébe tudtam tenni az elkövetkező helyzetet és magunkat is. Persze, vannak reményeim, de most ott vagyok, hogy az Ő szeretete annyira jelenvaló és becses a számomra, hogy valahogy jelentéktelennek tűnik az, hogy pontosan hogyan lesz minden. Olyan kicsinek tűnnek az álmaim, olyan lényegtelennek az elvárásaim (??), hogy nem is gondolkozom rajtuk. Mert már nem ez a fontos. Persze, hogy azért nagyon fontos, hogy mi lesz, de ezerszer fontosabb, hogy az Úr velem lesz - és a többi csak részlet.

Ez a tapasztalat nekem azért jelent sokat, mert az eddigi várandósságok idején annyit, de annyit küzdöttem az áldásért. Mint Jákób, nem eresztettem el Őt: fogösszeszorítva ragaszkodtam Hozzá, akkor is, amikor nagyon fájt az élet, de az áldás mégsem jött - így éreztem. Most már látom, hogy jött az áldás, de én nem arra néztem, hanem másokra, és emiatt a magam áldását nem láttam, nem értékeltem. Mást vártam és amit vártam, azt nem kaptam, pedig jó dolog után áhítoztam. Kaptam viszont olyat, amit nem vártam, ami nehéz és súlyos teher volt rajtam. És ez a helyzet, ez az áldástalanság-érzés nagyon fájt.

Ebben az időszakban igazi Jákób voltam. "Nem engedlek el, amíg meg nem áldasz!" Nem engedtem el, de az áldásra nagyon sokáig vártam. Most érkezett meg: mély belső békesség, amit Isten szeretetét tanulva és megérezve Tőle kaptam. Nem tudom, miért most kaptam, de ez Isten tökéletes időzítése - most már képes vagyok azt igazán értékelni, és hálás vagyok minden cseppjéért, amit rám áraszt.

A küzdelem önmagammal és az Úrral megtanított pár leckét a fontos dolgokról. Most olyan, mintha bizonyos értelemben révbe értem volna. Pedig nem változott semmi, csak én változtam, mert engedtem, hogy Ő megváltoztasson a jelenlétében. Miért nem engedtem eddig? Túl sok volt a sebem és az elvárásom, azokat védtem Tőle. És most? Olyan egyszerűnek tűnik bölcsnek lennem, most, hogy látom, mit kellett volna 'akkor és ott' tennem. De akkor és ott nem tudtam, mert nem voltam kész megtenni, nem értettem Isten útjairól eleget vagy... nem szerettem Őt eléggé? Nem tudom...

Nagyon hosszú és nehéz volt az út idáig. És most örülök, és nem értem, hogy miért éppen most jön a túlcsorduló áldás, és miért kellett annyit gyötrődnöm annyi éven át, amikor azt hittem, elvet engem, nem szeret eléggé, nem vagyok fontos Neki, mert ha fontos lennék, akkor azt megérezném abból, ahogyan velem bánik. Mennyire sok mindent rosszul láttam akkor! De nem láthattam máshogyan, csak a veszteségeim szemüvegén keresztül, mások áldását felnagyítva, kívánva azt, amit én nem kaptam, más meg igen. Mennyi keserves vergődés volt az Úr előtt, mire idáig eljutottam!

És hol vagyok most? Még sehol. Még biztosan sok minden vár rám. De már ez is elég. Meglátni és megérezni a jóságát, a kegyelmét a szeretetét. Amikor enged belepillantani, hogy mennyit várt rám, és még ma is mennyi türelemmel, szeretettel és bölcsességgel formál. Olyan jó hozzám és én? Mi vagyok én?? Isten olyan jó és olyan jó az is, hogy kapcsolatban lehetek Vele, hogy az Uram Ő, és az országában helyet készít nekem. Formál, nem mond le rólam, pedig megtehette volna, megtehetné ma is. De nem teszi, mert az Övé vagyok. Csodás kegyelem!

Úgy érzem, ez a lelkiállapot is az Úr kegyelme, nem én munkáltam ki önmagamban. Békesség? Az hát. Minden értelmet felülhaladó! És valahogy úgy vagyok, hogy még az élethez sem ragaszkodom annyira, hogy az fontosabb legyen, mint az, hogy Ő itt van velem. Az Élet Ura többet ér az életnél.

Nem akarok meghalni, csak megértettem, hogy ha Ő van nekem, akkor minden adott, ami kell. A többi: a férjem, a négy szeretetreméltó kissrácunk, az otthonunk, Bó, a nagyszerű várandósság, a közeli rokonok kedvessége, a belső békesség - minden, MINDEN ami körülvesz és amit tapasztalok - csak ráadás. Remélem, hogy megmaradok ebben az állapotban, ebben a tudásban, és akkor -vagy így vagy úgy- a hab biztosan rákerül a tortára.




  


8 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök, hogy így éled meg most a dolgokat. Az utolsó babváráskor ez nekem is hiányzott. Ez a teljes Istenre hagyatkozás és bizalom.

    Megkérdezhetem milyen könyveket olvastál, amik segitettek?

    VálaszTörlés
  2. Húha, git, így most hirtelen nem tudom leírni a pontos könyvcímeket, de holnapra összeszedem.:)

    Köszönöm, hogy velem örülsz, jól esik. Négyszer én sem így éltem meg, ahogyan most, pedig ez lett volna a terv... Hiszem, hogy ami késik, nem múlik - nálad sem. Szívből kívánom, hogy a következő babavárásnál Te is megtapasztald ezt.:)

    VálaszTörlés
  3. Bocsánat, git, tegnap nem tudtam gépközelbe kerülni. De ma összeszedtem a könyvcímeket, úgyhogy írom is, sorjában (én ebben a sorrendben olvastam).

    1. Frédéric Leboyer: A gyöngéd születés
    2. Shelia Kitzinger: A szülés árnyékában - Katarzis vagy krízis?
    3. Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez
    4. Bedő Krisztina: Földre szült angyalok
    5. Varga Katalin, Suhai Gábor: Szülés és születés - Lélektanon innen és túl
    6. Frédéric Leboyer: Szülés gyöngéden

    Ezek olyan könyvek, amelyek egy részét már évek óta terveztem elolvasni, de az éppen aktuális várandósságok idején eddig nem volt ilyesmikre olvasós kedvem. Most valahogy nagyon lett, és éppen adódott is lehetőség, hogy szert tegyek rájuk, így gyors egymásutánban be is faltam valamennyit.

    A sorrend nagyon jó volt, pedig találomra választottam őket így. Nem volt véletlen - mintha egymásra épültek volna. (Én ebben az Úr bölcsességét látom.) Akkor és ott el kellett olvasnom ezeket a könyveket.

    Az azért látszik, hogy ezek egyike sem keresztény könyv és ehhez mérten mindegyikben volt olyan, ami csak többé-kevésbé vagy egyáltalán nem volt igaz. Vannak New-ages, bizarr és babonás részek is bennük: sokkal jobb lett volna, ha ilyenek nincsenek bennük, de hát bennük voltak. Viszont onnantól, hogy felismertem, és magamban átértelmeztem és/vagy elvetettem azokat a nem Isten szerinti forrásból származó infókat, tovább tudtam olvasni anélkül, hogy elvitt volna egy veszélyes irányba...

    Ezért sem volt véletlen, hogy éppen ebben az időszakomban olvastam őket. Évekkel ezelőtt akárminek felültem (értsd: belelkesített és igaznak fogadtam el), ami magán viselte a keresztény címkét. Aztán utána sok idő kellett, mire objektíven meg tudtam vizsgálni azokat a műveket az Ige mérlegén. Terhesség/szülés témában ilyen nagy mellélövés volt pl. a Természetfeletti gyermekszületés c. könyv. Azt vizsgálat és fenntartások nélkül faltam be. Elvileg keresztény könyv, de nagyon mellémegy: pedig tele van igékkel, és keresztény könyvesboltokban kapható népszerű könyv. Mégis gáz, és ráadásul annyira, hogy ma senkinek sem ajánlanám jó szívvel (régen még ajándékba is vittem valakinek egy példányt).

    Szóval, ha régebben olvasom a fenti könyveket, akkor lehet, hogy a káromra vált volna egyik-másik tév-információ, mert hajlamos voltam az ilyesmiket is befogadni.

    Azóta nagyon az Igéhez ragaszkodó lettem, ezért ez alkalommal magamban minden olvasott gondolatot folyamatosan értékeltem, mérlegeltem, összevetettem az Igével és a saját tapasztalataimmal. Így nagyon jó volt olvasni és épített.

    Amúgy, ha valaki hajlamos elsodródni az olvasottak hatására, akkor nem ajánlanám mindegyik könyvet ezek közül. Mert ezek nem azok az egy-az-egyben befogadod és magadévá teszed könyvek. Volt, amelyikben csak egy-két gondolat volt, amit értékesnek találtam, mert megérintett - de az annyira mélyen érintett, hogy el is indított bennem valamit, ami átformálódásban végződött. De ehhez persze adott esetben a könyv 80%-a használhatatlannak bizonyult az igeellenes tartalom miatt.:(

    Bocs, hogy ilyen hosszú lett a magyarázat. Úgy éreztem, le kell írnom ezeket, mert enélkül nem ajánlhatom a fenti könyveket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, azt még hozzátenném, hogy az előbbi 'magyarázat' mellett nagy felismeréseket hozott ezeknek a könyveknek az elolvasása és az olvasott gondolatok hatására nagyon fontos dolgok kerültek a helyükre bennem a múltbéli szüléseimmel és egyáltalán, a magamhoz való hozzáállásommal kapcsolatban. Szóval mégis csak ajánlom.:)

      Törlés
    2. Köszi Eszti nagyon a válaszod. Igen, hát én ezekből egyet sem olvastam, de a Természet feletti születést igen - ha egyre gondolunk. Én akkor kicsit szelektálva olvastam, voltak amikkel egyáltalán nem értettem egyet, viszont sok mindenben segített. Pont a lányunk szülése előtt olvastam és a mai napig is arra a szülésre emlékszem legszívesebben. A leggyorsabb és a leglájtosabb volt a három közül, ha lehet így mondani.

      lehet még meg fogok próbálni beszerezni egy-két könyvet azok közül, amiket írtál.

      Törlés
  4. Milyen érdekes, hogy úgy érzem, az én gondolataimat fogalmaztad meg! Pedig nagyon különbözik az élethelyzetünk: én az első babámat várom, igaz négy év után. Abban a négy évben éreztem én is úgy, hogy nem ill. nem úgy áld az Úr, ahogy én elképzeltem, és igen, átéltem a Jákób-szindrómát is. Aztán egyszercsak, mikor már nem küzdöttem a saját erőmmel, hanem átadtam a kérdéseimet, kétségeimet az Úrnak, megkaptam az áldást. Persze a szülésről még nem tudok nyilatkozni, nem tudom, milyen lesz, de a várandósság sokkal szebb, mélyebb és intenzívebb volt lelkileg, mint vártam. Hála érte az Úrnak! Egyébként én is szeptemberre várom a kisfiunkat (18-ra).
    A felsorolt könyveket konkrétan nem olvastam, csak a témák és a szerzők ismerősök számomra, valamint két könyvet olvastam, akik magyarok lévén a fenti szerzők nézeteit vallják. Nekem is volt egy-két elfogadhatatlan pont, de alapvetően tényleg tetszik a szemléletük, jó lenne sokmindent megvalósítani, átélni. Csakhogy ez szerintem elég nehéz lesz a jelen kórházi körülmények között, úgy érzem, legalábbis amennyire magam ismerem, nem fogok tudni teljes mértékben ellazulni, de persze a kórház sem fog feltétlenül hagyni a saját tempómban szülni, mert ugye kell a szülőszoba másnak is. (Ezt a kórházi szülésfelkészítőn mondta egy szülésznő.)
    De bárhogy is lesz, tudom, hogy az Úr ott lesz velem, ennél több pedig nem kell. Ezt kívánom neked is, Eszti! További sok áldást és szép szülésélményt! :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen, leda!

    Neked is sok áldást még ebben a pár hétben és szép szülésélményt az Úrral!

    Én szept. 13-ára vagyok kiírva, de rendszerint eléggé túl szoktam menni a kiírt időn. Lányunk viszont még nem volt, úgyhogy nem tudom, ez csak ilyen fiús dolog-e vagy nemre való tekintet nélkül mindenki ráérősen pocaklakik nálunk.:) Elviekben viszont akár még egy napon is szülhetünk, hehe.

    A könyvekre reagálva: én is úgy gondolom, hogy azok nem kórház-kompatibilisek. Ilyenkor nehéz is kicsit, mert hasonló olvasmányok után az ember lánya többé nem igazán tud azonosulni azzal a szemlélettel, amit az intézmény képvisel szülési protokoll szempontjából. És akkor itt legyél bölcs és hozz jó döntéseket...:)

    DE az Úr látja, Ő tudja, és vezetni fog. Nekünk pedig Rá kell hagyatkoznunk, és akkor nem fogunk csalódni. Az elmúlt hónapokban többször eszenbe jutott ez az ige, és mostanában bele is kapaszkodom, tudva, hogy ez fog elkísérni a szülésre is:

    "Mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva. És Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett:
    mindazáltal megtartatik a gyermekszüléskor, ha megmaradnak a hitben és szeretetben és szent életben mértékletességgel" (1Tim.2:13-15)

    Megvan hát a feladat: az Urat félni, nem a körülményekre nézni. Elsősorban magamnak mondom.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "eszenbe"?? - ejnye. Azt akartam írni, hogy eszembe.:)

      Törlés

Szívesen olvastátok