Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hét gyerkőccel meg két kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
_____________________________________________________


2012. augusztus 21., kedd

Bó neve...



Férjemmel úgy gondoltuk, hogy az ötödik gyermekünknek is megjár egy különleges, szép hangzású, Istennel kapcsolatos jelentésű név (meglehetősen elfogult vagyok, tudom). Nem volt könnyű ilyet találni. Az Istennel kapcsolatos jelentést, amit eddig a névválasztásoknál fontosnak tartottam, már-már kezdtem is feladni, de végül mégis megtaláltuk azt, ami megfelelt a kritériumoknak és mindkettőnknek tetszett. Ezt a nevet nem fogom most még elárulni, de hamarosan úgyis kiderül.:) 

Egyelőre azért sem árulom még el, mert nem biztos, hogy az lesz a neve. Történt ugyanis, hogy pár héttel a névválasztás után egyszer csak átsuhant rajtam a halvány sejtés, hogy talán a nevünkkel valami probléma van. Egy gyors net-keresés után ki is derült: amit választottunk, azt nem lehet anyakönyveztetni. Igaz ugyanis, hogy a wikipédiában benne van, és több babaneves oldalon is megtalálható (eredettel, jelentéssel és névnappal együtt), de nem szerepel a Mo.-on 'hivatalosan' adható keresztnevek listájában. Enélkül pedig nem engedik használni a nevet.

Nem tudom, hogyan nem figyeltem erre, a hírek mindenesetre eléggé rosszul érintettek, mivel sok gondolkozás előzte meg a választást. Ráadásul már mindketten megszerettük a nevet, sőt a legközelebbi rokonokkal már meg is osztottuk, hogy fogják hívni Bót, amikor már nem Bó lesz.

F. velem ellentétben nem tört össze az előbbi hírek hallatán, csupán higgadtan ennyit mondott: "majd megkérvényezzük".

És így is lett.

Az ötletnek volt azért némi előzménye, ugyanis hónapokkal korábban, amikor még Bó nem is létezett, találtam egy másik lánynevet, amely szintén nem anyakönyveztethető (de erre is csak később jöttem rá). Mivel az a név (is) mindkettőnknek tetszett, megbeszéltük, hogy ha majd egyszer lányunk lesz, végigvisszük az engedélyeztetését. Ennek kapcsán akkoriban valamennyire utánanéztem mivel is jár ez, de nem kaptam egyértelmű válaszokat. Úgy egyeztünk meg, hogy ha aktuális lesz a babatéma, és főleg ha kiderül, hogy lány lesz, akkor majd visszatérünk erre, és megérdeklődjük a konkrétumokat bürokrácia szempontból.

Nemrég ez az idő is eljött, és bár a választott nevünk végül nem az lett, amire hónapokkal ezelőtt rábólintottunk (BÓ-lintottunk, hehe), végül valóban utánajártam és megkérvényeztük az új nevet. Tettük ezt annak ellenére, hogy korábban úgy gondoltam, csak a sznob anyukák kérvényezgetnek ilyen-olyan neveket...:)

Mindez (vagyis maga a kérvényezés) július végén történt. Nekünk akkor azt mondták, hogy a döntésre kb. egy hónap átfutást kell számolni, úgyhogy most már talán napokon belül meglesz a válasz. Reméljük, nem utasítják el a kérvényt. Emiatt izgulok is kicsit, de olyan jófajta izgalommal: jó lenne és nagyon örülnék, ha a legelső lányunk a legelső ilyen nevű lány lenne az országban.

Ha nem úgy lesz, akkor van azért B névverziónk is, de remélem, érzem, hiszem, hogy nem véletlenül botlottunk ebbe a névbe és nem véletlenül alakult úgy, hogy azt éreztük, hogy meg kell kérvényezni.

Hamarosan jövök az 'ítélettel'. Bármi is lesz, bizonyára tanulságos lesz, de azért a szívem mélyén én egyfélét remélek...


  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szívesen olvastátok