Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hat gyerekkel, meg egy kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
________________________________________________________


2012. június 7., csütörtök

Hangyaságok



Ez most egy régebbi történet lesz, de ígértem, hogy megosztom veletek. Így most a hangyafarmunkról fogok írni.

Régi tervem volt, hogy F.-el építtetek egy igazi hangyafarmot (két üveglap közé töltött földdel). Ez a projekt azonban elfelejtődött. De arra egyáltalán nem számítottam, hogy évekkel később az idei tél kellős közepén mégis állattartásba fogunk majd...

Történt egy napon, jó pár hónappal ezelőtt, a nagy hidegek idején, hogy a konyhánkat elérte egy hangyatámadás. Nem voltak több százan, de módszeresen felderítették a szemetest, a tűzhelyet, a munkapultot és előszeretettel gyülekeztek a teáskannánkon. (Páran bele is fúltak, amivel nem volt túl szívderítő szembesülni...)

A problémát orvosolandó, kaptunk egy tippet: sütőporral kell beszórni a lyukjaik környékét, meg a vonulási útvonalakat. Megtettük, de a dolog csak pár napig működött: utána újra jelentkeztek. Így jött az ötletem, hogy vadul összefogdosom őket egy befőttesüvegbe és kényszermunkára fogom őket: mesterséges környezetben, figyelő tekintetek előtti munkára, és meglátjuk, építenek-e járatokat a gyerekek szeme láttára.

Egy háromliteres befőttes üveget harmadrészig töltöttem az udvarból származó földdel. Némi rothadó avart és zöld füvet is markoltam vele. Ezután beledobáltam áldozataimat. Nagyon hamar kiderült, hogy ezek az állatkák a befőttesüveg falán lazán sétálgatnak, tehát nem működik a szabadon levegőztetés gondolata: muszáj befedni valamivel az üveg száját. Okozott némi fejtörést, hogy mi legyen ez a fedőanyag, de végül két réteg folpack mellett döntöttem. Ez rossz döntésnek bizonyult, a hangyák ugyanis szervezetten és módszeresen estek neki és - kirágták. Nem gondoltam volna, de ez lett.

Ekkor kicseréltem a folpack-ot és könyvet tettem a tetejére, de így is kirágták (mármint a kicserélt folpackot, ami a könyv alatt volt). Végül négy rétegbe hajtott folpack-kal próbálkoztam, ami egy tömeges merényletet segített elő: a hangyák ugyanis szokás szerint nekiláttak kirágni az első réteget és amikor sikerült, bemásztak a nyíláson. Szerintem nem találtak vissza és ott fulladtak meg: reggel ugyanis az állományunk jó részét halva találtuk.

Tudnék még mesélni a hangyás kalandokról, de ezek a történetek lehet, hogy csak nekünk érdekesek. Később egyébként átfutott egy nagy fekete pók a nappalin, és hirtelen ötlettől vezérelve őt is betettem a befőttesüvegbe. A hangyák azonnal elkezdték támadni, de végül mégis sikerült nyugodt együttélést kialakítaniuk: leginkább úgy, hogy a pók a létszámfölénytől tartva messze elkerülte a hangyákat.

A nagy fekete pókban az volt a jó, hogy ő a hangyákkal ellentétben képtelen volt az üveg falán mászkálni, ráadásul sokkal nyugodtabbnak bizonyult, és a mérete miatt könnyű volt észrevenni hol van (rendszerint mindig ugyanott volt). Vártuk, hogy majd hálót sző, de végül nem tette: vagy nem voltak adottak a körülmények, vagy lyukban élő pók volt - a gyerekek utóbbira tippeltek.

Egy jó szándékú mentési akcióm közben az első napon elvesztette az egyik lábát, majd később valami ismeretlen ok miatt egy másikat is - így egészen karakteres jószág lett belőle: négylábú pók. Meglepetésemre nem nagyon zavartatta magát ezen a tényen, pedig azt gondoltam, hogy már az első láb elvesztését sem fogja túlélni...

Egy idő után már nem volt olyan érdekes a pókkal spékelt hangyafarm a gyerekeknek. Csak én voltam, aki gyakrabban rájuk néztem - érdekelt is, hogy mi van velük, meg a 'gondoskodás' is rám hárult. De élveztem ezt. Ugyanakkor elgondolkoztam a gyerekek érdeklődésének hullámzásán, és nagyon örültem, hogy eddig semmiféle kisállattal kapcsolatban nem adtuk be a derekunkat. Gyanítom, hogy nincs olyan lakásban tartható hobbiállat, még ha egzotikus is, ami pár hétnél/hónapnál tovább is érdekes lehet. Ez alól talán a nagytestű papagájok, meg a kutya képeznek kivételt. Ezek tartása egyébként nem áll távol tőlünk, de jelenleg nem gondolkozunk ilyesmin.

A kisállatokra visszatérve: ha megunja a gyerek, akkor csak nyűg lesz a gondozás. És akkor vagy hagyom őt éveken át nyűglődni a maga választotta helyzetben, vagy átveszem a stafétát a gondozásban, vagy rövidre zárjuk az ügyet és megválunk attól az állattól. Egyik megoldást sem tartom ideálisnak...

A körültekintő őrzés mellett hangyáink egyébként azóta megszöktek (bár Rafi teljes meggyőződéssel állítja, hogy nem ez történt, hanem a pók nyírta ki szegényeket - még a hangyatetemeket is látni vélte az üvegben). Én gyanítom, hogy valamelyik kisebbünk akarta felülnézetből megnézni a helyüket, és nem sikerült a könyvzárat úgy visszatenni, hogy teljesen lefedje az üveget, s így a kis résen át egyszerűen meglógtak. Már sosem tudjuk meg.:)

Amíg nálunk voltak a hangyák, tényleg 'ástak' járatokat. A pók pedig egy távol eső ágon találta meg a helyét (amit én tettem be neki, amikor attól tartottam, hogy a hangyák vacsinak gondolják őt).

És ha már ennivaló: próbálkoztam kenyérdarabkával, de mivel a nedves föld és a zöld levelek párologtattak, megpenészedett, mielőtt megehették volna (talán nem is akarták megenni).

Kaptak néha vizet, amit csak úgy becsepegtettem nekik. Nem díjazták különösebben, de nem is panaszkodtak... Ami viszont elnyerte a tetszésüket, az a méz volt, amit időnként belülről rákentem az üveg oldalára. Ahogy felfedezték többen is odagyűltek és ittak belőle (láttam, hogyan mozog az üvegen a szájuk, sosem láttam ilyet, érdekes volt). Aztán később már érdektelenek lettek a méz iránt is, szóval lehet, hogy változatosabban kellett volna táplálni őket.

A pók nem tudjuk, min élt -szerintem levegőn- mert neki semmiféle kosztot nem juttattam be. A gyerekek szerint a hangyákat fogyasztotta, de én nem gondolom, hogy így volt. Viszont nem tudok rájönni, hogy mit ehetett akkor... A hangyák kiszökése után egyébként még hetekig ott gubbasztott magába az ágon és köszönte jól volt - amíg el nem tűnt. Valószínűleg elszökött vagy kimúlt, de már ez sem fog kiderülni.:)

Az még érdekes, hogy azt gondoltam, a királynő kontrollálja a dolgozókat kémiai jelekkel (így láttam egy természetfilmben, bár ott két afrikai hangyafajtáról volt szó). A mi befőttes farmunkon nem volt királynő, hiszen az nem mászkált a konyhánkban, így nem is tudtam foglyul ejteni. Ennek ellenére mégis volt szerveződés: mindenki tudta és -számomra lenyűgöző módon- mindenki tette is a dolgát. Volt, hogy egymásnak is segítettek, de rendszerint mindenki a maga területén dolgozott önállóan: egyesek közülük rögökkel bajlódtak, elcipelték azokat az útból, meg kitolták őket a már meglévő járatokból, míg mások a felszínen tevékenykedtek, a járatok bejáratánál. Volt, aki táplálkozott, mások füveket rágtak.

Tanulságos és meglepő volt ezt látni: milyen aprók és mind teszi a dolgát; nem zavartatja magát, hogy hol van, csak teszi, amire elkészítették. Isten oly nagyszerűen alkotta meg ezeket az apró teremtményeket is! Jó volt kicsit belelátni a világukba. Úgy érzem, ez a tapasztalás is megértetett valamit Isten tökéletes bölcsességéből.

Eredj a hangyához, te rest,
nézd meg az ő útait,
és légy bölcs!
Akinek nincs vezére,
igazgatója vagy ura,
nyárban szerzi meg az ő kenyerét,
aratáskor gyűjti eledelét.
(Példabeszédek 6:6-8)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szívesen olvastátok