Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hat gyerekkel, meg egy kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
________________________________________________________


2010. október 13., szerda

Otthonoktatás- mi tart téged vissza?



Miért nehéz engedelmeskedni a hívásnak? Miért van az, hogy belül már sejted, hogy mit kellene lépned, de még hezitálsz? Még vársz. Még bizonytalankodsz. Miért?

Megkíséreltem összeszedni a legerősebb érveket, amik megnehezítik az otthonoktatás melletti elköteleződést- magát a döntést. Nem azokról írok, akik nem tartják a családjuk számára ideális döntésnek az otthonoktatást. Azokról írok, akik érzik, hogy ez jó döntés, akik tudják, hogy már dönteni kellene, de nem tudnak dönteni.

1. érv "Tudom, hogy jó. Tudom, hogy másoknál működik. De azt nem tudom, hogy a mi családunknál működne-e."

2. érv "Mi nem vagyunk olyan kreatívak, mint mások. Nem is tudom, hol kellene kezdeni. Nem tudom, mit kezdenék itthon a gyerekekkel."

3. érv "Nem vagyok határozott. Arra se tudom rávenni a kölköt, hogy rendbe tegye a szobáját, akkor hogyan bírnám rá, hogy leüljön velem tanulni??"

4. érv "Az otthonom káosz. A gyerekeim a fejemre nőttek, így meg nem lehet otthonoktatni."

5. érv "Pénz, pénz, pénz. Hogyan fog ez működni egy fizetésből??"

Ezek mind komoly érvek. És szeretnék is a magam értelme szerint válaszokat adni rájuk. De mielőtt ezt megtenném, egy fontos dolgot meg kell említeni.

Többféle kérdés létezik az oo-val kapcsolatban. Vannak érdeklődő kérdések. Vannak akadékoskodók. Vannak elterelőek.

Ezek a kérdések nem a másik ember hozzánk való viszonyáról szólnak, legalábbis most itt nem ezt értem alattuk. Arra gondolok, hogy a legnehezebben megválaszolható otthonoktatással kapcsolatos kérdéseink tükrök. A szívünkben zajló dolgok tükrei. Ha jó mélyre nézünk, ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor ezek mögé a kérdések mögé nézve megismerhetjük a családunkkal kapcsolatos gondolataink mozgatórugóit, akadékoskodást, elterelést, vagy érdeklődést, és az ezzel kapcsolatos legmélyebb félelmeinket.

Ahhoz, hogy tisztán lássunk, és bizonyosságra jussunk, muszáj jól látni magunkat. Elsősorban nem okos válaszok kellenek az otthonoktatás kivitelezésével kapcsolatos kérdéseinkre, hanem önismeret ahhoz, hogy a megfelelő kérdésekre válaszoljunk, ne másokra.

Mert kellően ütős érvekkel a tarsolyban bárki rávehető annak belátására, hogy az otthonoktatás működőképes koncepció. Arról viszont senkit sem lehet észérvekkel meggyőzni, hogy otthonoktatóvá váljon. Mégpedig azért nem, mert ez elsősorban nem fejdöntés, hanem szívdöntés. Ha a szív rádobban, akkor az észérvek megválaszolására is energiát kell fektetni. De ameddig a szív hezitál, addig nem lehet továbblépni, s így nincs értelme a mély kérdések megválaszolásának sem.

Minden élet a szívből indul ki, és Isten otthonoktatással kapcsolatos szólongatása, hívása sem racionálisan megragadható gondolat. Isten oo-bizonyosságot adó Szentlelkének személyes igenje semmiképpen sem helyettesíthető frappáns válaszokkal. Ameddig a szív nem dobban rá, hogy nekünk ezt kell tennünk, hogy ez az az irány, amit Isten mutat, addig csak sötétben tapogatózás van: fellelkesedés és elcsüggedés, kérdőjelek és bizonytalanság.

Ha otthonoktatásról beszélünk, akkor a személyes bizonyosság talán a leglényegesebb része a döntésnek. Tudni biztosan, hogy nekünk ezt kell tenni. De hogyan tudhatod biztosan?


Erre a kérdésre az a válasz, hogy Isten vezet, és inspirál, és Ő megmutatja egészen egyértelműen, hogy otthonoktatásra hív-e el titeket, mint család. A kérdés csupán annyi, hogy rászántad-e már az időt, hogy megkérdezd, és elég nyitott szívvel hallgattad-e a válaszát ahhoz, hogy megértsd. Bátorítalak, hogy ha eddig nem tetted volna, vagy nem tetted volna elég ideig: tedd meg most. Istennél nem fog süket fülekre találni ez a kérdés.

Kezdd el Atyádat ostromolni ezzel a kérdéssel, és ne engedd magad 'lerázni'. Isten kedveli az állhatatosságot, és válaszolni fog, amikor valóban kíváncsi, és nyitott leszel az Ő válaszát meghallani. Ne add föl, amíg meg nem mutatja magát. Ezt akarja, hogy tedd.

Most pedig rátérnék a kérdésekre. Szeretnék úgy válaszolni, hogy közben az előbbiekre visszautalok, vagyis arra, hogy az otthonoktatással kapcsolatos válasz nem kívül keresendő, és nem is a fej fogja megmutatni. Az igazi válasz belül, a szívben keresendő. A legfőbb kérdés mindig az, hogy mit akar velem és a családommal Isten, nem pedig az, hogy az otthonoktatás működni fog-e. Hiszen, ha Isten otthonoktató családdá szeretne tenni, és engem Ő vezet, akkor működni fog. (nem amiatt, aki én vagyok, hanem amiatt, Aki Ő). Most pedig az előbbiekhez képest kevésbé lényeges kérdések jönnek.


1. érv "Tudom, hogy jó. Tudom, hogy másoknál működik. De azt nem tudom, hogy a mi családunknál működne-e."

Ezt rajtad kívül senki sem tudja megmondani! Ne engedd, hogy bárki megpróbálja megválaszolni ezt a kérdést helyetted, akár rábeszéléssel, akár lebeszéléssel: nem az ő asztaluk. Az nem baj, ha az ember tájékozódik, de akkor is a te családodról van szó, és a te döntésedről, nem a többiekéről- a házastársaddal egyetértésben, természetesen. Először Istennek kell feltenned a kérdést, és a családoddal együtt az Ő válaszának a fényében cselekedni. Ha téged erre hív az Úr, akkor számotokra ez az egyetlen jó döntés, amit meghozhattok.


2. érv "Mi nem vagyunk olyan kreatívak, mint mások. Nem is tudom, hol kellene kezdeni. Nem tudom, mit kezdenék itthon a gyerekekkel."

Persze, hogy nem tudod, hiszen most még nem az otthonoktatós fejeddel gondolkozol.:)

Rendszerint Isten nem adja meg előre a válaszokat a jövőt illető kérdéseinkre.

A helyzet messze nem olyan bonyolult ám, mint amilyennek az otthonoktatás látszik nem otthonoktatva.

És minden család más. Isten nem azt várja tőled, hogy éppen úgy csináld, mint ahogyan egy másik otthonoktató család csinálja. Emlékezz arra is, hogy a látszat sokszor becsap: látsz a másik életéből valami megnyerőt, követésre méltót, de az sohasem a teljes kép, hiszen nem élsz velük. Az ő könnyű lépteik ugyanúgy nem a tiéid, mint ahogyan az ő harcaik és keresztjük sem a tiéd.

Emlékezz arra, hogy Isten otthonoktatóként sem fog tőled elvárni semmi olyant, amire Ővele ne lennél képes. Ez viszont elég tág, mivel az Ige szerint Jézusban minden nehézségre meglesz az erőnk. Senki sem ígéri, hogy nem lesznek nehézségeink otthonoktatóként, mint ahogyan senki sem ígéri, hogy iskolába adva gyerekeinket könnyű életünk lenne, sőt... De a nehézségeket sohasem egyedül hordozzuk, és ha válaszút elé kerülnénk, az Úr, Aki mindent tud, vezetni fog.

Ha bízol az Úrban az életedet illetően, akkor abban is bízhatsz, hogy mindig időben tudni fogod a következő lépést az otthonoktatásban. Tudod a mondást: egyszerre egy lépést csak. Ha mindennél fontosabb neked Isten akaratának betöltése az életedben, akkor tedd meg az első lépést. Vágj bele, ha az Úr erre indít. A többi majd út közben érkezik- erről az igazságról otthonoktatóként többen is bizonyságot tehetünk.


3. érv "Nem vagyok határozott. Arra se tudom rávenni a kölköt, hogy rendbe tegye a szobáját, akkor hogyan bírnám rá, hogy leüljön velem tanulni??"

Mondhatjuk, hogy ez egy elég nehéz kérdés, mert az otthonoktatásnál tényleg alap, hogy a gyerekeink szófogadóak legyenek. Viszont úgy hiszem, hogy a nevelés egészen addig tart, ameddig egy fedél alatt lakunk a gyerekeinkkel. Senki sem mondhatja, hogy ő a nevelésen már túl van, befejezte. Mint ahogyan azt se, hogy innen már nincsen visszaút. Mindig van esély jobbá tenni, amit elrontottunk, a kérdés csak az, hogy tényleg akarjuk-e ezt.

Úgy hiszem, különálló nevelési helyzetek vannak, amelyeket egyenként kell megoldanunk. Minden helyzetben van lehetőségünk eldönteni, hogy a régi úton megyünk-e tovább, a régi játszmáinkat folytatjuk-e, vagy új meggyőződésre jutunk, és végre elkezdjük komolyan venni a szavainkat, amikor a gyerekeink felé kommunikált szabályok betartásáról van szó... Ezt tanulni kell, és ebben lehet fejlődni.


4. érv "Az otthonom káosz. A gyerekeim a fejemre nőttek, így meg nem lehet otthonoktatni."

Dehogynem..:D Az otthonoktatás nem egy statikus állapot, mint ahogyan egyetlen hívő élet sem lehet statikus. Otthonoktató családként is fejlődünk és növekszünk szellemileg, és ez a gyerekek engedelmességének a kérdésére, és a család harmóniájára is vonatkozik, hiszen ezek is szellemi dolgok. (Az engedetlenség egy lázadó szív megnyilvánulása, vagyis szellemi állapot, amit elsősorban szellemi módon kell kezelni.)

Az otthonoktató családban élő gyerekeket nem teszi bűntelenné az a tény, hogy ők otthonoktatottak. Az engedelmességre nevelés egy folyamat, és még a legprecízebben kivitelezett folyamat is visszafordulhat, ha a keretek meglazulnak.

Tehát nem úgy működik, hogy egy rövid ideig nagy erőket mozgatva szófogadóvá neveled a gyerekeidet, aztán otthonoktató családdá váltok, és a gyerekeid innentől fogva életük végéig belekövülnek az engedelmesség állapotába.

A vadló is betörhető, de ha visszahelyezik előző környezetébe, akkor a visszavadulás idő kérdése csupán.


Bár a gyerekeink nem vadlovak, de hogyha korlátozás nélkül szabadjára engedjük őket, akkor a bűn képes olyan mértékben lakozást venni bennük, hogy fékeveszett vadlónak tűnhetnek otthon. Ez egy komoly probléma, és a helyzetet meg kell oldani. De éppen az otthonoktatás az, ami elősegíti, hogy anya és gyereke, illetve apa és gyereke újra egymásra találjon, és közöttük igazi kapcsolat épüljön. Ha van igazi mély kapcsolat, akkor megvan a jó alap a helyesen kivitelezett nevelési épület fölhúzásához- csak el kell kezdeni.

Sokan már belekeseredtek a helyzetbe, és feladták a gyerekeikkel folytatott rivális harcot a hatalomért. Pedig az otthonoktatás segíthet. Hiszen a lázadás leginkább a szülővel való kapcsolat hiányából származik: abból, hogy nem ismerjük eléggé a gyerekünket, és emiatt nem érzi az elfogadásunkat, a tiszteletünket, és a szeretetünket. Ha nem ismerjük őt, akkor nagyon nehéz lesz neki tisztelnie bennünket, mert a szeretet az egyetlen kapocs, amin keresztül képesek vagyunk örömmel elviselni a rajtunk való uralkodást. (A bibliai rend szerint a gyerek a szülei hatalma alá rendelt, és nekik mindenben engedelmeskednie kell. A morogva engedelmeskedés is engedetlenség, a szív engedetlensége.)

Az iskolába járás több szempontból is ellehetetleníti a szülő és a gyerek mély kapcsolatának kialakulását, mivel sem elegendő idő nincs a kapcsolat ápolására, sem igény (bizonyos idő után már). A kortárs közösség ugyanis ügyesen pótolja a szülőkkel való kapcsolatot.

A mély szülő-gyerek kapcsolat hiánya gyakorlatilag teljesen aláássa a szülőségünkből adódó feladataink teljesítését. Viszont otthonoktatva nem lehet a kapcsolati problémákat megkerülni, vagy a szőnyeg alá söpörni, hiszen az ember napról napra szembesül a helyzettel, nincsen hova elmenni. Ezért a szülő nem fog addig megnyugodni, amíg meg nem találja a hathatós módot a helyzet kezelésére, mivel ez igen komolyan érdekében áll.

A helyzet kulcsa tehát a gyerekünkkel való mély kapcsolat fölépítése, az meg otthon ápolható a legideálisabban. Vagyis a káoszos család problémájára is megoldás lehet az otthonoktatás.

Persze senki sem állítja, hogy könnyű lesz, vagy hogy nem kell majd kemény csatákat végigküzdenie annak, akinek nem szófogadóak a gyerekei. Ha nagyon elfajult a helyzet, lehet, hogy az első pár év nem is a tanulásról, hanem a kapcsolatba kerülésről fog szólni- ám egyértelműen megéri belefektetni ebbe a kapcsolatba.

Az az anya vagy apa, aki Istennek engedelmeskedik, és így nevel, annak Isten adja az erejét ehhez a nagy feladathoz, és a reménységet is, hogy jó vége lesz a dolognak. Ráadásul otthon tényleg senki sem siettet: valóban van idő kapcsolatot építeni, nevelni és fejlődni- abban a tempóban, ahogyan gyereknek és szülőnek is jó.


5. érv "Pénz, pénz, pénz. Hogyan fog ez működni egy fizetésből??"

Jézus azt mondja, hogy keressük először az Ő országát és igazságát, és ráadásul mindez (étel, ruházat) megadatik nekünk. Ha Isten hívására válaszként otthonoktatsz, akkor olyan dolgot teszel, ami Isten országa szempontjából fontos: hiszen azokat a gyerekeket neveled fel az Ő tetszése szerint hitben, akiket neked adott. Vagyis szülőként Isten sáfára vagy. Az otthonoktatás melletti döntésed a része lehet annak, hogy a sáfárságodat Isten előtt felelősen értelmezd.


Az Igében az is meg van írva, hogy ne aggodalmaskodjatok. Amit kirendel nekünk az Úr, azt bölcsen kell felhasználni. Ugyanakkor a lehetetlen körülmények ellenére való gondviselés egyike Isten szeretet-megnyilvánulásainak. Ő otthonoktatva sem hagy magunkra. Ha hitből lépünk, a következmény mindig áldás lesz.

9 megjegyzés:

  1. Köszönöm Eszter! Erre most nagyon nagy szükségem volt. A legfontosabb dologról írsz, mégpedig úgy, hogy közben folyamatosan felfelé irányítod a tekintetünket. Számomra teljesen egyértelmű, hogy Isten ezt az utat szánja nekünk, de én jó párszor ellenkeztem már vele a fenti okok miatt. És mégis MINDIG ide vezetett vissza. MINDIG történt valami, láttam valamit, olvastam valamit, ami csak megerősített abban, hogy ez a mi utunk. Így hát az ellenkezésemre egy megoldást tudok. Megalázkodni és bízni abban, hogyha ez az ő akarata, akkor meg is segít majd benne. Még egyszer köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Hetek óta nem tudok kommentelni nálad. :-( Nem tudom, most sikerül-e, utólsókat rúgja a számítógépünk, lassan kénytelenek leszünk venni egyet. Nem is írok hosszan - legutóbb egy nagyon hosszú gondolatmenetem szállt el, kicsit felidegesített a dolog - csak annyit, nagyon jó, hogy most arról írsz, amiről... A kérdések, amiket felteszel, sokszor a saját kérdéseim. Terelgetsz, Köszönöm. :-)

    VálaszTörlés
  3. Bea, Isten vezessen a számotokra kijelölt útra. Bízz benne, és tedd meg, amire hív. Szeretettel gondolok rád!:)

    VálaszTörlés
  4. Gabka, örülök, hogy írtál. És sajnálom, hogy elszálltak a kommentek, szívesen elolvastam volna, biztosan építő volt, a többi is, amit írtál, főleg a hosszú...:(

    Nekem is szálltak el régebben kommentjeim, amelyeket írtam, hosszúak is: igazad van, tényleg NAGYON dühítő, elpattan az ember agya tőle rendesen...

    Én egy ideje azt csinálom, hogy control c-vel kijelölöm az egész kommentemet a 'megjegyzés küldése' gombra kattintás előtt. Így ha el is tünteti a rendszer, amit írtam, újra meg lehet próbálni elküldeni, miután control v-vel beillesztetted. Másodszorra már remélhetőleg nem száll el. Így most már ritkán tűnnek el kommentjeim.

    Örülök, hogy most nem szállt el, amit írtál. Nem tudom, hogy előzőleg mi lehetett a gond.:(

    VálaszTörlés
  5. Hosszabb kommentet én a mailomba szoktam megírni, mert ott piszkozat formájába automatikusan mentésre kerül. Így ha írás közben száll el, akkor is max 1-2 mondat vész el.

    VálaszTörlés
  6. Szia Eszti!
    Most olvastam bele a blogodba, és nagyon bátorító. Néhány évvel ezelőtt én is próbálkoztam otthonoktatással, de nekem nem jött be.:( Senkit nem akarok elbátortalanítani, az én hibám volt! Nem mertem felvállalani, amiről korábban te is írtál, hogy gyerekeim esetleg elbukjanak egy vizsgán, ezért hetente egyszer bejártak az iskolába. Borzalmas volt.:( Mindenkinek! Nem jó átmeneti megoldásnak, még ha az iskola rugalmas is ez ügyben. Senkinek se ajánlom!
    Azért valami haszna mégis csak volt, valóban sokkal jobban megismertük egymást a gyerekeimmel.
    Most újra felmerült az otthonoktatás kérdése, (mivel ugye a "borzalmat" feladtam,) és bevallom elbizonytalanodtam. Pedig a férjemmel mind a ketten úgy gondoljuk, hogy Isten nekünk adta a gyermekeinket, hogy felneveljük, és nem egy iskolának. (Még ha egy klassz keresztény iskoláról van is szó.)

    Teljesen egyetértek azzal amit a vizsgákról írtál. Mostanában pont ezen gondolkoztam. Csak nem tudom, hogy lesz-e bátorságom elengedni a másoknak való megfelelés-kényszert. Erre állandóan figyelmezteni kell magamat. Örök ima téma.:)

    Köszönöm a bátorító sorokat, oldalakat! :)

    VálaszTörlés
  7. Eper, ne a múltra nézz! Az ördög nagy mestere annak, hogy a kárhoztatásával, hibáztatásával elerőtlenítsen: a múlttal bénítja meg a jövődet is. De nem kell, hogy így legyen.

    Nem véletlen, hogy Isten hívása nem vesztett intenzitásából az életetekben. Ez a bizonyítéka annak, hogy ez az utatok, hogy Ő otthonoktató családnak álmodott meg benneteket.

    Muszáj elengedned a megfelelési kényszert, hiszen a gyerekeid fontosabbak, mint mások véleménye.:) Bízz az ösztöneidben, bízz Isten vezetésében. Ő sosem hagy magatokra, mint ahogyan eddig sem tette. Csak néha nem látjuk a célokat, és eltévesztjük az irányt. Talán kellett ez a pár év és azok a dolgok, amiket átéltetek, hogy megerősödjetek abban, amiben hisztek, hogy letisztuljon, hogy mit akartok és mit nem. Meg az is, hogy mit akar veletek Isten.

    Kérlek, ne félj belevágni, mert nem egyedül teszed!! Isten ott van veled és bölcsességgel vezeti a lépteidet: hagyatkozz Rá hittel.

    És páran már látjuk, hogy az Úr lassan kezdi összehozni a szálakat: van jó pár család, aki otthonoktatásra készül, van jó pár olyan is, aki már otthonoktató. Szerte az országban, erre-arra, de a lehetőségeinkhez képest támogatjuk egymást, s a jövő reményteljes.:)

    Ha van kedved, írj egy emailt, mert van itt még pár érdekesség, ami segíthet elindulni.

    Kérlek ne mondj le erről a lehetőségről, és lépj ki a nyílt vízre az Úr Jézus hívására, mint Péter. Ő meg fog tartani. Szeretettel gondolok rád így ismeretlenül is.

    VálaszTörlés
  8. Az email-címem kimarad az előbb...:)

    fiukahajoban (kukac) gmail (pont) com

    VálaszTörlés
  9. Nagyon tetszett, ahogy leirtad a válasz, vagyis a bizonyosság megtalálásaát! mi is ezt az utat tapossuk!

    VálaszTörlés

Szívesen olvastátok