Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hat gyerekkel, meg egy kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
________________________________________________________


2010. október 27., szerda

Mi a baj Summerhill-el?




Jó pár hete láttam egy nagyon elgondolkodtató filmet. A Summerhill drama egy a tanulást nagyon szabadon értelmező iskoláról, és az ő érvényesülési harcukról szólt. Nagyon sok gondolatot kavart fel bennem ez a film, és napokig csak járt az agyam a látottakon. Régóta, a blog indulása óta tervezem, hogy egyszer majd írok erről a suliról, meg az oktatási filozófiájukról, de eddig nem volt meg a löket egy ilyen poszthoz. Most viszont akkora a löket, hogy muszáj írnom, mert bennem van, és mert ki akar jönni.:)

Eredetileg ki szerettem volna elemezni Summerhill-t: bemutatni és értékelni. De nem fogom ezt tenni, mert nincs türelmem száraz leírást kreálni. Inkább azt írom le, ami a film kapcsán, és Summerhill kapcsán bennem van. Emellett mindenkit bátorítok, hogy nézze végig ezt a filmet: elemi hatással bír, és már csak ezért is érdemes.

Akkor tehát Summerhill, a szabad suli. Szabad, mert azt teszel benne, amit akarsz. Ha akarsz, nem tanulsz, ha akarsz, tanulsz. Azt, és akkor, amikor neked jó, és amikor úgy érzed, hogy készen állsz rá. Senki sem siettet, kizárólag magaddal versenyzel és magadat valósítod meg. Te vagy önmagad motivátora, amihez Summerhill biztosítja a keretet. És nem csak tanulsz, hanem megismered magad, és fejlődsz belsőleg, és intellektuálisan. Azzá leszel, aki csak akarsz, nincsenek korlátok, csak a fantáziád és az elszántságod...


Bevallom, első pillantásra mindez lenyűgöző. És a filmen megjelenített képkockák a suli életéből: teljesen magával ragadóak. Az ember ezzel a sulival szembesülve akaratlanul is felteszi magának a kérdést: HISZEN SZÜLŐKÉNT NEM PONT EZT SZERETNÉNK MI IS ELÉRNI??? A válasz az, hogy de. Illetve majdnem.

El kell ismerni, otthonoktatóként lehengerelt az a tudatosság, ahogyan a filmben engedték magára találni a két 'sulilúzer' diákot. Mesterien nem avatkoztak közbe a nagyobbak, felismerték, hogy mikor nincsen szükség a külső irányításra. S valóban, ott a filmen úgy volt jó, ahogyan tették. Jó döntést hoztak, s ezt bizonyította az is, hogy a sulilúzerek magukra találtak végül. Az egész folyamat, ezeknek a diákoknak az érési folyamata, ezzel a szabadon megoldott konfliktussal indult.

Nekem ez itthon nem mindig ilyen egyértelmű. Néha gondolkozom azon, hogy egy-egy konfliktust hagyni kellene elvadulni, aztán majdcsak kimásznak belőle a felek. De mégsem tudom, nem akarom hagyni, mert látom a jelentőségét annak, ha a fiaim helytelen konfliktusmegoldó stratégiákba kóstolnak bele. Nem szeretem a gondolatot, hogy igazságtalanul, és esetleg agresszíven kezelnek le helyzeteket, s hogy valamelyikük hasznot húz a másik javára a szülői segítség tudatos távolmaradásából...

Vannak időszakok, amikor teljesen lefáraszt ez a fajta aktív jelenlét, amivel napról-napra, van amikor úgy érzem, véget nem érően a gyerkőcök nézeteltéréseinek megoldásában segédkezem. De amikor elgondolkozom, hogy van-e ennek bármiféle értelme hosszú távon, Isten mindig megerősít, hogy igen, van. Hiszen nem reménytelen dolgot teszek, hanem korrigálok, mintát adok, segítek, formálok, vagyis nevelek.

Istentől kapott munkában állok, és még ha végeláthatatlannak, vagy olykor reménytelennek tűnik is ez a 'munka', s ha néha könnyebb lenne otthagyni az egészet, hogy mindenki maga oldja meg a dolgait, ahogyan tudja, mindezek ellenére bízhatok Annak a hűségében, Aki ezzel a munkával megbízott. Ő meg fogja áldani a fáradozást, s a reménytelenség közepette fel is üdít, és új reménnyel tölt el.

Tudom, ennek ellenére sokan a hívei az 'egymásközöttmegoldjákagyerekek' gondolatnak. De szerintem az olyankor nagyon ritkán fair play. A legtöbb esetben valaki érdeke sérül, s általában a szelídebb és érzékenyebb félé, míg ezalatt valaki más megtanul büntetlenül manipulálni másokat, vagy erőszakhoz folyamodni. Ezt nem szeretném, ezért ha nem megy a jófajta konfliktusmegoldás a gyerekek között, mindig beavatkozom. Ezt azért írtam le, mert számomra az egyik fődilemma Summerhill-el kapcsolatban ez a mentalitás, hogy: a gyerek tudja.

Summerhill egész filozófiája számomra ezt sugallja.

A gyerekek meg tudják oldani a konfliktusokat felnőtt közbeavatkozása nélkül is...
A gyerekeknek nincsen arra szüksége, hogy egy felnőtt előírja, hogy mit és mikor kell tanulnia...
A gyerekek nagyon jól meg tudják szervezni az életüket minimális felnőtt jelenléttel...
A gyerektársadalom működőképes koncepció, ezért adjunk nekik szabadságot azt tenni, amire hívattak, és ne szóljunk bele az életükbe, ne is hozzunk döntéseket helyettük, mert tudnak dönteni maguk is...


Akkor most tudnak vagy nem tudnak? Ez a fődilemma.


Summerhill több koncepciót mos egybe, és ezeket egyenként kellett kibogoznom, csak úgy tudtam megválaszolni magamnak ezt a kérdést. Vegyük tehát sorban ezeket:


Önálló konfliktusmegoldás, vagyis a gyerekek meg tudják oldani a konfliktusokat felnőtt közbeavatkozása nélkül is...

Ebben nem hiszek. Nem hiszem, hogy a gyerekek úgy meg tudják oldani a dolgaikat egymás között, hogy az maradéktalanul jó jellemvonásokat erősítsen meg mindegyikükben. Itt ütközik két ismert koncepció.

Az egyik bölcs-öregnek tartja a gyerekeket. Eszerint a gyerekek képesek maguktól megtalálni a jó és működőképes viselkedésmintákat, hiszen ösztönösen efelé tendálnak. Ez a gondolkozás az állandó szülői jelenlétet és a felnőtt beavatkozást károsnak tartja, mert szerinte ezek belepiszkálnak a gyerekek eredendően jó, életrevaló ösztöneibe, így azok nem tudnak megfelelően érvényesülni. Vagyis ha a gyerek helytelenül viselkedik, az azért van, mert a szülő interferált gyereke eredendően jó ösztöneivel.

A másik koncepció szeretnivaló bűnösnek tartja a gyermeket. Eszerint a gyerekek, bár van bennük jó, ösztönösen a bűn felé tendálnak. Természetszerűleg egocentrikusan oldják meg a konfliktusaikat, nem a szeretet alapjain. A szülő folyamatos útmutatása és példája, vagyis kitartó nevelés szükséges ahhoz, hogy beléjük ültetődjön a helyes viselkedés, mert az nincsen beléjük kódolva. Ez a gondolkozás kívánatosnak tartja a fokozott szülői jelenlétet és a helytelen viselkedés okát az ilyenfajta folytonosan nevelő szülői jelenlét hiányában látja.

Summerhill egyértelműen az első koncepciót képviseli, s tökéletlenül bár, de ezt a modellt láthatjuk a hagyományos ovikban és iskolákban is. Utóbbi helyszíneken a tanár-tanuló arány olyan szerencsétlen, hogy Summerhill-el ellentétben itt fizikális képtelenség minden konfliktushelyzetnél jelen lenni. Summerhill-nél viszont tudatosan létrehozott rendszerről van szó. Így vagy úgy, de a gyerekek hamar megtanulják, hogy a felnőttekre nem, csak magukra, meg a barátaikra számíthatnak: a szülők távol vannak, a felnőttek erre-arra, s jobbára a gyerekek segítenek a gyerekeken, ha gond van. Én ezt nem tudom helyeselni.

Biztosan értékes leckéket is megtanulhatnak a gyerekek azzal, ha egy nagyobb csoporton belül szabadjára engedik őket- hiszen előbb-utóbb mégiscsak dűlőre jutnak a társaikkal, ellenkező esetben azok kirekesztik őket. De vajon ez az az út, amit be kell járniuk? Vajon az a jó, ha a gyerekek egymástól tanulnak meg konfliktust kezelni, ahelyett, hogy a szüleik nevelnék őket rá erre?

Summerhill-ből a szépet és a békéset mutatták meg a filmben: azt, hogy egy ilyen szabadjára engedés jól sül el, és happy enddel végződik. De szerintem ez a kép a valóságban nem ilyen szép.


Summerhill egyvalamit biztosan elvesz a gyerekektől: a szüleikkel való igazi, mély kapcsolat lehetőségét, mivel egy ilyen kapcsolat kialakításához sok együtt töltött idő kell, ez pedig nem tud megvalósulni. S mivel a mély kapcsolat a kulcsa minden további nevelésnek, vagyis annak, hogy a szülő hathasson a gyermekére, Summerhill gyakorlatilag a szülői kontrollt veszi el a családoktól, talán még egy kicsit jobban, mint a hagyományos oktatási intézmények (amelyek szintén elveszik), mert azokért a gyerekek legalább annyira nem rajonganak...

El lehetne menni a klasszikus oktatás vagy nevelés dilemma irányába is, vagyis, feszegethetnénk, hogy az oktatás érdekében lehet, szabad, szükséges-e feláldozni a nevelés lehetőségét... de erről majd egy másik posztban írok. Folyt. köv. hamarosan.

32 megjegyzés:

  1. A gyerekek uralta világról már Goldingnak is megvolt a véleménye. Sajnos, a tapasztalat azt mutatja, hogy azok a gyerekek, akiket túlságosan szabadjára engednek (lásd Svédország) nem tanulnak meg szocializálódni, nem tanulnak meg magukat elfoglalni (állandó probléma, hogy a fiatalok unatkoznak, buszmegállókban lődörögnek és fogalmuk sincs mit kezdjenek magukkal, sejtik ugyan, hogy az élet nem csupán sörivás és magunk elé bámulás, de gőzük sincs arról, hogyan kéne másként élni). Kiégett, nihilben élő kamaszokká, majd hasonló, keszekusza világban élő felnőtekké válnak. Én nem szeretném, ha gyerekem egy mindenféle kapaszkodótól, szabályoktól mentes világban élne, ahol csak önmagára számíthat és magának kell kitalálnia mi a jó és mi a rossz. Nem beszélve arról, hogy ilyenkor nagyon könnyen félrecsúszhat a dolog, és esetleg a nagyon rossz utat választja, mert senki sem mondta neki, hogy az nem jó.

    VálaszTörlés
  2. Hirvi, köszönöm, amit írtál. Valóban igaz, hogy nem lehet megfelelően szocializálódni egy gyerekcsoportban. Hiszen hiányzik a felnőtt minta, akitől lehetne tanulni. Amikor gyerek tanul gyerektől viselkedni, az nagyon gyorsan végbemegy, talán gyorsabban, mint amikor a felnőtt nevel. Mert majmolni a rossz viselkedést könnyebb, mint a romlott természetünk ellenére helyesen viselkedni. A helyes viselkedés nem jön könnyen.

    Nagyon szomorú, gyerekként szabadjára engedett fiatalokat látni. Amikor látom, ahogy lődörögnek céltalanul, unalmukban rombolnak, és kalandvágyukat erkölcsi vétségek elkövetésében és szexuális szabadosságban élik ki, akkor mindig ez a két szó jut eszembe: MEKKORA PAZARLÁS... Mert az értelmetlenül elpocsékolt éveiket és a bennük szunnyadó hatalmas potenciálokat lehetne jóra is használni.

    Mekkora áldás tudnának lenni a társadalom, a szüleik és a kisebb testvéreik számára, ha kreatívak lennének a jóban, ha erejüket bandázás, kukaborogatás, meg sörözés helyett jó ügyek érdekében feszítenék meg, ha segítenének másokon, ha maradandót alkotnának.

    Ha gyerekként lett volna előttük követhető felnőtt példa, s ha lettek volna felnőttek-alkotta értelmes szabályok, akkor nem ilyen lenne sok okos, értelmes mai fiatal élete. Olyan nagyon súlyosak ezek a dolgok: amit akkor vetünk, amikor kicsik, akkor aratjuk, amikor nagyok lesznek. És ha rossz magokat vetünk ledöbbenünk majd, mit aratunk...

    VálaszTörlés
  3. Szia Eszti!
    Elgondolkodtató amit írtál.Igazából nekem nagyon tetszik az a mód ahogyan Summerhillben foglalkoznak a gyerekekkel, nekem csak a bentlakásos jelleggel vannak fenntartásaim de azt olvastam, hogy vannak bejáró gyerekeik is akik minden nap hazamennek.
    Szerintem egyébként nincsenek magukra hagyva egyáltalán az oda járó gyerekek sőt,mivel ők maguk is aktív részesei az iskolai szabályok megalkotásának, sokkal inkább hajlandóak azokat nemcsak elfogadni hanem magukévá is tenni.Szabadságuknak csak egyetlen korlátja lehet, hogy nem gázolhatnak mások szabadságába. Neill ezt egy híres tételben foglalta össze: Szabadság, szabadosság nélkül.A gyerek tudja, hogy mit tehet, és mit nem tehet meg. (A különbség a tradicionális iskolához képest,hogy ezt nem pusztán a tanároktól tudja meg, hanem társaitól is, az iskolagyűlés ülései,törvényei és bírósági esetein keresztül.)Tehát egy hagyományos iskolához képest sokkal kisebb mértékű az agresszió és a kirekesztés, mert nincs értelme és ezt hamar felismerik az oda járó gyerekek.
    Bár adatokon ki lehet mutatni, hogy az iskola tanulói tanulmányilag nem maradnak el más iskolák végzettjei mögött, ennél Neill mégis mindig fontosabbnak tartotta, hogy a többségnél
    egészségesebb, boldogabb emberekké váltak. (Ennek egyik mutatója, hogy az átlagosnál
    jóval több gyerekekük van.)
    Nagyon figyelemreméltónak találom ezt az önkormányzati rendszert ami Summerhillben működik és azt a módot amivel a tanuláshoz viszonyulnak:" A legfontosabb dolog, hogy boldog gyerekeket neveljünk fel. A gyerek lelke legyen egészséges. A tudás fontos, de másodlagos. A gyereknek meg kell adni a lehetőséget, hogy kiélje játékos késztetéseit. A gyereknek joga legyen játszani, játszani, játszani (szemben azzal, amit Lenin mondott: tanulni, tanulni, tanulni). Egy adott időben azután a gyerek érdeklődése csökkenni fog a játék iránt, és önként a tanulás fele fordul. Hogy erre mikor kerül sor, azt nem lehet tudni előre. Mégis, ha van türelmünk ezt kivárni, akkor a gyerek energiáit ténylegesen erre fogja fordítani, és gyorsan fog tanulni, nem úgy, mint a korán tanulásra kényszerített gyerek, aki ezeket az energiákat neurotikus védekezésre fordítja."
    Természetesen ezek a gondolatok inkább a hagyományos iskolák kritikájaként foghatók fel és elfogadom ha neked mint otthonoktatónak fenntartásaid vannak ezekkel kapcsolatban.
    Bocsánat,hogy kicsit hosszú lett( így is visszafogtam magam :) )
    Gabi

    VálaszTörlés
  4. Gabi, nem kell visszafognod magad.:) Nagyon jó, hogy hozzászólsz, mert továbbgondolásra késztet, vagyis hasznos.

    Elfogadom, amit írtál, és erre utaltam is a bejegyzésben: hogy lenyűgöző, ahogyan kihozták a lázadásból azokat a gyerekeket.

    Viszont szerintem a végső megoldás nem az iskolarendszer megreformálása. A gyerekeknek általában nem a tanulással van bajuk, hanem a kapcsolataikkal. A tanáraik nem megfelelően állnak őhozzájuk, mivel a hagyományos iskolában az individuum elvész, s aki nem tud jól tanulni abban a miliőben, az hátrányt szenved- nem azért, mert ő nem elég jó, hanem mert az ő igényei a létszám miatt figyelmen kívül lettek hagyva.

    A többiek is kirekeszthetik őket, ez is nyomás alatt tarthatja őket, ami hozzájárul a belázadáshoz, mert az iskolában tapasztaltakat kivetíti a tanulásra és azzal lázad, hogy nem tanul.

    De mindezek a problémák feldolgozhatóak lennének, ha bölcsen szerető és elfogadó szülői háttér várná otthon a gyereket: olyan szülők, akikkel együtt fel lehetne dolgozni az iskolai kudarcokat és sérüléseket. (persze az még ennél is jobb, ha nem kell iskolai kudarcokat feldolgozni, mert nincsen iskola a gyerek életében...)

    A Summerhill drama-ban bemutatott két tanulónak elsősorban családi problémái voltak, és azok vezettek az iskolai renegátkodásukhoz. Nem a tanulás volt a fő problémájuk, csak abban csapódtak le a gondok, hiszen ez igényelte volna a teljes személyiségüket, amit viszont a sérüléseik miatt nem akartak belevonni a folyamatba, s ezért lettek sikertelen tanulók.

    Megkockáztatom: az iskolai problémák túlnyomó része a nem ideális családi háttér miatt és az egyéni tanuláshoz nem megfelelő tanári hozzáállás miatt alakul ki. Ha egy tanuló elfogadva és szeretve van otthon, akkor képes lesz tanulni bármilyen rendszerben. Persze nem minden rendszer ideális, de ha kiegyensúlyozott a gyerek, akkor a jég hátán is megél.

    Kiegyensúlyozott viszont a szülőkkel való harmonikus kapcsolat miatt lesz, ennek biztosításához viszont időt kell töltenie egymással szülőnek és gyereknek. Ez az, ami hibádzott a két gyerkőcnél, akiket bemutattak a filmben. Summerhill a megromlott szülő-gyerek kapcsolat pótlékát biztosította azzal, hogy elfogadó és belsőleg szabályozott környezetet biztosított a gyerekeknek, s ez valóban megoldotta a problémát, de mégiscsak kényszerhelyzet volt, amiben a szülőknek kellett volna máshogyan reagálni, és akkor nem lett volna szükség Summerhill-re.

    Megértem a koncepcióját a sulinak, és igazad van, Gabi, nem szabály nélküliség van, hanem belső szabályozás. De ez a demokratikus forma nem neveli engedelmességre a gyereket, pedig ez alapvető fontosságú lenne.

    Olyan sok aspektusa van ennek a témának!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem nevel engedelmességre? Biztosan nem nevel automatikus reflexszerü engedelmességre. De talán erre nem is kéne, hogy neveljen. A részemröl soha nem volt elvárás az a saját gyerekemmel kapcsolatban. A gyerekek inkább hajlanak arra, hogy még annál is nagyobb mértékben is kooperáljanak, amennyire ez jó nekik. A lázadás általában akkor történik, ha az elvárások extrém értelmetlen magasságokba emelkednek

      Törlés
    2. Bizonyos fokig egyetértek veled. Tényleg igaz, hogy a gyerekek rendszerint hajlandóak kooperálni, ez persze nagyon kapcsolatfüggő is. Azt viszont én nem látom annyira kézenfekvőnek, hogy egy gyermek leginkább csak extrém értelmetlen elvárások ellen lázad. A gyermek az gyermek, és vannak olyan kívánságai, amik teljesítése nem hasznos neki. Kívánhat pl. akkora szabadságot, ami neki nem lenne hasznos, vagy beleszólást dolgokba, amiket még nagyon nem lát át, vagy bármit, ami mondjuk a kortársai között népszerű, és ezért úgy gondolhatja, hogy az egy olyan dolog, amit neki is tennie vagy birtokolnia kell, pedig valójában egyáltalán nem hasznos. Ezekben az esetekben szülőként meg fogok fogalmazni bizonyos szabályokat, de, még ha racionalizálok is, sem biztos, hogy az érvelésem gyermekfejjel elfogadható lesz. Nem mindig arról van tehát szó, hogy a gyerek az értelmetlen szabályok ellen lázad.

      Eleve nagyon relatív, hogy egy gyerek számára mi értelmetlen - ez mindig lelki érettség és a szülővel való kapcsolat kérdése is. Már csak ezért sem érzem úgy, hogy szülőként azon kellene fáradoznom, hogy a gyerekeim számára értelmes szabályokat szabjak. Az ember olyan szabályokat szab, amit a maga elvei szerint hasznosnak ítél - nem pedig olyanokat, amiket a gyermekei majd racionálisnak tartanak.

      Emellett azért azt is gondolom, hogy a gyerekek egy idő után képesek ráhangolódni a szüleik 'észjárására' a szabályokat illetően és innentől képes lesz racionalizálni a szabályokat. Ettől még persze nem biztos, hogy el is fogja fogadni azokat.

      Azért írtam, hogy Summerhill nem nevel engedelmességre, mert úgy gondolom, nem tanít meg egy tekintélyt önmagáért tisztelni - úgy tisztelni, hogy azzal adott pillanatban nem tudok azonosulni, mert mondjuk nem érdemli meg a tiszteletemet.

      Summerhill-el az a probléma, hogy egyfajta demokratikus tiszteletet mutat be, amelyben közmegegyezések mentén rendezzük a helyzeteinket - de mi van akkor, amikor mondjuk nincsen közmegegyezés? A szülő például nem közmegegyezéses alapon tekintély a gyerek életében, hanem azért, mert ő a szülő. Persze, a mi viselkedésünk szülőként megkönnyítheti vagy megnehezítheti gyerekeink készségét az engedelmességre, viszont úgy gondolom, nem feltétlenül hasznos demokratikus alapon értelmezni a tekintélyi viszonyt. Szerintem hasznos megtanulnia az abszolút engedelmességet, hiszen felnőttként biztosan fog találkozni olyan esettel, amikor egy hatalom nem lesz méltányos vagy igazságos vagy tisztelhető.

      Az abszolút engedelmességet természetesen nem tartom azonosnak az ész nélküli engedelmességgel. Utóbbi valóban veszélyes, előbbi viszont hasznos. Jó, ha nem a másik hozzáállása, vagy jelleme, vagy bármilyen tulajdonsága határozza meg a tiszteletet - mert nem minden működik demokratikus alapon.

      Törlés
  5. Eszti,szerintem meg ez a demokratikus forma neveli inkább engedelmességre őket,mint a tradicionális iskola, pont azért mert részt vesznek ők is a szabályok megalkotásában és meghallgatják mindenkinek az érveit,van lehetőségük megvitatni és megérteni egy-egy szabály fontosságát szemben a rájuk kényszerített ráadásul esetleg értelmetlen szabályokkal.Az én gyerekeim sajnos hagyományos suliba járnak és itthon "kompenzálunk" :)

    VálaszTörlés
  6. Gabi, szerintem nem feltétlenül kell a hagyományos iskolát tekinteni alapnak. Ha ahhoz viszonyítunk, akkor nyilván Summerhill az ideálisabb. Azonban úgy érzem, hogy Summerhill sem a legideálisabb.

    Summerhill egy iskolarendszer maradt, és bármilyen szabad is, a legnagyobb hátrányt nem sikerült leküzdenie. Mert itt is, mint minden iskolában, leginkább a gyerekek befolyásolják a gyerekeket, még ha sokkal pozitívabban teszik is, mint a hagyományos iskolarendszerben. Az ideális az lenne, ha a felnőtt minta lenne nagyon erős minden gyerek életében. Ezt a folyamatos gyerekközösség, vagyis az iskolai közeg, még Summerhill is, megakadályozza.

    Ezért nem is beszélhetünk engedelmességről ebben az esetben. Mert az oké, hogy a gyerekek aktívan részt vesznek a szabályalkotásban- ami pozitív dolog- de az engedelmesség szerintem nem azt jelenti, hogy amikor értelmét látom egy szabálynak, akkor alávetem magam annak. Vannak dolgok, amikkel egy gyerek az életkorából adódóan nem képes vagy nem akar azonosulni. Elvárható azonban, hogy ennek ellenére készségesen engedelmeskedjen a meg nem értett vagy el nem fogadott szabálynak is.

    Az engedelmességnek nem szabadna feltételekhez kötődnie, mert akkor már én diktálok, és nem nekem diktálnak. Akkor már nem érvényesül a törvényadó tekintélye, hiszen ha nem tetszik egy szabály, vagy nem látom értelmét, akkor nem muszáj engedelmeskedem. Ráadásul a többségi szavazás olyanfajta liberalizmusnak is helyet ad, amire szülőként azt mondom, hogy nem hasznos. Mert amit elég sokan jónak tartanak, azt Summerhill-ben el lehet fogadtatni, függetlenül attól, hogy az előnyös szabály-e. Tehát abszolút értékeket (pl. erkölcsi normák, szexuális tisztaság) nem lehet átadni, mert ha a többségnek ez nem tetszik (a többség pedig gyerek!), akkor nem fogják megszavazni. S hogy tetszik-e a többségnek, az teljesen viszonylagos. Én ezt problémának látom.

    A szabályokra visszatérve: szerintem az értelmetlennek látszó szabályoknak is tudni kell engedelmeskedni. Igazad van, fontos, hogy a gyerek megértse, hogy az egyes szabályok mi végre vannak, de mégsem hiszem, hogy a szabály megértése a feltétele kell, hogy legyen az engedelmességnek. Mert ha feltételekhez van kötve, akkor az már nem is engedelmesség.

    A Summerhill-film nekem nagyon sokat adott abban, hogy hatására még kritikusabban górcső alá vettem a saját hozzáállásomat a gyerekkel kapcsolatban. Kiderült, hogy bár az otthonoktatással kapcsolatos döntésünk miatt nekünk nem kell a suli hatásait kompenzálni, de azért szükséges volt jobbá tennem amit teszek.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi az, hogy szexuális tisztaság?

      Törlés
    2. Azt értettem alatta, hogy házasság előtt nem él nemi életet a fiatal.

      Törlés
  7. Köszönöm a bejegyzést és a filmet. Nekem új infók voltak ezek. Gondolkozom...

    VálaszTörlés
  8. Bocsi Eszter, hogy még nem írtam, de még mindig csak formálódnak a gondolataim. Nagyon érdekes a poszt, érdeeksek a hozzá fűzött vélemények, és még mindig csak kavarognak benenm a gondolatok.
    (Gabi, neked is köszi)
    Tudom, hogy nem kellene bocsánatot kérnem ezért, pusztán csak jelezni szerettem volna, hogy énisénisénis, de majd csak késöbb. :)))

    VálaszTörlés
  9. Eszti!Tudom, hogy nem a hagyományos iskolát kell alapnak tekinteni, azért teszem ezt mégis mert mint mondtam az én gyerekeim ilyen sulikba járnak.
    És most az engedelmességről,természetesen Summerhillben is vannak olyan szabályok is amelyek nem tartoznak a gyűléseken megvitathatóak közé, tehát a teáltalad említett erkölcsi normák természetesen ott is élnek és nem dönthetnek róla a gyerekek.Én megvallom őszintén nem tekintem pozitívumnak a feltétel nélküli engedelmességet,sőt inkább veszélyesnek gondolom bár lehet, hogy ez szintén azzal függ össze, hogy a gyerekeim hagyományos suliba járnak.Sajnos nagyon sok olyan szabállyal találkoznak amik szerintem is felesleges sőt buta szabályok, amelyek nélkül semmi alapvető dolog nem sérülne kivéve egy-két tanár egóját.
    Én óvónőként dolgozom egy Budapest környéki faluban és sajnos az oviban is vannak már olyan dolgok (egy-két óvónéni és dadusnéni "külön-szabályai")amik már egy ovis számára is értelmetlenek és természetesen lázad ezek ellen.Pl.:Egyik kolléganőm nem engedte be az udvarról a szomjas gyereket mondván, hogy összesározza a fürdőszobát, mire a gyerek kitalálta, hogy leveszi az egyébként nem is sáros cipőjét a folyosón és úgy megy be a mosdóba,a kolléganő valamiért így sem engedte meg neki, hogy bemenjen.Vagy pl. a nagycsoportosok nem vihetnek plüssállatot az ágyba, ezt például az én váltótársam is megköveteli mert mi lesz majd az iskolában, és én hiába mondom neki, hogy az én 10 éves lányom a mai napig kb. 15 állattal osztja meg az ágyát de az iskolába mégsem akarja magával hurcolni őket.Úgyhogy most az van,hogy amikor én vagyok délután akkor vihetnek állatot amikor meg ő van akkor nem, hiába tudom hogy ez a kétféle követelményrendszer sem jó a gyerekeknek.Arról már ne is beszéljünk, hogy a nagycsoportosok már ne maradjanak otthon csak úgy felüdülésképpen ,kizárólag akkor hiányozhatnak ha betegek,(szerencsére a szülő igazolhatja a hiányzásokat) és én nyugtatgatom az ilyen rebellis anyukákat, hogy nem csinál semmi rosszat a gyerekével ha otthontartja néha,sőt. (azt már csak magamban teszem hozzá, hogy esetleg sokkal jobb lenne neki, ha nem is járna oviba, mert semmi pótolhatatlan nem történik az oviban)Ezek a példák természetesen kis dolgok de az iskolában és később a nagybetűs életben számtalan ilyennel találkoznak majd és én ezért nem gondolom, hogy a feltétel nélküli engedelmesség pozitív dolog lenne,szerintem egy iskolás korú gyereknek a legtöbb általunk fontosnak vélt szabályt meg lehet magyarázni az ő szintjén úgy, hogy ő is belássa a szükségességét.Had idézzek Fóti Péter egyik írásából:
    "Sok családban és iskolában a gyerekeket gyenge, változó kedélyű, önkényes felnőtt önkényurak és gyakran még társaik is megalázzák, lefokozzák. Mindennek nyoma marad a gyerekek életében. Mindezzel nem akarom azt mondani, hogy a tekintélynek ne lenne helye az életünkben, és gyerekként vagy felnőttként keressük is ezeket az igazi (természetes) tekintélyeket, akiktől valóban tanulni tudunk, de az önkényes tekintélyektől gyakran nem tudjuk magunkat távoltartani, és ezek befolyása, romboló hatása nagy.
    Akinek egész életét olyan emberek irányítják és ellenőrzik, akik semmilyen valóságos értelemben nem többek a gyereknél, mint csupán életkorban, testmagasságban és hatalomban, és akik maguk is alig tudják saját életüket irányítani, ez a gyerekek számára megalázó, és azzal jár, hogy a gyerekek maguk elvesztik önbecsülésüket, és ezzel együtt elvesztik mások megbecsülésének képességét is. Ahelyett, hogy kritikusan, pozitívan állnának mindazokhoz a kisebb és nagyobb közösségekhez, amelyekhez tartoznak, gyakran kiragadódik egy-egy, gyakran egy banda, vagy a nemzetállam a többi identitás rovására, és ezeket fogják vakon követni, és így válnak ezek foglyává és sokszor rabszolgájává."
    Ezért pozitívabb szerintem a szabályokkal szembeni kritikus hozzáállás a feltétel nélküli engedelmességnél.
    Tényleg sok aspektusa van ennek a témának,de tszerintem is az a lényeg, hogy megpróbáljuk jobban tenni, amit teszünk :)
    (Na most kevésbé fogtam vissza magam mint a múltkor!)

    VálaszTörlés
  10. Virág, jól esett, hogy írtál 'jelzésképpen'. Köszönöm. Néha morfondírozom, hogy hova tűntek az oo-k a blogról... de azért vagytok még páran.:D

    VálaszTörlés
  11. Gabi, sok mindenről írtál, és JÓ, hogy írtál.

    Az engedelmesség kérdésén továbbgondolkoztam még.

    Egy komoly dilemma az engedelmesség, amikor értelmetlen szabályokkal találjuk szembe magunkat. Azt hiszem, kicsit más szemlélet volt a kiinduló pontunk, amikor erről gondolkoztunk.

    Nem esett még szó róla, pedig nagyon fontos, hogy ki a tekintély a gyerekünknek. Az oviba járó gyerek számára a szülő mellett az óvónő és az óvodavezető is ugyanúgy tekintély, hiszen utóbbiak alkotják a betartandó szabályokat, amiknek az oviban meg kell felelni. Az iskolába járó gyerekeknek pedig az iskola tanárai és az iskolaigazgató is tekintély a szülő mellett.

    Ezt azért látom fontosnak leszögezni, mert szerintem más az, amikor egy gyerek kérdőjelezi meg egy felnőtt döntését, és más az, amikor a szülő vagy egy szakmabeli 'érvénytelenít' egy másik felnőtt által létrehozott szabályt (s az általa engedélyezettek szerint kell engedelmeskednie a gyereknek). Én előbbit engedetlenségnek nevezem. Utóbbit viszont nem.

    A szülőnek van joga renegátkodni, mert az oktatási rendszerben ő a fogyasztó, aki a gyereke részére az oktatást, mint szolgáltatást igénybe veszi. Joga van szakmailag vagy emberileg megkérdőjelezni bizonyos szabályokat, sőt, joga van szabályt szegni is. De mindezeknek a következményeit kötelessége felelősen fölvállalni. Egy gyereknek szerintem nem feltétlenül járnak meg ezek a 'kiváltságok'. Neki engedelmeskednie kell.

    A feltétlen engedelmesség viszont nem egyenlő a szolgalelkűséggel, vagy az abszolút befolyásolhatósággal. A feltétlen engedelmesség a tekintély miatt szükséges és nem a gyerek miatt.(ugyanakkor a gyerek jelleme fejlődik ezzel a fajta engedelmességgel)

    Nem azért kell engedelmeskednie, mert minden szabály a szája íze szerint való, hanem azért, mert van egy tekintély, aki fölé van helyezve, és neki az a feladata, hogy ennek a tekintélynek engedelmeskedjen. Nem írhat felül szabályokat önkényesen, mert nincsen abban a helyzetben, és mert nem érett arra, hogy ennek a felülírásnak a következményeivel szembesüljön.

    Szerintem nem helyes, ha engedékenyek vagyunk, és engedjük felülbírálni a szabályokat, sem az, ha szemet hunyunk a szabályszegések fölött. Ez a gyerek részéről a legtöbbször nem valós individualizmus, hanem egy lázadó jellem megnyilvánulása. Szerintem attól sokkal inkább fejlődik a jellem, ha önmérsékletet tanulva megteszi azt is, amit nem akar, mint ha a vágyai után menve belázadna a neki nem tetsző szabályozás ellen. Persze ha rugalmasak a szabályok, az más.

    Ennek ellenére az ovi és a suli alapvetően nem ideális tekintélyek, és ezért jogos, ha úgy érezzük szülőként, hogy értelmetlen szabályok vannak.(persze nem biztos, hogy a szabályok értelmetlenek, lehet, hogy csak nem értjük annak az embernek vagy csoportnak a gondolkodását, aki a szabályt alkotta)

    Szerintem ha már benne vannak a gyerekeink az iskolai rendszerben, ha már átadtuk másoknak a szabályalkotás jogát, akkor szerintem szülőként azt kell a gyerekeinkben megerősíteni, hogy az életükben lévő külső tekintélyeknek engedelmeskedjenek. Mert ez válik hasznukra. Az önérvényesítést szerintem nem a mások által alkotott szabályok feszegetésével kell elsősorban gyakorolniuk, hanem az egymással való kapcsolataikban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi, hogy belekukorékolok ismeretlenül!
      Nagyon tetszik a beszélgetésetek!
      A napokban találkoztam a filmmel. Azóta foglalkoztat, és mint Virág én is emésztem még. Sok kérdés és érzés kavarog bennem.
      Sok mindennel egyetértek mármint azokkal a dolgokkal amit leírtok az iskolai oktatással kapcsolatban, de bevallom nagyon sok mindennel nem!
      Például"Fogyasztó" meg "szolgáltatás" ezekkel a szavakkal oktatással kapcsolatban nagyon nem!
      A gyermekek oktatása és nevelése, megosztott felelősség. Az iskolai oktatók nem gépek, hogy precíziósan beállítom és a kívánt beállításokkal működik! És persze ráadásul 25-30 egymástól akár gyökeresen eltérő beállításokkal, hiszen kb ennyi család állítgatná be egy osztályon belül.
      A legfőbb gondnak azt látom, hogy sajnos kialakult egy olyan álláspont, hogy a szülők és a gyermekekkel foglalkozó pedagógusok egymás ellenfelei. Így olyan fronthelyzet alakul ki ahol a gyermek megzavarodik: Kinek lehet igaza? Ki mellé álljon?
      Ez olyan mintha otthon a családban az anya és az apa folyamatosan egymás ellen hangolná a gyermeküket. El tudtok képzelni ilyen körülmények között normális családi életet?

      Törlés
    2. Igen, ez tényleg nem túl jó így. Nem lehet hatékonyan együttműködni a feleknek, ha nem bíznak meg egymásban. Nehéz viszont megbízni, ha azt tapasztalják, hogy a másik a mumus. Eleve mind a két fél (szülő és pedagógus) is a maga szerepét látja kardinálisnak a gyermek fejlődése szempontjából, ráadásul úgy is érzékeli, hogy a másik az övét kevésbé fontosnak tartja. Így nehéz megbízni abban, hogy a másik olyan munkát fog a gyerekemnél végezni, ami nem vágja haza az én munkámat...

      Szerintem van értelme szolgáltatásról beszélni, hiszen van választása a családoknak. Nem minden esetben, de sokszor igen. Ha szolgáltatásként teniktünk az oktatásra, az segít megértenünk, hogy a piac (a gyerekek és a szülők igényei) bizonyos keretek között meghatározza az irányt. Sajnos az is igaz, hogy ez jelenthet eltérő igényeket, sőt egymással ellentétes 'beállításokat' a pedagóguson. Én inkább azt hangsúlyoznám ki ezzel kapcsolatban, hogy hasznos dolog tudna kisülni abból, ha a a felek jobban figyelembe vennék egymás szükségleteit.

      Törlés
  12. Eszter!Egyetértünk, hogy az ovi meg a suli nem ideális tekintélyek,sajnos bizonyos szülők sem azok, de ebbe nem akarok belemenni.
    Úgy tűnhet, hogy én biztatom a gyerekeimet a lázadásra,de ez nem így van. Nyilvánvaló, hogy egy megszületendő gyerek élete kezdetén 100%-ban a felnőttek gondoskodására szorul, és ennek megfelelően önállósága 0%. Ehhez képest a felnőtt önállósága 100%-os. A felnövés folyamán tehát az önállóság 0-ról 100%-ra nő. Nem mindegy azonban az, hogy mindez milyen ütemben zajlik le: Az egyik lehetséges lefolyás azt mutatja, hogy az önállóság kezdetben lassan,a másik pedig azt, hogy az önállóság kezdetben gyorsan növekszik.
    A mai társadalom szerintem az első megközelítés szerint működik, én pedig úgy látom (és azt hiszem, hogy a Summerhill-i iskola is eszerint működik)hogy a második megközelítés a megfelelőbb,legalábbis az én számomra annak tűnik.Tehát azt gondolom, hogy fokozatosan,de igenis találkoznia kell egy gyereknek is azzal, hogy azért mert valaki felnőtt még nem biztos, hogy igaza van,(persze az lenne a jó ha minél későbbi életkorban történne ez) természetesen egy iskolába járó gyerek hamarabb találkozik ilyesmivel mint egy otthon oktatott.Másrészt azt is gondolom, hogy az hogy valakit egy gyerek tekintélynek lásson azt a gyerek bizonyos életkora után ki kell érdemelni és nem elég az, hogy a hierarchiában fölötte áll mert attól még nem lesz tekintély.
    Természetesen szerintem is jó ha egy gyerek megtanulja az önmérsékletet de azt szerintem úgy is megtanulja ha,bár neki valamiért nem tetszik egy szabály de belátja azt, hogy arra valamiért mégis szükség van és betartja azt.Fokozatosan kell a felelősségvállalást is megtanulniuk és nem csak az egymás közötti kapcsolataikban.

    Nekem a legnagyobb gyermekem 17 éves és örömmel tapasztalom, hogy egyrészt bátran elengedhetem,mert tudom, hogy megbízhatok benne, másrészt megosztja velünk az örömeit,bánatait,kétségeit és mindent meg tudunk beszélni vele (ahogy például én sosem tudtam anyukámmal)Sőt a barátai is gyakran jönnek hozzánk annak ellenére, hogy aránylag messzebb lakunk és "irigykednek" rá,hogy ő tud beszélgetni a szüleivel,és csodálkoznak azon az őszinteségen ahogy ő mindent elmond nekünk, még olyan dolgokat is amikről tudja, hogy más a véleményünk, de azt is tudja, hogy meg tudjuk beszélni és elmondhatja azt hogy mit miért tett.

    Lehet, hogy ez most nem sikerült túl összeszedettre,de egy más dolog miatt most kicsit szétszórt vagyok :)

    VálaszTörlés
  13. Bejelöltem, hogy hasznos ez a cikk. Nagyonis az! Amikor kezdő tanár voltam, még sok mindenben uralta a gondolataimat a belénk csepegtetett humanizmus. Én is szenvedtem, a gyerekek is szenvedtek a kezem alatt, tudom. Akkoriban tetszett volna nekem a Summerhill projekt, sok mindent úgy akartam látni.
    Ma már nagy része nem tetszik. (A kreativitás, az igen, és hogy sok mindent ki lehet próbálni.) Nem tetszik, hogy a szülő mint fő visszafogó erő jelenik meg a filmben. Jó szülői példa nem is volt, vagy figyelmetlen voltam? Aki már teljes csődöt mond, az beadja a Summerhill javítóintézetbe - ilyen érzésem volt. Pedig biztosan nem így működik ez az iskola.
    A másik sarkítás, a felügyelők karikaturája, az is nagyon borzolta az idegeimet.

    És most akkor elvonatkoztatva a filmtől, ami a Summerhill filozófiáját illeti - már amennyit megértettem belőle - hogy a gyermekek képesek lennének saját működőképes rendszer felépítésére és megtartására... na ebben nem hiszek. Ideig-óráig léteznek jó dolgok, barátságok, önzetlenség, de a Biblia szerint ami hitből nincs, bűn az. A keresztényeknek nagyonis résen kell lenniük, hogy a sok beáramló ilyen-olyan filozófia meg ne fertőzze a gondolataikat. Csakis az lehet helyes, ami valódi hitből származik. És most nem a magunkban, a tehetségünkben, pozitív énképben, az Istentől kapott ösztöneinkben való megnyugvást értem ez alatt, hanem a napi önvizsgálatot, elmélkedést, bibliai modellek tanulmányozását ajánlom a keresztény oo-nak.
    Tudom, hogy sokan vannak az olvasók között, akik nem adták át életüket Krisztusnak, de mivel én igen, csak keresztény szempontból tudom vizsgálni.

    Legyünk résen!

    pepita

    VálaszTörlés
  14. Gabi, szerintem az önállóság nem egyenlő a szülőktől való elszakadással. A kettő sajnos mégis csak összefügg, de szerintem nem jó módon.

    Mert valahogy úgy van ez, hogy a gyerek kezdetben azt hiszi, hogy a szülő tökéletes, és mire rájön arra, hogy ez nem így van, addigra már el van távolodva a szülőtől. Mert addigra már nincsen egymással mély kapcsolatuk. Ez a fajta 'a-szülő-is-hibázik' megtapasztalás, vagy felocsúdás tehát egybeesik azzal, hogy már egyre több dologban harcolja ki magának a szabad kezet. Ez pedig 'sajnos'. Mert nem azért lesz önállóbb, mert megérett erre, vagy mert képes felelősségteljes döntéseket hozni és képes a döntésének a következményeit is felvállalni. Az önállósodása egyfajta szülővel szembeni lázadás kifejeződése, ami a szülőből való kiábrándulás egyenes következménye.

    Szerintem egy otthonoktatott gyerek sokkal jobban tudja, hogy a szülő nem tökéletes, mint egy iskolába járó gyerek, mert előbbi sokkal több időt tölt a szüleivel...:) Nem az a cél, hogy elzárjuk őt a valóságtól, és nem gondolom, az otthonoktatás elzárná őt ettől.

    Az iskolás gyerekek nem önállóbbak, mint az iskolába nem járók, csupán más támpontokat találtak az életben maradáshoz. Az otthonoktatott gyerek olyannak tűnik, aki állandóan az anyja szoknyáján lóg, de ez elég távol van a valóságtól. Az viszont igaz, hogy az otthonoktatott gyerek számára a szülő, meg a felnőttek az elsődleges referencia, ha az élet dolgairól van szó, s ez szerintem egyáltalán nem baj. Ezzel szemben viszont egy iskolásnak a kortársai az elsődleges referencia, nem a szülei vagy más felnőttek. Mivel nem függ a felnőttektől, ezért tűnik az iskolás önállóbbnak.

    A valóság azonban az, hogy a világban való eligazodáshoz az iskolás ugyanannyira függ a kortársaitól, mint amennyire az otthonoktatott függ a szüleitől. Szerintem nem a felnőttektől való elszakadás képessége az önállóság mércéje (kitől szakad el, és kitől függ továbbra is?), hanem a felelősségvállalás képessége. Szerintem nem az a cél, hogy megsürgessük az önállóságot. Semmi jó sem származik abból, ha a gyerekek idő előtt elszakadnak a védelmet nyújtó felnőtt referenciáktól (gyakran csupán ennyi történik önállóvá válás címszó alatt).

    VálaszTörlés
  15. A Biblia szerint bölcs dolog, ha az ember hallgat a nála idősebbekre. Lehet, hogy 8-10-13-17 vagy 24 évesen nem tűnik ez olyan nagyon bölcsnek, de később mégiscsak igaznak fog bizonyulni ez az ige. Ezért tartom fontosnak a tekintély tiszteletét: mert a szülő az, aki egészségesen és jófajta módon képes segíteni a gyereket a világ megértésében, nem a kortársai. Ha az önállósodás a szülőktől való elszakadásról szól, az szerintem nem valós önállóság.

    Summerhill-ben is a szülőktől szakadtak el a gyerekek, mégpedig azért, mert kóros kapcsolatuk volt a szülőkkel, ami megfojtotta és megfosztotta őket. De ha működő szülő-gyerek kapcsolat van, ahol a szülő az első számú inspirátor a gyerek életében, akkor nincs miért korán leváljon, és szükségtelen gyorsan önállósodnia.

    Úgy hiszem, hogy már a kezdetekkor is a gyerekünkkel való kapcsolatba bele kell fektetni időt és energiát, vagyis meg kell érte dolgozni. Így bizonyos értelemben a tiszteletért is. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Biblia szerint a 'nem méltó' szülőt is megilleti a tisztelet 'alanyi jogon'. Ez nagy erőfeszítéseket kíván a gyerek részéről, de hasznára válik mindkét félnek.

    Nem értek egyet azzal, hogy a szabályok felülbírálása hasznos lenne a gyereknek. Jellemzően az értelmetlen vagy kényelmetlen szabályokat csak formálisan tartják be a gyerekek: vagyis úgy, hogy a szívükben lázadnak a tekintély ellen. Ez egyáltalán nem hasznos és szerintem nem is igazi engedelmesség.

    Azért írtam, hogy nem hasznos, mert azt a hamis képet vetíti a gyerek elé, hogy a felnőttkor arról szól, hogy én vagyok a tekintély a saját életemben, vagyis én irányítom magamat, nincsen felettes tekintély, akinek számot kell majd adnom. Ez nem igaz, hiszen minden élethelyzetben vannak fölénk rendelt tekintélyek, akiknek a hatalma alól nem tudunk kibújni. Először is ott van Isten, akinek mindenki számot fog adni, másodszor ott van az államhatalom ás a törvény, ott vannak a munkaadók, és ha gyülekezetbe jár, ott van a gyülekezeti vezetőség... szóval a felnőttkor egyáltalán nem arról szól, hogy azt teszem, amit akarok, hanem arról, hogy bizonyos tekintélyek elszámoltathatnak a tetteimért. Ezért is hasznos, ha megtanul a gyerek tekintélyt tisztelni: jó esetben nem fogösszeszorítva, nem úgy, mint egy áldozat, aki nem tud mást tenni, hanem úgy mint egy szabad ember, szabad akaratból. Ez a fajta tekintélytisztelet nekem hiányzott Summerhill-ből.

    VálaszTörlés
  16. Olyan jókat írtál, pepita! Köszönöm.

    Én még csak mostanában kezdek rájönni, hogy mennyire nagy dózist kaptunk a belénk csepegtetett humanizmusból- olyan alattomosan megbúvó erődítmények ezek, amelyek tényleg képesek elerőtleníteni egy keresztény életét. Erősen állnak, és mi elhisszük őket, sőt, hozzájuk alakítjuk az életünket... s csak nagy sokára derülnek ki az ördög hazugságai- ha kiderülnek.

    VálaszTörlés
  17. Ki kell, hogy derítsük! Hajrá!

    pepita

    VálaszTörlés
  18. Pepita!
    Ez nem dokumentumfilm hanem játékfilm, bár a történet amit elmesél az igaz,ezért vannak a szerintem is túlzó sarkítások.
    Az azonban amit írtál:"És most akkor elvonatkoztatva a filmtől, ami a Summerhill filozófiáját illeti - már amennyit megértettem belőle - hogy a gyermekek képesek lennének saját működőképes rendszer felépítésére és megtartására..."- Erről szerintem szó sincs,és a filmben is látszik, hogy a felnőttekkel együtt működik ez a rendszer és szerintem pont azért működik jól az adott keretek között mert olyan felnőttek veszik körül a gyerekeket akiket igazi tekintélynek fogadnak el és bár a szavazásoknál mindenkinek egyenlően egy szavazata van azért a megbeszélések közben természetesen egy tanár véleménye mégiscsak nagyobb súllyal bír.Ezért is éreztem hamisnak a Golding művével való párhuzamot is az egyik hozzászólásban.(Bár én a film hatására kicsit jobban belemélyedtem Summerhill történetébe és működésébe,de nekem csak a film ismerete után sem ez jött le.)
    Eszter!Pontosan a fentiek miatt gondolom úgy,hogy Summerhillben éppen az általad is említett"alanyi jogon járó tiszteletet"nagyon jól megtanulják a gyerekek és arról sincs szó, hogy nincsen felettes tekintély akinek számot kell adniuk,hiszen például az iskola szabályainak nemcsak a megalkotásában vesznek részt a gyerekek hanem( sokkal inkább mint egy hagyományos iskolában)azoknak a betartatásában is, és az egész közösség előtt kell vállalniuk a felelősséget a tetteikért,ahol szintén ott vannak a felnőttek is.És nem arról van szó szerintem, hogy kis "besúgókat" képeznének, hanem sokkal inkább arról hogy a közösséget és annak szabályait sokkal inkább tisztelő emberek lesznek,mert felelősséget éreznek a szabályok betartatása iránt is és a közösség tagjai iránt is.Kevésbé alakul ki a hamisan értelmezett betyárbecsület.Nem az oo-al állítom szembe Summerhillt hanem a hagyományos iskolákkal.Teljesen egyetértek veled abban, hogy meg kell tanulniuk a gyerekeknek a tekintélytiszteletet csak nem mindegy hogyan és milyen áron(és itt most megint nem az oo-s gyerekekre gondolok :))
    Szerintem is egyértelműen pozitív hatásai vannak az oo-nak és nem gondolom egyáltalán, hogy állandóan az anyjuk szoknyáján lógnának az oo-s gyerekek,vagy hogy el lennének zárva a világtól.Én sem úgy értelmezem az önállósodást,hogy minél előbb leváljon a gyerek a szüleiről,de legyen joga önálló gondolatokat megfogalmazni és akár hibázni is és legyen képes belátni is a hibáit.És itt fontos nagyon a szülői háttér és hogy azt érezze,hogy akkor is szeretik és elfogadják őt ha hibát követett el,és segítenek feldolgozni azt és beláttatni vele, hogy hol hibázott.Remélem nem én képviselem itt az ördög hazugságait :)

    VálaszTörlés
  19. Gabi, nem rád értettem. Elnézést, ha úgy tűnt, hogy téged mumusozlak. Nekem igen jól esett veled gondolkozni erről a témáról, még akkor is, ha kicsit máshogyan látunk dolgokat. Inspirált, amit írtál, köszönöm ezt.

    VálaszTörlés
  20. Alapfilmnek tartom a Summerhill drámát szülőknek és pedagógusoknak.
    A vita kb. felét olvastam el, ezért bocsánat, ha ismételek. Még nagyobb bocsánat, ha esetleg nyers a mondanivalóm.
    1. Egy hiányom volt a fele megbeszélésből: a közösség szerepe. Nem vethető össze a demokratikus iskola a magukra hagyott gyerekek elállatiasodó bandázásával. A közösség önmaga "szülő szerepet" tölt be - befogadja, elfogadja, támasztja és védi a tagjait, mint szülő teszi a gyerekével. A gyerekek szeretik egymást, úgy viselkednek egymással, ami minden szülő álma a testvérekről.
    2. A jelen lévő felnőttek - én sem mondom, hogy nevelők - adják a különbséget a Legyek Ura gyerekhordája és a Summerhill demokratikus közössége között. Mit csinálnak a felnőttek?
    Jelen vannak és rendelkezésre állnak. Gyereket el nem küldenek, hanem teljes komolysággal foglalkoznak mindennel, amivel a gyerekek hozzájuk fordulnak.
    A közösséghez hozzáadják a saját személyüket - ők is egyenjogú tagjai -, az élettapasztalatukat és a tudásukat, hiszen ők a tanárok.
    Figyelnek, nagyon fontosak és érdekesek számukra a gyerekek. Nagyon jól megismerik őket, és intervencióik ezt tükrözik.
    Ha egy gyerek hozzájuk fordul, akkor kérdéseikkel, a helyzetről való véleményükkel, a gyerek döntési lehetőségeinek megfogalmazásával egy lépéssel segítik őt előre - tényleg nem olvassák fejére a tuttit, de nagyon tudatosak abban, merre felé, milyen módon és mekkora lépéssel segítik előre a gyereket. A gyerekek önismeretét és tudatosságát növelik ezek az intervenciók.
    Hihetetlenül tisztelik a gyerekben a másik embert, akit mint ilyent, egyenjogúnak fognak fel. Mivel az egyéniségük gyors kibontakozásának időszakában vannak, nagyon finoman, gyengéden, tisztelettel bánnak velük.
    Amikor egy gyereknek elfogynak az eszközei a problémamegoldásban, akkor fordul a felnőttekhez, és ők elmondják azokat a mondatokat, amit csak bővebb élettapasztalattal élők tudnak (az apa eltűnésekor pl.).
    A film keveset mutat a felnőttek egymás közti helyzeteiből. Biztos vagyok benne, hogy hasonlóan egymást tisztelő, barátságos és segítőkész - mert egyéb esetben hiteltelenekké válnának.
    A felnőttek időnként beavatkoznak - amikor a spontán folyamatok lassúsága bajt okozna -, és kezdeményezőek egy probléma felvetésében.
    .
    A gyerekek ezt a mintát látják, tapasztalják, próbára teszik - ezért nem mondhatjuk, hogy itt nincs nevelő szerepe a felnőtteknek. Nagyon is van, komoly, folyamatos munkát végeznek, ami legtöbbnyire a háttérben történik, és a fenti apró történésekben ez a belső és feltételezem, hogy a nevelők közötti munka sűrűsödik össze.
    (folyt. köv.)

    VálaszTörlés
  21. 3. Mi nem történik a demokratikus iskolában?
    A fentiek szerint a felnőttek nem látszanak nagyon aktívnak, keveset "szerepelnek".
    Indirekt módszerrel nevelnek, ezért kevés a közvetlen beavatkozás - még a tanulásba is.
    Nincs kifejtve a tudásanyag, amit a gyerekeknek meg kell tanulniuk. Ennek elsajátítását mutatja, hogy megfelelő eredménnyel írják meg a teszteket és tanulnak tovább a gyerekek.
    Nincs tanmenet sem: a gyerek kezdeményezéséből, apró javaslatokkal, útmutatásokkal - hogy mit kellene a célja érdekében tudnia és hogyan tudhatja azt meg - követik és továbbsegítik minden gyerek egyéni fejlődését, tanulását.
    A tudás átadása csak részben van tantárgyak formájában feldolgozva - amikor a gyerek megérik egy módszeres, rendszeres tanulásra -, részben komplex módon történik: hajóépítés, nagyon összetett szerepjáték, kellékekkel, jelmezekkel, történelmi háttérrel, csoporttörténésekkel, stb.
    Nincs illetve minimális a direkt értékelés: helyette a tapasztalatok megfogalmazása, a következtetésre motiválás és a következtetések pontosítása, kiegészítése történik.
    Nincs illetve nagyon kevés az általánosítás, uniformizálás: mód van a helyzetek, személyek, viszonyok, tettek részletes megismerésére, a megértésére.
    Nincs hatalmi működés: illetve egyetlen hatalmi helyzetet szerkesztett Niel, az iskolagyűlés dönt minden kérdésben. A mi szocializációnkkal valóban szokatlan, hogy felnőtt és gyerek közt nincs hatalmi egyenlőtlenség. Amikor valaki itt a vitában a nevelést, az engedelmességet, a felnőttek irányítását hiányolja, akkor talán pont a hatalmi egyenlőtlenség megnyilvánulásait keresi. Mivel az előbbiek nagyon is jelen vannak.
    Nincs feltétlen engedelmesség, valóban: amit én nem tartok bajnak, mert a senki által sem vitatott hierarchikus szervezetekben is szükség van az egyén kontrolljára az engedelmességben. Utalok itt a "parancsra tettem" indoklás elégtelenségére pl. a nürnbergi per szélsőséges esetében és más katonadrámákban.
    4. A szülők szerepéről írnék még.
    Summerhillbe és más demokratikus iskolákba sok gyerek kerül, aki nem tudott más iskolákhoz alkalmazkodni. (A hazai alternatív iskolák is küzdenek ezzel a problémával.)Ezért szerintem nemcsak filmes fogás a két főszereplő problémás előélete, háttere. Inkább csak az ártó "jó család" és az ártó "rossz, felbomlott család" párhuzamba állítása.
    Nekünk szokatlan, fenyegető, Angliában azonban hagyománya van a bentlakásos iskoláknak, ezért nincs negatív jelentéstartalma, büntetés jellege, sőt inkább az elit rétegek kiváltsága.
    A telefont Mady maga dobta el, a felnőttek nem akadályozták közvetlenül anyjával a telefon kapcsolatot.
    A két családon kívül nem jelenik meg a filmben a gyerekek családja, de a valóságban a szülők nagyon is érdeklődnek az iskolában történtek iránt, és tartják velük a kapcsolatot.
    Volt véletlenül egy tíz éves nyaraltatás az életemben, ami elég hasonlóan működött ehhez az iskolához. Ott a szülők nagy számban látogatták a gyerekeket illetve a közösséget hétvégén (békebeli, két hetes turnusok közepén), nem korlátoztuk ezt. Részt akartak venni a közösség életében, úgyhogy később úgy alakítottuk, hogy erre legyen lehetőségük. Azért is, mert több szülőben rossz érzéseket keltett és rivalizációt indított, hogy a gyereküknek ehhez a fontos, jó élményéhez nincs közük. Ezért aztán két nap erejéig kitágítottuk a közösséget és beengedtük a közepébe az érdeklődő családokat. A gyerekek sem akarták, hogy hosszabb időre kivegyék őket a szülők a nyaralási helyzetből. (Örültek nagyon a látogatásnak és egy darab időt a családdal töltöttek, de néhány óra után vissza akartak térni az itteni foglalatosságukhoz és társaikhoz.)
    .
    Élvezettel, több mindenben egyetértéssel olvastalak benneteket!

    VálaszTörlés
  22. Summerhill nem gondolja, hogy a gyerekek maguk oldjak meg a konfliktusaikat. Ha igy lenne nem lennenek Ombudsmanok es nem lennenek otribunal/birosagi estetek a gyuleseken. De ez nem megy odaig, hogy allandoan minden reszletig ellenorizni akarnak a felnottek a gyerekek eletet. Egyetlen film alapján természetesen nem is lehet megérteni az egész rendszert! Egy jó adalék lehet ehhez Summerhill vezetöjének Zoe Readheadnek egy 2008 as beszéde:

    http://www.demokratikusneveles.hu/index.php/cikkek-tanulmanyok-videok-hanganyagok/cikkek/13-egyeb-szerzok/32-zoe-speech-about-summerhill

    Talán érdemes megnézni azt a negyed órát is, amiben én beszéltem Summerhill önkormányzatáról és igazságszolgáltató rendszeréröl:

    http://www.youtube.com/watch?list=PLHdP_Q0iCE8DEGNIGOJWA7dSV5nzaVops&feature=player_embedded&v=m_PWGdZGmKM

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, egy film alapján nem lehet megítélni az egész rendszert. Én annyit ítéltem meg belőle, amennyit láttam, amennyi a filmből átjött belőle. Ezek olyan benyomásfélék, meg amit felkavar az emberben, annak a lecsengése - nem objektív dolog, hanem nagyon is szubjektív.

      Köszönöm a linkeket, ha lesz időm, rá fogok nézni.

      Törlés
  23. Nagyon érdekes a beszélgetés. Nekem kicsit túl agyalós amolyan igazán kultúrkeresztény attitüd dominál☺ Miért is kellene ilyan messzemenő következtetéseket levonni egy film kapcsàn ami ráadásul játékfilm. Én úgy érzem, Eszti, ennek a filmnek apropóján mondja el a saját nézeteit, a számára ideológiailag más nézetvilág különbségeit felhasználva. Ez önmagában nem baj, sőt nagyon izgalmas szerintem. Csak nem feltétlen szól a valódi Summerhill eszmerendszerről. Azonkívül nekem túl ortodox.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van: valóban nem a Summerhill eszmerendszer elfogulatlan és alapos kielemzése volt ez a poszt, hanem inkább a saját benyomásaim leírása olyasmikről, amik a film kapcsán eszembe jutottak. Persze, hogy volt benne valami keresztény 'credo'-féle is, hiszen mint mindenki, úgy én is a saját belső horgonypontjaimhoz viszonyítom mindazt, ami 'szembe jön velem' ideológiailag. Ez egy személyes blogon talán nem is olyan nagy gond. Amúgy nagyon tetszett ez a kifejezés, hogy túl ortodox, és őszintén szólva nagyon örülök neki, hogyha tényleg az.:) Köszönöm a hozzászólást, Zsuzsika.

      Törlés

Szívesen olvastátok