Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hat gyerekkel, meg egy kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
________________________________________________________


2010. május 25., kedd

Kérsz MÉÉÉG kóstólót?



Végre megvan az otthonoktató konferencián készült csoportkép, ami nagy formátumban letölthető. Ez azt jelenti, hogy ha ráklikkelsz, elmentheted magadnak szép nagyban, jó minőségű kép. (Köszi Marywolf és Zsolt!)

És elkészült a Potter házaspár előadásaiból létrehozott két rövid gondolatébresztő videó is. Te mit gondolsz ezekről a gondolatokról?

Szeretettel:







2010. május 21., péntek

Kérsz kóstolót??...




Folynak a munkálatok a házunk táján, már ami az otthonoktató konferencia anyagainak előkészítését illeti. Úgy gondoltuk, hogy mindegyik előadásból készítünk egy párperces kivonatot. Egyrészt azért, hogy aki ott volt, feleleveníthessen valamit a hallottakból. Másrészt, hogy elhozzunk egy kicsit a konferencia hangulatából annak, aki nem volt ott.

Itt az első kivonat, szeretettel:





2010. május 17., hétfő

Volt egy konfi...




Megvolt a konfi. Szuper volt!- sietve teszem hozzá, Isten volt a szuper benne, mert nélküle nem lett volna sem élvezhető, sem megvalósítható. Ő hozta össze a szálakat, és minden az Ő kezében nyugodott.

Aki ott volt, az gondolom rendezgeti a saját benyomásait, és a hallottakat forgatja a szívében. Én is. Aki viszont nem volt ott, az gondolom kíváncsi a konkrétumokra. Itt írok róla valamennyit.

F. sem tétlenkedett, készített egy kis 'videókóstolót' a konfi hangulatából. Ezzel szeretnélek most megkínálni. Az előadások hang-, és videófelvétele is elérhető lesz hamarosan!

(A videót hagyd kicsit betöltődni, különben lehet, hogy le fog akadni. )





F.= férjem :)

2010. május 10., hétfő

Otthonoktatás egy édesanya szemével - Interjú Jean Potter-rel



A konferencia előtti utolsó interjú következik, a harmadik előadóval, Jean Potter-rel. Jean sok éve gyakorló otthonoktató anyaként osztja meg értékes tapasztalatait veled és velem.


*** *** ***

Oliver: Szia, Jean. Annyit már tudunk rólad, hogy 7 gyermeket neveltél fel, ami azt gondolom, nem kis kihívás lehetett. Megosztanád velünk, hogy hogyan tartottad kézben az időtöket? Milyen időbeosztást követtetek?

Jean: Akkor kezdtünk otthonoktatással foglalkozni, amikor a hatodik gyermekünk megszületett. Mivel végzettségemet tekintve tanár vagyok, úgy szerveztem a gyermekeimet, ahogy az iskolában is tettem. Ez annyit tesz, hogy ideje volt a tanulásnak és egy megadott időbeosztást követtünk.

Gyermekeim 3 óra alatt befejezték az aktuális tanulásukat – még a délelőtt folyamán, így a délutánjuk szabad volt. Gyakran mentek át ilyenkor a szomszéd kisfiúhoz játszani. Ahhoz, hogy ez így működhessen, tartanunk kellett magunkat az időbeosztásunkhoz.

Amikor ötödik és hatodik gyermekünk is iskoláskorú lett, a legidősebbek dolgozni mentek: egy szendvicsbárban dolgoztak, naponta pár órát. Jókedvvel tették ezt és hamar megtanulták, hogy dolgozniuk kell és pénzt keresni ahhoz, hogy a céljaikat elérhessék. Otthon, az USA-ban, a főiskolai/egyetemi tanulmányok hatalmas terhet jelentenek a családi költségvetés számára. De azzal, hogy munkát vállaltak, ezt a terhet csökkentették, és folytathatták tanulmányaikat felsőfokú intézményekben.

Oliver: Ez jól hangzik. Ezen a délutáni pluszmunkán kívül bármilyen más módon szervezted az otthoni feladatokat? Sikerült némelyik házimunkát átadni nekik, hogy csökkentsék a rád nehezedő terheket?

Jean: Nagyon hamar mindenki önellátó lett: megtanultak önállóan felöltözni, hajat fésülni, fogat mosni stb. Ezen kívül mindig volt mellettem egy segédszakács, egy szennyes-felelős, egy mosogatógép-felügyelő és így tovább. Emiatt sohasem érezte egyikünk sem, hogy túl sok teendője lenne.

Amikor leárazás volt a helyi zöldségesnél, elmentünk, bevásároltunk, és egy nagy halom zöldséggel tértünk vissza. Ezután leültünk és együtt készítettük elő a zöldségeket a fagyasztáshoz. Egyik alkalommal, amikor épp a babot fejtettük, a szomszéd kisfiú átjött és annyira megtetszett neki az, ahogyan együtt dolgozunk, hogy örömében felkiáltott és csatlakozott a munkához. Tudjátok, sok kéz sokat elvégez és a nehéz munkát könnyűvé teszi...

Oliver: Ez így igaz. Volt mégis olyan, hogy túlterheltnek érezted magad? Mit tettél ilyenkor? Milyen tippet adnál a túlterhelt anyáknak?

Jean: Minden reggel 20 percet sétáltam egymagam. Ilyenkor a férjem vigyázott a gyerekekre. Segített, hogy kiszakadjak a mindennapi rutinból és lássam a kinti világot. Ez sok erőt adott.

Reggel a gyerekekkel is elmentünk sétálni – úgy, mint általában azok a gyerekek, akik reggelente iskolába mennek. Amikor hazaértünk, akkor kezdődött a tanulás. A reggeli séta jó indítója volt a napnak.

Némelyik szombatot kikértem „szabadnapnak” és elvonultam egy könyvvel. A férjem vállalta a felügyeletet ilyenkor.

Oliver: Ezek nagyon jó tippek! Hogyan tanítottad a gyermekeket a biblikus életre?

Jean: Habár a Bibliát ugyanúgy kezeltük, mint bármely más tankönyvet (bibliaverseket tanultunk, tényeket memorizáltunk, tanulmányokat végeztünk, projekteket készítettünk), a legtöbbet mégis a való életben tudtam átadni. Amikor csak konfliktushelyzet adódott, lehetőségem volt a bibliai gondolkodásmód bemutatására.

Egyszerűen arról beszélgettünk ilyenkor a gyerekekkel, hogy a Biblia mit tanít ebben a helyzetben, és hogy mi lenne a legjobb megoldás. Ezek voltak a legértékesebb „órák”. Ugyanakkor igyekeztünk tevőlegesen is részt venni feladatokban pl.: gyülekezeti projektekben.

Kerestük a lehetőségét annak, hogy segítsünk embereknek. Gyakorlatban akartuk megélni hitünket. A gyermekek gyakran használták a tehetségüket pl.: a zenei tudásukat a közösség javára. Amikor idősebbek lettek, vállalták, hogy vigyáznak a kisebb gyerekekre.

Oliver: Melyikük vállalta ezt szívesebben? A fiúk vagy a lányok?

Jean: Ez természetesen nem volt kötelező. Két lányom született tanító, szóval nekik ez könnyű volt, de egyik fiunk is sikeres volt ebben a feladatban.

A gyülekezetünkben csomó kisgyerek volt, akik fel-le rohangáltak a felnőttek között. Mondanom sem kell, hogy figyelni a másikra vagy beszélgetni, szinte lehetetlen volt ebben a közegben. A fiam fogta és bevitte őket egy szobába. Hamarosan azt tapasztaltuk, hogy nincs zajongás és nincs lökdösődés. Odamentünk az ajtóhoz és belestünk…

Kiderült, hogy a szoba átalakult baseball pályává: a gyerekek ott játszottak együtt. Egy idő után egyfajta belső, titkos klubbá vált ez a szoba.

Oliver: Na, ezt biztos élvezték a srácok! Térjünk vissza egy pillanatra az időbeosztásra. Mennyire vetted komolyan a napirendet?

Jean: Amennyire csak lehetett, tartottam magamat hozzá. Gyakorolnunk kellet családi szinten, hogy pontosak legyünk. Ez fontos volt, mert az imaházba időben kellett megérkeznünk. Szóval, egy idő után már könnyű volt.

A jó az egészben az volt, hogy a gyerekek is ráálltak a napi rutinra: tudták, mikor, mi fog következni. Természetesen az időbeosztásunk nem volt terhelő vagy frusztráló. Részletes volt, de tartható. Ha olyan program jött, amit nem lehetett máshova szervezni, akkor rugalmasan változtattunk az időbeosztásunkon.

Oliver: Értem. Feleségem megkért, hogy tegyem fel a következő kérdést, de természetesen én is kíváncsi vagyok: mi volt a legfurcsább élethelyzet, amibe akkor kerültél, amikor a családod valahol együtt megjelent?

Jean: Ilyenből nagyon sok van! Az egyik például az, amikor egy cipőboltba mentünk cipőt vásárolni – mindenkinek! Nálunk általában egyszerre mentek tönkre a cipők... Szóval, az egész család együtt ment be a boltba és cipőt kértünk. Az eladó rám nézett és azt kérdezte: „Mind az Ön gyereke?” „Hát, nem a szomszéd gyerekét szoktam vásárolni vinni!” – válaszoltam.

Egy másik alkalommal az imaház felé menet, az autópályán mellénk ért egy autó. Láttam, hogy az anyósülésen utazó hölgy számolja, hogy hányan ülünk az autóban...

Oliver: Ez jó! Jean, köszönöm az interjú lehetőségét!






2010. május 3., hétfő

Otthonoktatás és jó pedagógia - Interjú Simonfalvi Lászlóval




A férjem mikrofonvégre kapta az 'Istennel, otthon!' konferencia másik előadóját, Simonfalvi Lászlót, közismertebb nevén Leslie-t. Érdekes gondolatok következnek, elsősorban az otthonoktatás pedagógiai nézőpontjából. Olvass tovább!



*** *** ***


Újabb interjú, a konferencia másik előadójával, Simonfalvi Lászlóval, akit tanítványai és ismerősei úgy hívnak: Leslie. (ejtsd: lezli)


Miért így? Leslie évtizedek óta angol nyelvoktatással és angol nyelvtanárok képzésével foglalkozik. Így ragadt rá nevének angol megfelelője: Leslie.


Iskolájának alapelve: a tanulásnak örömteli tevékenységnek kell lennie, különben értelmét veszti. Erről beszélgettem vele.



Olivér: Szia, Leslie. Jó pár éve foglalkozol gyermekekkel – olyanokkal is, akik a tanulás terén komoly nehézségekkel küzdenek. Tapasztalataid szerint, mi változott meg az évtizedek alatt? Miért olyan a tanulás az iskolákban, amilyen?


Leslie: A meglátásom az, hogy nem az a baj, hogy a gyerekek megváltoztak, hanem a pedagógia nem követte ezeket a változásokat. A gyerekek nem jobbak vagy rosszabbak ma, mint korábban – nem a gyerekeket kell megváltoztatni. A pedagógia ragadt meg egy szinten és nem változott együtt a gyerekekkel.


Olivér: Hol ragadt meg a pedagógia?


Leslie: A pedagógia ma is azt az elvet követi, hogy „Elmondtam, hallottad, miért nem tudod?” A gond az, hogy a gyerekek jó része meg sem hallja, amit a tanár mond. Nem jut el tudatáig, és így megérteni sem tudja. Ez a pedagógia oda vezetett, hogy ma nem érdem tanulni és iskolába járni.


Olivér: Igen, ez igaz.


Leslie: Ma a pedagógia teljesítményben gondolkodik. Kvantumokban mér. Ha vissza tudod adni, amit hallottál, jó tanuló vagy – nem számít, hogy érted-e vagy sem. Csak a számszerű eredmény a lényeges. Így a tanulók többsége értés nélkül tanul. Ez nem örömszerző.


Olivér: Mi tehát a helyes irány?


Leslie: Először is fel kell kelteni az érdeklődést az anyag iránt. El kell, hogy tűnjön a düh és a harag, ami a tanulással kapcsolatosan a gyermekben van. Akarjon ott lenni a gyerek. Ennek gátja a mai pedagógiai felfogás.


Olivér: Szerinted egy szülő lehet jó pedagógus?


Leslie: Ez függ a viszonyokon: a szülő-gyerek viszonyán, a szülő-tanulás viszonyán és a szülő-tananyag viszonyán. A gyerek mindenben a szülőt másolja. Ha a szülőn azt látja, hogy nyűg az együtt-tanulás, a tanulás maga vagy az adott tantárgy, azt átveszi a gyerek is. Ebből pedig az következik, hogy a tanulás „muszáj” lesz. A mai szabad társadalomban a muszáj nem elég motiváló, és felmentést ad, vagyis a gyerek dönthet úgy, hogy nem tanul.


Olivér: Igen, ez valóban így van. Beszéljünk az időzítésről. Mikor, minek van itt az ideje? Nem tapasztalod azt, hogy valamit siettet az iskolai oktatás?


Leslie: Azt kell megérteni, hogy minden tantárgynak van egy alap szókincse. Ha ez a gyermek számára érthetetlen, akkor nem valósulhat meg az értve tanulás. Ilyenkor jön a düh, a frusztráltság és – szülői nyomásra – az értés nélküli tanulás, azaz a magolás.


Elmondható, hogy Magyarországon minden tantárgy szókincsterhelt. Pl.: a földrajz, történelem, matematika stb. A tanulók többsége értés nélkül tanulja ezeket, mégis jó jegyeket kap az iskolában!

A szülő tehát nyelvtanár is egyben: az anyanyelv tanára. El kell érnie a gyermeknél az értés szintjét, sőt azon túl is kell nyúlnia. Az értés nélkül megtanult ismeret könnyen felejthető, az értett dolgok viszont megmaradnak.


Olivér: Lesznek az előadásodon olyanok is, akik iskolás gyerekeiket szeretnék magántanulói státuszba helyezni. Ők hogyan kompenzálhatják az évek alatt felhalmozódott problémákat?


Leslie: Csak ismételni tudom magamat egy konkrét példán keresztül. Nézzük pl.: a gyökvonást. Ha egy tanulónak az összeadás nem megy, nem intézhetem el ezt azzal, hogy „Tavaly előtt már meg kellett volna tanulnod!”. A gyökvonás önmagában mechanikusan elvégezhető, de ha az alatta lévő elemek nem értettek, akkor nem a gyökvonás az első feladat.


Egy szülőnek hozzáállásával azt kell üzennie gyermekének, hogy a tanulás nem a dolgozathoz vagy vizsgához kell, hanem az élethez fontos készségekhez. Fontos dolgokat tanulunk!


Olivér: Egy háromgyerekes túlterhelt szülőnek mit tanácsolnál?


Leslie: Négyféleképpen szervezném a tanulásukat. Külön idő (önálló tanulás), a 3 gyerek és a szülő együtt tanul („együtt tanul” alatt azt értem, hogy mind a 4-en tanulnak, nem a szülő oktat), a 3 gyerek együtt tanul (a kicsi figyeli a nagyot, a nagy a kicsit), valamint szemtől szemben tanulás (egy gyerek a szülővel).

Tehát semmiképpen sem limitálnám a verziókat csak önálló és szemtől szemben tanulásra.


Olivér: Ez egy nagy téma. Szánnál erre egy külön részt a konferencián?


Leslie: Természetesen.


Olivér: Leslie, köszönöm az interjút. Találkozunk a konferencián.


Leslie: Sziasztok.



"Én sosem tanítom a diákjaimat,

csak próbálom megteremteni a feltételeket,

amelyekben tanulhatnak."

Albert Einstein



Szívesen olvastátok