Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hat gyerekkel, meg egy kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
________________________________________________________


2009. november 7., szombat

Mit csinálunk otthon?



Tanulunk. Fejlődünk. Növekszünk. Okosodunk. Anya is meg az aprónép is.

Hol tartunk most tanulásilag?

Doda olvas. Egész folyékonyan. Az egyszerű írott utasításokat már képes értelmezni és azokat megcsinálja. Verses mesét, találós kérdést is olvas már. Elkezdtünk együtt Bibliát is olvasni- egy igeverset én, egyet ő. Számolni tanul: összeadni, kivonni, relációs jeleket használni. Számokat leírni. Írás-előkészítést csinálunk, dőlt betűs írást. Azért azt, mert gyorsabban lehet vele írni, amikor már megtanulta, és szép is ez a fajta írás. Ezen kívül bár nehezebb megtanulni, később nem torzul az íráskép.

És sokat beszélgetünk. Az élet dolgai párhuzamosan érdeklik a világ működésével. A régmúlt és a jelen. Valahogy mozaikkockákból kezd neki összeállni, rendeződni a sok tudásmorzsa, mert mostanában egyre célirányosabb kérdései vannak, javarészt olyanok, amikre csupán megerősítést vár, hogy jól tudja, vagy jól gondolja-e. Verseket és elbeszéléseket is olvasunk, a morálja nagyon fejlett "anya, minden mesében a róka a gonosz pedig ez nem igaz". Ilyenkor muszáj egyet értenem, igyekszem nem árnyalni az igazságot, bár néha egyszerűbb lenne azt mondani, hogy bár nem logikus, de ez így van és kész. Ez persze erőszak lenne a logikai érzékén, ezt nem lehet. Vannak persze ígyvan dolgok, de amikor egy visszásságra, hamisságra mutat rá, akkor igazat kell neki adnom.


Egyébként mi estefelé-tanulósak vagyunk. Magyarázatot is találtam rá: azért, mert a lefekvés előtt tanult dolgok jobban bevésődnek. Persze, ebben van igazság, de nyilvánvalóan nem ezért időzítettem estére. Kezdetben nem is volt tudatos ez az időzítés, inkább mondjuk így: néhány későre csúszott délutáni alkalom után döntöttem úgy, hogy nekünk ez így felel meg. Most éppen. Azt nem tudom, hogy hogyan lesz két hét múlva. De nem is baj. Most így csináljuk, és egyelőre jó így és működik. Ha nem fog működni, akkor majd változtatunk. Ez a jó az otthonoktatásban, hogy rugalmas és csak tőlünk függ, hogy mikor és hogyan csináljuk. Még íróasztal sem kell hozzá. Pedig van, de az elmúlt hetekben egyáltalán nem használtuk. Az ebédlőasztal vált be Dodának. Meg egy vendégmatrac a tanteremben (F. fenségterülete, mivel ő itthon dolgozik). Az íróasztal kirakózásra és egyéb játékokra van rendszeresítve (ja, meg az összehajtogatott ruháik egy része van rajta- nagy az az asztal).

Rafiról is írok, mert már vele is kell foglalkozni. Ő teljesen más, mint Doda, gyorsan és nagyjából pontosan dolgozik, de a kitartásán és az érzelmi megnyilvánulásain van mit csiszolni. De fejlődik, és ez nekem is sikerélmény (szerintem neki is). Néhány hete olvasni tanulunk. Ő kérte, jobban mondva nyomatta. Úgyhogy mindenféle előkészítés nélkül nekivágtunk a Lexi betűországban-nak. Most ott tartunk, hogy szavakat összeolvas. Ezen kívül kakukktojásosat, meg labirintust szeret megoldani. Nem feladatlapozunk, majd néhány hónap múlva.


Nátival nem feladatlapozom. Mondókázunk, mesélünk, éneklünk. Nagyon sokat játszanak. Néha gyurmázunk. Időnként csoportosítós, részletmegfigyelős feladatot játszik, de nem ülök le vele rendszeresen feladatozni. Szerintem ebben a korban nem ez az, amire figyelmet kell szentelnem. Engedelmességre és az Úr dolgaira, valamint a teremtett világ ismeretének alapjaira szeretném megtanítani. Nekünk ezek a fontos dolgok, és úgy érzem, ezek le is kötik a kis értelmét így 4évesen.

Nyelvet most éppen nem tanulunk, de annak is eljön az ideje (régebben egy évet jártak ovis angolra, amit F. tartott, abból van még némi tudásuk). Úgy tervezzük, hogy F. fogja majd őket tanítani. Zenét is tanulunk, de egyelőre csak a hangok neveit papírzongoráról. (Van szintetizátorunk, de még nem használjuk, most még nem szükséges hallaniuk az adott hangot.)

15 megjegyzés:

  1. Örömmel olvastam, hogy minden rendben megy a maga útján. Tényleg irigylésre méltó, hogy ilyen rugalmasan tudtok tanulni...akár este is. De azért érzem a soraid között, hogy végtelenül tudatosan építetted fel a foglalkozásokat. Szerintem nagyon jól csinálod. :)

    VálaszTörlés
  2. Kell segítség? Skypos énekóra?

    pepita, a zenetanár

    VálaszTörlés
  3. Mindennel egyetértek, Eszti, amit leírtál (ügyesek vagytok!), kivéve a zenetanulást. A zenét nem lehet, nem szabad papíron tanulni, elvész a lényege! A hangok azért hangok, hogy halljuk is őket, leírva, megmutatva belső lényegük vész el. Zenész vagyok, azért mondom, de remélem, nem haragszol meg miatta!:-) A hangokat szolmizálva lehet legkönnyebben "emészteni", ráadásul ez az alapja a későbbi könnyed kottaolvasásnak. A szolmizáláshoz pedig hangszer és/vagy énekhang kell feltétlenül!
    Az, hogy nagyon jól boldogulok a kottával annak köszönhető, hogy volt egy nagyon klassz szolfézstanárom gyerekkoromban. Vele pedig szolmizáltunk, énekeltünk, később rövid dallamot játszott a zongorán, azt kellett lekottázni, stb.
    A Kodály-módszer működik, méghozzá igen eredményesen! De bocsi, nem belepofátlankodni akarok a dolgaitokba, csak emellett a téma mellett nem tudtam elmenni, mert fontos számomra. Rékának pl. korlátlanul rendelkezésére áll a szintetizátor - fejlődik vele, rengeteget!
    Bocsi még egyszer, remélem, nem veszed rossz néven tőlem, millió puszi nektek!

    VálaszTörlés
  4. Virág, tényleg tudatosan építettem, de azért van benne lazaság (vagy szabadság?)is. Nagyon köszönöm, hogy ezt írtad. Jól esett, főként tőled, harcedzett pedagógus-nagycsaládostól. :)

    VálaszTörlés
  5. Gabka, pepita, köszi, hogy írtatok. :)

    Gabka, nem zenét tanulunk papíron, hanem a hangok ábécés neveit. Nem papíron tanulunk, tehát a hangok nevei nincsenek papírra írva. Papíron egy zongora billentyűzetének képe van, amin a hangközöket láthatja, és azokat tanuljuk meg.

    Az ábécés nevek tanulásánál először tájékozódni tanul meg a gyerek a fekete és fehér billentyűk között. Még nem hallás utáni tájékozódást sajátít el, azt majd később (hiszen a hangok neveinek ismerete nélkül nem lenne támpontja a tájékozódáshoz).

    A szolmizálós rendszerről más véleményen vagyunk, szerintem megvannak az előnyei is, meg a hátrányai is. Mindenesetre a világon csak nagyon kevés helyen használják. De igazán a férjem ért hozzá, ő a zenész, én annyira nagyon nem.

    pepita, köszi szépen, de egyelőre boldogulunk.:)

    VálaszTörlés
  6. Én pont fordítva gondolom, viszont abban is biztos vagyok, hogy mindenkinél az a módszer működik legjobban, amiben hisz. :-) Te úgy, én így - és az lesz a legszebb az egészben, ha az eredmény azonos lesz! :-))

    VálaszTörlés
  7. Igen, én is így gondolom. :) Na, majd 8-10 év távlatában összeeresztjük Rékádat meg Zekit, és megnézzük, meddig jutottunk. Én még nem látok ebben olyan messze, de mire ő (Zek)kezdi majd a sulit, addigra több saját tapasztalatom lesz. Így most csak másoké van, meg elvek, és módszerek. :)

    VálaszTörlés
  8. Amikor a tantóképzőbe jártam, (1992-95), a rendszerváltozás utáni eufóriában, bármiféle más módszerre nyitottak voltunk, csak ne az legyen, amit eddig megismertünk.

    Aztán jött a fejlesztős oktató, és azt mondta:


    "NEM MÓDSZER VAN, GYEREK VAN"


    A jó módszer az, ami a gyereknek beválik.
    Mivel anyuka otthon van és bárkinél jobban ismeri a saját gyerekét, meg tudja találni azokat a módszereket, amik a legjobban beválnak.
    Nincs kötve a módszerhez.
    A lényeg a végeredmény.


    Bár tantóképzős diplomám van, (és éppen ezért még nagyobb nyomatéka van annak amit most mondok): van, aki tanításra / nevelésre született. Vsz. jobban fog tanítani, mint az aki nem született erre, csak megtanulta.

    VálaszTörlés
  9. És akkor most hadd mondjam el, én hogy foglalkozok a gyerekekkel zenéből.

    - nyáron komoly zenei foglalkozásokat tartottunk, pps-t is csináltam, öt zeneszerzőt tanultunk, akit érdekel, szívesen megosztom.

    - kottaolvasás: irtó nagy kottavonal (müzlisdoboz belsejére) erről fotóm is van, hogy küldhetném el?) - hangjegyek helyett sok és egyforma játékbábut használok

    - kottaolvasást nem tudom elképzelni hangszer nélkül. Zenei osztályba jártam. Aki nem tanult hangszert, hiába volt a Kodály-módszer, nem tanult meg kottát olvasni. Végülis a kottaolvasás lényege, hogy megszólaljon. Az énekhangot nem tudod önellenőrizni, de a hangszert igen.

    - legegyszerűbb a furulya és a zongora. Furulyát kb. 7 éves kortól ajánlom, akkorra lesz akkor a keze, hogy eléri. Lehet szopranínót használni, az kisebb, de bírd ki... nagyon magas a hangja...

    - jelenleg az autóban iskolába menet (10 perc) zeneelméletet tanulunk többek között: hangok sorba, oda-vissza, magyarul és angolul. Egy hang, egy kimarad, egy hang, egy kimarad, egy hang (és ez már hármashangzat) - és mammamíjja, képzeljétek el, még élvezik is. Persze nem kell túlzásba vinni, két-három példa, és váltunk. Mivel ezt gyakran csináljuk (szinte minden nap), a sok kicsi sokra megy, tanárnéni nem győz csodálkozni, hogy milyen "gyorsan tanulnak" ezek a gyerekek :-)

    - tanítottam őket furulyázni, ügyesek, és én is jól csinálom, régi tanárbácsim lecsekkolta őket. Viszont úgy érzem, nem vagyok olyan jó kapcsolatban a gyerekekkel (nagyon szégyellem magam, és nem tudom még egyelőre feldolgozni ezt a kérdést), hogy ezt folyamatosan tudjuk csinálni. Egyszerűen csak nem akarják. Így meg csak kényszerítésnek látszik az egész. Kudarcnak élem meg, és teljesen össze tudok ettől omolni. Ez itt a dolog negatív része. Ha valakinek van ötlete, szóljon...

    - így hát beírattam őket zongorára (kellett hozzá elég nagy isteni csoda, hogy meg tudjam lépni, mert irreális ára van... 13 font per fél óra...

    - arra nem tudom rávenni őket, hogy a házi feladatot gyakorolják (a lányka még csak-csak), de a nagyfiú kerek perec kijelentette, hogy NEM.
    Aztán kiderül, hogy nem zongorázni nem akar, csak gyakorolni nem... viszont sikerült megtalálni vele a hangot, és azt a módszert, amivel viszont mégiscsak leül, és akár fél órát is játszik egyfolytában, szinte minden nap!!!
    Na ez nekem a sikerélmény benne, és tanárnéni is nagyon örül.
    Szeretnék oda eljutni, hogy a házi feladatot is megcsinálja, mert azért annak is megvan a helye...

    VálaszTörlés
  10. Erőltessük / ne erőltessük?

    Erről akár új témát is lehetne nyitni.

    1. Ismerem a gyerekemet.

    2. Tudom, hogy érdekli és ügyes benne.

    3. Ha nem érdekelné, és nem lenne ügyes benne, akkor is bizonyos szintig el kell jutnia zenéből is, mert ha kimarad az életéből, később nagyon fogja bánni. És nem szakbarbárokat nevelünk, hanem széles látókörű gyerekeket.

    4. Mint rájöttem, a gyerekem szeretne zongorázni tudni, csak a gyakorlást nem szereti.

    5. Ha engedném, hogy ne csinálja, amit nem akar, miben különböznék azoktól az anyukáktól, akik az első nyaffintásra megsajnálják a gyereket, és kiíratják a zeneóráról? (tele van a bolhapiac kezdő kottákkal, és vadiúj hangszerekkel...)

    6. A zenetanulás kitartásra nevel. Olyan terület, ahol a sikerélmény nem azonnali. Csakúgy, mint az élet sok területén. Ezért úgy gondolom, hogy a zenetanulás az életre nevel, éppen ezért kihagyhatatlan. És van még sok kellemes mellékhatása is...

    7. Megtaláltam azt a módszert, amivel a gyerekem szívesen leül a zongorához akár fél órára is, és a végén a nyakamba ugrik, hogy "szeretlek anya" nahát ebből azt gondolom, summa summárum, hogy mégiscsak jó, hogy extra erőfeszítést teszek a gyerek zenei neveléséért...



    A kérdésem tehát az, hogy szerintetek mennyire kell valamit erőltetni, vagy inkább lemondani róla, ha a gyerek nem akarja?

    Nemcsak zenére gondolok, hanem minden olyan dologra, ami a gyereknek hosszú távon jó, de egyszerűen kijelenti, hogy nem AKARJA...

    VálaszTörlés
  11. Anett, azt írtad, hogy van, aki tanításra született, és az jobban fogja csinálni, mint az, aki csak megtanulta. Ebben nem értünk egyet.

    Tanítani mindenki tud, erre nem lehet születni, szerintem. Mert a tanítás azt jelenti, hogy átadok valami olyat, amit én már tudok. Bárki, aki tud valamit, át tudja adni egy másik embernek, olyannak, aki azt még nem tudja. Erre még a gyerekek is képesek. Ez a tanítás. Nem nevezhetjük tanításnak azt, amikor nem jön létre tanulás, vagyis amikor a tanuló nem sajátítja el azt, amit neki 'tanítanak'.

    Tudom, hogy vannak módszerek, meg ilyesmik, de a módszerek ismerete nem teszi az embert jobb tanárrá. Ráadásul senkivel sem születik együtt a módszerek ismerete, azokat mindenki tanulja vagy ellesi valahonnan.

    A tanulási folyamat sikere sokkal inkább egyfajta oktatási hozzáálláson múlik, mint bármi máson. Ha valaki képes ráhangolódni a másik emberre, ha, mint tanár, képes valaki a tanulást tartani fontosnak, nem a tanítást, akkor nagy az esélye, hogy valóban át tudja adni a másiknak az ismeretet. Az, akit te tanításra születettnek nevezel, nem más, mint egy olyan ember, aki képes ráhangolódni a tanítványára.

    Ez a ráhangolódási képesség azonban elsajátítható. Különösen igaz ez az otthonoktatásra. Meg vagyok győződve, hogy a szeretet a legjobb generátora a ráhangolódás elsajátításának. Mivel szeretjük a gyerekünket, meg tudjuk őt tanulni: a jelzéseit, a képességeit, a hozzáállását, a tanulási stílusát. Ezek ismeretében lehet hatékonyan oktatni.

    Bár az otthonoktatás nem igazán oktatás, inkább együtthaladás, mentorálás, segítés. Tehát a szülőnek nem kell a könyvet előre tudnia, mert nem a saját ismeretét kell átadnia, hanem a gyereket támogatnia és szelíden terelnie kell, amikor az tanul. Ehhez a gyereket kell ismerni.

    VálaszTörlés
  12. Kedves Eszter, szerintem egyről beszélünk.

    Talán csak azon kell elgondolkodnom, hogy vajon mindenki képes, vagy akar-e (?) olyan szinten ráhangolódni a másik emberre, hogy úgy tudjon neki valami átadni, hogy az a másik azt fel is fogja.

    Mi, akiknek ez élvezet, könnyen gondolhatjuk azt, hogy ez bárkinek ugyanilyen könnyen megy.
    Én mindig azt gondoltam, hogy másfél éves gyereknek bibliai történetet mondani az egy nagyszerű dolog, és bárki meg tudja csinálni.

    Hát, aztán meg kellett látnom, fehér holló az, akiknek ez könnyedén megy.

    Vajon mi lehet a gond azzal, akinek nem megy?
    Nincs hozzá tehetsége, vagy csak egyszerűen nem tartja olyan fontosnak, hogy addig agyaljon rajta, amíg meg tudja csinálni?
    Lehet, hogy az utóbbi?

    VálaszTörlés
  13. Holnap jövök bővebben válaszolni.:)

    VálaszTörlés
  14. Most jutottam el 2010. júniushoz, és látom, hogy volt már erről szó.

    Segített is, köszi.

    VálaszTörlés
  15. Én két okot látok.

    Az egyik: a sztereotípiák és előítéletek, amelyek gúzsban tarthatják az ember. Ha nem tud valaki kilépni a tanult és látott tanulási/tanítási mintákból (holott azok nem voltak hatékonyak és nem okoztak örömet a feleknek), akkor ez megakadályozhatja az ideális irányba való elmozdulást.

    A másik ok: nincsen motivációja fejlődni. Ha valakinek nincsen igénye arra, hogy működőképessé vagy hatékonyabbá tegye azt, ami nem megy, akkor nyilván nem is fog változni. A fejlődés akadálya lehet pl. a presztízs-féltés, makacsság ("nekem papírom van róla, hogy tudok tanítani, és nem akarom, hogy kiderüljön, hogy mégsem tudok"), a szűklátókörűség ("mindig így csináltam, most már nem fogok változtatni), és az érdektelenség ("nekem nem fontos, hogy a tanuló megtanul-e vagy sem").

    VálaszTörlés

Szívesen olvastátok