Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hat gyerekkel, meg egy kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
________________________________________________________


2009. augusztus 30., vasárnap

Ősz, suli, ovi... nanemár...




Az őszből nem, de a suli és ovikezdésből mi hála Istennek kimaradunk. Legalábbis hagyományos értelemben mindenképpen. A változások szele azonban az otthonoktató családokat is megérinti: nálunk legalábbis egyfajta izgalommal teljes várakozás vett erőt a családon. Jobban mondva rajtam. Amolyan debütálás előtti vizsgadrukkféle. Talán most kezdem igazán átérezni, hogy micsoda dologba vágtuk a fejszénket ezzel az otthonoktatósdival. Felelősség, igen. A súlyát érzem. Nem nyom össze, de jelen van a gondolataimban. Tudom, eddig is tudtam, hogy örökkévaló életek vannak rám bízva. Négy is. De ez a szeptember olyan beavatásélmény-szerű nekem: most már nem csak értem, hanem érzem is, hogy mostantól a gyerekeim földi boldogulása is az én kezemben van. Nem kis dolog. De nem stresszel, hanem kijózanít. Tudom, hogy jól döntöttünk, és érzem, hogy nem fogjuk elrontani. Nem érzem magam frankó anyának, szupi pedagógusnak vagy ilyesmi. De tudom, érzem, hogy Isten nem fog magunkra hagyni. Ő otthon lesz velünk, továbbvezet és az irányítása alatt élhetünk, tanulhatunk, és nevelhetjük a gyerekeket ITTHON.


Keresztény szülők szokták bátorítani a csemetéiket azzal a mondattal, hogy "Isten veled megy az iskolába." Mi otthonoktatók tudjuk, hogy Isten otthon marad velünk. Mekkora bíztatás ez! És micsoda megtiszteltetés: munkatársként együtt munkálkodni az Úrral ezeknek a hatalmas potenciállal bíró kis életeknek a teljes formázásában. Vajmi kevéssé érzem magam alkalmasnak... hiszen vannak bűneim, amik miatt szégyenkeznem kell és amivel szégyent hozok Jézusom nevére- a családom előtt nyitott könyv vagyok, s nem vagyok minden tettemre büszke. Ez bánt is. De az Úr folyamatosan takarítja rólam a mocskot, és ott van a hit jó reménysége, amely által úgy látom magam, ahogyan Ő lát- bűnöktől mentesen. A magam erőfeszítései és okossága rendre elégtelennek bizonyul ebben a küzdelemben. Ma újra fel kellett ismernem, hogy Isten Igéjében kell elmerülnöm, és emellett a tetteimet az Isten mérlegén mérve, az Úrral és az Úrról gondolkozva válhatok egyre jobbá, szentebbé. Nincs más út, bármennyire is elszántnak és elkötelezettnek tartom is magam. Sohasem kellene azt képzelnem, hogy tartós változásokat tudok munkálni az életemben, amikor pedig az Úr tartja meg azt életemet. Egyedül az Ő Szentlelke képes engem megváltoztatni, nem az én öntudatosságom...

Itt van tehát az ősz, a maga szépségével, izgalmaival. Ahogy a blog bemutatkozó-szövegében olvasható: otthon nincs iskola, csak Te és a nyílt víz. Nemsokára belecsobbanunk ebbe a nyílt vízbe és aztán majd lassanként meg is tanulunk úszni benne.


Az otthonoktatás mellett van még egy újfajta izgalmam is. Ez pedig az ovi. Rafi fiam felmentésének története agyban elindult ugyan, de a gyakorlati megvalósulást nem látom még. Emberileg ugyanis patthelyzetben vagyunk: ha elmegyünk felmentést kérni a körzetileg illetékes óvodavezetőtől , és nem akarja megadni, akkor simán jelenthet minket a jegyzőnek azzal, hogy tudomása van olyan kisgyerekről, aki nem jár oviba (már van vele némi ismeretség Doda meghiúsult felmentése révén). Ha nem megyünk el felmentésért, akkor meg szabálysértők vagyunk, amiből akár bírósági eljárás is lehet. A labda tehát fel van dobva, legyek bölcs, ha tudok... de nem tudok...

Amikor a saját bölcsességem kevésnek bizonyul, nos... ott van Isten a maga végtelen bölcsességével...

Nem jó érzés, hogy nem látok előre, és lövésem sincs arról, hogy hogyan fog ez az egész alakulni, egyet viszont tudok: valaki a kezében tartja a családunkat, ez a Valaki pedig sokkal hatalmasabb és erősebb, mint bárki más ezen a világon. Úgy is mondhatnám, hogy a Király lánya vagyok, és mint ilyen, egy dolog biztosan elmondható rólam: nem vagyok magamra hagyva.

2009. augusztus 17., hétfő

Változások



Bizonyára észrevetted, hogy kicsit csinosítottam a blogon. Néha ennek is eljön az ideje... Remélem tetszenek a változások- ha igen, írd meg. A közeljövőben lesz még egy-két dolog, amit átalakítok, ahogy azt időm engedi. A blogon a külcsín után a belbecs átalakítására is hamarosan szeretnék sort keríteni. Ez nem áll másból, mint az itt található linkek egy részének eltávolításából. Most légyszi ne kezdjetek őrült linkmentegetésbe: amint kitaláltam, hogy melyek azok, amik fölöslegesek és csak a helyet foglalják (ha találok ilyet), akkor MIELŐTT 'letarolnám' a blogot, írok egy posztot az összes letörlésre ítélt linket belinkelve (linket belinkelve?!). Így aki fontosnak talált valamit, amit én annyira nem, az később bármikor utánanézhet- csak nem a főoldalon, hanem egy posztban. Az oldalsó sávban kiteszem ezt a posztot jól láthatóan.

Néhányótoknak ígértem már, hogy az előző posztban írt könyvmolykodásom konkrét eredményeit, vagyis a listát közzéteszem. Erre még várni kell néhány napot, kérlek, legyetek türelemmel.

Egy intés a nyárban, emberi kapcsolatainkra vonatkozólag:

Ne légy bizonyság ok nélkül
a te felebarátod ellen,
avagy ámítanál-e valakit a te ajkaiddal?
(Példabeszédek 24:28
)

További kellemes nyarat mindenkinek, áldjon meg Titeket az Úr. Nemsokára jelentkezem (nem nyaralunk, csak sürgők-forgok).




2009. augusztus 13., csütörtök

Azt hittem...



Azt hittem, hogy úgy fog működni az életem, hogy lassú sétagaloppal végigdöcögök ezeken a szép kisgyerekes éveken, míg fel nem nőnek a fiaim. Hogy az otthonoktatást, csak kitalálom, és aztán pik-pakk elkezdjük. De nem, nem. Bár nem akartam, de mégis bonyolítottam rajta egyet, aztán egy kicsit kivoltam emiatt, jött a pánik, meg a 'mostakkorhogylesz', meg a 'jajmileszvelünk'. Aztán visszaegyszerűsítettem. Azt hiszem ez a mottóm, ha már mottóról van szó. Keep it simple- vagyis jegeld az egyszerűséget, maradjon mindig minden egyszerű. Ha bonyolult, az már nem oké, legalábbis nekem nem, főleg ha otthonoktatásról van szó. És most nem is csak erről van szó.


Mert van nekem egy ötödévem a fősulin, ami bevégzésre vár. Egy évet ugyanis kihagytam, amikor Zeki született (érdekes, hogy a 4 gyerekből 3 a levelezős fősulis éveim alatt született, soha nem kellett baba miatt halasztanom, Zekinél viszont elszakadt a cérnám...) Így aztán a hét elején fogtam magam és közel egy órát beszéltem a Tanulmányi Osztállyal. Amikor letettem a telefont a tanulmányissal való sikeres egyeztetés után, akkor ütött meg a gondolat: hé, otthonoktatás, meg fősuli egyszerre? Jaja, márpedig így lesz. És izgalommal várom: mindkettő kihívás, meg muszáj is- de sokkal inkább megoldandó feladat, mint teher. Szeretnék emlékezni arra, amikor nehéz is, hogy nem baj, hogy nehéz, hogy sok, hogy olykor úgy érzem majd, hogy szétcsúszok a súly alatt, mert amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős.:)

Nagyon várom, mi lesz, hogy fogom megoldani... Remélem nem baj senkinek, ha tinis szertelenséggel felkiáltok: TÖK JÓ, KALAND AZ ÉLET!! Tényleg az!


A héten könyvmolykodtam, illetve még csak válogattam az elolvasandó irodalmat (nálam ez is a könyvmolykodás része). Végül meglett a szupi listám a könyvekkel, amit szeretnék megvenni. Fejlesztő, meg otthonoktatós anyagok, meg szupi előadás dvd-k, meg társasok, meg F.-nek egy-két meglepi könyv is van a listában, de azért a nagyobb része OLVASNIVALÓ: NEKEM. Mert annyi, de annyi jobbnál jobb könyv van, amit szeretnék befalni, mint egy ízletes desszertet! Az egy dolog, hogy az összeg csillagászati, de nem sietek: amikor lesz rávaló, akkor klikk-klikk, és a futárszolgálat-várás indul. Azt hiszem nagyon szeretek könyvet rendelni, mert az dupla öröm. Egyszer örülök, amikor becsönget a futár- nagyon szeretek csomagot kapni, szeretem föltépni a csomagolást, szeretem a friss jövevényt, az új könyvet kézbe fogni. Másodszor, örülök akkor, amikor belevethetem magam az olvasásba: először általában csak kerülgetem a könyvet, gondolkozom, hogy mikor szakítsak időt az olvasára. Aztán néhány nap vagy hét múlva teljesen váratlanul, épp nem-ráérve a kezembe akad és nem tudom letenni, muszáj egy nagy falatot harapnom belőle. Mivel megvan az íze, a többi megy magától...


Úgy gondoltam, és ebben meg is nyugodtam, hogy hagyok időt magamnak- hogy jegelem az otthonoktatást, és csak hangolódunk, néhány hétig még biztosan. Emellett szépen, hétről hétre veszem fel az újabb szokásokat, ami a napirend egy-egy újabb pontját jelenti. (elsőként ezen a héten az egy ideje hanyagolt családi áhitat kerül vissza az életünkbe) A módszert, amiből sokat fogok meríteni otthonoktatásunkhoz, még tanulom. Azon jófajta könyvek, amikből tanulni fogunk még megrendelésünk előtt állnak. (nem tankönyvek ám! :D) Ezenkívül annyi részletnek kell klappolnia, a család napirendjét hozzá kell szerveznem a tanulási rendhez, vagy legalábbis bele kell integrálnom. Rafi is már ötéves, vele is komolyabban kell foglalkoznom. Papíron már megvan a működőképes összeszervezés, de eddig ANNYIRA NYÁÁÁR VOLT MÉG ITTHON, még egy kicsit hadd maradjon így, ilyen lazulósan, csak ritkán rohanósan... Augusztus 31-én lesz Doda sulijában egy megbeszélés az otthonoktatott gyerekeknek és szüleiknek. Ott fogunk először hús-vér otthonoktatókkal találkozni. Már várom azt is. Izgalmasnak ígérkezik ez az ősz. :)

2009. augusztus 5., szerda

Gyerekjóléti



Igen, vannak, léteznek. Eddig azt hittem, hogy ők azok, akik a gondatlan vagy halmozottan problémás családokból kiemelik a gyerekeket. Ma már tudom, hogy ez csak egyike sokféle funkciójuknak. Ma már tudom, hogy egy óvatlan otthonoktató is keresztezheti az útjukat. Ez velünk is megtörtént nemrég.

Hogyan történt? Hosszú az eset, de a tanulságot 'röviden' jegyzem:

Aki otthonoktatást tervez, az általában nem oviztat (általában). Ma Magyarországon nem kötelező az óvoda első pár éve. A közoktatási törvény viszont kimondja, hogy abban az évben, amelyben a gyereked betölti az 5. életévét, óvodai nevelésre kötelezett napi 4 órában. Ha mégsem szeretnéd ezt, akkor van lehetőség felmentést kérni. A törvény kimondja, hogy akkor adható felmentés, hogyha:

- változás áll be a családi körülményekben,
- a gyermek képessége indokolja,
- a gyermek sajátos helyzete indokolja.

A felmentést az óvoda vezetője adhatja ki. Ez a jogszabály. A jogalkalmazás azonban nem megy ennyire gördülékenyen. A mi történetünk elég sajátos, nem is részletezem, annyi a fontos, hogy habár mi idejében jeleztük az illetékesek felé a felmentésre irányuló kérelmünket, ezzel kapcsolatban (lehet, hogy tudatosan, lehet, hogy nem szándékolt módon) dezinformálva lettünk. Ennek következményeképpen nem volt a kezünkben felmentés a kritikus időszakban.


Otthonoktatást tervező és ovikerülést egyéb okból fontolgató 'népségek' , erre nagyon figyeljetek oda! Ha a gyereked be van íratva, és nem jár oviba, az óvodai dolgozók kötelesek hivatalból bejelentést tenni a jegyzőnek. A jegyző felszólít majd bírságol. Emellett hivatalból értesíti a gyerekjólétit, hogy indítson vizsgálatot annak kiderítése érdekében, hogy fennáll-e a gyereked veszélyeztetettsége van sem. Velünk is ez történt. De Isten irgalmas és kegyelmes volt hozzánk, meghallgatta az imáinkat és így olyan kooperatív, jó fej családgondozóval beszéltünk, aki nem akadékoskodott, hanem kb. 10 perc alatt 'letudott' bennünket azzal, hogy ő úgy látja, nem áll fenn veszélyeztetés, ezért az eljárás megszüntetését fogja javasolni. (Ellenkező esetben bíróságra idéztek volna minket.) Ez azért is történt így, mert Doda legalább 1,5 hónapot járt oviba, és a családgondozó leinformálta az óvó nénijét, aki szerint Doda okos, értelmes kisfiú, aki nem volt elmaradva a többiektől. Hálásak vagyunk az Úr Jézusnak a helyzet ilyen módon való megoldásáért és szabadításáért- s a tanulságot levontuk. (Múlt héten kaptuk kézhez az eljárás megszüntetéséről szóló hivatalos közleményt. )

A fenti esetet többféleképpen is el lehet kerülni. Ezt kicsit körbejárnám, okulásra.

1. megoldás: Nem íratod be a gyerekedet sehova óvodába.

Ez egy működőképes megoldás. Ugyanis a tapasztalat és a hivatal szerint az oviba nem járó gyerek semmilyen nyilvántartásban nem szerepel, ami alapján kiszűrhető lenne, hogy ötéves és nem ovizik. Mégsem javasolnám ezt a megoldást, mivel több rizikófaktora is van. Az első a védőnő. Ő is tehet hivatalból bejelentést a jegyzőnek arról, hogy tudomása van óvodaköteles, de nem járó gyerekről. Az adataid megvannak neki, tehát simán bejelenthet. Ha a védőnőd nem bízik benned, vagy nem vagy vele jóban, akkor ezt a megoldást felejtsd el. Annál is inkább, mert ha több gyereked van, vagy tervezel még szülni, akkor rájuk is gondolnod kell. Tehát nem célszerű eljátszani a sanszot egy jó elbírálásra azzal, hogy fű alatt cselekszel, mert ha a második lurkónál derül ki, hogy az elsőnél is átvágtad a védőnő agyát, lehet, hogy komolyabb elbírálásban részesülsz. Nem riogatás, realitás. Ha jó fej a védőnőd, bepróbálkozhatsz, mármint megemlítheted neki a tervedet. Ha nem otthonoktatás-ellenes, akkor valószínűleg a nem-oviztatást is 'benyeli'. A mi védőnőnk jó fej, de dolgoznom kellett a kapcsolaton: hosszú órák beszélgetéseinek a gyümölcse a bizalma ... :D


2. megoldás: Beiratkoztok oviba, de nem viszed el a gyerekedet a foglalkozásokra.

Ez a lehető legrosszabb megoldás. Beiratkozással bekerülsz a rendszerbe, vagyis a gyermekekkel kapcsolatos hivatalok és szervek 'szeme elé'. Mint az előbb is írtam, ebben az esetben, ha nem jártok, de tudnak rólatok, akkor csak idő kérdése, hogy az óvónők mikor jelentenek titeket a jegyzőnek. Hivatalból biztosan megteszik, muszáj nekik, mert különben őket büntetik meg. A jegyzőnek pedig muszáj hivatalból bejelentenie titeket a gyerekjólétinek, ha nem akarja, hogy mulasztásért őt vegyék elő. Látjátok, ez az egész valahol arról szól, hogy mindenki a bőrét félti, és ezért nem nagyon lehet a kedvességükre vagy az elnézésükre apellálni.

3. megoldás: Felmenteted a gyerekedet az utolsó óvodai év alól.

Ez a legjobb megoldás, ami csak létezik. Mindazonáltal, legyél szemfüles, elővigyázatos, rátermett és magabiztos, ha ezt választod, mert a jogérvényesítés nem minden esetben ezüst-tálcán felkínált aranyalmaként érkezik hozzád. Lehet, hogy küzdelem lesz, mire megkapod, ami jár: a felmentést, úgy értem...


Az egy érdekes kérdés, hogy melyik legyen előbb: a felmentés megszerzésével kapcsolatos beszélgetés, vagy a beiratkozás. Én annak idején ebben a kérdésben homályos információt kaptam a helyi illetékestől (óvodavezető). Mivel ezzel kapcsolatos jogszabályt nem találtam, saját tapasztalattal pedig még nem rendelkezem, a józan paraszti eszemet 'vettem elő', amely azt sugallja, hogy jobb beiratkozás előtt utánajárni ennek, és megszerezni a felmentést. Máskülönben ha már szem elé kerültök a beíratással, és esetleg nem sikerül felmentetni a gyerekedet, akkor garantáltan be fognak jelenteni a jegyzőnél.

Tehát, mielőtt beíratnád a gyermekedet, érdemes a célintézményben tájékozódni afelől, hogy mennyire készségesek egy ilyen felmentés kiadásában. Ha nem, akkor vagy állj a sarkadra, és őszintén, tisztelettel, de határozottan ostromold az óvodavezetőt, hiszen ő jogosult e papír kiadására, vagy keress másik intézményt (ez persze nehézségbe is ütközhet).

Van egy ovi, ahol mindössze egy (!) alkalommal kell gyerkőccel együtt bemenni, és megadják a felmentést minden egyéb vizsgálódás nélkül, de ők szerintem ezt annak a reményében teszik, hogy a gyerekedet oda fogod vinni majd suliba. Ez egy keresztény suli, ovival, és lehet náluk otthonoktatni is, de a magántanulói státuszt csak részlegesen tudják megadni. A részlegesség azt jelenti, hogy havonta kell bemenni az iskolába, nem félévente, tehát nagyobb a kontroll, meg adott esetben macerásabb is az utazgatás. Hogy jogilag mit jelent a részlegesség pl. diákigazolvány szempontjából, annak nem jártam utána, mivel minket nem érintett ez a dolog.

Mindazonáltal, én szerintem nem fair ezt a megoldást igénybe venni, és tőlük igényelni felmentést, hogyha nem szándékozol oda vinni a gyerekedet iskolába is.

Rafival is nemsokára kezdődik a hivatalos utunk, hiszen vele (is) felmenést szeretnénk végigvinni. Jó reménység szerint kooperatívabbak lesznek a szervek, mint Doda esetében. (Dodánál kooperatívnak tűntek, ám félreinformáltak és ide-oda küldözgettek- még az alpolgármesternél is jártunk felmentést kérni!!)

Szívesen olvastátok