Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hat gyerekkel, meg egy kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
________________________________________________________


2009. május 30., szombat

Otthon szülni...



Most ez van a szívemben, ez forog bennem. No komment. :)


34 megjegyzés:

  1. Szia!:-) Csudaszép dolog, ami most benned forog. :-) Az én kicsi lányom is itthon született és a testvérei is - remélem - itthon fognak.
    Palya Bea pedig csúcs! Épp a napokban tettem bele a blogomba ezt a videót.
    Szuper a blogod, szeretem olvasni!

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy tetszik a blogom. Nagyon köszönöm, Gabka, amit írtál: Te talán nem is tudod, hogy milyen áldást adtál nekem a kommenteden keresztül! :)

    VálaszTörlés
  3. Örülök, ha így történt.:-)Azt hiszem, a nőiség legnagyobb mélységeit és legszentebb titkait pillanthatja meg az a nő, aki gyermeknek ad életet. S ha mindezt otthon teszi... az valami felülmúlhatatlan csoda! Azt hiszem, a Jóisten is ránk mosolygott akkor, mikor Rékám útjára indult kifelé. Ha érdekel, olvasd el, épp a minap írtam erről a blogomban, abból az apropóból, hogy pici manócskám 10 hónapos lett.:-)
    Olvaslak ám szorgalmasan, tanulok tőled, mert még azt sem tartom kizártnak, hogy Réka és jövendő testvérei is matrózok lesznek!:-))

    VálaszTörlés
  4. A mi kicsi lányunk is otthon született... a történetünket elolvashatod... mit mondhatnék? Azt éreztem, hogy összeért az ég és a föld. Életünk legszebb napja volt. A Jóisten áldása volt velünk, mikor ere az útra léptünk. :)

    VálaszTörlés
  5. Anka, Gabka köszönöm. Most ilyesmire van szükségem. Elolvastam mindkettőtök történetét. Olyan szép, ahogyan beleérkeztek azok a kicsi emberkék a világba! Bár a mi négyünk is így születhetett volna! De mi még az utunkon vagyunk, azon az úton, amelyiknek az a vége, aminek ti már a részesei voltatok. Aki olvassa, értse meg. :)

    VálaszTörlés
  6. Tudod Eszti, ettől szép ez a világ és ezeknek a dolgoknak így kellene működnie. Nők, akik átadják egymásnak a - rossz szó - tudást, inkább a tapasztalást és gyengéden terelnek, irányítanak arrafelé, amerre igyekszel. Nekem is volt olyan ember, aki elmesélte a történetét, aki válaszolt a kérdéseimre és akarva-akaratlanul rásegített az útra, amelyen indulni szándékoztam.
    Ez is a nőiség csodáihoz tartozik. Azt mondják, a nők gyakran kíméletlenek, kritikusak egymással, sokszor a másik háta mögött mondnak/tesznek dolgokat, de amikor a szülés-születés misztériuma lebeg a fejük fölött, akkor összefognak. Mert ez olyan hatalmas és szent dolog, hogy nem is tehetnek másképpen. És minden nőt, aki már szült, újra és újra megérinti mindez. Ma már én se tudok elmenni könnyek nélkül egy szüléstörténet mellett. Vagy azért, mert olyan csoda - olvastam többször az Anak történetét, mégis minden alkalommal sírok - vagy azért, mert annyira tönkretett csoda (sokszor milyen szörnyű kórházi szülésekről hallani, beleborzongok!).
    Lépj bátran az útra, melyen járni akarsz. A segítség hozzá jönni fog. Kaphatsz tőlünk jó szót, bátorítást, a szüléskísérőktől fizikai és lelki támogatást és a Jóistentől áldást és erőt.

    VálaszTörlés
  7. Én nem tudok sírni a csodaszép szüléstörténeteken, inkább szomorúság és türelmetlen vágyakozás keveredik bennem- talán azért, mert nem éltem át a csodát, pedig nagyon szerettem volna. Remélem, majd egyszer ez is meg fog változni.

    Gabka, valahogy tényleg így kellene lenni az asszonyok között, ha szülésről, születésről van szó: egymást bátorítani, szelíden terelni, szeretettel fogadni egymást az élettel kapcsolatos döntéseinkkel és meggyőződésünkkel együtt... Sajnos én éppen az asszonyi részről tapasztaltam szkeptikusságot, abbéli hitet, hogy úgysem fog sikerülni nekünk/nekem ez- és nem is sikerült. Eddig nem...

    Volt olyan, aki úgy tűnt, hogy támogat, azt hiszem ő volt az egyetlen barátnőm, aki tudott a dologról és aktívan támogatott- sajnos éppen a napokban kaptam meg tőle, hogy ő tudta, hogy nem fog sikerülni... hát mit mondjak, szétomlott egy világ bennem. De most már tudom, hogy vannak mások, akik ebben támogatnak, köszönöm, hogy vagytok.

    Tudom, hogy ez ami utunk, és majd ha újra pocakos leszek, akkor sem döntünk másképpen- talán csak annyiban, hogy nem egyedül próbálkozunk, hanem bevonjuk Ágiékat is. Mostanában ezen forog az agyam.

    VálaszTörlés
  8. Az még kimaradt az előző kommentemből, hogy sokat jelentenek nekem a bíztató szavaid, fontosak nekem. Köszönöm Gabka.

    És köszi mindenkinek, aki valaha szeretettel fordult felém és a szüléssel kapcsolatos döntésünket megismerve bizalmat szavazott nekünk. Nem vagytok sokan, de annál nagyobb a jelentősége minden egyes szónak, amit mondtok. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  9. Azt hiszem, nekem már sikerült eljutni arra a pontra, ahol nem foglalkozom azokkal, akik hátráltatni akarnak, de teljesen közel engedem magamhoz a többieket, akik előre visznek. Nekem sokat segítettek tapasztalt otthonszülők, de olyanok is, mint Anka, akivel együtt vártuk a csodát, lánykáink születését. És valami hihetetlen élmény Ágiékál a "Várótermi beszélgetés", ahol csak néhány héttel a szülés előtt álló párok vesznek részt. Ott csak az a szabály, hogy bárki bármiről beszélhet, de ha valakit zavar egy téma, akkor mondhatja, hogy: Stop!
    Kicsit úgy érzem, Réka megszületése akkor kezdődött el. A lelkem akkor készült fel igazán, s ha a lélek kész, a testnek már könnyű - már ha lehet egy szülés esetében ezt a szót használni. Mert nem volt könnyű, persze hogy nem, a legnehezebb volt, amit valaha átéltem, de a testünk tudja a dolgát - nők vagyunk, erre születtünk, életet foganni, hordani, világrahozni, testünkből táplálni és lelkünkkel kísérni egy életen át.
    Szívből kívánom, hogy átéld és tovább add a csodát, de ha nem ez az utad, akkor se bánkódj: neked mást rendelt a sors. Vannak csodálatos gyerekeid, akiket egy új, sokak által elképzelhetetlennek tartott úton terelgetsz, méghozzá fantasztikusan! Nagy dolgot teszel, büszke lehetsz rá!

    VálaszTörlés
  10. Nem érzem, hogy nagy dolgot tennék... de azt hiszem igazad van. Köszönöm, amiket a Réka születése előtti időszakról leírtál.

    Mi kettesben készültünk a férjemmel. Nem igazán volt támogató közeg, akikkel meg lehetett volna osztani az utazásunk részleteit (csak az a 'barátnőm', akit már említettem, meg egy nálam fiatalabb egyedülálló srác, a férjem jó barátja, aki maximálisan mellettünk állt- de 'rokonlelkek', vagy ugyanazon az úton járók nem voltak).

    Talán emiatt is, a testben-lélekben készülésünk a vajúdás elindulása után egy bizonyos pontig volt csak elég. E pont után én úgy éreztem, hogy nem tudom, meddig tart még ez a fájdalom, és én ezt már nem bírom... akkor mentünk be. Nem akarlak untatni a részletekkel. Csak hangosan gondolkozom. Jár az agyam. Már vagy százszor végiganalizáltam a helyzetet, de mindig új aspektusok jönnek fel a "miért történt így" kérdésre.

    VálaszTörlés
  11. Egyáltalán nem untatsz. Sőt, szívesen "meghallgatlak", vagy mondjuk úgy, olvaslak. :-) Tudod, sokszor saját kérdéseinkre akkor adjuk meg legkönnyebben saját válaszainkat, ha közben kibeszéltük magunkat valakinek, aki képes meghallgatni. Nem tanácsot osztani kéretlenül, "csak" hallgatni - ez nagy dolog!
    Réka születése után nagyon kevés olyan eset volt, hogy szükségét éreztem segítségkérésnek. De ha mégis megtettem, Ágit hívtam fel. Tudod, ő hogyan segít? Úgy, hogy sose mondja meg, mit csinálj. Csak megkérdezi, te mit szeretnél. Én is mindig azáltal jöttem rá, mit tegyek, hogy kimondatták velem.
    Egy eset: karácsonyi rockoperában játszottam Máriát és másodszereposztásban Erzsébetet. Réka volt a kis Jézuska, amúgy édes volt, a többórás próbáka és az előadásokat is jól bírta. Volt azonban két eset, amikor őt nem vittem magammal. Az egyik egy késő esti próba volt (Rékám a télen 7-kor már aludt), a másik pedig 24-én az éjféli mise, ahol szintén előadtunk egy rövidített változatot. Az ember ugye egy öthónapossal nem teszi meg, hogy éjnek évadján elrángatja otthonról, hacsak nem muszáj. Igen ám, de Réka éjjel is szopizik! Ráadásul igény szerint, ami nem feltétlenül mindig ugyanakkor van. Kérdeztem Ágit, mit csináljak. Hagyjak otthon lefejt tejet, adjuk cumisüvegből, ha felébredne... Vagy ha felébred, apja rámtelefonál, 5percnyire vagyok otthonról... Aztán Ági szépen rávezetett. Csak azt kérdezte, mit gondolok én, mire hajlok? Annyit tanácsolt csupán, hallgassak az ösztöneimre, én tudom legjobban, mi az elfogadható számunkra.
    Igaza lett. Nekem elfogadhatatlan volt a cumisüveg, így Réka sem fogadta el (egyszer próbáltuk), viszont olyan jól működtek az ösztöneim! Telefon a zsebemben rezgőre állítva, mert zene közben úgyse hallom, ha csörög, csak érzem. Apája a gyerek mellé fektetve, hívjon, ha kellek. Próba közben egyszer csak rámtört, hogy én most megyek haza. Rohantam, pedig nem hívott a párom. Beléptem az ajtón, levettem a cipőmet- és abban a pillanatban ébredt a lányom szopizni.
    Szóval azt akartam ezzel mondani, menj a saját utadon, tedd, amit a szíved diktál, kérdezz, ha akarsz és mesélj, ha az esik jól. Meghallgatlak és biztosan Anka is szívesen (irtó jó fej), ha erre van szükséged.

    VálaszTörlés
  12. Én biztos nem szülnék otthon a mai világban,ha 100 évvel ezelőtt lennénk,akkor muszály lenne,de attól én nem nézem le azt,aki otthon akar szülni.

    VálaszTörlés
  13. írtam egy hozzászólást, de vacakolt a net, úgyhogy újra: biztos vagyok benne, hogy otthonszüléssel elkerülhettem volna két császármetszést, és rengeteg depressziót, a gyerekeimre is hatással levő leki kínokról nem is beszélve... késő bánat, de nekem az otthonszülés már csak gondolat marad...

    VálaszTörlés
  14. Eszter, én is így látom a saját életemben, hogy el lehetett volna kerülni azokat a császármetszéseket, ha nem kórházban szülünk...

    Nagyon sajnálom, hogy ezeken te is keresztülmentél.:(

    Nálunk mind a 4 gyerkőc császárral született (gyakorlatilag a második császár hozta maga után a többit). Ezek után emberileg lehetetlen a jó folytatás nálunk, de Isten nem ember, hanem MINDENHATÓ! Őbenne bízunk. És úgy vagyok ezzel, hogy ha az Úr gyerekeket tervez még a családunkba, akkor Ő majd megoldja azt is, hogyan érkezzenek meg. Az én dolgom az életem rendben tartása, meg az imádság, meg a Rá figyelés. Amit Ő tervez számunkra, az úgy lesz jó. Ez a reménységünk.:)

    VálaszTörlés
  15. Nagyon örülök, hogy megtudtam, te 4 gyereket császárral szültél, bocs :), mert habár hallottam, hogy egy Kennedy feleség 11-et szült császárral, azért az orvosok eléggé riogatják az embert már 2 után is.

    VálaszTörlés
  16. Igen, az orvosok riogatnak. Pedig korántsem olyan veszélyes a helyzet, mint ahogyan mondják. Eléggé utánaolvastam. Ha már halál, akkor sokkal-sokkal sokkal nagyobb esélyed van más miatt fűbe harapni a szülésnél, mint az uterus ruptura, vagyis a méhrepedés miatt. Tanulmányok szerint.

    Ráadásul a szülésindítás megtöbbszörözi a méhrepedés kockázatát. Pedig nekem az első kettő indított szülés volt- szóval, ha annyira féltenének minket, nőket, akkor talán ezeket is figyelembe kellene venni.

    Ami még érdekes, az az, hogy akármennyi gyereket is szülsz császárral, hogyha egyet megszülsz hüvelyi úton, akkor lenullázódik a helyzet, tehát utána engednek vajúdni és rendesen szülni. Én így tudom. Ha ez igaz, akkor a méhrepedés mítosza is megdőlőben van, ugyanis a méhen a heg attól még ott marad, hogy egyet megszülsz rendesen, mégis, hivatalosan akkor már nem leszel császárba kényszerítve.

    Mondjuk a gyakorlatban nem hiszem, hogy ezt így kezelnék. De lehet. Eddig én úgy tapasztaltam, hogy amit az orvosoktól hallok, azt kettővel el kell osztani, mert hajlamosak túlozni és képesek a tényeket is megmásítani, ha az érdekeik úgy kívánják. Nem mindenki persze, biztosan vannak kivételek. De sajnos ők vannak kevesebben.:(

    VálaszTörlés
  17. A Kennedy-feleségről és is hallottam. Azért nekem nem célom mindegyiket császárral szülni. :)

    VálaszTörlés
  18. Eszti! Megint csak bátorítani tudlak, hogy ne add fel, mert igazán Isten tudja, mire képes a testünk és végtére is minden az Ő kezében van. De tényleg nagyon sokat számít hogy legyen melletted olyan valaki - pl. Ági - aki hisz abban amire vállalkozol és teljes mértékben támogat is. Nekem a férjem volt az, aki segített végigmenni az egészen hogy sikerüljön úgy szülni, ahogy szeretnék. És persze Isten kegyelme aki megadta szívem kérését. Neked is ezt kívánom!

    VálaszTörlés
  19. De úgy tudom, hogy csak első császár után engednek szülni normálisan, második után már automatikusan császár. Azt olvastam, hogy császármetszés után több szövődmény lehet, pl. nekem a második várandósság alatt elölfekvő méhlepénnyel be akartak utalni kórházba (30. héten)(nem volt hely), mert hogy bármikor elvérezhetek, mert csúszott be a méhlepény a méhszájba. Aztán visszahúzódott, de jól megijesztettek. És ugye 3. gyerekkel esetleg 3 hónapot kórházban feküdni... a 2 meg itthon...

    VálaszTörlés
  20. Git, nagyon köszönöm! Bátorít, hogy ezt leírtad. Áldásomra van. :) Isten áldjon érte!

    VálaszTörlés
  21. Az első szülésnél nem voltam felkészülve, nem tudtam elengedni, féltem, és biztos ezért nem indult. A másodiknál rettegtem, szerettem volna szülni, mert azt mondták, fantasztikus élmény, de picit örültem, hogy nem kellett. Olyan érzésem van, hogy miattam nem jönne ki az a baba, anniyra félek, hogy nem tudnám megszülni. Pedig tudom, hoyg úgy lenne jó.

    VálaszTörlés
  22. Eszter, sajnos így van. 2 császár után már nemigen találsz olyan orvost, aki enged normálisan szülni.

    Hát igen, a tiétek sem egyszerű eset. De azt nem tudom, hogy az elölfekvő méhlepénynek van-e valami köze a méh-hegedhez, hogy amiatt alakult-e ki.

    Nem tudom azt sem, hogy mennyi sansz van arra, hogy egy elölfekvő méhlepény megismétlődjön egy következő terhességnél.

    Azért nem érdemes a legrosszabbra készülni... A félelmeinket az Úr kezébe kell tennünk. Aki fél, az még nem lett teljessé a szeretetben, mert az Úr iránti teljes szeretetünk képes csak minden félelmet kiűzni a szívünkből.

    Nem jó, hogyha a félelmeidre alapozol egy döntést. És ne gondold, hogy bármire rá szeretnélek beszélni. Csak bátorítalak, hogy higgy, és hitből és meggyőződésből döntsetek. Hiszen ami nem hitből van, az bűn. Ezt azért írom, mert az én életemben is vannak olyan helyzetek, amikor mérlegelnem kell ezt. Gondoltam, talán neked is segít.:)

    VálaszTörlés
  23. Igen, köszönöm. Mindenképpen kell a bátorítás. Mióta autót vezetek hátul két gyerekkel (fél éve), úgy érzem, semmi sem lehetetlen :D

    VálaszTörlés
  24. Eszter, az, hogy félsz az ismeretlentől, természetes dolog. De ezen sokat segít egy olyan személy jelenléte, aki elhiszi veled, hogy te meg tudod szülni azt a babát.

    Valaki azt mondta nekem, hogy egy szülés körüli segítő leginkább a baba elengedésében segít. Én sem tudtam elengedni az utolsónál (itthon akartunk szülni). Harcoltam a fájdalom ellen, pedig át kellett volna adnom magam neki. Egész nap át tudtam adni magam. De a végén nem ment, akkor már csak azt akartam, hogy ne fájjon. Ezért végül az én döntésemre mentünk be, pedig nem volt vész (csak a fejemben...) Szóval ez is olyan agyi dolog, mint sok minden egy nő életében. :)

    Autóvezetés. Igen, akkor neked már semmi sem lehetetlen, hehe!!!

    Na, az egy másik szép történet nálam. Majd egyszer elmesélem. A lényeg, hogy majdnem lett jogsim sok évvel ezelőtt, de végül nem lett.

    VálaszTörlés
  25. Olyan jó olvasni azt a mély hitet, amivel írtok, beszélgettek... Igen, az Istenben nem csak lehet, kell is bízni. Aki olvasta az én szüléstörténetemet, tudja, nálunk is lehetett volna sok minden, ugyanis minden körülmény ellenünk beszélt. Erős maradtam, mert hittem. És hitt bennem Ági is és rengeteget segített ő, meg sok otthonszülő... Életem legcsodásabb élményével lettem gazdagabb.

    VálaszTörlés
  26. Köszi Gabka, a kommentedet. Én Git szavaival élve azt szeretném, ha "sikerülne úgy szülnöm, ahogy szeretnék". Tényleg az a jó, ha mindenki ott és úgy szül, ahogyan neki jó, és ahogyan ő szeretne. És akkor azt öröm és felszabadultság, és 'ég-föld összeér' érzés fogja kísérni.

    Adjon Isten még további sok-sok szép szülést nekünk, áldásával, védelmével, örömével!! És akinek nem volt eddig szép, annak adjon igazán SZÉPET következőre... :)

    VálaszTörlés
  27. Eszter, elolfekvő méhlepényhez annyi, hogy anyumnak hasonló esete volt az 5. terheségnél és nagyon veszélyes, tényleg el lehet vérezni ha lecsúszik a méhszájhoz. Tehát ha felhúzódik lehet szülni, de ha nem, mindenképp csásárt adnak, mert amint elkezdene nyilni a szülő nő, elvérezne. Anyumat is csak saját felelőségére engedték anno haza a kórházból - nem tudom hanyadik hétben - és végül császárral szült.
    Most én is izgulok, mert pont a héten mondta a dokim, hogy elol van a méhlepény de úgy néz ki szépen húzódik fel a méhszájról... Most azért imádkozom, hogy szülhessek ismét "normálisan", ne kelljen e-miatt császárral! Imádkozhattok értem is :) - én is gondolok rátok!
    Amúgy ez egyáltalán nem befolyásolható - hogy hol tapad meg a magzat - és így nem is lehet tudni mekkora az esélye, hogy pont így történik egy következő terhességnél.

    VálaszTörlés
  28. Eszti, ez az utólsó mondatod imának is beillik. Csak annyit mondhatok: Úgy legyen, ámen.

    VálaszTörlés
  29. Git, volt egy ismerősöm, akinek 27hetesen elölfekvő méhlepénye volt, emiatt császározni akarták. 'Elimádkoztuk onnan' a méhlepényt, teljesen odébb 'ment', úgy, hogy nem volt a méhszájon egyáltalán, Isten csodát tett.

    Sajna mégis császár lett neki, pedig az ok, amiért meg akarták császározni nem volt ott. Ebből a tanulság: ha kórházban szülsz, akkor az orvosokért is imádkozni kell... :)

    Imádkozom érted.

    VálaszTörlés
  30. Hát igen, ez is bizonyítja, hogy Istennél semmi sem lehetetlen, de nem biztos, hogy mindig az az ő akarat is, ami a miénk. Az is biztos, hogy imádkoznunk kell mindazokért, akik mellettünk lesznek a szülésnél. Viszont, a legjobb felkészülni arra, hogy úgy lesz jó, ahogy lesz - vagyis ahogy Isten akarja. Nekem sem adatott meg minden, mert én legszivesebben guggolva szültem volna. Most is úgy állok neki, hogy az ami lesz, abból a legjobbt tudjuk kihozni - és ez nagy részt hozzáállás kérdése, de mindenképp meg kell harcolni - nekem legalábbis eddig nagyon meg kellett.

    VálaszTörlés
  31. "A legjobb felkészülni arra, hogy úgy lesz jó, ahogy lesz."

    Hát, én eddig erre nem nagyon gondoltam. Az első 2 szülésnél csak passzívan reménykedtem, hogy jól fog minden alakulni, Isten ereje nélkül- az nagyon nem volt úgy jó, ma már tudom. A másik kettőnél meg kicsit átestem a ló túloldalára és hajtottam azt a szülést, amire úgy gondoltam, hogy jó lesz. És amikor nem olyan lett, ahogyan én szerettem volna, akkor meg azt kerestem, hogy mit rontottam el, vagy mit kellett volna máshogy csinálnia és kinek... De nagyon igazad van, Git. Azt hiszem egy következő szülésnek ezzel a mottóval mennék neki. A megharcolás mellett persze. :)

    Köszönöm, Git. Tudod, Zeki születése óta abszolút nem láttam a folytatást, nem lendített tovább semmi. Nem tudtam, hogy most akkor mi legyen a hozzáállásom. Tudtam, hogy önként és dalolva nem feküdnék még egyszer kés alá. Bár egyszer sem nem volt semmi komplikáció hála Istennek, én a mai napig nem tudom természetes tényként kezelni azt, hogy a szülés számomra azt jelentené, hogy időre bemegyek, felvágnak, kiszedik belőlem a bébit, és aztán néhány nap kórház után hazamenet. Számomra egy szülés a testem-irányította vajúdásról szól, és arról, hogy anyává születek újból, talán először igazán, azáltal, hogy a gyereknek megnyílik az út ott, ahol eredetileg kitalálták... és béke és öröm, és együtt a család, és a hihetetlen érzés, hogy meg tudtam szülni, mégis képes voltam rá... Ez az én elképzelésem, ezt szeretném. És eddig olyan bizonytalan volt minden. De most már kezd biztossá válni. És az, amit írtál, Git, az a mondat, amit idéztem az elején hatalmasan sokat jelent most nekem. Mert eddig egy helyben toporogtam, és a fő problémám az volt, hogy nem akartam még egyszer kudarcot vallani. De most látom csak, Git, hogy nem is volt soha szó kudarcról, csak egy olyan helyzetről, ami úgy lett, ahogyan én nem számítottam, hogy úgy lesz.

    Kicsit kusza talán, amit írtam. Mindenesetre, hosszú ideje vártam egy konkrét lökésre, egy konkrét irányjelző táblára. És ez volt az, ez a mondat, Git. Köszönöm neked. Igazán nagyon!!

    VálaszTörlés
  32. Örülök! és nagyon nagy szeretettel gondolok rád!

    VálaszTörlés
  33. Eszti,
    lehetséges, és engedik, hogy 4 császár után normálisan szüljön valaki? Ahol én szültem, ott azt mondták, hogy ha nem indul be a második szülésem az első császár után, akkor nem fogják indítani, hanem akkor császár lesz, ha túlhordom. az amerikai barátnőmnek viszont indították és meg is szülte.

    VálaszTörlés
  34. Eszter, egy bejegyzést megszületését indítottad el bennem a kérdéseddel. Írd meg róla a véleményedet, érdekel.

    Itt a szóban forgó poszt:

    http://matrozkepzo.blogspot.com/2009/06/cenzurazatlan-poszt-csaszarmetszesrol.html

    VálaszTörlés

Szívesen olvastátok