Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hat gyerekkel, meg egy kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
________________________________________________________


2009. május 5., kedd

Nyers, fortyogó és hálás UTÓ-ANYÁK NAPI gondolatok




A vasárnapi ünnep nyomott hagyott bennem. Többek között komoly gondolkozásra késztetett. Talán most először fogalmaztam meg magamnak, hogy számomra mit jelent május első vasárnapja. Tudom, tudom: ezt a bejegyzést két nappal ezelőtt kellett volna elküldeni... kész is volt akkor, de mostanra sikerült képeket is találnom. És mostanra tisztázódott bennem ténylegesen, hogy mit is gondolok. Most biztosan nem fogom növelni a népszerűségemet, de én kerek-perec kimondom: nem szeretem az anyák napját. Hogy miért nem? Egyrészt elvi, másrészt igei okai vannak, de azért az elvi több, mint az igei.

Azért nem szeretem, mert egy elhanyagolt igei elvet próbál egy napban letudni. A szülők tiszteletére és a hálaadásra gondolok. Nem gondolnám, hogy kell egy külön nap, amikor az anyákat megünnepeljük. Ezt bármikor megtehetjük. Sőt! Akkor kell köszönömöt mondani, amikor hálát érzünk, amikor hálásnak kell lennünk. És nem évente egyszer, de akkor aztán nagyon. Olyan ez, mint az evés: bármennyire is szeretnénk, nem fog működni, hogy egy évben egyszer eszünk, de akkor aztán degeszre. Ha nem eszünk rendszeresen, akkor károsodik az egészségünk, nem is biztos, hogy sokáig húzzuk. Miért gondolják sokan, hogy az anyák napja arra való, hogy akkor aztán mindent bepótoljanak, ami egész évben kimaradt? Ami kimaradt, azt nem lehet egyetlen alkalommal bepótolni: amit elszalasztottunk- szavak, ölelés, hálaadás, azokat már nem lehet visszahozni, és beleerőltetni egyetlen napba... Pedig az anyák napja ennek az illúzióját adja. Szinte sugallja, hogy most kell elmondani, megköszönni (máskor meg nem). És gyerekként/tiniként/fiatal felnőttként én is azt hittem, hogy ez így van rendjén.


Mostanában ocsúdtam, hogy a szülők iránti tisztelet és hála, ami szavakban és tettekben megnyilvánul, az egy életmód, nem évi egy nap cicoma. És ez a gondolat merőben megváltoztatja a gyerekeim hálára nevelését is. Nem szeretném, ha ők anyák napja-rajongók lennének. Nagyobb érték, ha megmarad bennük az a szeretetteljesség, ami most még kicsi gyerekként kiárad belőlük. Ők nem keresnek alkalmakat, nem várnak neves ünnepeket, hanem ha találnak egy szép kavicsot vagy egy virágot, akkor odanyomják a kezembe egy simogatás vagy puszi kíséretében. Néha meg csak odajönnek és azt mondják: "szeretlek anya!", aztán egy ölelés után futnak vissza játszani. Ezt a spontánságot szeretném erősíteni bennük, hogy megmaradjon felnőtt korukig, és nem akarom, hogy az anyák napja meg egyéb ünnepek 'szereplős megnyilvánulásai' elrontsák őket.


Szeretném, ha meglátnák, hogy minden adódó alkalommal, amikor van miért, akkor szabad köszönetet mondani embereknek a szeretetteljes gondoskodásukért! Legyen az az édesanyjuk, vagy bárki más. És mikor nincs ok a köszönömre? Szabad megköszönni a meleg ételt (meg a hideget is, mert azt is valaki megcsinálta), a vigasztalást, közös imádságot, ajándékot, foglalkozást, időtöltést, és mindent, ami gondoskodás. Ha nem keresztény az, akitől kapom a gondoskodást, akkor azért, mert igazi reménység nélkül, és jutalom nélkül teszi a dolgát, ha keresztény, akkor meg azért. És szabad ezt tenni időről időre, szülők és gyerekek egymást erősítve ebben. Anyák napja helyett... És akkor nagyobb korukban sem lesz szükségük egy kirakat-ünnepre, ami arról szól, hogy letudják az egész éves bűntudatot, amiatt, hogy nem jól bántak velünk, szülőkkel.


(Azt sem értem, hogy miért kell kizárólag az anyákat felmagasztalni. A Biblia szerint mindkét szülő ugyanolyan fontos. Lehet, hogy ez az anya-magasztalás a Mária-kultusszal van összefüggésben? Nem jártam utána, csak felötlött most bennem.)

Eléggé mesterséges is, hogy a hálánkat egy ünnep generálja. Egyetlen nap az évben, amikor mindenki húdeszereti az édesanyját, és húdehálás a gondoskodásáért. És mi van a többi nappal, amikor rájuk sem nézünk? Ha az év többi napján nem annyira fontosak, hogy elmondjuk nekik időről időre, hogy szeretjük őket és méltányoljuk, amit tettek/tesznek, akkor anyák napján sem kellene alakoskodni. Ha pedig életünk része a szeretetünk és nagyrabecsülésünk kifejezése szüleink felé, nos, akkor meg emiatt nincs értelme egy napot 'megamagasztalással' tölteni.

Ez is a bajom: a megamagasztalás. És őszintén szólva előjönnek a rossz érzéseim a színies és túlszentimentalizált kliséktől, meg a színpadon büszkén szavaló porontyoktól. Nem elég egy fülbe súgott "köszönöm!", hanem muszáj a végletekig sarkítani az önfeláldozó anyáról alkotott képünket mindenféle versekkel, meg sírós dalokkal! Sok vers egyenesen sugallja is, hogy az a jó anya, akinek a gyermeke mindennél fontosabb az életében. Hát nekem nem a gyermekem a mindennél fontosabb. Jézus megelőz mindenkit. És utána a férjem következik. Csak utána a gyerekeim. A világ sajnos azért is tart ott, ahol tart válások szempontjából, mert az emberek életében nem az igei fontossági sorrend van. Én nagyon szeretem a gyerekeimet, de nem bálványozom őket. És remélem itt sokan nem tesszük. De akkor minek túldramatizálni? De komolyan. Ha annyira őszinte az ünnep, akkor miért nem négyszemközt zajlik? Ha meg arról szól, hogy megmutassam magam, meg az érzéseimet másoknak... ez intim, és senki másra nem tartozik, csak rájuk meg az anyukájukra. Illetve énrám, meg a gyerekemre. Egy anya ANYA, aki teszi a dolgát, csakúgy, mint egy apa, vagy egy gyülekezeti szolgálattevő. Szolgál. De ez a szolgálat keresztényként Istennek való szolgálat. Őt dicsérjük a gyermekeink nevelésében (jaj, hányszor nem igaz ez sajnos!), és Őneki fogunk számot adni azért, ahogyan a dolgunkat végeztük. És Őt illeti a tisztelet és a dicsőítés, NEM ENGEM, mert az erőm nem az én erőm, hanem az Övé. És Ő tett engem anyává.


Szóval ne dicsőítsen senki, Istentől kapom a jutalmat- ha jól teszem a dolgomat. És én inkább ezen szeretném rajta tartani a szemem: a mennyei jutalmon, a jövőn. Megteszem, amit kell, de ne zengjen ódát senki, főleg ne mások előtt. Mert egyedül Isten a méltó a dicséretre. És Jézus Krisztus. Őmiatta vagyok, aki vagyok. Ami bennem van, ami bennem jó és mások számára áldás: az Isten munkája énbennem. Ami miatt meg pironkodnom kell, az vagyok én- azért meg nem jár dicséret. Akkor tehát miért is fogadjam el a magasztalást? Minden jó dolog, ami bennem van, Istentől van- miért ne Őt dicsérjék ezért a gyerekeim? Miért engem?

Az is benne van az anyák napja, mint ünnep elutasításában, hogy nem vagyok elégedett magammal, mint anya. Nekem nagyon egyszerű alapelveim vannak, de még azok megélése is mindennapos küzdelem számomra. Viszont akármennyire nem ütöm meg a magam mércéjét sem, azért én semmi pénzért nem csinálnám vissza a helyzetet. Úgy értem: lehet, hogy nem én vagyok az anyák mintapéldánya, az abszolút csúcs, de Isten biztosan nem tévedett, amikor ránk bízta a fiainkat. Pontosan tudta, hogy kiket akar a családunkban látni, és megteremtette őket, amikor itt volt az idő. Nincs olyan gyermek aki emberi hiba következménye lenne, még a nem tervezett gyerekek sem: hiszen Istennél nincsenek nem-tervezett gyerekek. Minden egyes csemeténk az Ő egyedi és megismételhetetlen TERVE. Akiket fogantatásuk előtt AKART az Úr, hogy legyenek. És minden egyes anya kizárólag azért lehet anya, mert Isten azzá tette. Mert Isten AKARTA, hogy anya legyen. Tehát Isten terve volt, hogy te és én anyák legyünk. Hogy szülők legyünk (mert az apákat sem kellene kihagyni). Amikor azon keseregsz, hogy a falra mászol a kincsecskéid kreatív idegölésétől, akkor gondolj arra, hogy szülőként pontosan ott vagy, ahol lenned kell: Isten tervében. Ennek a tervnek a többi részletét a Bibliából megtudhatod, de fontos helyesen látni ezt: aki szülő, az Isten jó akaratából szülő, tehát Isten terve szerinti dolgot tesz.


Engem nagyon bátorít az a tudat, hogy Isten Igéje szerint a gyermek az anyaméh gyümölcse és jutalom. A gyümölcs finom és édes- csakúgy, mint a gyerekeink. Az oké, hogy néha van, hogy egy-egy falat nem a legjobban ízlik ebből a gyümölcsből, de azért a gyümölcs alapállásban édes... :)


A jutalom szó meg olyan megszégyenítő hangzású. Hogyan lehet, hogy Isten, mindenek megteremtője megjutalmazott engem... miért is? Semmi alapja nincs ennek a jutalomnak, ami tőlem jönne! Nincsen emberi magyarázat, hogy miért. Csak azért, mert Ő így látta jónak. Mert ez benne van az Ő tökéletes tervében. Ő nem szúrta el, nem gyári hiba vagy hozzá nem értés miatti működési zavar pottyantott éppen ennyi és ilyen gyerekeket a családunkba. És nem véletlenül vagyok anya. És Te sem. Istennek jó oka volt megajándékozni téged és engem. :)

Egyetlengondolat van most bennem, amitől anyák napja különleges ünnep lehet. Ez pedig az, ha felnőttként őszintén megkérdezem anyámat: "Anya, ha ma lehetne egy kívánságod mit kérnél tőlem? Mit szeretnél, miben változzam veled kapcsolatban?" És ezt úgy tenni, hogy hajlandó vagyok meghallani a válaszát... Talán annak, aki anya, jobban kifejezi az engedelmesség a szeretetet, vagy felnőttként a tisztelet és a rendszeres kapcsolattartás, mintha évente egyszer elhalmoznák drága virágokkal meg ajándékkal.

Ez az egyik nagyon-kedvenc (jó lenne olyan gondosnak lenni, mint Kanga...):





Neked mit jelent az anyaság?
Milyen kép él a fejedben,
mi jut eszedbe arról a szóról, hogy "anya"?
Szerinted milyen egy anya?

4 megjegyzés:

  1. latszik Keith Green a kedvenced:) NO COMPROMISE! tetszik az irasod, egyetertek:)

    VálaszTörlés
  2. Szia Eszti!
    Csak most olvastam el amit írtál. Előbb nem kattintottam ide, mert én sem szeretem az Anyák Napját. Aztán mégiscsak elolvasom-gondoltam, mert általában érdekel, amit írsz. Most sem csalódtam. Egy fórumon már évekkel ezelőtt kifejtettem, hogy nagyon kényelmetlen ünnep számomra az iskolai Anyák Napja. Alig várom, hogy túl legyek rajta, és erre tessék, minden évben hat is van belőle. :) Jó-jó, a nagyoknál már nincs. Itthon azért más, nagyon kedvesek ilyenkor, olyasmi, mint egy szülinap. Igyekszem Máriát központba állítani, nálunk Ő mindannyiunk Édesanyja.

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy ezt a bejegyzést megírtad. Egyetértek veled, csak még nem tudtam kifejezni, megfogalmazni (csaka nőnappal szembeni ellenérzésemet). Valóban, én sem kedvelem az anyáknapját, ezek az ünnepek mint anyáknapja, nőnap, gyereknap olyan külsőségek, és olyan jól mutatnak a híradóban és az iskola programjában, csak éppen csöpögős és semmi értelme. Valóban a hétköznapok a fontosak, és az, hogy sokszor egy elejtett szóból tudom, hogy szeret, és nevelem Istennek tetsző módon. De ha ezt elmondom valakinek, biztos megbotránkozik, pedig már megszokhatta tőlem :)

    VálaszTörlés
  4. Eszter, ezzel mi is így vagyunk. Bár nekem úgy tűnik, hogy az emberek sohasem szokják meg azt a radikalizmust, amivel igyekszem minden pici dolgot, ami az életemben van megvizsgálni és az Igéhez mérni. Jó érzés tudni, hogy vagyunk páran, akik hasonlókra jutottunk a témában.:)

    Kati, Virág, Eszter: köszönöm, amit leírtatok. Számít.:)

    VálaszTörlés

Szívesen olvastátok