Szia, kíváncsi Olvasó!

Ez itt a Matrózblog:
random gondolatok életről, hitről, tanulásról, meg minden másról. Hat gyerekkel, meg egy kutyával. Otthon élve, otthontanulva.

"Amíg kicsi vagy, ösztönösen csábít az ismeretlen TUDÁS nyílt vize. Otthon nincs iskola, csak te és a nyílt víz ... Minden a TIÉD lehet, amit befogadsz belőle!"


Üdv itt:

Eszti
________________________________________________________


2009. április 9., csütörtök

Oviba akar menni...



Tücsök és Mazsolát olvastam ma, és felmerült egy kérdés azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet megbeszélni az oviba vágyó gyerekünkkel, hogy mi máshogy döntöttünk ebben a kérdésben. Mivel túl hosszú lett volna a komment, amit hagyni akartam nála, ezért úgy gondoltam, hogy inkább posztot kerekítek belőle, és belinkelem neki, hiszen ez a kérdés talán mást is érdekelhet. Többen tudjátok rólunk, hogy nem járatjuk óvodába a fiainkat, bár a legnagyobbunk 'muszájból' járt néhány hónapot (nem láttuk a jogi hátterét a nem-járatásnak, és nekünk azt mondták, hogy hivatalosan nincs erre mód- aztán később kiderült, hogy ez így mégsem igaz.)

Tavaly nálunk is előkerült a kérdés Dodával, meg nemsokára megint napirenden lesz úgy látom, mivel Rafi is már most nagyon szeretne ovizni, holott tanúja volt tesója rossz érzéseinek, amikor még ovizott, és azt is tudja, hogy őt sem fogjuk vinni, mégis múltkor egy idegennek ecsetelte, hogy ő nemsokára oviba fog járni... (nyáron lesz 5éves, tehát be kell iratkoznunk, és aztán kérvényezni a nagycsoport alóli felmentést) Hogy lehet kezelni az ilyen helyzetet? Hagyjuk figyelmen kívül a kérését? Vagy kerekítsünk mumust az oviból? Úgy gondolom, hogy lennie kell ezeknél etikusabb megoldásnak is...


Én eddig úgy oldottam meg a felmerülő kérdést, hogy először is leültettem a gyerkőcöt és röviden meséltem neki az oviról: elmondtam neki, hogy milyen dolgok vannak az épületben (csoportszoba sok játékkal, gyerekméretű eszközök, közös mosdó, udvar kinti eszközökkel), azt, hogy csoportok vannak, meg van óvó néni, és hogy mit csinálnak ott. Azt is elmondtam, hogy az oviban lévő kisgyerekek között sok engedetlen és bután viselkedő van, aki másokat bánt, és nem szépen viselkedik, és sok kisgyerek nem szereti az Úr Jézust. Ráadásul sokakat nem helyesen nevelnek a szüleik, hanem megengedik nekik a helytelen viselkedést, ezért az óvó néni gyakran nem tud segíteni, ráadásul nem is vesz észre minden butáskodást.



Azután elmondtam, hogy mi ezek miatt a dolgok miatt apával úgy döntöttünk, hogy sem ő nem fog oviba járni, sem a testvérei. Még azt is elmondtam, hogy oviba azok a gyerekek járnak, akiknek az anyukája dolgozni megy, de mivel én itthon vagyok velük, ezért nekik nem kell oviba menni. A végén megkérdeztem, hogy hogy érzi magát ezzel kapcsolatban. Azt mondta, hogy azért szeretne oviba menni, hogy legyenek barátai. Erre mondtam, hogy barátokat máshol is lehet szerezni, és itthon sok érdekes dolgot fogunk csinálni, és ha szeretné, akkor keresünk neki barátokat.


Néhány hét alatt lecsengett ez az ovis dolog, addig akár napi szinten is újra kellett vele beszélgetni, és ismételni az elhangzottakat.

Egyébként azt vettem észre, hogy akkor könnyebb ezt a problémát kezelni, hogyha úgy tekintünk rá, mint pl. a colára: el kell ismerni, hogy vannak benne jó dolgok, amiket gyerekünk élvezne, DE alapvetően több kárt okoz, mint amennyi haszna van, és ezért távol kell tartanunk őt tőle. Nem szabad azt hazudni neki, hogy az óvoda alapvetően rossz hely, amit senki sem élvez, hiszen ennek a szöges ellentétét fogja hallani az ovi-szimpatizáns ismerősöktől és lehet, hogy az oviba járó gyerekektől is, akik őt fogják lesajnálni, hogy távol van tartva attól a szupi helytől... Ehelyett meg kell neki mutatni az EGÉSZ KÉPET, és szabad vele együtt érezni, s osztozni a szomorúságában, hogy nem mehet, ugyanakkor tudnia kell, hogy ettől még ragaszkodni fogunk az elveinkhez, és nem fogjuk elengedni.

Akinek vannak tapasztalatai, vagy működőképes ötletei, az kérem, hogy Eszter bejegyzéséhez kommenteljen. Ehhez a poszthoz hozzáfűzni-, és kérdeznivalót pedig ide kommenteljetek. Nagyon köszönöm.

7 megjegyzés:

  1. Köszönöm a reagálásodat. Az az igazság, hogy néha nem merek negatívan beszélni pl. az óvodáról, mert nem szeretném, ha a faluban emiatt megbotránkoznának (óvónő megsértődne). Nagyon bölcsnek, higgadtnak és elszánznak kell lenni. Örülök, hogy mindezt leírtad. Ezek szerint te havonta egyszer-kétszer se engednéd el? Az iskolában felajánlották, hogy bármikor mehet, ha éppen ott járunk. Ezek szerint jobb, ha egy napra sem megy? Vagy próbálja ki? Akkor már nem lesz olyan elérhetetlen és kívánatos. Csak ugye más, ha az ember naponta jár és más, ha egyszer bekukkant.

    VálaszTörlés
  2. Talán könnyebb olyan családban, ahol több gyerek van, de nálunk sajnos csak kettő és 4 év korkülönbséggel.

    VálaszTörlés
  3. Nem egyszerű a helyzeted... és megértem, hogy nem akarsz másokat megbotránkoztatni, ill. nem akarsz sértődést, de nem hiszem, hogy meg fogod tudni úszni ezt, hacsak nem alkuszol meg a saját elveid tekintetében. Ha az árral szemben úszol, akkor annak hamar híre megy, főleg egy faluban, és ha nem tudod szilárdan képviselni a véleményedet, akkor csúnya szóval élve 'kicsontoznak' majd a kritikusaid. Nem kell nyíltan szapulni az ovit, vagy a rendszert, mert az szeretetlen lenne, de az emberek józan eszére talán lehet apellálni, ha számon kérik a miértjeidet. Mondhatod például, hogy nem akarod, hogy a gyermeked olyan közegbe járjon, ahol a legtöbb szülő más nevelési elvet és más ideológiát képvisel, mint te. Még írok mindjárt, csak most családoznom kell. Jövök nemsokára.

    VálaszTörlés
  4. Tehát nem kell feltétlen megbántani másokat, de fel kell azért erre is készülni. Jobb, tudatában lenni annak, és számítani rá, hogy az ovi és a suli kérdéssel kapcsolatos döntésünk biztosan nem tesz minket népszerűvé, hanem leginkább "vallási fanatikus" és "különc" személyekké mások szemében. És akkor még optimista voltam. Mindenesetre előbb utóbb úgyis kibukik majd, hogy mennyire nem értenek veled egyet mások... úgyhogy a bölcsesség, higgadtság, elszántság nagyon elkél.:(

    Az ovit mi havonta egyszer-kétszer sem csináljuk. Nem lenne probléma, ha ilyen ritkán vinném, viszont így meg nem látom értelmét, mivel ennyire ritka találkozások során nemigen szövődhetnek tartós barátságok, a csoport összeszokottsága és a meglévő baráti kapcsolatok örökös idegenné tennék a gyerkőcöt- ez persze attól is függ, hogy mennyi időre vinnéd be azon a havi néhány alkalmon, és hogy az óvónő ezt 'valósan' mennyire támogatná. Hátránya viszont a folytonos mézesmadzag lenne: mind a gyereknek, mind neked egy kísértés lehet, hogy ha jól érzi magát ott, akkor miért ne vidd mindennap... sőt, valószínűleg újra meg újra magyarázkodni kéne a személyzetnek, vagy a többi gyerek anyukájának, vagy az óvónéninek. Én ezért nem vállalnám be.

    Meg szerintem annak is fennáll a veszélye, hogy az "Akkor már nem lesz olyan elérhetetlen és kívánatos." visszafelé sül el, és MÉG kívánatosabb lesz neki, mert jó tapasztalatokat szerez. Szóval szerintem egyáltalán nem számít, hogy mennyire tetszene neki: ha tudom, hogy nem tesz jót neki, akkor én nem kísérteném. Amit csak névről ismer, azt könnyebb neki feldolgozni, mint ha csupa jó emlékkép mellett kéne megértetned vele, hogy az a jó azért nem olyan jó...

    Megértem, hogy nem lehet könnyű megoldani a gyerektársaságot 4év korkülönbség mellett, tini koráig igazából nincs is feltétlen szüksége kortárs gyerektársaságra, csak valamilyen társaságra: az pedig a család is lehet. Meg azért van gyüli, szakkör, gondolom néha egyebek is... ezeket mind számold bele a közösségbe, amikor magatokról gondolkodsz. Nem szenved hiányt a gyereked, hogy nem kerül minden egyes nap személyes interakcióba kortársakkal- ez biztos. Csak le kell kötni mindenféle alkotótevékenységgel, hogy fejlődjön, akkor nem lesz gond.

    Nem értettem a kommentedben, hogy véletlenül írtál "iskolát", vagy az a másik gyerkőcre vonatkozik?

    VálaszTörlés
  5. Szándékosan írtam iskolát, mert ahova már beírattuk, ott ajánlották föl, hogy majd ősztől mehet néha.

    Érdekes, hogy mennyire jól tudja magát érezni olyan gyerekekkel, akiket nem is vagy alig ismer. Arra gondoltam, talán majd azt a kislányt lehetne áthívni játszani, aki közel lakik, és együtt fognak járni hittanra, most együtt játszottak az oviban. Eddig mindig halogattam a dolgot, mert... hosszú lenne leírni... inkább családi barátokat hívok (akik messzebb laknak).Ezen is csak azért rágódom, mert "elengedhetetlen dolog", hogy a szomszédokkal játsszon egy gerek, hogy ne mondják, hoyg bezárom, hogy ő ne érezze úgy... Jaj, nehéz dolog ez.

    VálaszTörlés
  6. Nehéz...

    Mi úgy csináltuk, hogy akkor mentem velük ki, amikor a többi kisgyerek oviban volt, vagyis délelőtt, kora délután. Nem annyira direkt dolog volt ez, csak nekünk így volt kényelmes, mivel kora du. után már az aktuális kicsi altatása zajlott, utána meg már én nem annyira szerettem kimenni, meg a nagyobbakkal estefelé ültünk le foglalkozni kicsit.

    Ne gondolkozz nagyon előre, tudod, elég minden napnak a maga baja. Próbáljatok ki verziókat a lányoddal, aztán majd érezni fogod a szívedben, hogy helyes-e, vagy változtatni kell. Bízz magatokban, tudni fogod, hogy mit akar az Úr, amikor ideje lesz. Tedd le Nála ezt a gondot, és Ő vezetni fog.

    VálaszTörlés
  7. Köszi a válaszokat. Eszembe jutott, hogy a lányom nem is annyira a társak után vágyik, hanem arra, hogy új helyen legyen, új játékokkal játszon.Ezt nem is titkolja. Ha pl. idegenekhez megyünk, ahol éppen nincs otthon a gyerek,de ott a sok játék, remekül elvan, még jobban, mintha otthon lenne.

    VálaszTörlés

Szívesen olvastátok